IV. Lajos német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Lajos
Ludovico il Bavaro.jpeg
Lajos portréja a müncheni Miasszonyunk-templomban található síremlékén

Ragadványneve Bajor
Római király (Romanorum Rex)
Uralkodási ideje
1314. október 20.[1]1347. október 11.
Koronázása Aachen
1314. november 25.[1]
Elődje VII. Henrik
Utódja IV. Károly
Itáliai király
Uralkodási ideje
1327. május 31.1347. október 11.
Koronázása Milánó
1327. május 31.
Elődje VII. Henrik
Utódja IV. Károly
Német-római Birodalom császára
Uralkodási ideje
1328. január 17.1347. október 11.
Koronázása Róma
1328. január 17.[1]
Elődje VII. Henrik
Utódja IV. Károly
hercege
1314-ig társuralkodó
Uralkodási ideje
13011347. október 11.
Elődje I. Rudolf
Utódja V. Brandenburgi Lajos
II. István
V. Római Lajos
I. Vilmos bajor herceg
I. Albert bajor herceg
V. Bajor Lajos
Életrajzi adatok
Uralkodóház Wittelsbach-ház
Született 1283. április 1.
Heidelberg
Elhunyt 1347. október 11. (65 évesen)
Puch[1]
Nyughelye Frauenkirche
Házastársa 1. felesége: Beatrix
Házastársa 2. felesége: Margit
Gyermekei 1. feleségétől:
Matilda, Anna, Lajos, Ágnes, István
2. feleségétől:
Margit, Anna, Lajos, Erzsébet, Vilmos, Albert, Ottó, Beatrix, Ágnes, Lajos
Édesapja II. Lajos bajor herceg
Édesanyja Habsburg Matilda

IV. Lajos vagy Bajor Lajos (németül Ludwig IV. der Bayer), (1283. április 1.[1]1347. október 11.[1]) 1314-től német király, 1327-től itáliai király, majd 1328-ban koronázták német-római császárrá. A Wittelsbach-házhoz tartozó bajor herceg középkori német főnemes volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1283. április 1-jén született Münchenben, II. Lajos felső-bajorországi herceg és rajnai palotagróf másodszülött fia volt. Anyja Habsburg Matilda, I. Rudolf német király lánya. Apja halála után a Habsburg-udvarban, Bécsben nevelkedett. 1294-ben apja halála után bátyja, I. Rudolf bajor herceg örökölte a felső-bajor hercegséget, de bátyja 1300-ban[2] maga mellé emelte, mint társuralkodót. Bár anyja révén a Habsburgokkal rokonságban állt, 1307-től vitába keveredett a családdal alsó-bajorországi birtokai miatt. 1310-ben Lajos és bátyja felosztották egymást közt a felső-bajor hercegséget, de 1313-ban háború tört ki közöttük a felosztás miatt. A Münchenben megkötött békét követően Lajos lett az egyeduralkodó.

Még ugyanabban az évben legyőzte unokatestvérét, III. Frigyes osztrák herceget (I. Habsburg Frigyes, később (III.) Frigyes néven német király), akivel az alsó-bajor hercegség örököseinek gyámsága miatt került összetűzésbe. 1313. november 9-én a Gammelsdorf közelében vívott győztes csata után Frigyesnek le kellett mondania az ifjú hercegek gyámságáról.

Német királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mühldorfi csata (1322) korabeli ábrázolása
IV. Lajos arany pecsétje 1326-ból

1313 augusztusában meghalt VII. Henrik német-római császár és német király. Törvényes utódát, Luxemburgi Jánost a választófejedelmek egy része félreállította és helyette Lajost támogatták. Ellenfele unokatestvére, Frigyes volt, aki 1314. október 19-én négy szavazattal német királynak választottak (Frigyesre szavazott Lajos bátyja, I. Rudolf rajnai palotagróf is). A következő napon azonban Péter mainzi érsek kezdeményezésére új választásra került sor, ahol Lajos már öt szavazatot kapott a mainzi, trieri, cseh, brandenburgi és szász–lauenburgi választótól.[3]

1314. november 25-én Lajost az aacheni katedrálisban koronázták meg, míg Frigyest Bonnban koronázta meg a kölni érsek. A két király között háború tört ki, amelynek során Lajos 1316-ban elismerte Svájc függetlenségét a Habsburg hercegektől. A háborút az 1322. szeptember 28-án vívott mühldorfi csata döntötte el, ahol a Lajos által vezetett bajor csapatok vereséget mértek Frigyesre, őt magát és 1300 osztrák nemest foglyul ejtve.

