Első ypres-i csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
első ypres-i csata
First Battle of Ypres - Map.jpg

Konfliktus Nyugati front
(Első világháború)
Időpont 1914. október
Helyszín Ypres
Szemben álló felek
Flag of France.svg Franciaország
Flag of the United Kingdom.svg Egyesült Királyság
Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
Parancsnokok
Flag of the United Kingdom.svg Sir John French
Flag of France.svg Ferdinand Foch
Flag of the German Empire.svg Erich von Falkenhayn
Veszteségek
Brit 58 155 fő,
francia 50 000 fő
kb. 130 000 fő[1]
Térkép
első ypres-i csata  (Belgium)
első ypres-i csata
első ypres-i csata
Pozíció Belgium térképén
é. sz. 50° 51′ 51″, k. h. 2° 53′ 44″Koordináták: é. sz. 50° 51′ 51″, k. h. 2° 53′ 44″

Az első ypres-i csata (ismert még első yperni csata néven is) az első világháború egyik nagy csatája volt a francia-brit antantszövetség és a német császári csapatok között 1914 októberében és novemberében. E csatában alakult ki először a konfliktus során úgynevezett „állóháború”.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1914 októberében a nyugati fronton lezajlott versenyfutás a német csapatok számára taktikai győzelemmel, de stratégiai vereséggel zárult. A németek képtelenek voltak elérni céljukat, hogy a Csatorna Angliához közel eső partvidékét elfoglalják. A belga-francia-brit csapatok szilárd védelmi vonalat alkottak a tengertől 50-60 kilométer távolságban.

Az antantcsapatok megelőzték ugyan a Csatorna partjainak német kézre kerülését, de csapataik a két hónapig tartó folyamatos visszavonulás, harc és átcsoportosítások következtében teljesen kimerültek és összezavarodtak. Akadozott az utánpótlás, az angol katonák francia parasztok házait fosztogatták. Angliából és a francia gyarmatokról azonban folyamatosan érkezett az utánpótlás és a friss csapatok, így a helyzet lassan normalizálódott.

Franciaország belsejében a németek komoly védelmi vonalat képeztek az Aisne folyó vonalán. Ezért az antant hadvezetése úgy gondolta, hogy a tengerpart közelében, a még meg nem erősített vonalaknál elért áttöréssel átkarolhatja a német jobbszárnyat és visszavonulásra kényszerítheti a Franciaországba augusztusban mélyen benyomuló német csapatokat. A tervet nehezítette, hogy az Antanttal szemben az Antwerpen ostromát kipihenő és hadianyaggal bőven ellátott csapatok álltak.

A német hadakat vezénylő Falkenhayn továbbra sem adta fel a Csatorna partjára való kijutás tervét. Nem akarta megvárni, míg a Flandriában is megerősödnek az antant erői, ezért egy áttörési kísérlet mellett döntött. A kiszemelt helyszín Ypres (németül: Ypern) városa volt. A várostól északra a belga hadsereg próbálta védeni hazája utolsó szegletét a németekkel szemben, míg a várost magát a harcoktól nagyon meggyengült francia egységek védelmezték. Yprestől délre helyezkedett el brit expedíciós hadsereg, melyben a kimerült angol alakulatokat Indiából érkező csapatokkal erősítettek meg.

Az I. ypres-i csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első német támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Október 12-én a 4. és 6. német hadseregek megindították frontális támadásukat az Yprestől északra felálló belga csapatok ellen. A németek minden tekintetben erőfölényben voltak, mégsem tudtak áttörést elérni. Ennek oka a belgák elszánt védekezése, és a francia-brit csapatokkal egyeztetett haditerve. A csata közben jelentős francia erősítés érkezett, hozzájárulván a végletekig kimerült csapatok tehermentesítéséhez. A támadás elől az Oostendében székelő belga kormány a franciaországi Le Havre-ba menekült. A belgák nagyon súlyos veszteségek árán tartották a frontot; csapataik 35%-a vérzett el ebben az egy csatában. A német támadás a nagy vérveszteség ellenére eredménytelen maradt. Október 20-án az antant kibontakozó ellentámadása miatt a német támadást leállították.

Az antant ellentámadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugati frontra októberben jelentős angol és francia erősítések érkeztek. Az angol csapatok október 20-án Yprestől délre ellentámadásba mentek át. A támadás eredményeképpen a német erők felhagytak a belga vonalak elleni támadással és csapataikat sietve a brit támadás megállítására csoportosították át. Németországból is folyamatosan érkeztek a friss csapatok, javarészt fiatalokból, egyetemistákból álló, alapkiképzésen sem átesett önkéntes katonákkal. A tapasztalatlan de lelkes németek óriási vérveszteség árán Lagermarck belga falunál megállították a brit betörést. A britek offenzívája elakadt, majd az október 28-án bekövetkezett újabb német támadáskor visszatértek kiindulási állásaikba.

