IV. Lajos német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Lajos
Ludovico il Bavaro.jpeg
Lajos portréja a müncheni Miasszonyunk-templomban található síremlékén

Ragadványneve Bajor
Római király (Romanorum Rex)
Uralkodási ideje
1314. október 20.[1] – 1347. október 11.
Koronázása Aachen
1314. november 25.[1]
Elődje VII. Henrik
Utódja IV. Károly
Itáliai király
Uralkodási ideje
1327. május 31. – 1347. október 11.
Koronázása Milánó
1327. május 31.
Elődje VII. Henrik
Utódja IV. Károly
Német-római Birodalom császára
Uralkodási ideje
1328. január 17. – 1347. október 11.
Koronázása Róma
1328. január 17.[1]
Elődje VII. Henrik
Utódja IV. Károly
hercege
1314-ig társuralkodó
Uralkodási ideje
1301 – 1347. október 11.
Elődje I. Rudolf
Utódja V. Brandenburgi Lajos
II. István
V. Római Lajos
I. Vilmos bajor herceg
I. Albert bajor herceg
V. Bajor Lajos
Életrajzi adatok
Uralkodóház Wittelsbach-ház
Született
1283. április 1.
Heidelberg
Elhunyt
1347. október 11. (65 évesen)
Puch[1]
Nyughelye Frauenkirche
Házastársa 1. felesége: Beatrix
Házastársa 2. felesége: Margit
Gyermekei 1. feleségétől:
Matilda, Anna, Lajos, Ágnes, István
2. feleségétől:
Margit, Anna, Lajos, Erzsébet, Vilmos, Albert, Ottó, Beatrix, Ágnes, Lajos
Édesapja II. Lajos bajor herceg
Édesanyja Habsburg Matild

IV. Lajos vagy Bajor Lajos (németül Ludwig IV. der Bayer), (1283. április 1.[1]1347. október 11.[1]) 1314-től német király, 1327-től itáliai király, majd 1328-ban koronázták német-római császárrá. A Wittelsbach-házhoz tartozó bajor herceg középkori német főnemes volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1283. április 1-jén született Münchenben, II. Lajos felső-bajorországi herceg és rajnai palotagróf másodszülött fia volt. Anyja Habsburg Matilda, I. Rudolf német király lánya. Apja halála után a Habsburg-udvarban, Bécsben nevelkedett. 1294-ben apja halála után bátyja, I. Rudolf bajor herceg örökölte a felső-bajor hercegséget, de bátyja 1300-ban[2] maga mellé emelte, mint társuralkodót. Bár anyja révén a Habsburgokkal rokonságban állt, 1307-től vitába keveredett a családdal alsó-bajorországi birtokai miatt. 1310-ben Lajos és bátyja felosztották egymást közt a felső-bajor hercegséget, de 1313-ban háború tört ki közöttük a felosztás miatt. A Münchenben megkötött békét követően Lajos lett az egyeduralkodó.

Még ugyanabban az évben legyőzte unokatestvérét, III. Frigyes osztrák herceget (I. Habsburg Frigyes, később (III.) Frigyes néven német király), akivel az alsó-bajor hercegség örököseinek gyámsága miatt került összetűzésbe. 1313. november 9-én a Gammelsdorf közelében vívott győztes csata után Frigyesnek le kellett mondania az ifjú hercegek gyámságáról.

Német királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mühldorfi csata (1322) korabeli ábrázolása
IV. Lajos arany pecsétje 1326-ból

1313 augusztusában meghalt VII. Henrik német-római császár és német király. Törvényes utódát, Luxemburgi Jánost a választófejedelmek egy része félreállította és helyette Lajost támogatták. Ellenfele unokatestvére, Frigyes volt, aki 1314. október 19-én négy szavazattal német királynak választottak (Frigyesre szavazott Lajos bátyja, I. Rudolf rajnai palotagróf is). A következő napon azonban Péter mainzi érsek kezdeményezésére új választásra került sor, ahol Lajos már öt szavazatot kapott a mainzi, trieri, cseh, brandenburgi és szász–lauenburgi választótól.[3]

1314. november 25-én Lajost az aacheni katedrálisban koronázták meg, míg Frigyest Bonnban koronázta meg a kölni érsek. A két király között háború tört ki, amelynek során Lajos 1316-ban elismerte Svájc függetlenségét a Habsburg hercegektől. A háborút az 1322. szeptember 28-án vívott mühldorfi csata döntötte el, ahol a Lajos által vezetett bajor csapatok vereséget mértek Frigyesre, őt magát és 1300 osztrák nemest foglyul ejtve.

