Jean Henri Dunant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean Henri Dunant
Henry Dunant-young.jpg
Dunant 1860 körül
Született 1828. május 8.
Genf
Elhunyt 1910. október 30. (82 évesen)
Heiden
Nemzetisége svájci svájc
Foglalkozása üzletember
Díjak Nobel-békedíj

Jean Henri Dunant (Genf, 1828. május 8.Heiden, 1910. október 30.) Nobel-békedíjas svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dunant 1828. május 8-án született Genfben. Hithű kálvinista családból származott, ahol az emberek iránti szeretet gyakorlattá vált. Nem teljesen befejezett középiskolai tanulmányai után felvették gyakornoknak egy genfi bankba. 1853-ban Algériába utazott, hogy Sétif svájci gyarmat ügyeit irányítsa. Belekezdett egy, malom építésébe, de nem tudta beszerezni a föld koncessziót, amely a malom működéséhez elengedhetetlen lett volna. Előbb Tunéziába utazott, majd visszatért Genfbe, ahol elhatározta, hogy III. Napóleontól kéri a szükséges üzleti okmányok kiadását. Ebben az időben Napóleon a francia-szardíniai seregeket vezette az osztrákok ellen Olaszország északi részén. Itt próbálta őt felkeresni Henry Dunant és ekkor látta a Lombardiában zajló solferinói csatát.

A csatatéren tapasztaltak alapján Genfbe visszatérve megírta a Solferinói emlék című könyvet. A háború borzalamain elszőrnyedt és a sebesült katonák megsegítésére hozta létre a Vöröskereszt elődjét, mely bizottságként működött és ő a titkáraként tevékenykedett. Nem volt szerencsés az üzleti életben, mert 1867-ben csődöt jelentett, tönkrement és teljesen eladósodott. Dunant emiatt lemondott és a bizottság 1867 szeptember 8-án elfogadta lemondását. Ezután Párizsba indult ahol nyomorban élt és eleinte padokon aludt. Itt Eugénia császárné karolta fel és hivatta őt azért, hogy konzultáljon a genfi egyezmények hatálya alá eső tengeri csaták ügyében.

1870-ben a francia–porosz háború során látogatta és segítette a Párizsba szállított sebesülteket. Bevezette az azonosító jelvényeket, amivel azonosítani tudták az elesetteket. Utána Londonba utazott és konferenciát szervezett a hadifoglyok problémáiról. 1875. február 1-én Dunant kezdeményezésére kongresszus kezdődött a négerekkel és a rabszolgákkal való kereskedelem megszüntetésére. Németországban és Olaszországban is lakott egy ideig, de idősebb korára is szegény maradt és adományokból tartotta fenn magát.

1887-ben egy Heiden nevű svájci faluba költözött. Megbetegedett és a faluban talált rá egy újságíró 1895-ben. Készített egy cikket róla, mely pár nap alatt bejárta egész Európát. Dunant munkásságát ekkortól ismerték el igazán és egyre nagyobb köztiszteletnek örvendett. 1901-ben megkapta a Nobel-Békedíjat. 1910. október 30-án hunyt el Heidenben.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életrajza (Svájc történelmi lexikona)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]