Kecskebéka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kecskebéka
Teichfrosch.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Békák (Anura)
Család: Valódi békafélék (Ranidae)
Nem: Pelophylax
Faj: P. ridibundus × P. lessonae
Tudományos név
nincs[1]
Szinonimák
  • Rana esculenta Linnaeus, 1758
  • Pelophylax esculentus (Linnaeus, 1758)
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kecskebéka témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kecskebéka témájú kategóriát.

Wasserfrosch.jpg
A kecskebéka mindig vízközelben marad

A kecskebéka egy rendkívül elterjedt kétéltű, amely – mint az utóbbi évek DNS-vizsgálatai kiderítették – valójában nem önálló faj, hanem a tavi béka (Pelophylax ridibunda) és a kis tavibéka (Pelophylax lessonae) természetes hibridje, így fennmaradása mindkét faj jelenlétét igényli. Egyes szerzők klepton (kl.) névvel illetik ezt a kategóriát (Pelophylax kl. esculentus).

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecskebéka-fajkomplexum Közép-Európa és az Appennini-félsziget lakója, ahol a kis tavi béka és a tavi béka egyaránt előfordul a sík- és dombvidékek álló- és folyóvizeiben.

Megjelenés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecskebéka mind a tavi, mind a kis tavi békák jellegzetességeivel rendelkezik, és rendkívül nagy változatosságot mutat színezetét és mintázatát tekintve. A legújabb kutatások szerint a különféle kromoszóma-mutációk miatt a fajkomplex tagjait morfológiai bélyegek alapján nem lehet elkülöníteni. Hasa általában szürkés, háta gyakran zöld alapon fekete foltos, bőre kevéssé rücskös. Hátsó, citromsárga foltos ugrólábai rendkívül hosszúak és erősek, akár a 10 centiméteres hosszúságot is elérhetik.

A különbségtétel inkább egyéb külső jegyek (így a test/lábszár, vagy a hátsó lábon az első ujj/sarokgumó arányai) alapján történik. A kecskebéka 6-12 centiméteres nagyságú, sarokgumója közepes méretű. A hímek szájzugában két külső hanghólyag van.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faj leginkább a tavi békák életvitelét folytatja, mivel ritkán merészkedik távol a víztől, és veszély esetén is azonnal ott keres menedéket. A szárazföldön akár 1 méteres ugrásokkal közlekedik. Mint rokonai, a kecskebéka is ragadozó, hosszú nyelvével ragadja meg különféle ízeltlábúak, elsősorban repülő rovarok közül kikerülő áldozatát.

Telente a hideg miatt kénytelen vermelni. Sarokgumója lehetővé teszi, hogy a talajba ássa be magát, de gyakrabban választja téli álma helyszínéül vizes élőhelye iszapját.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebihal

A tavaszi előbújást követően megkezdődik a párzási időszak, ilyenkor esténként a fajkomplex hímjeinek kuruttyolásától hangos a vízpart. Hibridsége ellenére a kecskebéka mind tavi, mind kis tavi, sőt más kecskebékákkal is képes szaporodni. „Ez úgy képzelhető el, hogy a számfelező meiózis előtt, eddig még nem egészen ismert módon az egyik szülői genom eliminálódik, míg a másik endomitotikus úton megkettőződik a sejtben. Ennek következtében a hibrid csak az egyik szülői kromoszómakészletet juttatja az ivarsejtjeibe, és azok így már nem hibrid jellegűek.[2]

Sokáig a kis tavibéka önállóságát kérdőjelezték meg, míg a DNS-vizsgálatok kimutakták, hogy a kecskebéka a fajkomplex hibrid tagja. A hibridizáció során a szülők örökítőanyaga egy bonyolult, sok tekintetben máig tisztázatlan mechanizmus révén egyenlőtlenül kerül az utódba, minek folytán triploid formák is megjelennek. Az egyik (bármelyik) szülőfajjal való visszakeresztezés eredményezi a „kecskebékatípust”, amelynél a peték kelési aránya magasabb. A tisztán hibrid („kecskebéka”-) állományok, amelyek csak saját maguk közt szaporodnak, és a szülőfajok egyikével sincs kapcsolatuk, lassanként elveszítik életképességüket: ikrájukban növekszik az életképtelen peték és a torz lárvák aránya. Úgy tűnik tehát, hogy a hibridpopulációknak szüksége van a szülőfajok legalább egyikével a szaporodási közösség fenntartására. Egyes vélekedések szerint a kecskebéka egy kialakulóban lévő új faj.[3]

Az vízbe rakott peték megtermékenyülésüket követően néhány napra egy tápláló és védő funkciót ellátó kocsonyás burokba kerülnek. A kikelő ebihalak fejlődésük során számos vízi rovarlárvát pusztítanak el.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy példányszáma garantálni látszik fennmaradását, bár a vizes élőhelyek eltűnése, a vízszennyezés és a rovarirtó szerek potenciális veszélyforrást jelentenek. A kecskebéka számos állatkísérlet alanya, és ez a faj szolgál az egyes országokban kedvelt békacomb forrásául. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védettséget élvez, eszmei értéke 10 000 forint.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]