A második német támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Október 28-án a németek újabb – ezúttal sikeres – támadást kíséreletek meg Yprestől északra a belgák ellen. A kétségbeesett belgák október 29-én Nieuwportnál kinyitották a Ijzer folyót a tengertől elválasztó zsilipeket. A tenger 15 km mélységben és 3-5 kilométer szélességben elöntötte a flandriai síkot, elárasztván a frontot áttörő németeket.

Október 31-én a német lovasság megtámadta és visszaszorította a brit lovasságot a Messines-gerinc közelében. November 1-jén Flakenhayn csapatai a Yprestől délre áttörték a brit Douglas Haig tábornok Első Hadtestének frontvonalait és több kilométer mélyen behatoltak az angol állások mögé. Az ügyesen elhelyezett francia-brit tartalékok azonban szétverték a német támadóéket. November 11-én két német hadosztály a Menin Road környékén, a várostól 6 km-re indított támadást, a porosz gárda és a 4. hadosztály célpontja Hooge városa volt. A támadás kezdetben sikerrel járt, de a németek késlekedtek kihasználni az áttörést miatt a brit vonalakban kialakult rést. A britek szedett-vedett tartalékai (szakácsok, tisztiszolgák, írnokok, műszakiak és egészségügyi katonák) hamarosan megállították, majd visszavetették a német előrenyomulást és a nap végére kiindulási állásaikba kényszerítették vissza a németeket.

Ypres környékén még november 22-ig voltak kisebb-nagyobb összecsapások, de Németország hamarosan csapatokat vont ki a nyugati frontról, hogy a keleti fronton kialakult veszélyes orosz támadást megállítsa és az időjárás ezután annyira elromlott, hogy a parancsnokok mindkét oldalon felhagytak a támadások kivitelezésével.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harcoló felek először szembesültek az állóháború következményeivel. A csata során addig elképzelhetetlen, napi több ezer fős veszteségeket szenvedett mindkét fél, miközben a frontvonalak lényegében mozdulatlanok maradtak. Az állóháború kimerítette a csapatokat, próbára tette a hátországot és ellenkezőjére fordította a közvélemény háborúpártiságát. Az I. ypres-i csatának hadászatilag (a küzdő feleket ért veszteségektől eltekintve) semmiféle következménye nem volt. A németek 130 000, az antant csapatai 108 000 főt veszítettek a csata 20 napja alatt. A német támadást követő 3 hónapnyi folyamatos csatározások annyira kimerítették mindkét felet, hogy tavaszig a nyugati fronton (egy-két csetepatétól eltekintve) felhagytak a kezdeményezéssel.

A katonákat rettentően kimerítő csata során mindkét oldalon nagy volt a zűrzavar, amit a terep, a gyorsan változó harci helyzet és a kommunikációs eszközök elégtelensége okozott. A 160000 fős brit expedíciós haderő állományának közel felét elvesztette halottakban és sebesültekben, csak az Indiából érkező erősítések révén tudták állásaikat megtartani. A belga csapatok állományuk közel 35%-át vesztették, hasonló veszteségek voltak a német oldalon is.

A háború során még két nagy csatát vívtak Ypres körül, de az első volt a legjelentősebb. A sikertelen támadások és a frontok megmerevedése előrevetítette a nyugati frontra jellemző állóháborút, amely egészen 1918. végéig tartott.

A Lagermarck-mítosz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berlini Lagermarck-emlékmű

A brit támadást a német 4. hadsereg fiatal önkéntesekből álló alakulatai verték vissza. Alapkiképzés nélkül vetették harcba a fiatal egyetemistákat, akik ezrével estek el a brit pergőtűzben. A tapasztalatlan katonák gyakran egymást lőtték agyon a ködös atlanti partvidéken. A hátországban hamarosan elterjedt a nézet, hogy a fiatalokat egyszerűen ágyútölteléknek használták a már-már áttörő britek ellen.

A német harci propaganda azonban fordítani igyekezett a hatalmas vérveszteség okozta csalódottságon. A fiatalokat a hazaszeretettől fűtött hősöknek festették le, akik fegyverrel a kézben haltak meg a német hazáért. A lagermarcki csata elesettjeit példaként állították a német fiatalok elé. A későbbi náci propaganda valóságos mítoszt szőtt a lagermarcki események köré. A valódi történéseket elferdítve kialakították a „lagermarcki szellemiséget”, amely a nácik ifjúságképének alátámasztására szolgált. 1943-ban az egyik SS hadosztály a Lagermarck nevet kapta. A mítosz a nácizmus megszűnése után is tartotta magát. Jelenleg is létezik Berlinben a Lagermarck-emlékterem és Bréma egyik főutcája a belgiumi település nevét viseli.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Galántai József: Az első Világháború; Gondolat; Budapest, 1988. 214-215.
  • Cartographia: Történelmi világatlasz; Cartographia; Budapest 1997; 78/I. és 79/I. sz. térképek.
  • Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája (1910-'19); Officina Nova; Budapest 1995. 274.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Első ypres-i csata témájú médiaállományokat.