Nagymaros

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagymaros
Church of Nagymaros 01.JPG
A nagymarosi templom
Nagymaros címere
Nagymaros címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Szobi
Kistérség Váci
Jogállás város
Polgármester Petrovics László Ferenc[1]
Irányítószám 2626
Körzethívószám 27
Népesség
Teljes népesség 4709 fő (2014. jan 1.)[2]
Népsűrűség 137,65 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 34,37 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Nagymaros (Magyarország)
Nagymaros
Nagymaros
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 47′ 12″, k. h. 18° 57′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 47′ 12″, k. h. 18° 57′ 31″
Nagymaros (Pest megye)
Nagymaros
Nagymaros
Pozíció Pest megye térképén
Nagymaros weboldala

Nagymaros (németül Grossmaros) város Pest megyében, a Szobi járásban.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagymaros a Dunakanyarban, a Duna bal partján, a Börzsöny lábánál fekszik, szemben Visegráddal és a visegrádi várral. Megközelíthető vasúton a Budapest-Szob fővonalon Nagymaros-Visegrád vagy Nagymaros állomáson leszállva, menetrendi kirándulóhajóval, szárnyashajóval, Visegrádról komppal, vagy a 12-es országúton gépkocsival.

Egyéb belterületei:

Külterületi településrészei:

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagymaros múltjához a vele szemben, a Duna jobb partján, magas sziklabércen emelkedő középkori királyi székhely, Visegrád története is szorosan hozzáfűződik. A Visegráddal szembeni oldal keskeny földnyelvére épült Maros az uralkodók kedvelt tartózkodási helye volt Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás korában. A Visegráddal szembeni Maros síksága különösen alkalmas volt lovagi játékok megtartására, melyek főleg Mátyás korában virágoztak, de a bécsi Udvarnak 1572-ben a török Portára, Konstantinápolyba tartó királyi követei is említik a marosi lovagi játékokat, mikor hajón érkezve Maroson néhány órára kikötöttek. Ungnad Dávid Omichius által tíz évvel később kinyomtatott naplójában erről ez olvasható: "Eljutottunk két mérföldnyire Esztergomtól, egy bal parton fekvő mezővárosba, melyet Marosnak hívnak. Az udvari népnek az említett Maros mezővárosban a lovagi játékokkal sok öröme volt." Maros ez időkben a főurak ideiglenes tartózkodási helye volt, ahol kúriákat építettek maguknak.

Kereskedőket is vonzott a helység, akik hajókon érkező áruikkal a visegrádi harmincadon lerótták vámkötelezettségüket s Maroson már értékesíthették azokat.

Maros az Árpád-korban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagymaros légifotója
A nagymarosi templom
A kikötő
A régi Nagymaros egyik legismertebb terméke a pezsgő volt. Reklámok az 1900-as évek elejéről
Parti korzó

Visegrád már 1002-ben királyi várispánság központja, ekkor Maros már lakott hely lehetett, 1241-ben mindkettő megszenvedi a tatárpusztítást. Első írásos említése 1257-ben történt Morus néven. IV. László király 1285-ben Rosd nemzetségbeli Herbord fiainak, Márknak és Miklósnak Morus nevű földjét Visegrádhoz csatolta, s cserébe adta a Pilisi erdőőrök Bogud nevű földjét.

A tatárok által kipusztított lakosság helyébe német származású telepesek (hospesek) érkeztek ide, és a szomszédos Verőcére, mely a váci püspök birtoka volt. III. András király halászati jogot adományozott a Duna fele részén a marosi hospeseknek Leustak szigetétől Ipulthunig. 1298-ban a dömösi prépostság és káptalan tiltakozására azonban a halászati jog kiváltságát a király visszavonta – elismerve, hogy az egész folyamszakasz teljes terjedelmében az egyház tulajdonába tartozik.

Az 1300-1400-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Árpád-ház kihaltát követő trónviszályok idején Károly Róbert királynak 1316-ban sikerült Visegrádot elfoglalnia, de csak 1323-tól tartózkodott ott udvarával.

