Központi Papnevelő Intézet

A Központi Papnevelő Intézet rövidítése KPI (latinul Seminarium Centrale). Egy budapesti oktatási iskola, ahol papképzés folyik. Az oktatás célja a katolikus papi erények kialakítása. A kispapok bentlakásos rendszerben a Hittudományi Karon tanulnak. 1802. január 11. óta a budapesti Papnövelde utcában folyik a képzés.

Története

A kezdetek

Oláh Miklós érsek Nagyszombatban 1566-ban alapította.^[forrás?]

Már II. József uralkodása idején, 1784-től voltak rá kísérletek, hogy létrehozzanak egy központi papnevelő intézetet Budapesten, végül 1802. január 11-én alapították meg Központi Papnevelő Intézet néven, amely 1805. november 1-jén kezdte meg működését 60 növendékkel.

Az Intézet első korszakának (1805-1848) napirendje:

• 5:00 órakor ébresztő,
• 5:30-tól reggeli ima, elmélkedés, szentmise,
• 6:30-tól 7:45-ig tanulás,
• 8:00-tól előadások,
• 10:00-tól szünet,
• 10:30-tól tanulás, szentírásolvasás,
• 12:00-től ebéd, utána közvetlenül legalább negyed órányi szentségimádás,
• 14:00-tól előadások,
• 16:00-tól szabadidő,
• 16:30-tól egyéni tanulás, és negyed óra szentírásolvasás,
• 19:00-tól imádkozás az uralkodóért, majd vacsora és szentségimádás 20:00-ig,
• 20:30-tól közös esti imádság,
• 21:00-tól silentium religiosum.

A kispapok a budapesti kulturális élet megismerése, és széles körű művészeti, művelődési tevékenységeik támogatása céljából elindították 1831-ben a Magyar Egyházirodalmi Iskolát, amely szünetekkel a mai napig működik. Ennek keretében különböző kiadványokat is létrehoztak (pl. Centralista; 1989-től Új Centralista). Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc az Intézet működésére is hatással volt. A tanév lezárása zavartalanul megtörtént, ugyanakkor a kispapoknak már a fülébe jutott, hogy a forradalom egyházi reformokat is sürget. A hittudományi kar működését teljesen lekorlátozták az 1848. júniusi – az autonómia fölfüggesztésével és a szigorlatok megszüntetésével kapcsolatos – új rendeletek, a forradalmi kormány közoktatási és kultuszminisztere, báró Eötvös József jóvoltából. A szabadságharc kirobbanása miatt a november 1-jén kezdődő 1848/49-es tanév már nem indulhatott el, a kispapok és a tanárok elmentek a fővárosból, a szeminárium épülete kihasználatlanul állt. A következő tanévben ismét lehetővé vált az oktatás az Intézet épületében, amelyet a kiegyezés után tovább bővítettek.

A két világháború időszaka

Az első világháború alatt a közellátás ugyan akadályokba ütközött, ennek ellenére csak kismértékben esett az Intézmény tanulóinak a száma. 1919-ben a Tanácsköztársaság úgy vélte, hogy a hittudományi karon „termelő szellemi munkát” végeznek, ezért átnevezte Hittudományi Kutató Intézetnek, majd pedig május 10-től a Vörös Őrség gazdasági hivatalát helyezte el az Intézet földszinti, utcai szobáiban. 1932-ben az új prímás, Serédi Jusztinián, a római egyetemi rendszer mintájára átalakította az Intézményben az oktatást hatévesre, az épületet pedig tovább bővítették. A szeminaristák ebben az időszakban indítottak el Centralista címmel egy saját újságot.

A második világháború alatt az Intézet épülete megrongálódott, ám a szeminaristák elöljáróikkal még Budapest ostromakor is benne tartózkodtak. 1944 őszén és telén zsidó gyerekeket bujtattak el az Intézetben. 1945. január 18-a éjjelén az Intézethez tartozó templom egyik tornyát, február 12-én pedig a könyvtárat egy akna eltalálta. Az Intézet fennállásának 300. évfordulója 1948-ban volt esedékes, ezért a szeminaristák amint tehették, megkezdték a romeltakarítást és az épület rendbetételét. A szükséges anyagok egy részét ők biztosították, és szakemberek vezetésével ők végezték a fizikai munkákat is. Az 1948-ban rendezett ünnepségen az új politikai vezetés által sokat támadott Mindszenty József bíboros is részt vett, akit 1948. december 26-án letartóztattak és be is börtönöztek. A szeminaristákat az a tény, hogy a fennálló hatalom a bíborost, sok papot és szerzetest börtönbe vetett, és a katolikus egyház intézményeivel szemben is intézkedéseket foganatosított (pl. 1946 nyarán a katolikus egyesületeket feloszlatták, 1948. június 16-án az egyházi iskolákat államosították, 1950. júniusában a szerzetesrendeket is feloszlatták), illetve az 1947. augusztustól 1948. december 8-ig meghirdetett Mária-év arra buzdította, hogy több időt szánjanak imára a börtönben sínylődő egyházi személyekért, és odaadóbban készüljenek a pappá válásra, hiszen ezekben az időkben a papi hivatással könnyen vértanúság is járhatott.

