Második Balkán-háború

Második Balkán-háború
Balkán-háború
Csatamezőn elesett bolgár katonák
Dátum	1913. június 16. – 1913. július 18.
Helyszín	Balkán-félsziget
Eredmény	Bolgár vereség, Bukaresti egyezmény aláírása
Harcoló felek Bulgária Szerbia Montenegró Görögország Románia Oszmán Birodalom Haderő 500 000 fő Románia: 300 000 fő Szerbia: 220 000 fő Görögország: 150 000 fő Montenegró: 12 000 fő

A második Balkán-háború az első Balkán-háborút lezáró londoni egyezmény területi rendezésével elégedetlen balkáni nemzetek – Görögország, Szerbia, az Oszmán Birodalom és Románia – Bulgária ellen vívott, 1913. június 29-étől augusztus 10-éig (a Julianus-naptár szerint június 16-ától július 28-áig) tartó, bolgár vereséggel záruló háborúja volt.

Előzmények

Az 1912. október 8-ától 1913. május 30-áig tartó első Balkán-háborúban a Balkán-szövetség országai (Bulgária, Szerbia, Montenegró és Görögország) az Oszmán Birodalmat kiszorították európai birtokainak nagy részéről. A szövetségesek négy fronton támadták meg a birodalmat, és végeredményképpen Montenegró és Szerbia elfoglalta Észak-Albániát, Szerbia a Szandzsákot, Koszovót és Észak-Macedóniát, Bulgária Kelet-Macedóniát és Trákiát, Görögország pedig Dél-Albániát és Dél-Macedóniát (Thesszáliát). Az Oszmán Birodalom Konstantinápoly előteréig, a Çatalca-vonalig szorult vissza, és kisebb csapataik tartották még magukat Macedóniában.

A háborút lezáró, 1913. május 30-án aláírt londoni egyezmény akként rendelkezett, hogy az időközben függetlenné vált Albánia területéről Szerbia, Montenegró és Görögország kötelesek csapataikat kivonni, a Szandzsákot Szerbia és Montenegró között felosztják, Trákiának a Kıyıköy–Enez vonaltól északra eső területei Bulgáriát illetik meg, Macedónia belső területeit Bulgária és Szerbia kapja meg, a partvidéki Thesszáliát pedig Görögországhoz csatolják.

A második Balkán-háború kirobbanása

Területi változások az első Balkán-háború végén

A londoni egyezmény rendelkezéseivel elégedetlenek voltak az első Balkán-háborúból győztesen kikerült szövetségesek, úgy érezték, területgyarapodásuk méltánytalanul elmarad követeléseikhez képest. Különösen érzékeny problémának bizonyult Macedónia hovatartozásának kérdése. A bolgár egység eszméjének jegyében Bulgária igényt tartott Macedónia egészére, beleértve a déli thesszáliai területeket is. A déli övezetre azonban Görögország, Észak-Macedóniára pedig Szerbia tartott igényt, s május 13-án, majd június 1-jén területszerzéseik védelmében katonai egyezményt írtak alá. Emellett mindkét ország meglehetősen nehezményezte, hogy csapataikat ki kell vonniuk a megszállt albániai területekről. Ugyanakkor Bulgáriának váratlan konfliktusa támadt északon is: Románia az első Balkán-háborúban vállalt semlegességéért cserébe magának követelte a Duna menti Szilisztra vidékét.

Noha a háttérben folytak a tárgyalások, június 29-én a bolgár katonai főparancsnok, Mihail Szavov kormányzati jóváhagyás nélkül parancsot adott a macedóniai szerb és görög hadállások megtámadására.