A győzelem ellenére XXII. János pápa nem ismerte el Lajos uralmát és a kettejük közötti vita 1324-ben odáig fajult, hogy a pápa kiközösítette Lajost.

Lajos három évig tartotta fogva Frigyest a trausnitzi várban, de végül Frigyes bátyja, I. Lipót osztrák herceg és a pápa nyomására 1325. március 13-án szabadon eresztette. Frigyes vállalta, hogy visszatér a fogságba, ha nem tudja Lipótot meggyőzni, hogy hagyjon fel az ellenállással Lajossal szemben. Mivel Lipót valóban nem akarta elfogadni Lajos uralmát, Frigyes visszatért Münchenbe, bár a pápa is felmentette Lajosnak tett esküje alól. Lajost ez a nemes gesztus annyira lenyűgözte, hogy felújította barátságát Frigyessel és megegyeztek, hogy közösen fognak uralkodni a Német-római Birodalomban.

Azonban a pápa és a választófejedelmek érdekeit ez az egyezség sértette, nyomásukra 1326. január 7-én Ulmban újabb egyezséget kötöttek: eszerint Frigyes uralkodik Németországban mint a "Rómaiak királya", míg Lajos elfoglalta a német-római császári trónt. Lipót bátyja halála után azonban Frigyes lemondott a birodalomban betöltött posztjáról, és 1330-ban bekövetkezett haláláig osztrák hercegként uralkodott.

Német-római császárság és konfliktus a pápával[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Lajos udvarában fogadja és a birodalom vikáriusává nevezi ki II. Eduárd angol királyt

Az 1326-os kiegyezés után Lajos Itáliába vonult, és 1327-ben Milánóban itáliai királlyá koronázták. Lajos már 1323-ban sereget küldött Itáliába, hogy megvédjék a császárság szövetségesét, Milánót a nápolyi seregek támadása ellen, akik a francia királlyal együtt a pápát támogatták a császárság elleni harcában.

1328 januárjában Lajos bevonult Rómába, ahol az idős Sciarra Colonna szenátor, névleg a római nép kapitánya császárrá koronázta. Három hónappal később Lajos kiadott egy kiáltványt, amelyben "Jacque de Cahors"-t (azaz XXII. János pápát) eretnekséggel vádolta és megfosztotta a pápai címtől. V. Miklós néven egy ferences szerzetest, Pietro Rainalduccit tett meg ellenpápának, de 1328 augusztusában mindkettőnek menekülni kellett Rómából, amikor Róbert nápolyi király sereget és flottát küldött ellenük.

1337-ben Lajos szövetséget kötött III. Eduárd angol királlyal VI. Fülöp francia király ellenében - utóbbi XII. Benedek pápa támogatója, valamint a pápa és a császár közötti megegyezés ellenzője volt. 1338-ban Eduárd a császári udvar vendége volt, ahol Lajos a birodalom vikáriusává nevezte ki. 1341-ben azonban a szövetség felbomlott, amikor úgy tűnt, hogy Lajos és Fülöp meg tud egyezni - amire végül nem került sor.

A pápasággal folytatott további tárgyalások kudarca miatt 1338-ban hat német választófejedelem kijelentette, hogy a választófejedelmek többsége által megválasztott személy automatikusan megkapja a császári címet és nem szükséges a pápai megerősítés.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lübecki arany gulden, 1341-ből

Lajos a Teuton Lovagrend egyik nagy támogatójának számított. 1337-ben megbízta a lovagrendet, hogy hódítsa meg (és térítse keresztény hitre) Litvániát és Oroszországot, annak ellenére, hogy a lovagok csak három kisebb terület meghódítására kértek engedélyt.

