Nobel-békedíj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Nobel Intézet Oslóban (Norvégia)
A Nobel-békedíj átadási ünnepsége, 2010.

A Nobel-békedíj vagy béke-Nobel-díj[1] egyike a hat Nobel-díjnak, melyeket a svéd iparmágnás és feltaláló, Alfred Nobel hagyatéka révén osztanak ki. Míg a fizikai, kémiai, fiziológiai-orvostudományi és irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, addig a Béke-díjat Norvégia fővárosában, az oslói Városháza nagy csarnokában adják át.

Alfred Nobel szándéka szerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért.”

Eltérően más Nobel-díjaktól, a békedíjat kaphatja személy vagy szervezet is. A díjat inkább egy személynek vagy szervezetnek egy ügyben alkalmazott megoldási módszereiért adományozzák, semmint az üggyel kapcsolatos elhatározásaiért, ígéreteiért.

Adományozás folyamata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az öttagú norvég Nobel-bizottság, mely tagjait a norvég parlamentből (Storting) választják, jelöli ki a díjazottakat, és a Bizottság elnöke adja át a díjat, aki jelenleg, Thorbjørn Jagland. Alfred Nobel halála idején Svédország és Norvégia perszonálunióban állt, melyben egyedül a svéd parlament (Riksdag) volt felelős a külpolitikáért, a norvég parlament pedig a belpolitikáért. Noha Alfred Nobel soha nem közölte senkivel[2], hogy miért nem egy svéd testület ítéli oda a békedíjat, egyesek úgy vélik, hogy Nobel ezzel akarta megelőzni, hogy külföldi hatalmak befolyásolják a kiválasztási folyamatot. Más vélemények szerint Nobel nagy tisztelője volt a norvég Bjørnstjerne Bjørnsonnak, és a norvég parlament volt az első a világon, amely támogatást szavazott a nemzetközi békemozgalomnak.

Jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelöléseket kiválasztott személyek szűk köre teheti meg. Ebbe a körbe korábbi díjazottak, a nemzetgyűlések és kongresszusok tagjai, egyetemi tanárok, nemzetközi bírók és különleges tanácsadók tartoznak. A bizottság titokban tartja a jelöltek nevét és ugyanerre kéri a jelölőket is. Az idők során több személyt is "Nobel-békedíj jelölt"-ként emlegettek, de ennek nincs hivatalos alapja.[3]

Az 1901-1951 közötti jelöltek névsora megjelent egy adatbázisban. Kiderült, hogy 1939-ben jelölték Adolf Hitlert, de a jelölést ugyanabban az évben vissza is vonták. Más hírhedt jelöltek Sztálin és Benito Mussolini voltak.[forrás?]

Mivel a díjat olyan személyeknek is lehet adni, akik be nem fejeződött békefolyamatokban vesznek részt, egyes díjazások utólag megkérdőjelezhetőnek tűnnek. Különösen sokan vitatták például Theodore Roosevelt, Jasszer Arafat, Lê Ðức Thọ és Henry Kissinger díjazását; az utóbbi miatt két egyet nem értő bizottsági tag le is mondott.[4]

A Nobel-Bizottságot sok kritika érte jobboldali csoportok részéről, aki úgy vélik, hogy a döntések baloldali megfontolások alapján születtek.

Díjazottak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1901–1909[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1901 Jean Henri Dunant (Svájc) a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója, a genfi egyezmény kezdeményezője
Frédéric Passy (Franciaország) az első francia béketársaság (Société Française pour l'arbitrage entre nations) alapítója és elnöke
1902 Élie Ducommun és Charles Albert Gobat (Svájc) a Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda titkárai
1903 Sir William Randal Cremer (Egyesült Királyság) a Nemzetközi Békebírósági Liga titkára
1904 Nemzetközi Jogi Intézet (Gent, Belgium)
1905 Bertha Sophie Felicitas Baronin von Suttner, szül. Countess Kinsky von Chinic und Tettau (Ausztria) író, a Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda tiszteletbeli elnöke
1906 Theodore Roosevelt (USA) az Egyesült Államok elnöke, „az orosz–japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért”
1907 Ernesto Teodoro Moneta (Olaszország) a Lombard Békeliga elnöke
Louis Renault (Franciaország) a nemzetközi jogok professzora
1908 Klas Pontus Arnoldson (Svédország) a Békéért és Döntőbíróságért svéd béketársaság alapítója
Fredrik Bajer (Dánia) a Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda alapítója, elnöke
1909 Auguste Marie François Beernaert (Belgium) a hágai állandó Nemzetközi Döntőbíróság tagja
Paul-Henri-Benjamin d'Estournelles de Constant (Franciaország) alapítója és elnöke a Nemzetközi Döntőbíróság francia parlamenti csoportjának, a nemzeti érdekek és a nemzetközi együttműködés védelmére szervezett bizottság (Comité de défense des intérets nationaux et de conciliation internationale) létrehozója