Károly Róbert 1324-ben Maros lakóit Buda város kiváltságaival ruházta fel, s Marost Visegrád ikervárosává nevezte ki. Ekkor foglalta írásba Maros kiváltságait is, mely oklevél szerint Győrtől Visegrádig, s onnan Földvárig (Dunaföldvár) a Dunán vámmentességet élveznek. Maros a városi kiváltság elnyerését Károly Róbert király iránti hűsége jutalmaként a címeres pecsétjén látható páncélos gyalogos szolgálatán kívül közvetítő kereskedelmével nyújtott érdeme elismeréseként kapta, hasonlóan Buda polgárainak kiváltságaihoz.

Maros a városi jogot elnyerve, kiváltsága szerint szabad halászatot kapott a váci püspökség birtokának verőcei határától az Ipolyig. A közösség vám- és harmincadmentességét tartalmazta a privilégium, továbbá a szabad bíró- és papválasztást,az önálló bírói ítélkezési-, a szabad birtoklási- és örökösödési jogot; a magvaszakadt polgár vagyonát csak a plébánosnak lehetett hagyományozni, de a plébános csak az egyház javára hasznosíthatta. A Pilis erdőben a lakosoknak szabad volt saját szükségletre a favágás ház, vagy kúria építéséhez.

A lakosok kötelezettsége volt minden kedvezményekkel szemben az egyháznak tized szolgáltatása a megtermett gabonából és borból, a királynak a dunai viza (Huso huso) halászatából negyedrész odaajándékozása és évente három alkalommal "tisztességes" ajándékkal való kedveskedés.

Károly Róbert Maros számára adott kiváltságlevelének egyik követelménye volt, hogy a kifogott vizák egynegyedét a mindenkori királyi udvarnak ajándékozzák. A dunai halászatból, s főleg a viza halászatból Maros jelentősen kivette a részét. A királyon kívül vizafogásra kötelezte a várost a királyi birtok kezelője, a Pozsonyi Kamara is. A pozsonyi Kamara rendszerint a tavaszi fogásból kérte a viza küldését, "mely még a nagy hét előtt minden bizonnyal ott legyen", mert böjtben a király asztalára szánták.

A település elsősorban Károly Róbert 1324. április 22-én adományozott privilégiumának köszönhette felemelkedését, melyet majdnem minden utódával megerősíttettek. Fia Lajos király 1345. április 20-án átírja és megerősíti atyja eredeti oklevelét. Utóda Zsigmond király 1388. június 17-én, majd 1436. július 8-án írja át, és erősíti meg 1388-ban kelt saját oklevelét. Legközelebb I. Mátyás király 1464. június 7-én, majd II. Ulászló király 1492-ben erősíti meg elődei kiváltságlevelét.

A város első fennmaradt pecsétjét 1543-ban vésették, korábbi századokban használt, sajnos, nem maradt fenn.

Az 1500-1600-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg uralkodók közül I. Ferdinánd 1528. január 25-én, majd fia Miksa 1571. november 7-én ismerte el és erősítette meg elődei kiváltságlevelét.

A dunai halászat továbbra is jelentős szerepet játszott a város életében. Ez főleg a viza halászatából állott: 1615-ben például a királyi hivatalnokok azt kifogásolták, hogy a marosiak csak vizából adnak ajándékot, viszont a többi dunai halászok a tok, sőre, nester, kevsege, csuka, ponty és egyéb halakból is a harmadát adják.

A tizenöt éves háború és az azt követő közel fél évszázad alatt a marosiak a pozsonyi Kamarának hol benyújtották, hol visszakérték féltve őrzött privilégiumukat.

Az 1683-ban megindult felszabadító háború alatt Marost közvetlen zaklatják az átvonuló szövetséges hadak, melyek ellen ismét a privilégium nyújtana védelmet.

1684-ben, mikor a közeli Vác rövid időre felszabadult, Maros elöljárósága I. Lipóthoz fordult kiváltságlevele újbóli átírása, megerősítése végett. A királyi megerősítés 1686. május 19-én kelt, magába foglalja Károly Róberttől kezdve az összes utódokét. Amire azonban ezt kézhez kaphatták volna – a város a közben többször átvonuló hadak áldozatául esett. A lakosság elmenekült, csak két év múlva, 1688-ban a török kiűzése után tért vissza otthonába.

