Pilisszentiván
| Pilisszentiván | |||
|
|||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország |
||
| Régió | Közép-Magyarország | ||
| Megye | Pest | ||
| Kistérség | Pilisvörösvári | ||
| Rang | község | ||
| Polgármester | Pénzes Gábor[1] | ||
| Jegyző | Dr. Peller György | ||
| Irányítószám | 2084 | ||
| Körzethívószám | 26 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 4343 fő (2010. január 1.)[2] +/- | ||
| Népsűrűség | 534,85 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 8,12 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Pilisszentiván
Pozíció Magyarország térképén
|
|||
Pilisszentiván
Pozíció Pest megye térképén
|
|||
| Pilisszentiván weboldala | |||
Pilisszentiván (németül Sankt Iwan bei Ofen) község Pest megyében, a Pilisvörösvári kistérségben.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Pilisszentiván a Pilis és a Budai-hegység találkozásánál, Piliscsaba, Pilisvörösvár és Solymár között helyezkedik el az Aranyhegyi-patak mentén. Gyakorlatilag Pilisvörösvárral összeépült. Megközelíthető gyalog a pilisvörösvári vasútállomásról, az Árpád-híd autóbusz pályaudvarról a 830-as és a 832-es buszokkal, valamint autóval a 10-es főúton.
[szerkesztés] Története
A község eredeti neve Szent Iván, németül Sankt Iwan. A török világ utáni első összeírások Szent Ivánról nem tesznek említést. Felvetések szerint a török hódoltság előtt is létezett itt település Battháza néven.
Az itt lévő régi templom köveit a törökök Vörösvárra vitték és ott építkezésre használták fel. A török hódoltság után a Budai Ágostonosok 1708. december 10-én nádori adományozásként kapták birtokba Szent Ivánt. 1723-ig csak egy vendégfogadó, valamint egy erdészház és egy gazdálkodó testvér volt a mai község területén.
Az első betelepülők 1723-tól a németországi Schwarzwald (Fekete-erdő) vidékéről érkező németek voltak, de közülük többen rövid itt tartózkodás után tovább költöztek.
1750-ben Tersztyanovszky János gróf kapta birtokul Szent Ivánt, nádori adományként és az Ágoston-rendi atyáknak fizetendő 5.700.- Ft kártérítés fejében. Tersztyanovszky 1769-ben bekövetkezett halála után, (nem lévén utódja) a birtok tulajdonosa az a Majthényi Károly lett, akinek Anna nevű leánya később id. Madách Imréhez[3] ment feleségül. Ezután házasság révén a Marczibányi, majd a Karácsonyi család volt a birtokos. Ők építették az egykori kolostor helyén, annak köveiből a kastélyt, melyet sajnos a 2. világháború után teljesen leromboltak.
Változást hozott a falu életébe a 19. század közepén megnyílt szénbánya, mely jó munkalehetőséget kínált a falu és a környék lakosságának, bár a helybeliek eleinte idegenkedtek a főleg Württembergből és Stájerországból érkezettektől. Ekkortájt indult meg a falu lélekszámának növekedése: az első magyarországi népszámlálás idején, 1784-1787-ben a falu népessége 373 fő volt, 1880-ra 648, 1910-re 1222 főre növekedett, ma 3600-an élnek itt. A bánya egészen 1970-ig, bezárásáig foglalkoztatta a község lakosságának nagy részét és segítette a szociális, kulturális és egészségügyi létesítmények létrehozását. A község 1894-ben iskolát, majd 1895-ben állami óvodát is kapott. Az 1. világháborúban 45 férfi halt hősi halált, és a község volt az első az egész országban, mely hőseinek még 1918-ban emlékművet emelt.
Az egyházközség 1919-ben alakult meg és a falut 1921-ben Pilisszentiván néven nagyközséggé nyilvánították. A község határában nagyon jó minőségű agyag volt, melyet a fazekasok előszeretettel használtak fel. 1941-ben a település lakossága már 2286 fő volt, túlnyomórészt katolikusok, németek és magyarok lakták.