1910–1919[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1910 Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda
1911 Tobias Michael Carel Asser (Hollandia) a hágai nemzetközi magánjogi konferenciák összehívásának kezdeményezője
Alfred Hermann Fried (Ausztria) a Die Waffen Nieder (Le a fegyverekkel!) béketársaság alapítója
1912 Elihu Root (USA) több nemzetközi egyezmény kezdeményezője.
1913 Henri La Fontaine (Belgium) a Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke
1914 nincs döntés
1915
1916
1917 Nemzetközi Vöröskereszt, Genf
1918 nincs döntés
1919 Thomas Woodrow Wilson (USA) az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a Nemzetek Szövetsége kezdeményezője

1920–1929[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1920 Léon Victor Auguste Bourgeois (Franciaország) a Nemzetek Szövetsége tanácsának elnöke
1921 Hjalmar Branting (Svédország) miniszterelnök, svéd küldött a Nemzetek Szövetsége tanácsában
Christian Lous Lange (Norvégia) az Interparlamentáris Unió főtitkára
1922 Fridtjof Nansen (Norvégia) a Nemzetek Szövetsége norvég küldötte, a Nansen Nemzetközi Menekültügyi Hivatal alapítója
1923 nincs döntés
1924
1925 Sir Austen Chamberlain (Egyesült Királyság) a locarnói egyezmény kezdeményezője
Charles Gates Dawes (USA) a jóvátételi bizottság elnöke és a Dawes-terv elkészítője
1926 Aristide Briand (Franciaország) a locarnói egyezményért
Gustav Stresemann (Németország) a locarnói egyezményért
1927 Ferdinand Buisson (Franciaország) a Béke és Szabadság Nemzetközi Ligájának alapítója és elnöke
Ludwig Quidde (Németország) több békekonferencia küldöttje
1928 nincs döntés
1929 Frank B. Kellogg (USA) Kellogg–Briand-paktumért

1930–1939[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1930 Lars Olof Nathan (Jonathan) Söderblom érsek (Svédország) Az Ökumenikus Mozgalom alapítója.
1931 Jane Addams (US) a Nők Nemzetközi Szövetsége a Békéért és Szabadságért szervezet nemzetközi elnöke
Nicholas Murray Butler (Amerikai Egyesült Államok) a Kellogg–Briand-paktum támogatásáért.
1932 nincs döntés
1933 Sir Norman Angell (Ralph Lane) (Nagy-Britannia) író, a Népszövetség és a Nemzeti Béke Tanács végrehajtóbizottságának tagja
1934 Arthur Henderson (Nagy-Britannia) a Népszövetség és a Leszerelési Konferencia elnöke
1935 Carl von Ossietzky (Németország) pacifista újságíró.
1936 Carlos Saavedra Lamas (Argentína) a Népszövetség elnöke, és közvetítő a Paraguay és Bolívia közti konfliktusban.
1937 Robert Cecil Chelwood vikomtja, (Nagy-Britannia) a Nemzetközi Béke Mozgalom elnöke és alapítója
1938 Nansen Nemzetközi Menekültügyi Hivatal, Genf
1939 nincs döntés

1940–1949[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1940 nincs döntés
1941
1942
1943
1944 A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága Visszamenőlegesen adományozva 1945-ben.
1945 Cordell Hull (USA) az ENSZ alapításához való hozzájárulásért
1946 Emily Greene Balch (USA) a Women's International League for Peace and Freedom tiszteletbeli nemzetközi elnöke
John R. Mott (USA) az International Missionary Council és World Alliance of Young Men's Christian Associations elnöke
1947 A Friends Service Council (Egyesült Királyság) és az American Friends Service Committee (USA) a Religious Society of Friends érdekében végzett munkáért, ismertebb nevén a Quakers.
1948 nincs döntés A díjat Mahátma Gandhi kapta volna, akit sajnos meggyilkoltak. Részletek angolul itt: Nobel e-museum[5]
1949 The Lord Boyd-Orr (Egyesült Királyság) a General Food and Agricultural Organization igazgatója, a Nemzeti Béketanács elnöke, World Union of Peace Organizations elnöke.

