Nelson Mandela

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nelson Mandela
Nelson Mandela-2008.jpg
A Dél-afrikai Köztársaság 11. elnöke
Hivatali idő
1994. április 27.1999. június 14.
Alelnök(ök) Frederik Willem de Klerk
Thabo Mbeki
Előd Frederik Willem de Klerk
Utód Thabo Mbeki

Született 1918. július 18.
Mvezo, Dél-afrikai Unió
Elhunyt 2013. december 5. (95 évesen)
Johannesburg, Dél-afrikai Köztársaság
Párt Afrikai Nemzeti Kongresszus

Házastársa Evelyn Ntoko
Winnie Madikizela-Mandela
Graça Machel
Foglalkozás politikus
Iskolái Witwatersrandi Egyetem
Dél-afrikai Egyetem

Nelson Mandela Signature.svg
Nelson Mandela aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nelson Mandela témájú médiaállományokat.

Nelson Rolihlahla Mandela (Mvezo, Dél-afrikai Unió, 1918. július 18.Johannesburg, 2013. december 5.[1]) a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke. Korábban apartheidellenes aktivista, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Umkhonto we Sizwe katonai vezetője. Apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén 1994-ben elnökké választották.[2] Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-ban.[3] A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, Dél-Afrikában és világszerte, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba királyi dinasztia sarja, egy thembu törzsfőnök fia. Apja Gadla Henry Mphakanyiswa (vagy más néven Henry Mgdala Mandela) a thembu törzs királyának, Dalindyebónak volt a bizalmi embere. Négy felesége volt, Mandela a harmadik feleségétől, Nosekeni Fannytól született. Mandela második neve, a Rolihlahla xhosza nyelven annyit jelent: „aki bajba sodorja magát”.

Nelson Rolihlahla Mandela 1918-ban született az Umtatához közeli Mvezo faluban, a dél-afrikai Transkei tartományban. Apja, Henry Mgdala Mandela a thembu törzs főnöke volt. Nelson nyugati típusú nevelésben részesült. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei-University College-ba, de két év múlva kizárták az egyetemről, mert diáktüntetéseken vett részt. Nem akart hazatérni, nehogy feleségül kelljen vennie azt a lányt, akit a család szemelt ki számára, s inkább Johannesburgba ment. Itt ismerkedett meg Walter Sisuluval, az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) későbbi főtitkárával, aki segített neki, hogy a Witwatersrandi Egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait. Az Alexandria nevű feketenegyedben telepedett le, és mindinkább megtapasztalta a radikális faji elkülönítés embertelenségét. Ez késztette arra, hogy 1944-ben belépjen a feketék jogaiért küzdő ANC-be. A mozgalom keretén belül működő ifjúsági szövetség a feketéket tömeges polgári engedetlenségre szólította fel. Mandela 1947-ben ennek a szervezetnek a titkára lett. Ekkor már házasságban élt Evelyn Ntoko Maséval. Négy gyermekük született.

Politikai tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1948-ban a fehéreket tömörítő Nemzeti Párt a faji elkülönítés (apartheid) megszigorításának ígéretével került hatalomra. Az ANC éppen ebben az időben fogadta el az ifjúsági szövetség harcias álláspontját. Fontos eseményként jegyezték fel az 1950. május 1-jei tiltakozássorozatot, amely egységbe forrasztotta az ANC-t a kommunista párttal, a szakszervezetekkel és a Dél-Afrikában élő indiaiak jogaiért síkra szálló Indiai Kongresszussal. Az ifjúsági szövetség ellenezte a tüntetést. Ám a rendőri brutalitásnak áldozatul esett 18 fekete halála és az indiai sztrájkszervezők érvei meggyőzték Mandelát, hogy csatlakozzék a június 26-i országos tiltakozási és gyásznaphoz, sőt szerepet is vállaljon a szervezésben.

Ezután az ellenszegülési kampány főszervezőjévé választották, s az ANC az indiai polgárjogi aktivistákkal vállvetve küzdött a nem fehérek mozgásszabadságát korlátozó övezetátlépési engedély és más apartheid jogszabályok eltörléséért. Mandela 1952-ben a transvaali regionális szervezet elnöke, s így az ANC elnökhelyettese lett. Még abban az évben zavargások robbantak ki, miután a rendőrök az "ima és a fogadalom országos napján" (április 6.) rátámadtak a feketékre. Az ellenszegülési kampányt kegyetlenül leverték, a hatóságok letartóztatták Mandelát és az ANC más vezetőit. Drákói "kitiltó" rendszabályokat alkalmaztak rájuk: nem vehettek részt gyűléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, például a törvényszékekre. Megfigyelés alá helyezték őket, törvény tiltotta, hogy írásaikat bárki közreadja, vagy akár csak idézze.

Mandela kidolgozott egy stratégiát – az M-tervet – arra az esetre, ha az ANC vezetőit a hatóságok mozgásképtelenné tennék. A terv szerint a mozgalomnak a föld alá kell vonulnia, s erős lakóhelyi csoportokba szerveződnie, amelyekkel a megmaradt szervezők szoros kapcsolatot tartanak.

Mandela és Oliver Tambo – az ANC egyik későbbi elnöke – 1952-ben megnyitotta az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban. Az apartheidtörvények alapján a feketéket kisebb vétségek miatt is börtönbüntetésre ítélték, a munka- vagy föld nélkülieket indok nélkül letartóztatták. Mandeláék megpróbáltak segíteni ezeknek az embereknek. 1953-ban az addig vegyes népességű johannesburgi Sophiatownt fehér kerületnek nyilvánították, és az ott élő feketéket kilakoltatták.

