Fridtjof Nansen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Fridtjof Nansen

Fridtjof Nansen (Store-Frøen, Kristiania [ma Oslo] mellett, 1861. október 10. – Lysaker, Oslo mellett, 1930. május 13.) norvég sarkkutató, oceanográfus, diplomata. 1888–1889-es grönlandi, majd 1893–1896-os északi-sarkvidéki expedícióinak köszönhetően emelkedett Norvégia a sarkkutató nemzetek sorába. A 20. század elején végzett diplomáciai és jószolgálati tevékenységéért, a menekültügyben elért eredményeiért 1922-ben Nobel-békedíjban részesült. Odd Nansen (1901–1973) építész apja.

[szerkesztés] Élete

A kristianiai (a mai oslói) egyetemen végzett 1882-ben zoológusként, s első nagyobb útját még ugyanabban az évben tette meg a Jeges-tengeren.

Híres expedíciója 1888 nyarán indult, amelynek során öt társával együtt elsőként szelte át síléccel Grönlandot. Az expedíció az északi szélesség 60° 30’ alatt ért partot, útjukat az Uminik-fjordnál kezdték meg és október 3-án értek Godthåbba. Utazása során Nansen nemcsak Grönland természetrajzát, de az eszkimó őslakosság életmódját is tanulmányozta, és élményeit a Paa ski over Grønland (1890) és Eskimoliv (1891) című könyveiben örökítette meg. Úti beszámolóinak az Osztrák–Magyar Monarchiában történt kiadásai (Auf Schneeschuhen durch Grönland, I–II. köt., Hamburg, 1890–1891; Eskimoleben, Berlin, Globus, 1910; magyarul Az eszkimók között, 1923) keltették fel az érdeklődést Közép-Európában a síelés iránt.

1889. május 30-ai hazatérésekor nemzete hősként fogadta kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiát. A népünnepélyen részt vett az akkor tizenhét éves gimnazista, későbbi híres sarkkutató, a Déli-sark felfedezője, Roald Amundsen is.

Következő, 1893. július 22-én induló expedícióján, Fram nevű hajójával a sodródó jég hátán kívánta elérni az Északi-sarkot. A Framot építő Colin Archer úgy tervezte meg a jármű szerkezetét, hogy a megfagyó jég nyomása ne összeroppantsa, hanem mintegy a jégtábla hátára emelje a hajót. Miután a tengeráramlatok nem kedveztek Nansen céljainak, a hajót Hjalmar Johansen nevű társával együtt elhagyva szánnal indult az Északi-sark irányába. Végül 1895. április 5-én jutottak el az addig elért legmagasabb szélességi fokig (86° 14’). Mivel a hajóra történő visszatérés navigációs nehézségek miatt nem volt lehetséges, a szánokkal és kajakokkal magukra utalva kellett visszatérniük az északi-sarki úszó jégmezőről. A Ferenc József-földig jutottak, ahol átteleltek. 1896-ban ott találkoztak a Jackson–Harmsworth-expedícióval, amellyel az észak-norvégiai Vardøbe tértek vissza. Ezzel csaknem egy időben ért haza a Fram is Otto Sverdrup kapitány parancsnoksága alatt. Az expedíció résztvevői útjuk során nagy jelentőségű megfigyeléseket végeztek a tengeráramlások, a tengerbiológia és a földrajz (például mélységmérések) területén. Ezek ellenére Nansent sokat bírálták két újszerű eljárása miatt, egyfelől amiért szándékosan befagyasztatta hajóját a sarki jégpáncélba, másfelől pedig amiért az expedíció parancsnokaként elhagyta a hajót. Nansen úti beszámolója később Éjen és jégen át címen látott napvilágot (1897; magyarul 1898).

Hazatértét követően, 1896-tól a kristianiai egyetemen az oceanográfia professzorává nevezték ki. Az elkövetkezendő években északi-sarki expedíciójának tudományos eredményeit készítette kiadás alá. 1900–1914 között ideje egy részében további kutatóutakon vett részt az arktikus tengerrészeken, illetve a Kaukázusban és Szibériában. 1910-ben szabadalmaztatta a mélytengeri vízmintavételt lehetővé tevő Nansen-palackot. A mindkét végén nyitott, csőszerű eszközt kábelen eresztették a vízbe úgy, hogy a tengervíz szabadon áramolhatott keresztül rajta. Miután elérte a kívánt mélységet, a kábelen egy fémsúlyt engedtek utána, s az ütközés hatására a csapólemezek a palack mindkét végére rázárultak.

1919–1921 között az Oslói Egyetem, 1925–1928 között pedig a skóciai St. Andrews-i Egyetem rektora volt (ez utóbbi hivatalában Rudyard Kiplinget váltotta fel).