Az 1950-es évek

A minisztérium 1950. augusztus 23-án megszüntette a teológiai fakultást és azonnali hatállyal a hittudományi kar összes professzorát menesztette. Augusztus 30-án megállapodást kötött az Állam és az Egyház. Ennek függeléke új keretek kijelölésével engedélyezte a szeminaristák további képzését. A megállapodás függelékében vállaltak szerint az egyetem hittudományi karát a püspöki kar önálló új intézménnyé alakította át Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia néven, amely államilag elismert nyilvános jogú akadémiaként tudományos fokozatú képzést nyújthatott. A hittudományi kar eddig az egyetemi központi épületben működött, az átalakítással azonban a régebben klarissza kolostornak helyet adó épületbe, a Szerb utcába helyezték volna át. Ám el akarták kerülni még a lehetőségét is, hogy az 1919-es eseményekhez hasonló történhessen, ezért inkább az Intézet épületébe átköltözésre vette rá a kart az Intézet vezetősége. Az első félév végére sikerült is erre alkalmassá tenni az épület helységeit, így szeptember 20-tól a két intézmény egy épületben működött. 1951-52-ben a vidéki szeminárium felét erőszakkal bezáratták, növendékeik az Intézetben folytatták tanulmányaikat. Így bár az épület zsúfoltabbá vált, ez mégsem okozott a szeminaristák körében gondot, sőt hivatástudatukra még ösztönzőleg is hatott, hogy az állam sorozatosan tartóztatta le és fogta perbe a papokat. 1952. októberében és 1954. januárjában a kispapoknak utasításba adták, hogy jelenjenek meg az ún. papi békegyűlésen, cserébe „engedményként” hordhattak polgári viseletet. 1953-ban a szeminaristáknak erősen ajánlották, hogy írják alá a „békenyilatkozatot”. Grősz József kalocsai érseket 1956 tavaszán kiengedték a börtönből, ahova 1951 nyarán zárták be, aki ezt követően meglátogatta az Intézetet. Ezért egyesek már abban kezdtek reménykedni, hogy hamarosan Mindszenty József bíborost is szabadon engedik.

Az 1950-es években az Intézet jelentősége növekedett, mivel a vidéki szemináriumok közül sok összevonásra került, sokat megszüntettek. Ezekben az időkben úgy határozták meg a napirend menetét, hogy az szoros időbeosztású legyen:

• a nap hajnali keléssel indult,
• reggeli torna vagy a kertben, vagy a folyosón, az időjárás és az évszak figyelembe vételével,
• mosdás,
• öltözés,
• fél óra elmélkedés vagy a kápolnában, vagy a teraszon, vagy a kertben sétálva;
• szentmise a kápolnában, vagy az Egyetemi templomban azok számára, akik ministráltak,
• a földszinti étkezőben reggeli
• reggeli után pár perc felkészülési időt hagyva a szeminaristák évente ebben a teremben gyakorolhatták a prédikációt, az e célból a terem közepére felállított szószék használatával,
• 8:00-tól voltak az előadások, többnyire két órát egyben tartva,
• az ebéd két helységben történt, a szeminaristáknak a földszinten, elöljáróiknak az első emeleten,
• az ebédet a kápolnában tartott adoráció követte,
• ezt követte egy nem túl hosszú szabadidő (ha valaki ez idő alatt más szobájában tartózkodott, azt elküldték az Intézményből),
• ezután stúdium következett két óra időtartamban,
• 2 naponta lehetőség volt a stúdiumot követően – szilencium (csönd) betartásával – kettes-hármas csoportokban a városba menni,
• tanulás,
• vacsora,
• vacsorát követően nem túl hosszú rekreációra volt lehetőség (szabadfoglalkozás), ugyanakkor fűtési szezonban a beosztás szerinti négy szeminaristának a gazdasági bejáróhoz kellett salakot hordani a kazánházból, ahonnan elszállításra került,
• a kápolnában esti imára gyűltek össze, ahol az imádkozás mellett a lelki igazgató (spirituális) egyéni elmélkedést segítő gondolatokat vázolt,
• ezután a reggelig tartó szilencium megtartása mellett a tanulószobában lehetett még tartózkodni egy kevés időt.