Az orosz csapatok 1944. december 25-én vonultak be végleg a községbe. A háború nem rongálta meg túlságosan a települést, mindössze egy menekülő bombázó által ledobott bombák romboltak le egy házat, melyben egy személy meghalt és a templom ablakai a légnyomástól betörtek. A háborúban azonban sok férfi halt hősi halált, főleg az orosz és német frontokon. A háború után nem került sor a német lakosság nagyobb arányú kitelepítésére.
A községben ma több ipari üzem is található és az ország egyik legiskolázottabb települése az értelmiség számarányát tekintve.
[szerkesztés] Nevezetességei
Pilisszentiván területén a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett részén, a Kis-Szénás dolomittörmelékes lejtőjén él a világon csak e helyről ismert növényritkaság: az aranysárga virágú dolomitlakó len (Linum dolomiticum). A különleges növényfaj élőhelye Európa Diplomás terület, s mint ilyen, szigorú előírások vonatkoznak a látogatására. Jelenleg a terület legszigorúbban védett része egyénileg nem látogatható, vezetett túrákat a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, illetve a helyben működő Szénások Európa Diplomás Terület Látogatóközpont (Bányász u. 17.) szervez.
A község katolikus templomát az ismert XVIII. századi templomépítész, Nepauer Máté tervezte, építését 1780 körül kezdték el, de csak 1796-ban szentelték fel.
Pilisszentiván vallási emlékei közé tartoznak azok a képkövek (képoszlopok, sváb nevükön Bildstockok), amelyekből még ma is mintegy 10 darab lelhető fel a település különböző pontjain. A 2007-ben alakult Pilisszentiváni Helytörténeti Közhasznú Egyesület 2008 őszén kezdte meg ezek felújítását, ennek során még 2008 végére elkészült a buszfordulónál lévő képoszlop felújítása, 2009. első felében pedig további hármat újítottak fel, a Rét, a Vörösvári illetve a Bem utcákban.
A község főutcáján található a Tájház, melyben két helyiség szolgál helytörténeti kiállítóhelyként, egy harmadik pedig előadóteremként, rendezvények helyszíneként és próbateremként szolgál. A Tájház ad helyet egyebek között az évente két alkalommal rendezett bányászati időszaki kiállításoknak is. A Tájház előzetes egyeztetést követően látogatható.
A templom és a Tájház között félúton található Pilisszentiván bányász emlékműve, amely a településen 120 éven keresztül folytatott szénbányászkodásnak állít emléket. Az emlékmű, amelyet a településen élők 1993-ban létesítették önerőböl, egy aknakorongból (kötélkorong), egy csilléből és egy aknamélyítő bödönből áll. A faluban egyébként több helyen lelhetők még fel a szénbányászattal összefüggő relikviák, de ezek már inkább csak a "megszállottaknak" jelentenek látnivalót.
A szénbányászatnak köszönheti létét a Pilisszentiván és Solymár között fekvő halastó, a Slötyi is, mely tavasztól őszig a környék népszerű fürdőhelye. A tó a német "iszap" szóból kapta a nevét, hiszen az innen kitermelt homokkal iszapolták be a szénbányák korábban lefejtett és felhagyott bányatérségeit. A település másik tava, a Jági-tó egy kis erdei vízfolyás, a Vadász-réti-patak felduzzasztásával jött létre, ez elsősorban kirándulók, természetkedvelők érdeklődésére tarthat számot, annál is inkább, mert innen indul a környék terémszeti értékeit bemutató tanösvények egyike, a Jági-tanösvény.
2009. április 26-án tartották a pilisszentiváni sváb betelepülés 285. évfordulós ünnepségét, ennek alkalmából a község főútján több helyen állítottak fel a falu múltjának egy-egy fejezetét bemutató ismertető táblákat. Ezeket természetesen az ünnepség után is a helyükön hagyták, így általuk az ide látogatók is többet ismerhetnek meg Pilisszentiván múltjából.
[szerkesztés] Pilisszentiván testvérközsége
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|||||
