Görögország az első világháborúban

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Balkán-félsziget 1913-ban

Miután 1914-ben kitört az első világháború, a Görög Királyság is egyre belebonyolódott a Balkánon folyó zűrzavarba. Egy évi patthelyzet után, az Osztrák–Magyar Monarchia, a Német Császárság és a Bolgár Királyság együttes, összehangolt támadásával szemben a Szerb Királyság nem tudta magát megvédeni, és a háború sodrásában a közeli Görögország sem tudta már teljesen visszatartani magát az eseményekbe való beavatkozástól. A nyílt háborúba lépés azonban elég sokára következett be a német származású király ellenállása miatt. Végül a helyzet forradalmivá vált, Venizélosz görög miniszterelnök ellenkormányt alkotott és szembeszállt az uralkodóval. A polgárháború 1917-ben a lázadók győzelmével zárult, lemondatták I. Konstantin görög királyt és fiát ültették a trónra, aki végül 1917-ben nyíltan is háborúba szállt a németek ellen.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerb hadsereg visszavonulása
A Görög Királyság zászlaja

Az angolok és a többi antant hatalom be akarta a háborúba vonni a Görög Királyságot több ok miatt. Ez segített volna az antantnak, hogy így nem kell csapatokat elvonnia és küldenie a Balkánra, hanem a nyugati-fronton tudják azt bevetni. Egy másik indok, hogy, ha rá tudnák venni a híres „törökgyűlölő” görögöket, hogy hadat üzenjenek az Oszmán Birodalomnak, akkor az angolok csapataik egy részét át tudnák csoportosítani Gallipoliból, és így szintén át tudnának erőket vonni a fontosabb, nyugati frontra. Mindenesetre Görögországba rendeltek több angol ezredet, hogy vészesetben, ha az ország a végpusztulás szélén állna, betörjenek Szerbiába. Így a görög semlegesség is egyre zavarosabbá vált. A németek a a szaloniki bázisra támaszkodó antant egységek lefegyverzését, az antant pedig jelenlétének nyílt jóváhagyását kérték. Görögország viszont 1915–16 között mind a két követelést megtagadta, és nem hajlott a további tárgyalásokra. Több kutató azt állítja, hogy ha Görögország most és nem egy évvel később lép be a háborúba, akkor a szerb hadsereggel egyesülve egy erős balkáni antant front kialakítható lett volna már 1915 őszén.

Mások viszont úgy gondolják, hogy ekkor a bolgár haderő már csírájában elfojthatta volna az antant tömörülést Szalonikiben. A központi hatalmak seregeinek nem kellett volna megállniuk, ki kellett volna szorítani mind Valonából, mind Görögországból az antant csapatokat és így az egész Balkán a kezükbe került volna, és megakadályozhatták volna a háború későbbi szakaszában az antant front kialakulását. Viszont minkét fél tekintete lassan elfordult a Balkánról. A németek legfőbb céljukat elérték, megteremtették a Törökországgal való kapcsolatot, az angolok pedig úgy gondolták, hogy nehézkes utánpótlási feltételekkel, a hosszú és tengeralattjáróktól hemzsegő színtéren nem célszerű nagyobb front kialakítása, ez túlságosan szétdarabolná az erőket. Ez után nagy diplomáciai csatározások kezdődtek, mivel mindkét fél a maga oldalára akarta Görögországot állítani.

Szerb menekültek befogadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbia elesett a központi hatalmak együttes nagy támadása után. Több ezer szerb katona halt meg vagy sebesült meg és körülbelül több mint 160 000 szerb katona esett fogságba. Ennek dacára mégis, a szerb hadsereg nagy része, összesen 150 000 embernek sikerült kitörnie és kijutnia az Adriai-tengerhez. Az Antant államai hajókat küldtek a katonák segítségére, melyek a semleges Görögországba, Korfu szigetére szállították őket, az athéni görög kormány tiltakozása ellenére. Az elmenekült szerb kormány is több városon át Korfura érkezett. Később a megmaradt 150 000 szerb katonát átvezényelték Szalonikibe, és ez a hadsereg fogja alkotni a háború végén a nagy Balkáni Antant offenzíva szerb erőinek a magvát.

További események és Venizélosz ideiglenes kormánya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szaloniki front 1916-ban
I. Konstantin, a németbarát görög király

1916-ra elérkezett az idő, hogy új frontot nyissanak az antant erők, mivel a nyári támadások során kedvező helyzet alakult az antant számára Román Királyság esetleg Görögország bevonására is. 1916 júliusában a német, osztrák-magyar és a bolgár katonai vezetők között megállapodás jött létre Románia esetleges támadása esetén összehangolt katonai ellenlépésekről. Ennek a megállapodásnak a lényege az offenzív válasz volt a lehetséges román támadásra. Tehát nem az esedékes román támadás feltartása, hanem a támadó hadseregének likvidálása és egy lehetséges front felszámolása volt.

