Nelson Mandela

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Nelson Mandela (Nelson Roilihlahla Mandela) (Dél-afrikai Köztársaság, Transkei, 1918. július 18.) politikus, író, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke, Nobel-békedíjas (1993), az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetője.

Tartalomjegyzék 1 Korai évei 2 Politikai tevékenysége 3 Letartóztatása és bebörtönzése 4 Dél-afrika elnöke 5 Nyugdíjazása és további élete 6 Kitüntetései 7 Lásd még 8 Forrás 9 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Korai évei

Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba királyi dinasztia sarja, egy thembu törzsfőnök fia. Apja Gadla Henry Mpakanyiswa a thembu törzs királyának, Dalindyebónak volt a bizalmi embere. Négy felesége volt, Mandela a harmadik feleségétől Nosekeni Fannytól született. Mandela második neve, a Rolihlahla xhosza nyelven annyit jelent: „aki bajba sodorja magát”.

Nelson Rolihlahla Mandela 1918-ban született az Umtatához közeli Qunu faluban, a dél-afrikai Transkei tartományban. Apja, Henry Mgdala Mandela a tembu törzs főnöke volt. Nelson nyugati típusú nevelésben részesült. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei-University College-ba de két év múlva kizárták az egyetemről, mert diáktüntetéseken vett részt. Nem akart hazatérni, nehogy feleségül kelljen vennie azt a lányt, akit a család szemelt ki számára, s inkább Johannesburgba ment. Itt ismerkedett meg Walter Sisuluval, az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) későbbi főtitkárával, aki segített neki, hogy Witwatersrandi Egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait. Az Alexandria nevű feketenegyedben telepedett le, és mindinkább megtapasztalta a radikális faji elkülönítés embertelenségét. Ez késztette arra, hogy 1944-ben belépjen a feketék jogaiért küzdő ANC-be. A mozgalom keretén belül működő ifjúsági szövetség a feketéket tömeges polgári engedetlenségre szólította fel. Mandela 1947-ben ennek a szervezetnek a titkára lett. Ekkor már házasságban élt Evelyn Ntoko masával. Négy gyermekük született.

[szerkesztés] Politikai tevékenysége

1948-ban a fehéreket tömörítő Nemzeti Párt a faji elkülönítés (apartheid) megszigorításának ígéretével került hatalomra. Az ANC éppen ebben az időben fogadta el az ifjúsági szövetség harcias álláspontját. Fontos eseményként jegyezték fel az 1950. május 1-jei tiltakozássorozatot, amely egységbe forrasztotta az ANC-t a kommunista párttal, a szakszervezetekkel és a Dél-Afrikában élő indiaiak jogaiért síkra szálló Indiai Kongresszussal. Az ifjúsági szövetség ellenezte a tüntetést. Ám a rendőri brutalitásnak áldozatul esett 18 fekete halála és az indiai sztrájkszervezők érvei meggyőzték Mandelát, hogy csatlakozzék a június 26-i országos tiltakozási és gyásznaphoz, sőt szerepet is vállaljon a szervezésben.

Ezután az ellenszegülési kampány fő szervezőjévé választották, s az ANC az indiai polgárjogi aktivistákkal vállvetve küzdött a nem fehérek mozgásszabadságát korlátozó övezetátlépési engedély és más apartheid jogszabályok eltörléséért. Mandela 1952-ben a transvaali regionális szervezet elnöke, s így az ANC elnökhelyettese lett. Még abban az évben zavargások robbantak ki, miután a rendőrök az "ima és a fogadalom országos napján" (április 6.) rátámadtak a feketékre. Az ellenszegülési kampányt kegyetlenül leverték, a hatóságok letartóztatták Mandelát és az ANC más vezetőit. Drákói "kitiltó" rendszabályokat alkalmaztak rájuk: nem vehettek részt gyűléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, például a törvényszékekre. Megfigyelés alá helyezték őket, törvény tiltotta, hogy írásaikat bárki közreadja, vagy akár csak idézze.

Mandela kidolgozott egy stratégiát – az M-tervet – arra az esetre, ha az ANC vezetőit a hatóságok mozgásképtelenné tennék. A terv szerint a mozgalomnak a föld alá kell vonulnia, s erős lakóhelyi csoportokba szerveződnie, amelyekkel a megmaradt szervezők szoros kapcsolatot tartanak.

Mandela és Oliver Tambo – az ANC egyik későbbi elnöke – 1952-ben megnyitotta az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban. Az apartheidtörvények alapján a feketéket kisebb vétségek miatt is börtönbüntetésre ítélték, a munka- vagy föld nélkülieket indok nélkül letartóztatták. Mandeláék megpróbáltak segíteni ezeknek az embereknek. 1953-ban az addig vegyes népességű johannesburgi Sophiatownt fehér kerületnek nyilvánították, és az ott élő feketéket kilakoltatták.