Az 1700-as évektől napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török kiűzése után visszatért lakosságot előbb a felállított Budai Kamara akarta megadóztatni, majd 1700. július 20-án I. Lipót király Visegrád várát és erdőségeit Nagymarossal, Szentendrével, Nagy- és Kisoroszival együtt Kontzin Volcardo gróf-nak adományozta. Az új földesúr 1713-ban bekövetkezett halálával újabb adományozás folytán gróf Stahremberg Tamás kezére került.

Az adományozás azonban mindkét esetben jogtalan volt, mivel egyik koronabirtok sem tartozott a király által adományozható jószágok közé. Maros ugyanis Visegráddal, Kis- és Nagy Oroszival együtt a Szent Korona tulajdonában volt, azaz koronabirtokot képezett. A földesura maga a király volt, de még az uralkodónak sem állt jogában eladományozni vagy más módon elidegeníteni a jószágokat, ellentétben a Kamarabirtokokkal, melyek fiági magvaszakadás vagy hűtlenség miatt elkobzás révén háramlottak vissza magán földesuraktól a királyra, mint az ország minden birtokának eredeti urára.

1737-ben az I. Lipót által jogtalanul elajándékozott Marost a Kamara vissza is váltotta a Stahremberg családtól.

1709-ben a pestisjárvány idején teljesen elnéptelenedett, majd 1715 és 1735 között németek települtek be Mainz környékéről, akik újra benépesítették a települést. Nagymaros lakossága 1765-re már 1053 főre emelkedett.

1920 és 1923 között Hont vármegye Magyarországon maradt részének székhelye.

1946-1948 között a német lakosság többségét kitelepítették, és a helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében felvidéki magyar családokat költöztettek be.[4] A település mellé tervezett dunai vízerőmű munkálatait a kormány 1989. május 13-án állíttatta le. Városi rangot 1996-ban kapott.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna Nagymarosnál
  • Római katolikus templom: A 14. században épült. A lent négyzet, a második emelettől fölfelé nyolcszögletű torony a 15. század végén az oromfalas hajó mellé épült. A torony nyolcszögletű felső szakasza a 15. században kétemeletesre épült, és két sátorral lehetett fedve. Ma egy és fél emeletes. A harmadik emeleten a fő homlokzatnak megfelelő csúcsíves lezárású, kőkeretezésű könyöklő párkányos, ferde bélletű ablaka van. Közvetlenül az ablakzáradék felett húzódik a harmadik és negyedik emeletet szétválasztó, az egész toronytestet körülfutó ővpárkány. E felett alacsony dob, az egykori negyedik emelet maradványa. A hajóhoz épített torony az egykori 14. századi oromfalat jelentékeny részben eltakarja. A hajóhoz egyszakaszos, a nyolcszög három oldalával záró támpilléres gótikus szentély és téglány alaprajzú sekrestye kapcsolódik. A torony alatti négyzetes előcsarnokba a homlokzati gótikus keretű kapun át jutunk. A főbejárattal szemben csúcsívben záródó kapukeret-zárókövén 1509-es évszám. A templom északi oldalán 14. századi vörös márvány sírkőlap volt, mely a visegrádi Mátyás király Múzeumba került.
  • Kittenberger Kálmán szobra
  • Ereklyés Országzászló
  • Rókus kápolna
  • Kálvária kápolna
  • Szent István és Gizella királyné szobra
  • Szent Márton és a koldus szobra
  • Az Élet fája: a Csodaszarvast felidéző kút Seregi György alkotása

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Illésy János: Községi kiváltságlevelek jegyzéke, 1898.
  • B.Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig, 1938.
  • Jakus Lajos: Nagymaros mezőváros a török hódoltság idején. Takáts Sándor: A komáromi vizahalászat a XVI. században. Magyar Gazd. Tört. Szemle, 1897.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nagymaros települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 15.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Nagymaros. A Magyar Köztársaság Helységnévtára 2009. KSH, 2009. (Hozzáférés: 2011. február 10.)
  4. Nagymaros rövid története (magyar nyelven). Nagymaros. (Hozzáférés: 2007. augusztus 25.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagymaros témájú médiaállományokat.