Hangafélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Hangafélék
Hanga virága
Hanga virága
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asterids
Rend: Hangavirágúak (Ericales)
Család: Hangafélék (Ericaceae)
Juss.
Alcsaládok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Hangafélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hangafélék témájú kategóriát.

Bruz (Franciaország, Ille-et-Vilaine)címere hangaággal

A hangafélék (erikafélék, csarabfélék) családja (Ericaceae) a virágos növények nyolc alcsaládját – 124, rendkívül változatos megjelenésű és életmódú nemzetség mintegy háromezer faját – foglalja magába. Jellemzően örökzöld cserjék, félcserjék vagy fák.

Egyesek, (mint például a névadó hanga) egy-egy ország, illetve táj jelképévé váltak.

Elterjedésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztrália nagy része kivételével minden földrészen megtalálhatók.

A Kárpát-medencében jellegzetes képviselőjük a közönséges csarab (Calluna vulgaris), ez a szőrfűgyepekben, savanyú talajú fenyvesekben és nyíres fenyéreken, valamint tőzegmohás lápokon élő törpecserje. Védett növényeink a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus), valamint a mészkerülő erdőkben növő vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) és fekete áfonya (Vaccinium myrtillus). Hazai flóránkból hiányzik a hamvas áfonya (Vaccinium uliginosum), a keresztes hanga (Erica tetralix), a mocsári molyűző (Ledum palustre) és a közönséges tőzegrozmaring (Andromeda polifolia).

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fás szárúak, de fa termetűvé növő képviselőik csak a trópusokon fordulnak elő. Apró, egyszerű, általában tagolatlan, jellemzően pikkely- vagy tűlevélszerű, ún. „erikoid” (xeromorf), de számos fajnál szabályos lemezű leveleik két sorban, átellenesen vagy örvökben állnak.

Virágaik aktinomorfak vagy enyhén zigomorfak, körönként 4–7 tagúak. Egy-egy virágban 5, 8 vagy 10 porzó nő. Sziromleveleik többnyire majdnem végig összeforrtak; a virág tölcsér, harang vagy szűk szájú bögre alakú. Gyakoriak bennük a nektártermő diszkuszok. 2–5 üregű magházuk felső és alsó állású egyaránt lehet. Termésük tok vagy bogyó, ritkábban csonthéjas.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajok többsége a savanyú, tőzeges talajt kedveli; fényigényük közepes. Számos fajuk kimondottan mészkerülő. Sokuk fenyéreken él, emellett a magashegységek szubalpin régiójának, a sarkvidéki tundráknak és a mediterrán cserjéseknek is jellemző növényei.

A mediterrán macchianövényzet tagja a nyugati szamócafa vagy kutyacseresznye (Arbutus unedo).

A magashegységi fahatár közelében tenyészik a havasszépe (Rhododendron sp.). A nemzetség több faját dísznövényként termesztik.

A dísznövényként termesztett hangaféléket virágzás után célszerű visszavágni. Más lomblevelű örökzöldekhez hasonlóan száraz időben sok vizet igényelnek. Ha földlabdájuk teljesen kiszárad, nagyon nehéz újra átnedvesíteni, és a növény akár el is pusztulhat – őszidőn azonban, miután elvirágoztak, már nemigen kell őket locsolni.

Mikorrhiza-kapcsolataik igen fejlettek, ezért legtöbb fajuk alatt sok a gomba.[1]

Ha magról akarjuk szaporítani őket, gondoljunk arra, hogy a magashegyi növények magjai csak akkor csíráznak jól, ha előzőleg fagy érte őket.

Felhasználásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orvosi medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi) levelének főzete kiváló húgyúti fertőtlenítőszer. Ilyen célokra megfelel, de kevésbé alkalmas a közönséges csarab is, aminek emellett számos más, kedvező hatását mutatták ki.

Hangafélék a kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A családot az alábbi alcsaládokra, nemzetségcsoportokra és nemzetségekre bontják:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]