Az 1956-os forradalom idején

1956 októberében a kispapok már értesültek barátaik látogatása, illetve találkozások révén diákok mozgolódásairól, amelyet elégedetlenség váltott ki. Viszont Október 21-én az október 23-i eseményekből kimaradtak, mert október 21-én kezdődött az az egyhetes kötelező lelkigyakorlat, amelyben szigorú szilencium volt elrendelve. Ennek lejárta után október 29-én az összes kispap a Vöröskereszt által kijelölt kórházakba, klinikákra siettek a sebesültek adatainak összegzésére, ápolásukban segíteni. - A tanári testület, miután Mindszenty prímásnál Budapestre érkezett tiszteletüket tették a budai várban egy látogatás alkalmával Október 31-én. Ennek alkalmával a prímás a centrista kispapokra bízta az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) Zugligeti úton lévő épület őrzését, mert az ott tárolt iratanyag esetleg megsemmisült volna az egyházellenes tevékenységek hatására. A bíboros parancsát az orosz katonai alakulatok megérkezéséig tartani tudták. Több kispap a megtorlás időszakában börtönnel sújtották ezért.

Eközben az Intézet konyhája ellátta étellel azt a mintegy 100 főnyi fegyveres diákot, akik a szomszédos egyetemi épületben tartózkodtak. Ebben is a szeminaristák segédkeztek, és ha volt sebesült azt is ellátták, ápolták. Amikor azonban arról volt szó, hogy a szomszédos egyetemi épületből ki kellett szöktetni diákokat, hogy nehogy a karhatalmisok kezére jussanak november 4.-e után, akkor sokan reverendákba öltöztetve adtak segítséget nekik. Ezért is súlyos börtönbüntetés járt.

Elérkezett a félévi vizsgaidőszak, - amely 1957. január. 15 és február 8. közé esett -, és ennek leteltével már a kispapok a nyugati országokból érkező segélyek osztásában vállaltak szerepet. Az ÁEH visszakerült a hatalomhoz, és arra készült, hogy vagy megszünteti, vagy vidékre költöztesse az Intézetet, miközben ellenforradalmi tevékenységnek bélyegezte a kispapok a forradalom alatt mutatott segítségadásait, tevékenységeiket. Elkezdődtek a házkutatások 1957. május 10-én - a Loretoi litánia időszaka alatt - és május 17-én és július 19-én további házkutatást tartottak. Az egyik vádat - "Péter levél"-ként ismeretes (egy röpirat volt), egy másikkal egyesítettek, és azt a vádat hozták ki, hogy a kispapoknak az irattár "kifosztására irányuló szándékuk" volt, amikor Mindszenty az irattár épületének őrzésére rendelte őket oda. A per kimenetele az volt, hogy több kispap, és a papok is hosszabb-rövidebb időszakra be kellett vonulniuk a börtönbe. Ezenkívül avval is megvádolták őket később egy 1958.november 25-én rendezett „találkozón” - mely az ÁÉH-ban került sor -, hogy a kispap növendékek nem teljesítik hazafias kötelezettségüket. Az Intézeten belül kialakult egy sajátos védekezés, amely abból állt, hogy az idősebb növendékek tájékoztatást adtak mindazokról a folyamatokról, hogyan alakulnak a pillanatnyi események. Ezeket az összejöveteleket "kurzusgyűlésnek" nevezték, és azért informálták egymást, hogy ne tudják megosztani a közösség egységét, illetve távol tartsák a nemkívánatos befolyásolásokat.