Nem sokára be is következett a román támadás és a román 1., 2. és 4. hadsereg benyomult Erdélybe. (Lásd: Román front.) Szeptember 10-én az antant haderő is támadást indított Szalonikiből és sikerrel harcolt. Ekkor a németes egységes keleti-fronti főparancsnokot erőszakoltak ki a Monarchiától. A macedóniai fronton támadó antant erők elleni német csapatok vezérévé Bülow tábornokot nevezték ki. Bár az antant által mért támadás erős volt, a német és bolgár katonák tartották állásaikat. mindezek nyomott hagytak a görög politikában is. Most a Glücksburg-házból származó I. Konstantin németbarát görög királlyal szemben erős tömörülés jött létre.

Elefthériosz Venizélosz, a szövetséges ideiglenes kormány vezetője

Venizélosz volt görög miniszterelnök, akihez csatlakozott a Haditengerészet és a Szaloniki görög katonaság, még szeptember végén 100 tiszttel együtt elhagyta Athént, és Kréta szigetén ideiglenes kormányt alakított, amely november 25-én proklamálta a háborút a Német Császárság és Bulgária ellen. A hadsereg nagyobb része viszont az athéni kormánynak engedelmeskedett és semleges pozícióban maradtak. Ez így még nem vezetett a görög hadsereg tényleges bevetését. Mi több, még Athénban a királyhoz hű csapatok és 300 szövetséges katona között. A szövetségesek ugyanis tartottak attól, hogy esetleg a frontjuk mögött a királypárti katonák zavart kelthetnek, amiért a katonák lefegyverzését követelték, amit a csetepaté során meg is tettek. A szövetséges csapatok blokád alá vették Athént, hogy elszigeteljék őket az észak-görögországi frontoktól.

Közben Venizélosz szervezte az antantbarát görög hadsereget, de szalonikin kívül csak a törökellenes beállítottságú Égei-tengeri szigeteken tudott szilárd bázist teremteni. A helyzetét az is nehezítette, hogy az antanttól nem kapott egységes támogatást. Németország és szövetségese Bulgária változatlanul az athéni kormányt ismerték el és így nem is tekintették magukat Görögországgal hadiállapotban levő országnak. A zűrzavaros görögországi helyzet végül csak 1917. júniusában oldódott meg. Szerbia megszállása után a bolgár hadicél-politikai tervezés mindinkább Görögország fel irányította figyelmét. A bolgár hadvezetés, hasonlóan az osztrák-magyarhoz, üldözni akarta a Görögországba menekült és állomásozó antant erőket. Viszont a döntő szót képviselő német vezérkar erről hallani sem akart. Viszont a Szalonikiben állomásozó antant erők egyre erősebbek lettek, mivel a német és a monarchia erőit lekötötték a nyugati, keleti és az olasz front, így pedig egyre nagyobb utánpótlási követelményeket támasztott Bulgária elé. Viszont így is Bulgária étvágya nem mérséklődött és a hadicélok, politikai tervezések most már a görögországi Macedónia megszerzésére irányultak. De a tervet a németek elutasították minden formában, pedig a bolgárok arra hivatkoztak, hogy most még kisebb erőkkel szét tudnák őket morzsolni. A németek célja viszont az volt, hogy csak a legszükségesebb bolgár erők maradjanak a macedón fronton és a nagy részét csoportosítsák át a keleti-frontra, hogy ott német csapatokat tudjanak átcsoportosítani a nyugati frontra.

Görögország nyílt belépése a háborúba[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti tervek szerint a balkáni antanthadseregnek a többi fronttal egyidejű támadásai az ellenség összeroppantásának fontos tényezői lehettek volna. De részben a búvárhajó harc következménye miatt nem volt elegendő az ellátmány egy nagyobb szabású támadáshoz, bár a katonák számát tekintve Az Adriai és az Égei-tenger közötti front szakaszon több mint 470 000 katona állt, ez jóval több volt mint a német, osztrák-magyar és bolgár katonák összlétszáma, ami 350 000 fő volt. Ekkor egyre zavarosabbá vált a görög helyzet is és ez nehezítette az országbeli erőforrások kiaknázását. Miután a francia katonák partra szálltak a korinthoszi földszoroson és az antant erők támadást indítottak a Balkánon, végleg felborította a politikai helyzetet Görögországban. Az antantnak a támadás folytatásához szüksége volt Görögországra, ezért végül június 11-én az Athéni kormánytól az antant kormányai követelték I. Konstantin király lemondatását. Ez után néhány nappal később végül a király lemondott fia, Sándor javára és új kormány alakult, Venizelosz vezetésével, aki nem sokkal ezután a hivatalos görög kormány fejeként deklarálta a hadiállapotot Németország és Bulgária ellen június 17-én. Ekkor Németország szövetségesei, az Osztrák–Magyar Monarchia és Törökország hadat üzent Görögországnak. Az ország hadba lépésével nagyban gyarapodott az antant hadsereg létszáma a Macedónia fronton.