1905 körül szerepet vállalt a politikai életben, s a háttérből segítette Norvégia és Svédország kettéválását. 1906–1908 között hazája első Londonba akkreditált nagykövete volt. 1914-ben az orosz kormány megbízásából Szibériában tevékenykedett, majd Norvégia washingtoni nagykövete lett. Az első világháborút követően jószolgálati, emberbaráti feladatokat vállalt a nemzetközi diplomácia színpadán: a menekültek és hadifoglyok helyzetének jobbításán, s az oroszországi éhínség felszámolásán fáradozott. 1920-ban a Nemzetek Szövetségének egyik főbiztosaként az orosz, német és osztrák hadifogolycserét irányította, amelynek során elérte az Oroszországban raboskodó mintegy félmilliónyi hadifogoly szabadon bocsátását és hazatérését. 1922-ben a nemzetközi genfi egyezmény alapján ötvenkét ország fogadta el a hontalanná vált menekültek számára Nansen által kibocsátott, mintegy 450 ezer úti okmányt, az ún. Nansen-útlevelet. Mindezen tevékenységéért 1922-ben Nobel-békedíjat kapott, miként a később, 1931-ben általa alapított Nansen Nemzetközi Menekültügyi Hivatal is 1938-ban.

Élete utolsó éveiben a Nemzetközi Sarkkutató Társaság elnöke volt.

[szerkesztés] Életműve

Nansen korszerű módszereket vezetett be a sarkkutatásba. Bizonyította, hogy különleges ruházatra és felszerelésre van szükség, tudományos számítások alapján írta elő az optimális élelmiszer-fejadagokat és bizonyította, hogy zsírra is szüksége van az emberi szervezetnek a sarkvidéki körülmények között. Expedíciói útvonalának kitűzésekor figyelembe vette az önfenntartás ösztönét is, azaz a mostohább viszonyokkal rendelkező területekről kiindulva tartott a kevésbé elhagyatott, esetleg lakott területek felé, ezzel elvágta maga mögött a visszatérés útját, és nagyobb teljesítményre ösztönözte önmagát.

Nansen és követői sikerének lényege abban rejlett, hogy eredményeiket a sportember módszerével érték el, továbbá abban a felismerésben, hogy ilyen kiemelkedő teljesítményt csak kiváló állóképességű férfiakból álló, összetartó, kis létszámú csapattal lehet elérni.

Népszerűségének köszönhetően 1898 májusában Budapesten tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaság meghívására, amely egyúttal tiszteletbeli tagjává is választotta.

[szerkesztés] Főbb művei

• Paa ski over Grønland, Kristiania, Achehoug, 1890.
• Eskimoliv, Kristiania, Aschehoug, 1891.
  • Az eszkimók között, ford. Telkes Béla, Budapest, Világirodalom, 1923.
• Fram öfver Polarhafvet, Den norska polarfärden 1893–96, I–II. köt., Stockholm, Bonnier, 1897.
  • Utazás az úszó jégen, I–II. köt., Budapest, Dante, 1932.
  • Éjben és jégben, ford. Vécsey Zoltán, Budapest, Gondolat, 1970.
• Norge og foreningen med Sverige, (’Norvégia és az unió Svédországgal’), Kristiania, Dybwad, 1905.
• Videnskap og moral, (’Tudomány és erkölcs’), 1908.
• Nord i Tåkeheimen, (’Az északi ködbirodalomban’), Kristiania, Dybwad, 1911.
• Gjennem Sibirien, (’Szibérián át’), Kristiania, Dybwad, 1914.
• En ferd til Spitsbergen, (’Utazás a Spitzbergákig’), Kristiania, Dybwad 1920.
• Gjennem Armenia, (’Örményországon át’), Oslo, Dybwad, 1927.
• Gjennem Kaukasus til Volga, (’A Kaukázuson át a Volgáig’), Oslo, Dybwad, 1929.

[szerkesztés] Forrás

A Wikimédia Commons tartalmaz Fridtjof Nansen témájú médiaállományokat.

• Révai Nagy Lexikona, XIV. kötet, 1916
• Révai Nagy Lexikona, XX. kötet, 1927
• Révai Nagy Lexikona, XXI. kötet, 1935
• Fridtjof Nansen, in: Magyar nagylexikon, Budapest, Magyar Nagylexikon, 2001, 560.
• Roland Huntford, Scott és Amundsen versenyben a Déli-sarkért, Budapest, Park, 2003, ISBN 963-530-638-5
• Halász Gyula: Nansen hatvan éves (Nyugat, 1922)