A győzelem ellenére XXII. János pápa nem ismerte el Lajos uralmát és a kettejük közötti vita 1324-ben odáig fajult, hogy a pápa kiközösítette Lajost.

Lajos három évig tartotta fogva Frigyest a trausnitzi várban, de végül Frigyes bátyja, I. Lipót osztrák herceg és a pápa nyomására 1325. március 13-án szabadon eresztette. Frigyes vállalta, hogy visszatér a fogságba, ha nem tudja Lipótot meggyőzni, hogy hagyjon fel az ellenállással Lajossal szemben. Mivel Lipót valóban nem akarta elfogadni Lajos uralmát, Frigyes visszatért Münchenbe, bár a pápa is felmentette Lajosnak tett esküje alól. Lajost ez a nemes gesztus annyira lenyűgözte, hogy felújította barátságát Frigyessel és megegyeztek, hogy közösen fognak uralkodni a Német-római Birodalomban.

Azonban a pápa és a választófejedelmek érdekeit ez az egyezség sértette, nyomásukra 1326. január 7-én Ulmban újabb egyezséget kötöttek: eszerint Frigyes uralkodik Németországban mint a "Rómaiak királya", míg Lajos elfoglalta a német-római császári trónt. Lipót bátyja halála után azonban Frigyes lemondott a birodalomban betöltött posztjáról, és 1330-ban bekövetkezett haláláig osztrák hercegként uralkodott.

Német-római császárság és konfliktus a pápával[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Lajos udvarában fogadja és a birodalom vikáriusává nevezi ki II. Eduárd angol királyt

Az 1326-os kiegyezés után Lajos Itáliába vonult, és 1327-ben Milánóban itáliai királlyá koronázták. Lajos már 1323-ban sereget küldött Itáliába, hogy megvédjék a császárság szövetségesét, Milánót a nápolyi seregek támadása ellen, akik a francia királlyal együtt a pápát támogatták a császárság elleni harcában.

1328 januárjában Lajos bevonult Rómába, ahol az idős Sciarra Colonna szenátor, névleg a római nép kapitánya császárrá koronázta. Három hónappal később Lajos kiadott egy kiáltványt, amelyben "Jacque de Cahors"-t (azaz XXII. János pápát) eretnekséggel vádolta és megfosztotta a pápai címtől. V. Miklós néven egy ferences szerzetest, Pietro Rainalduccit tett meg ellenpápának, de 1328 augusztusában mindkettőnek menekülni kellett Rómából, amikor Róbert nápolyi király sereget és flottát küldött ellenük.

1337-ben Lajos szövetséget kötött III. Eduárd angol királlyal VI. Fülöp francia király ellenében - utóbbi XII. Benedek pápa támogatója, valamint a pápa és a császár közötti megegyezés ellenzője volt. 1338-ban Eduárd a császári udvar vendége volt, ahol Lajos a birodalom vikáriusává nevezte ki. 1341-ben azonban a szövetség felbomlott, amikor úgy tűnt, hogy Lajos és Fülöp meg tud egyezni - amire végül nem került sor.

A pápasággal folytatott további tárgyalások kudarca miatt 1338-ban hat német választófejedelem kijelentette, hogy a választófejedelmek többsége által megválasztott személy automatikusan megkapja a császári címet és nem szükséges a pápai megerősítés.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lübecki arany gulden, 1341-ből

Lajos a Teuton Lovagrend egyik nagy támogatójának számított. 1337-ben megbízta a lovagrendet, hogy hódítsa meg (és térítse keresztény hitre) Litvániát és Oroszországot, annak ellenére, hogy a lovagok csak három kisebb terület meghódítására kértek engedélyt.

Erőinek jelentős részét szentelte a birodalom gazdaságának fejlesztésére, amely egyet jelentett a városok támogatásával. Számos kiváltságot adományozott, a legjelentősebbek közé tartozik, hogy Frankfurtnak vásártartási jogot adományozott, illetve Lübecknek engedélyezte, hogy arany pénzérmét verjenek a városban.