Erőinek jelentős részét szentelte a birodalom gazdaságának fejlesztésére, amely egyet jelentett a városok támogatásával. Számos kiváltságot adományozott, a legjelentősebbek közé tartozik, hogy Frankfurtnak vásártartási jogot adományozott, illetve Lübecknek engedélyezte, hogy arany pénzérmét verjenek a városban.

1323-ban legidősebb fiának, Lajosnak adta a brandenburgi őrgrófságot. 1329-ben visszaadta bátyja fiainak, Rudolfnak és Rupertnek a Rajnai Palotagrófságot. 1335. május 2-án a Karintiai Hercegséget adta, mint birodalmi hűbérbirtokot, II. Albert és Ottó osztrák hercegeknek.

1340-ben I. János herceg halála után uralma alatt egyesült a Bajor Hercegség. 1342-ben családja számára megszerezte Tirolt, miután érvénytelenítette János Henrik morva őrgróf és felesége, Margit házasságát, és Margitot legidősebb fiához, Lajoshoz adta.

Harca a Luxemburgi-házzal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lajos dinasztikus politikája és külpolitikája révén számos ellenséget szerzett magának a német nemesség körében, fő ellensége a Luxemburgi-ház volt. 1346 nyarán Luxemburgi Károlyt választották meg német ellenkirálynak, VI. Kelemen pápa támogatásával (Károlyt a korabeliek csak a pápa bábjának tartották). Bár Károly erős sereget gyűjtött, Lajos számíthatott a birodalmi városok, a teuton lovagok és az osztrák hercegek támogatására.

1346. augusztus 26-án a crécyi csata során csaptak össze az angol és a birodalmi csapatok a francia lovagokkal és támogatóikkal. Károly és apja, János is részt vettek a csatában, utóbbi életét is vesztette. Károly elmenekült, de a hosszadalmas polgárháborúnak elejét vette Lajos halála, aki 1347. október 11-én medvevadászat közben agyvérzést kapott. Lajos fiai ugyan Günther von Schwarzburgot támogatták a német trónért folytatott harcban, de 1349-ben, Günther halála után ők is Károly oldalára álltak.

Családja és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Matilda[4] (13131346. július 2., Meissen), férje 1329-től II. Frigyes meisseni őrgróf
  2. fiatalon elhunyt gyermek[4] (1314. szeptembere – ?)
  3. Anna[4] (13161319. január 29., Kastl)
  4. Idősebb Lajos[4] (1316. májusa1361. szeptember 18.), V. Lajos néven bajor herceg, brandenburgi őrgróf és tiroli gróf
  5. Ágnes[4] (1318 – ?)
  6. István[4] (1319. ősze1375. május 13.), II. István néven bajor herceg
  1. Margit[4] (13251374), akinek első férje István szlavón herceg (1332 – 1354), Károly Róbert magyar király fia. István halála után 1357/1358-ban ment feleségül Gerlach von Hohenlohe grófhoz.
  2. Anna[4] (13261361. június 3., Fontenelles), férje Gyermek János bajor herceg (1329 – 1340)
  3. Lajos[4] (13281365. május 14.), aki VI. Lajos néven lett bajor herceg és brandenburgi választófejedelem
  4. Erzsébet[4] (13291402. augusztus 2., Stuttgart)
  5. Vilmos[4] (1330. május 12.1389. április 15.), I. Vilmos néven bajor herceg, 1357-től Hainaut grófja, 1349-től Holland grófja
  6. Albert[4] (1336. július 25.1404. december 13.), I. Albert néven bajor herceg, holland és hainaut-i gróf (bátyja halála után)
  7. Beatrix[4] (13441359. december 25.), férje XII. Erik svéd király
  8. Ágnes[4] (13451352. november 11.)
  9. Ottó[4] (13461379. november 15.), V. Ottó néven bajor herceg és brandenburgi választófejedelem
  10. Lajos[4] (1347. októbere1348)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   107. oldal
  2. Vagy feltehetően 1304-ben
  3. Weiszhár: Német királyok IV. Lajos, 107–110. o.
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Wittelsbach 1 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár: Német királyok: Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666  
  • Charles Crawley: Medieval Lands - Bavaria. Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Louis IV, Holy Roman Emperor című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
VII. Henrik
Német király
13141347
Német-római császár
13281347
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
IV. Károly