Tizenegyedik isonzói csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A XI. Isonzói-csata
Italian Front 1915-1917.jpg

Konfliktus Olasz front
(Első világháború)
Időpont 1917. augusztus 18.szeptember 12.
Helyszín Isonzó folyó
Eredmény Döntetlen
Szemben álló felek
Flag of Italy (1861-1946).svgOlaszország Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svgOsztrák–Magyar Monarchia
Parancsnokok
Luigi Cadorna
Luigi Capello
Svetozar Borojević
Szemben álló erők
600 zászlóalj, 5200 löveg 250 zászlóalj, 2200 löveg
Veszteségek
30 000 halott
108 000 sebesült
18 000 eltűnt
20 000 halott
45 000 sérült
30 000 eltűnt
20 000 hadifogoly

A XI. isonzói csata 1917. augusztus 18-ától szeptember 12-éig tartott az előrenyomuló olasz és a védekező Osztrák–Magyar Monarchia csapatai között. Cadorna az elvesztett tizedik isonzói csata után egy utolsó nagy rohamra készült az olasz csapatokkal, hogy elfoglalja a Monarchia frontvonalát és benyomuljon a hátországba. 5200 löveget és 600 zászlóaljat vezényelt a térségbe, hogy a Monarchia 250 zászlóalja és mindössze 2200 lövege ellen döntő csapást mérjen.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olasz támadás a Monarchia teljes frontszakaszára összpontosult, szemben a korábbi támadásokkal, amikor az olasz csapatok csak a frontvonal egyes részeit támadták meg. Az olasz hadvezetés úgy számolt, hogy egy döntő, totális támadás során a Monarchia nem tudja átcsoportosítania az erőit egyik frontszakaszról a másikra, így a létszámfölény miatt elsöpörhetik a teljes frontvonalat és döntő győzelmet arathatnak. A támadás a Tolmin és az Adriai-tenger közti frontvonalon indult meg, az olaszok több ideiglenes hidat létesítettek, így megkönnyítve az előrenyomulásukat. Északon, a Bainsizza-fennsíkon Capello tábornok vezette 2. olasz hadsereg áttörte a Boroevic vezette monarchiabeli erők frontvonalát, elválaszották egymástól a Monarchia csapatait. Az olaszok kezére jutott Mount Santo erődje is. Az olaszok északon aratott győzelmének azonban stratégiai jelentősége nem volt, a XI. isonzói csata kitűzött célját, Trieszt elfoglalását nem sikerült megvalósítani. Az olaszok szeptember 12-én leállították az offenzívát, az ideiglenesen elfoglalt területekről nagyrészt kivonultak.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár nagy létszámfölényban harcoltak az olasz erők, nem tudtak döntő győzelmet aratni a Monarchia csapatai fölött. A támadás területnyeresége jelentéktelen és stratégiailag elhanyagolható mértékű volt. Az olaszok legnagyobb stratégiai hibája azonban nem maga a csata végzetes kimenetele, hanem az volt, hogy a XI. isonzói csata után nem kezdték meg egy újabb isonzói csata előkészítését. Az olasz hadvezetés 1917-ben nem akart újabb csatát a Monarchia erőivel, pedig az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai olyannyira legyengültek a XI. isonzói csata után, hogy egy újabb olasz támadásnak nem tudtak volna ellenállni. Az olaszok másik taktikai hibája, hogy nem ismerték fel, a keleti fronton a korábban indított Kerenszkij-offenzívát a Monarchia erői feltartóztatták és megkezdték előrenyomulásukat Oroszország belseje felé. 1917 szeptemberére a keleti front gyakorlatilag megszűnt és a Monarchia jelentős erőket tudott átcsoportosítani 1917 őszén az olasz frontra. Ez a létszámnövekedés lehetővé tette, hogy az eddig csak védekező monarchiabeli csapatok ellentámadást indítsanak az olasz fronton.

Forrás és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Galántai József: Az első világháború (p. 268) - Gondolat K. Bp. (II.k:1988.) - ISBN 963-282-004-5

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olasz front: http://terkeptar.transindex.ro/legbelso.php3?nev=118

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]