1323-ban legidősebb fiának, Lajosnak adta a brandenburgi őrgrófságot. 1329-ben visszaadta bátyja fiainak, Rudolfnak és Rupertnek a Rajnai Palotagrófságot. 1335. május 2-án a Karintiai Hercegséget adta, mint birodalmi hűbérbirtokot, II. Albert és Ottó osztrák hercegeknek.

1340-ben I. János herceg halála után uralma alatt egyesült a Bajor Hercegség. 1342-ben családja számára megszerezte Tirolt, miután érvénytelenítette János Henrik morva őrgróf és felesége, Margit házasságát, és Margitot legidősebb fiához, Lajoshoz adta.

Harca a Luxemburgi-házzal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lajos dinasztikus politikája és külpolitikája révén számos ellenséget szerzett magának a német nemesség körében, fő ellensége a Luxemburgi-ház volt. 1346 nyarán Luxemburgi Károlyt választották meg német ellenkirálynak, VI. Kelemen pápa támogatásával (Károlyt a korabeliek csak a pápa bábjának tartották). Bár Károly erős sereget gyűjtött, Lajos számíthatott a birodalmi városok, a teuton lovagok és az osztrák hercegek támogatására.

1346. augusztus 26-án a crécyi csata során csaptak össze az angol és a birodalmi csapatok a francia lovagokkal és támogatóikkal. Károly és apja, János is részt vettek a csatában, utóbbi életét is vesztette. Károly elmenekült, de a hosszadalmas polgárháborúnak elejét vette Lajos halála, aki 1347. október 11-én medvevadászat közben agyvérzést kapott. Lajos fiai ugyan Günther von Schwarzburgot támogatták a német trónért folytatott harcban, de 1349-ben, Günther halála után ők is Károly oldalára álltak.

Családja és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lajos első felesége Schweidnitz-i Beatrix[4] (12921322. augusztus 24.) volt, akivel 1309 körül[4] házasodott össze. Házasságukból 6 gyermek született:
  1. Matilda[4] (13131346. július 2., Meissen), férje 1329-től II. Frigyes meisseni őrgróf
  2. fiatalon elhunyt gyermek[4] (1314. szeptembere – ?)
  3. Anna[4] (13161319. január 29., Kastl)
  4. Idősebb Lajos[4] (1316. májusa1361. szeptember 18.), V. Lajos néven bajor herceg, brandenburgi őrgróf és tiroli gróf
  5. Ágnes[4] (1318 – ?)
  6. István[4] (1319. ősze1375. május 13.), II. István néven bajor herceg
  1. Margit[4] (13251374), akinek első férje István szlavón herceg (1332 – 1354), Károly Róbert magyar király fia. István halála után 1357/1358-ban ment feleségül Gerlach von Hohenlohe grófhoz.
  2. Anna[4] (13261361. június 3., Fontenelles), férje Gyermek János bajor herceg (1329 – 1340)
  3. Lajos[4] (13281365. május 14.), aki VI. Lajos néven lett bajor herceg és brandenburgi választófejedelem
  4. Erzsébet[4] (13291402. augusztus 2., Stuttgart)
  5. Vilmos[4] (1330. május 12.1389. április 15.), I. Vilmos néven bajor herceg, 1357-től Hainaut grófja, 1349-től Holland grófja
  6. Albert[4] (1336. július 25.1404. december 13.), I. Albert néven bajor herceg, holland és hainaut-i gróf (bátyja halála után)
  7. Beatrix[4] (13441359. december 25.), férje XII. Erik svéd király
  8. Ágnes[4] (13451352. november 11.)
  9. Ottó[4] (13461379. november 15.), V. Ottó néven bajor herceg és brandenburgi választófejedelem
  10. Lajos[4] (1347. októbere1348)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   107. oldal
  2. Vagy feltehetően 1304-ben
  3. Weiszhár: Német királyok IV. Lajos, 107–110. o.
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Wittelsbach 1 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár: Német királyok: Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666  
  • Charles Crawley: Medieval Lands - Bavaria. Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Louis IV, Holy Roman Emperor című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
VII. Henrik
Német király
13141347
Német-római császár
13281347
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
IV. Károly