1950–1959[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1950 Ralph Bunche a palesztinai válság megoldásáért tett erőfeszítéseiért
1951 Léon Jouhaux (Franciaország) az International Committee of the European Council elnöke, International Confederation of Free Trade Unions elnöke, World Federation of Trade Unions alelnöke, a ILO Council tagja, küldött az ENSZ-ben.
1952 Albert Schweitzer (Franciaország) a Lambarene Hospital alapításáért Gabonban.
1953 George Catlett Marshall Külügyminiszter (USA) a Marshall-tervért.
1954 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala.
1955 nincs döntés
1956
1957 Lester Bowles Pearson (Kanada) Az ENSZ Közgyűlésének hetedik elnöke, a Szuezi válság megoldásában végzett munkájáért.
1958 Georges Pire (Belgium) A L'Europe du Cœur au Service du Monde nevű menekülteket segítő mozgalom vezetője.
1959 Philip Noel-Baker (UK) életművéért, a világbéke és az együttműködés érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért.

1960–1969[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1960 Albert Lutuli (Dél-afrikai Köztársaság) az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) elnöke.
1961 Dag Hammarskjöld (Svédország) az ENSZ főtitkára (posztumusz).
1962 Linus Carl Pauling (USA) a nukleáris fegyverek tesztelése elleni kampányáért.
1963 A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, Genf.
A Vöröskereszt társaságok Ligája, Genf.
1964 Martin Luther King tiszteletes (USA) az emberi jogok képviseletéért.
1965 United Nation's Children's Fund (UNICEF)
1966 nincs döntés
1967
1968 René Cassin (Franciaország) az Európai Emberijogi Bíróság elnöke.
1969 Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO), Genf.

1970–1979[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1970 Norman Borlaug (USA) Az International Maize and Wheat Improvement Center (Nemzetközi Gabonakutató Központ) kutatója.
1971 Willy Brandt kancellár (Német Szövetségi Köztársaság) Az NSZK Kelet-politikájáért, bele értve az új hozzáállást Kelet-Európához és az NDK-hoz.
1972 nincs döntés
1973 Henry Kissinger külügyminiszter (Amerikai Egyesült Államok) és Le Duc Tho külügyminiszter (visszautasította) a vietnami békekötésért
1974 Seán MacBride (Írország) az International Peace Bureau elnöke, ill. az ENSZ namíbiai főbiztosságának elnöke
Szató Eiszaku (佐藤榮作) (Japán) miniszterelnök.
1975 Andrej Szaharov (Szovjetunió) az emberi jogok képviseletéért
1976 Betty Williams és Mairead Corrigan a Béke Embereinek Közössége északír békemozgalom alapítói
1977 Amnesty International, London a kínzások elleni kampányáért.
1978 Anvar Szadat (Egyiptom) elnök és Menáhém Begín (Izrael) miniszterelnök az Egyiptom és Izrael közötti közötti béketárgyalásokért.
1979 Teréz anya A szegénység elleni küzdelem szószólója (India)

1980–1989[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1980 Adolfo Pérez Esquivel (Argentína) emberi jogok
1981 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.
1982 Alva Myrdal (Svédország) és Alfonso García Robles (Mexikó) Az ENSZ Közgyűlés leszerelési bizottságának tagjai.
1983 Lech Wałęsa (Lengyelország) A Solidarność (Szolidaritás) alapítója és emberijogi aktivista. A kommunizmus bukása után Lengyelország első elnöke
1984 Desmond Tutu püspök (Dél-Afrikai Köztársaság) az apartheid elleni küzdelméért.
1985 Az Orvosok az Atomháború Megelőzéséért mozgalom, Boston.
1986 Elie (Eliézer) Wiesel (USA) író, a holokauszt túlélője
1987 Óscar Arias Sánchez (Costa Rica) Közép-Amerikai béketörekvéseiért.
1988 Az ENSZ Békefenntartó Erői, New York.
1989 Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma.

1990–1999[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
1990 Mihail Szergejevics Gorbacsov (Szovjetunió) „Abban a békefolyamatban játszott vezető szerepéért, amely jellemző fontos részét képezi a mai nemzetközi közösség jelentős részére.”
1991 Ang Szán Szu Csí (Mianmar) „A demokráciáért és emberi jogokért való erőszakmentes küzdelméért.”
1992 Rigoberta Menchú írónő (Guatemala) „A szociális igazságért és a benszülött népek jogainak tiszteletbentartásán alapuló etnokulturális megbékélésért végzett munkája elismeréseképpen.”
1993 Nelson Mandela köztársasági elnök (Dél-afrikai Köztársaság) és Frederik Willem de Klerk korábbi elnök (Dél-afrikai Köztársaság) „Az Apartheid rendszer békés felszámolásáért és az új, demokratikus Dél-Afrika alapjainak lefektetéséért.”
1994 Jasszer Arafat a PFSZ elnöke, Simón Peresz külügyminiszter és Jichak Rabin miniszterelnök (Izrael) „A Közel-Keleti béketeremtéshez való hozzájárulásért.”
1995 Józef Rotblat (Lengyelország/(UK) és a Pugwash-konferenciák „Azért az erőfeszítésért, hogy csökkentsék a nukleáris fegyverek szerepét a nemzetközi politikában, és hosszú távon kiküszöböljék az ilyen fegyvereket.”
1996 Carlos Filipe Ximenes Belo (Kelet-Timor) és José Ramos-Horta (Kelet-Timor) „Az igazságos és békés Kelet-Timor érdekében végzett munkájukért.”
1997 A Nemzetközi Mozgalom a Gyalogsági Aknák Betiltásáért (ICBL) és Jody Williams „A taposóaknák betiltásáért és megsemmisítéséért végzett munkájukért.”
1998 John Hume (UK) és David Trimble (UK) „Az észak-írországi konfliktus békés megoldásainak támogatásáért.”
1999 Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières), Brüsszel „A szervezet több kontinensen végzett úttörő humanitárius tevékenységéért.”