Hadi események[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görög katonák masíroznak 1919-ben a párizsi diadalív alatt

1917-re a bolgárok, akik egy kisebb támadásra használható erővel sem rendelkeztek, tartották csak a balkáni frontot. Ugyanakkor a görögök egy korlátozott támadása sikert ért el a Vardar folyótól nyugatra. Ez után egy kis ideig még hallgattak a balkáni fegyverek, de 1918. végén a francia, angol, szerb és görög erőket tömörítő, 350 000 főnyi fegyveres erőt képviselő antant hadsereg szeptember 14-én hatalmas ágyútűz kíséretével egész este bombázta a bolgár harcvonalat, majd 15-e hajnalán 6 szerb és 2 francia, majd ezt másnap az egész hadsereg támadása követte. Az egész támadással szemeben csak a gyenge, utánpótlási gondokkal küszködő bolgár hadsereg állott szembe. Csak névleg voltak már itt német egységek, akiknek a bolgár katonák nem engedelmeskedtek és visszavonultak Szkopje és a bolgár határ felé, így az antant támadás teljes sikerrel járt, amit a sebtében odarendelt osztrák és német csapatok, sem tudtak megállítani. A bolgár kormány a forradalomtól tartva fegyverszünetet kért, majd a cár, I. Ferdinánd is lemondásra kényszerült, majd a bolgár hadsereg letette a fegyvert. Ezzel lényegében a görög hadsereg szerepe jelentéktelenné vált és nem is történtek köztük és az ellenség közt nagyobb összetűzések.

A háború következményei és a béke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Venizélosz által az 1919-es párizsi békekonferencián követelt területek

A görögök számára, a háború 18 hónapja folyamán 5000 katona halt hősi halált és további több száz sebesült meg. A béketárgyalásokon Párizsban a görög kormány képviselői is jelen voltak. Görögország az I. világháború után, mivel az antant oldalán harcolt és támogatta azt, a békeszerződés keretén megkapta Bulgáriától Nyugat-Thrákiát, Törökországtól pedig Kelet-Thrákiát és Szmirna környékét. A harc viszonyt még nem teljesen ért véget. Nem sokkal a háború után, felbomlott az Oszmán Birodalom és felkelés tört ki Mustafa Kemal Atatürk és több török tábornok vezetésével. Ebben az időben, váratlanul meghalt I. Sándor görög király. Mivel örökös nélkül halt meg, megszavazták és visszahívták az elüldözött I. Konstantint. De a görög csapatok gyorsan katasztrofális vereséget szenvedtek el és az egész hadsereg felmorzsolódott a törökökkel való harcban. Erre egy újabb forradalom tört ki, és végleg elüldözték I. Konstantint, aki soha többé nem térhetett vissza és száműzetésben halt meg.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görög győzelmi érem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború győztes befejezése után a görög kormány, kiadott egy úgynevezett győzelmi érmet, amit több görög katona is megkapott, akik részt vettek az első világháborús harcokban.

Venizélosz további élete és emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Venizélosz ünnepelt görög politikus lett és többször miniszterelnökké választották. I. Konstantin által elért kudarc miatt végleg letaszíthatta a trónról a királyt, utódja másik fia lett, de öt néhány év után szintén letaszították és kikiáltotta híveivel a Köztársaságot. Ez az államforma életében egy ideig megmaradt, de még halála előtt visszaállították a Monarchiát és a trónfosztott György herceget megtették az ország királyává. Venizélosz ma a görög nép egyik legnagyobb embereként tartják számon a világon. Több szobrot is állítottak emlékéül és, miután bevezették Görögországban is az Eurót, Venizélosz arcképe került a görög 50 centesre.

Történeti viták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görögország háborúba való belépésének dátuma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görögország hadba lépésének dátumát nem tárgyalja egységesen a történeti irodalom. A források egy része Elefthériosz Venizélosz kormányának a hadüzenetétől (1916 végétől) számítja az antant oldalán harcoló országok között. Noha ez a felfogás nem teljesen alaptalan, a legtöbb történeti könyv a másik, elterjedtebb időpontot jelöli meg, amely szerint Görögország 1917 nyarától harcol az Antant hatalmak oldalán. Ez azért elfogadottabb, mert Görögország erői ténylegesen ekkortól sorakoztak fel az Antant mellé.

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Görögország az első világháborúban témájú médiaállományokat.