Andrej Dmitrijevics Szaharov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrej Szaharov
RIAN archive 25981 Academician Sakharov.jpg
Született 1921. május 21.
Moszkva,  Szovjetunió
Elhunyt 1989. december 14. (68 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Nemzetisége orosz
Foglalkozása magfizikus
Díjak Nobel-békedíj

Andrej Dmitrijevics Szaharov (Moszkva, 1921. május 21. – Moszkva, 1989. december 14.), szovjet-orosz magfizikus, politikai menekült, az 1975. évi Nobel-békedíj kitüntetettje. – Róla kapta nevét az Európai Parlament 1988-ban alapított emberi jogi kitüntetése, a Szaharov-díj a gondolatszabadságért.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Andrej Szaharov 1921-ben, értelmiségi családban született. Fizikus apja nyomdokaiba lépve 1938-ban a moszkvai egyetem fizika szakára iratkozott be. Felmentették a második világháborús katonai szolgálat alól, így 1942-ben lediplomázott, és a háború végéig egy hadianyaggyárban dolgozott. Itt ismerkedett meg Klavgyija Vihirevával, egy technikussal; hamarosan összeházasodtak.

A háború után Szaharov Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el; Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. 32 évesen ő volt a legfiatalabb tag az akadémia történetében.

Szaharov már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait: egy zsidó matematikust bevett a hidrogénbomba-programba. 1958-ban kiadott két cikket a nukleáris robbanás hatásairól.

1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét Megjegyzések a békéről, a békés együttélésről és a szellemi szabadságról címmel. Ezzel "tettem egy határozott lépést", írta memoárjaiban, "hogy disszidens legyek.". Az esszében a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. Felesége nemsokára meghalt, és Szaharov visszatért Moszkvába fizikát tanítani.

1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. Cikkekben, petíciókban követelték a cenzúra eltörlését, a független bíróságokat és az általános választások bevezetését. Szaharov 1972-ben feleségül vette Jelena Bonnert, aki szintén a mozgalomban dolgozott. Bonner helyettesítette férjét a Nobel-díj kiosztásakor, 1975-ben. A bizottság indoklásában hangsúlyozta Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért.

Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték. Feleségén keresztül tartotta a kapcsolatot Moszkvával és a Nyugattal, Bonner 1984-es száműzetéséig.

1986-ban Mihail Gorbacsov pártfőtitkár hívására visszatért Moszkvába. Szaharov azonnal a demokratikus mozgalom egyik legfontosabb alakja lett. 1989-ben a kongresszus tagjává választották. Amnesztiát kért a politikai foglyoknak, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását. 1989 decemberében halt meg.

Az orosz történelem új terminológiája című műve magyarul a Ruszisztikai Könyvek sorozat 7. köteteként jelent meg 2000-ben.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bonner, Jelena: Alone Together, New York, Knopf, 1986.
  • Szaharov, Andrej: Memoárok, Moszkva, 1990.
  • Lourie, Richard: Sakharov: A Biography. Hanover, NH; University Press of New England, 2002.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]