Az 1960-as évektől napjainkig

1960. szeptember 1-ig a kispapok nem vehettek részt a szentmisén az Intézményen kívül, azokon nem is asszisztálhattak, a heti, civil öltözetben tett ún. nagysétáikat se tehették meg, július 1-ig pedig (3 kivétellel) a tanulmányaikat se zárhatták le, a házirendet szigorították. A kispapokkal egy nyilatkozatot is alá akartak íratni, melynek megtagadása az Intézményből való elküldéssel járt. A következményt vállalva a szeminaristák nagy része ezt nem írta alá, ezért az Intézet szinte egészen üressé vált. Az 1958/59-es tanév második félévét a nyilatkozatot aláíró kispapok mellett a Hittudományi Akadémia külső növendékeinek bevonásával kellett elindítani. Ez az állapot nem volt fenntartható, ezért az Intézet hallgatói létszámának növelésére és a Hittudományi Akadémia tantervmódosításához az elöljárók javaslatokat tettek. Ez alapján az elküldött 60 szeminaristából 40-et „átnevelésre” alkalmasnak találtak. A rektor június 10-én kikérte a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) véleményét, amely június 17-én úgy határozott, hogy az idő nem megfelelő az elbocsátott növendékek visszavételére, és amint megérett rá az idő, meghozzák a szükséges intézkedéseket. Míg korábban 100 fő körüli volt a hallgatói létszám, addig ez az 1959/60-as tanévtől 50 körülre apadt, és így is maradt évekig. Emellett az ÁEH tevékenységének következtében a szeminaristák és tanáraik, elöljáróik között a bizalmi viszony is évekre megromlott. Ugyanakkor arra is törekedett, hogy minél jobban elszigetelje a társadalomtól a katolikus egyházat, ezért azzal az indokkal, hogy „a kispapok számára nélkülözhetetlen a jó levegő”, arra akarta rávenni az Intézetet és az Akadémiát, hogy önszántukból a zirci ciszterci apátság épületeibe költözzenek. Ennek a tervnek a megvalósítása azonban a két intézmény vezetőségének szívós ellenállásába ütközött. Attól félve, hogy erről a Nyugati sajtóorgánumok is beszámolhatnak, egyre ritkábban és finomabban próbáltak ez irányba hatni. A költözés meghiúsulása után az Intézet kertjének „átcsatolására” tettek kísérletet a belügynél az állami egyetem egyes vezetői.

A II. vatikáni zsinat (1962-65) után bekövetkezett egy egyházi megújulás, mely hatásának első jelének számítható az Intézet kápolnájának megújítása 1970-ben. Ezekben az években új lendületet kapott a Magyar Egyházirodalmi Iskola, és 1984-ben megjelent a kispapoknak szóló Új Centralista című folyóirata. Az Intézet épület felújítása az 1989-es rendszerváltáskor indult, és 1998-ra a födémcserét is beleértve felújították az egész épületet. Az 1993-ban alapított Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi kara már a kezdetektől fogva az Intézet fakultása lett. A Hittudományi Kar az Intézet dékánjának szorgalmazására új helyet kapott a Veres Pálné utca 24. szám alatt, amely teljes felújítása szintén 1998-ban befejeződött. A Papnevelő Intézet hallgatói bonyolították le az átköltözést. A tanulmányi idő 2001-ben 7 év lett.

Vezetőség, tisztségek

• Főduktor: A kispapok képviselője.
• Kisduktor: Az elsőévesek segítője.
• Magister Assistanciae: Liturgiaszervező
• Cantus magister: zenei élet irányító
• Sacellanus: A liturgikus eszközök előkészítéséért felelős segédek.
• Infirmarius: Betegápoló
• Munka-, műszaki- és eszközfelelős
• Sportfelelős
• Nyílt esték felelőse
• Kerékpárfelelős
• Fotó- és fénymásoló felelős
• Tabellárius: Faliújságfelelős
• Számítógép felelős
• Honlapgazda

Pálos könyvtár

Az épületben helyezték el a Pálos rend 8000 kötetét, összességében 16700 mű található itt. A könyvtárhasználat szabálya, hogy csak tudományos kutatás céljából adhatóak ki a könyvek. A pálosok 1770-ben költöztették ide az írásokat, könyveket, majd 1786-ban az Egyetemi könyvtárba került. 1805 után az ott felhalmozódó duplumállomány került vissza.

Lásd még

• Szeminárium (papnevelő intézet)
• Kisboldogasszony-templom (Budapest V. kerület)
• Dr. Török József: A 350 éves Központi Papnevelő Intézet (1998).

Forrás

• Magyar katolikus lexikon (Központi Papnevelő Intézet)
• Magyar katolikus lexikon (Magyar Egyházirodalmi Iskola)
• Az intézet honlapja
• Egyházi Könyvtárak Egyesülése
• Katolikus rádió