[szerkesztés] Letartóztatása és bebörtönzése

Mandela, akit időközben megint megfosztottak mozgásszabadságától, 1955-ben álnéven vett részt azon a „népi kongresszuson”, amelyen szövetségre lépett az ANC, a Színesbőrűek kongresszusa, a Dél-ázsiai kongresszus és a fehérek Demokratikus kongresszusa. Az eseményen elfogadták a szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy bőrszínkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. A nyolcpontos nyilatkozat az ANC politikájának meghatározó okmánya lett. Mandela felismerte, hogy ezzel dél-afrikai demokratikus csoportok addigi legszélesebb összefogása jött létre. Az államnak ekkora egységfronttal szemben két választása maradt: az elnyomás fokozása vagy a meghátrálás. A kormány az elnyomást választotta, és 1956 decemberében letartóztatta a kongresszusi szövetség 156 vezetőjét, köztük Mandelát is. Hazaárulással vádolták őket, mondván, hogy a szabadságjogi charta kihirdetésével kommunista felkelést akartak szítani. Négy évig húzódó per után valamennyiüket felmentették. Mandela ez idő alatt elvált Evelyntől és 1957-ben feleségül vett egy fiatal szociális munkást, Winnie Madzikelát.

A rendőrség 1960-ban Sharpeville-ben az övezetátlépési engedély ellen tüntető feketék közül 69-et megölt. A vérengzés híre világszerte felháborodást keltett. A válság súlyosbodott, rendkívüli állapotot hirdettek, 22 ezer embert letartóztattak, köztük Mandelát is. Hendrik F. Verwoerd miniszterelnök az apartheid eltörlését követelő ENSZ-határozat ellenére a fehér uralom fenntartása mellett döntött, és törvényen kívül helyezte az ANC-t.

Verwoerd „független” fekete államok kialakításával kívánta megteremteni a feketék nagyobb szabadságának látszatát. Valójában ezek rezervátumok voltak, és „bantusztánoknak” nevezték őket. Mandela elkeseredetten tiltakozott az intézkedés ellen, és 1961-ben, amikor kilencévi kényszerhallgatás után első ízben szerepelhetett a nyilvánosság előtt, hevesen támadta a rezervátumok megalakítását. Egyre inkább úgy látta, hogy a fokozódó elnyomás ellen harcolni kell. Illegalitásba vonult, és Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla- illetve szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hozott létre, amelynek ő lett a főparancsnoka.

1962-ben beutazta Afrikát, adományokat gyűjtött a küzdelemhez, de amikor hazatért, letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítélték, majd más aktivistákkal együtt szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával állították bíróság elé, és 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A Fokváros melletti hírhedt Robben-szigeten tartották fogva.

A bebörtönzött Mandela nem irányíthatta tovább az apartheidellenes mozgalmat, de felesége Winnie az ANC karizmatikus alakjává nőtt. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus az 1970-es években is folytatta tevékenységét. Bár a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel védelmezte az apartheidet, a külső és belső nyomás végül elodázhatatlanná tette a reformokat. Mandelát 1990-ben szabadon bocsátották.

[szerkesztés] Dél-afrika elnöke

1994-ben az ANC nyerte az első demokratikus választásokat, és május 9-én Nelson Mandela lett az új parlament és Dél-Afrika első fekete elnöke.

Az ANC vezetői tisztséget 1991. július és 1997 decembere között töltötte be. Mandelának államfőként meg kellett oldani a feketék feltörekvő igényeit és a fehérek félelmeinek leküzdését.

Mandela sok kritikát kapott, amiért példaképének tekintette Fidel Castrot.

1998-ban katonákat küldött Lesothoba, hogy megakadályozzák a puccsot.

1996-ban elvált második feleségétől, és a következő évben elvette Graça Machelt, Samore Machel mozambiki elnök özvegyét. 2005-ben meghalt Mandela második fia, Makgatho Mandela AIDS-ben.

[szerkesztés] Nyugdíjazása és további élete

1999 júniusában lemondott elnökségéről.

2003-ban kritizálta az iraki háborút.

[szerkesztés] Kitüntetései

1993-ban megkapta a béke Nobel-díjat.

[szerkesztés] Lásd még

• 46664

[szerkesztés] Forrás

A Tudás Fája – sorozat

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• The Long Walk of Nelson Mandela
• Nelson Mandela Foundation
• Profile: Nelson Mandela