Hadmozdulatok és csaták

Négy bolgár hadosztály a szerbek ellen indult, s csupán egyetlenegyet vezényeltek a görögök és Szaloniki ellen. Mint ez hamarosan bebizonyosodott, a bolgár katonai vezetők alábecsülték a szemben álló görögök erejét. Július 2-án I. Konstantin görög király irányításával a görögök megállították előrenyomulásukat, s a Nikola Ivanov tábornok vezette 40 ezres bolgár sereg Kilkisz védelmére rendezkedett be. A front a Dojrani-tótól a Volvi-tavon keresztül az Égei-tenger partvidékén fekvő Kavala városáig húzódott. A számbeli fölény ellenére a görögök csak lassan tudtak előrenyomulni. Nigrita és Gevgelija elfoglalása után július 18-án kiverték a bolgárokat Dojranból is, és július 24-én a szerbekkel egyesülve a Sztruma folyó mentén nyomták a bolgárokat egészen a Kresna-szorosig. A hadmozdulat során a bolgárok hétezer emberüket veszítették el, további hatezren pedig fogságba estek, míg a végül győztes görögök vesztesége 8700 elesett katonára rúgott.

Északon hasonlóképpen alakult a Bulgáriával szemben álló, Radomir Putnik vezette szerbek hadi szerencséje. Július elején Közép-Macedóniában megállították a bolgárokat, majd július 9-én Bregalnicánál visszavonulásra késztették őket. A bolgárok ekkor a szerb haderő megkerülésével a dél-szerbiai Pirot bevételére indultak, így július 18-án a kelet-macedóniai Kalimancinál megállíthatták a megosztott és átcsoportosított szerb erőket. Ezt követően július 29-én a bolgárok erősítést küldtek a Kresna-szorosban rekedt csapataiknak, és a Sztruma völgyén heves harcok árán visszavetették a görögöket. Konstantin tízezres veszteséget szenvedett, minek hatására utasította kormányát, hogy kössön fegyverszünetet. A harapófogóba került bolgár politikai vezetők ekkor már szintén a tárgyalásos rendezés lehetőségeit keresték.

A londoni (1) és a bukaresti (2) egyezmény területi rendelkezései

Időközben ugyanis július 10-én az Alexandru Averescu vezette 200 ezres román hadsereg minden ellenállás nélkül elfoglalta Dél-Dobrudzsát, és Észak-Bulgáriát fenyegette. Délkeleten a törökök lendültek támadásba, korábbi trákiai birtokaik visszaszerzésének reményében megtámadták Bulgáriát, és július 23-án egy puskalövés nélkül bevették Drinápolyt. (A románok és a törökök egyetlen emberüket sem veszítették el harci cselekmények során, hamarosan azonban mindkét táborban kitört a kolerajárvány, s megállította a csapatok előrenyomulását.) A bolgár katonai vezetés eddigre már csődöt mondott: a háromszázezres bolgár hadsereg képtelen volt négy helyen tartani a frontot, így hamarosan összeomlott. Július 31-én a szemben álló felek általános fegyverszünetet kötöttek.

A háborút lezáró bukaresti béke

Bulgária, Szerbia, Görögország, Románia és Montenegró képviselői 1913. augusztus 10-én írták alá a második, és ezzel az egész Balkán-háborút lezáró bukaresti egyezményt. Ennek értelmében Bulgária elveszítette az első Balkán-háborúban megszerzett területek java részét: Macedónia északi része Szerbiáé, déli területe Görögországé lett, Kelet-Trákiát visszakapták a törökök, ráadásképpen Dobrudzsa Romániához került. Egyedül Nyugat-Trákia Dedeagacs (ma Alekszandrupoli) kikötővárosával maradt bolgár fennhatóság alatt. Az egyezmény egyúttal rendezte a független Albánia határait is.

A bukaresti egyezmény előírásait azonban nem sokáig tartották tiszteletben a szemben álló felek. Hamarosan, 1914-ben kitört az első világháború, amely ismét átrajzolta a Balkán-félsziget politikai térképét.

Irodalom

• Barbara Jelavich: A Balkán története. I–II. Budapest: Osiris; 2000. 1996. ISBN 963-379-120-0
• A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak. Történeti és politológiai előadások. Szerkesztette Krausz Tamás. Budapest: Napvilág. 1999. (formailag hibás) ISBN 963 908210 2