2000–2009[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
2000 Kim Dedzsung (Kim Dae Jung) (金大中) államfő (Dél-Korea) „A demokráciáért és emberi jogokért végzett munkájáért Dél-Koreában és Kelet-Ázsiában, valamint különösen az Észak-Koreával való megbékélésért.”
2001 Az ENSZ és Kofi Annan, az ENSZ főtitkára (Ghána) „Egy jobban szervezett és békésebb világ érdekében végzett munkájukért.”
2002 Jimmy Carter – korábbi elnök (Amerikai Egyesült Államok) „Az évtizednyi fáradhatatlan erőfeszítéseiért a nemzetközi konfliktusok békés rendezése érdekében, a demokrácia és emberi jogok fejlesztéséért, a gazdasági és társadalmi fejlesztések előmozdításáért.”
2003 Sirin Ebádi (شیرین عبادی) bíró (Irán) „Az emberi jogok és demokrácia érdekében végzett erőfeszítéseiért. Különös tekintettel a gyermekek és nők jogai érdekében végzett küzdelméért.”
2004 Wangari Maathai (Kenya) „A közreműködéséért a fenntartható fejlődés, a demokrácia és béke érdekében.”
2005 Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és Mohammed el-Barádei (محمد البرادعي), a NAÜ vezetője (Egyiptom) „Azokért az erőfeszítésekért, hogy megelőzzék az atomenergia katonai célú felhasználását és biztosítsák a lehető legbiztonságosabb békés célú felhasználást.”
2006 Muhámmád Junusz és a Grámin Bank (Banglades) „A szegények, különösen a nők gazdasági és társadalmi lehetőségeinek bővítéséért, az úttörő mikrohitelezési munkájukért.”
2007 Az IPCC (az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi intézmény) és Al Gore (Amerikai Egyesült Államok) Az emberi tevékenység által kiváltott globális éghajlatváltozás és és annak megakadályozásához szükséges teendők kapcsán az ismeretek bővítéséért és közreadásáért. Al Gore „szilárd elkötelezettsége, amely politikai tevékenységben, előadásokban, filmekben és könyvekben tükröződik, erőt adott az éghajlatváltozás elleni harcnak. Valószínűleg ő az a személyiség, aki egyénileg a legtöbbet tette azért, hogy világszerte nagyobb megértés alakuljon ki a szükséges intézkedések ügyében.”
2008 Martti Ahtisaari (Finnország) „A nemzetközi konfliktusok megoldásáért több kontinensen és több mint három évtizeden át tett fontos erőfeszítéseiért.”
2009 Barack Obama (Amerikai Egyesült Államok) „A nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéséért.”

2010–[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Személy vagy szervezet Megjegyzés
2010 Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) (Kína) „Az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért.”
2011 Leymah Gbowee, aktivista (Libéria)
Ellen Johnson-Sirleaf, elnök (Libéria)
Tavakkul Karmán (توكل كرمان‎), aktivista (Jemen)
„A nők biztonságáért és a béke építésében való teljes körű részvételük jogáért folytatott erőszakmentes küzdelmükért.”
2012 Európai Unió „Az EU több mint hat évtizede segíti elő a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását Európában.”

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Nobel-békedíj alaknak nemcsak az írásmódja könnyebb, hanem a belső jelzőinek sorrendje is magyarosabb, mint a másik lehetséges formáé, a béke-Nobel-díjé. Lásd: az Index Korrektorblogjának bejegyzése.
  2. [1]
  3. [2]
  4. Øyvind Tønnesson: Controversies and Criticisms (angol nyelven). Nobelprize.org, 2000. június 29. (Hozzáférés: 2011. február 9.)
  5. Øyvind Tønnesson: Mahatma Gandhi, the Missing Laureate (angol nyelven). Nobelprize.org, 1999. december 1. (Hozzáférés: 2011. február 9.)