Letartóztatása és bebörtönzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mandela, akit időközben megint megfosztottak mozgásszabadságától, 1955-ben álnéven vett részt azon a „népi kongresszuson”, amelyen szövetségre lépett az ANC, a Színesbőrűek kongresszusa, a Dél-ázsiai kongresszus és a fehérek Demokratikus kongresszusa. Az eseményen elfogadták a szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy bőrszínkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. A nyolcpontos nyilatkozat az ANC politikájának meghatározó okmánya lett. Mandela felismerte, hogy ezzel dél-afrikai demokratikus csoportok addigi legszélesebb összefogása jött létre. Az államnak ekkora egységfronttal szemben két választása maradt: az elnyomás fokozása vagy a meghátrálás. A kormány az elnyomást választotta, és 1956 decemberében letartóztatta a kongresszusi szövetség 156 vezetőjét, köztük Mandelát is. Hazaárulással vádolták őket, mondván, hogy a szabadságjogi charta kihirdetésével kommunista felkelést akartak szítani. Négy évig húzódó per után valamennyiüket felmentették. Mandela ez idő alatt elvált Evelyntől és 1957-ben feleségül vett egy fiatal szociális munkást, Winnie Madikizelát.

A rendőrség 1960-ban Sharpeville-ben az övezetátlépési engedély ellen tüntető feketék közül 69-et megölt. A vérengzés híre világszerte felháborodást keltett. A válság súlyosbodott, rendkívüli állapotot hirdettek, 22 ezer embert letartóztattak, köztük Mandelát is. Hendrik F. Verwoerd miniszterelnök az apartheid eltörlését követelő ENSZ-határozat ellenére a fehér uralom fenntartása mellett döntött, és törvényen kívül helyezte az ANC-t.

Verwoerd „független” fekete államok kialakításával kívánta megteremteni a feketék nagyobb szabadságának látszatát, de valójában ezek rezervátumok voltak, ezeket hívták bantusztánoknak. Mandela elkeseredetten tiltakozott az intézkedés ellen, és 1961-ben, amikor kilencévi kényszerhallgatás után első ízben szerepelhetett a nyilvánosság előtt, hevesen támadta a rezervátumok megalakítását. Egyre inkább úgy látta, hogy a fokozódó elnyomás ellen harcolni kell. Illegalitásba vonult, és Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla- illetve szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hozott létre, amelynek ő lett a főparancsnoka.

1962-ben beutazta Afrikát, adományokat gyűjtött a küzdelemhez, de amikor hazatért, letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítélték, majd más aktivistákkal együtt szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával állították bíróság elé, és 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A Fokváros melletti hírhedt Robben-szigeten tartották fogva. Mandela volt a 466. fogoly, aki a Robben-szigetre érkezett 1964-ben. Tisztelői ma is „46664-es fogoly”-ként utalnak rá időnként, s a Nelson Mandela Alapítvány is ezt használja webcímként.[4]

A bebörtönzött Mandela nem irányíthatta tovább az apartheidellenes mozgalmat, de felesége, Winnie az ANC karizmatikus alakjává nőtt. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus az 1970-es években is folytatta tevékenységét. Bár a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel védelmezte az apartheidet, a külső és belső nyomás végül elodázhatatlanná tette a reformokat. Mandelát 1990-ben szabadon bocsátották.

Dél-Afrika elnöke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1994-ben az ANC nyerte az első demokratikus választásokat, és május 9-én Nelson Mandela lett az új parlament és Dél-Afrika első fekete elnöke. Az ANC vezetői tisztséget 1991 júliusa és 1997 decembere között töltötte be. Mandelának államfőként meg kellett oldani a feketék feltörekvő igényeit és a fehérek félelmeinek leküzdését.

Mandela sok kritikát kapott, amiért példaképének tekintette Fidel Castrót. 1998-ban katonákat küldött Lesothóba, hogy megakadályozzák a puccsot. 1996-ban elvált második feleségétől, és a következő évben elvette Graça Machelt, Samora Machel mozambiki elnök özvegyét. 2005-ben meghalt Mandela második fia, Makgatho Mandela AIDS-ben.

Nyugdíjazása és további élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1999 júniusában – miután kitöltötte elnöki mandátumát – nem indult újra az elnöki posztért. Politikailag azonban aktív maradt, számos nyilatkozatot adott ki. 2003-ban kritizálta az iraki háborút.

2009-ben Clint Eastwood filmet forgatott róla, Invictus címmel, melyben a politikust az Oscar-díjas Morgan Freeman játsza.

2012. november 6-án új bankjegysorozatot bocsátottak ki az országban, amelyeken az ő arcképe látható.[5]

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alakja a művészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2013-ban Justin Chadwick rendező megfilmesítette önéletrajzi könyvét „Mandela - Hosszú út a szabadságig” (Mandela: Long Walk to Freedom) címmel.[6]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.theguardian.com/world/2013/dec/05/nelson-mandela-dies-aged-95-live-updates
  2. Nelson Mandela. Biography.com. (Hozzáférés: 2013. június 10.)
  3. The Nobel Peace Prize 1993. Nobelprize.org. Nobel Media AB. (Hozzáférés: 2013. június 10.)
  4. 46664.com
  5. Nelson Mandela banknotes issued in South Africa, BBC News, 2012. november 6. (Hozzáférés: 2013. június 25.) (angolul)
  6. Mandela: Hosszú út a szabadságig (IMdb)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Tudás Fája – sorozat

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nelson Mandela témájú médiaállományokat.