Karsztbokorerdő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A karsztbokorerdő egy dolomit, mészkő vagy ritkábban andezit alapkőzeten kialakuló intrazonális erdőfajta. Mint intrazonális társulást, a kialakulási hely domborzata és vízellátottsága alapján jellemezhető, ennek alapján főleg a száraz, talajerózió hatására lepusztult, meredek, sziklás felszíneken található meg. Talaja sekély, kőtörmelékes rendzina, sziklás-köves váztalaj, illetve erubáz. Egyes rendszertanokban[1] „molyhos tölgyes bokorerdő” néven szerepel.

Hazánkban a Magyar-középhegység, valamint a Dél-Dunántúl délnek néző, sziklás hegyoldalain jelenik meg. A kis bokorerdő foltok mindig száraz gyeptárulásokkal, sztyepprétekkel, sziklagyepekkel váltakozva, mozaikosan helyezkednek el. A mozaikban a facsoportok-ligetek minimális részaránya 50%[2]. Az ország egyes tájain más-más típusai fordulnak elő, de állományaik megjelenése roppant jellegzetes[3].

Növényzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényzetének szerkezete laza: a cserjeszint rendszerint dús, a fák ritkábbak. A dolomit alapú karsztbokorerdő jellemző faja a csertölgy és a cserszömörce, a mészkő alapúé a mezei juhar, a virágos kőris, a bibircses kecskerágó, a molyhos tölgy és a sajmeggy (Biolex). A mindössze 4-6 méter magas lombkoronaszintben a molyhos tölgy fajcsoport girbe-gurbán növő, göcsörtös példányai mellett a virágos kőris a Dunántúlon, a magas kőris az Északi-középhegység keleti felében szerepel. A fák gyakran 5-10-20 törzsből képződő csoportokban nőnek. A kis facsoportok belsejében ritkán nő 5-10 erdei fajnál több, és ezek egy jó része is nem annyira a nem zárt erdőkre, mint inkább az erdős sztyeppekre jellemző. A „bokorerdő” kifejezés arra utal, hogy a lombkorona- és a cserjeszint összeér, sőt egybefonódik.

A facsoportokat a sziklagyep vagy sztyepprét felé gyakran kettős sáv zárja le:

  • egyrészt cserjék gyűrűje (közöttük olyan fajokkal, amelyek nagy területet tudnak sűrűn beborítani, és amelyek letörpülve a gyepszintben is megjelennek, mint például a cserszömörce, illetve a közönséges fagyal),
  • sarjtelepes, illetve nagyobb termetű kórós kétszikűek szegélye (köpeny). Ennek fajai bár ritkásan, de a facsoport belsejében is megélnek, leginkább azonban a peremeken tömegesek[4]. A sztyepprétek és erdős sztyeppek fényigényesebb fajai az erdőfoltocskák kevéssé záró lombsátra alatt is megjelennek.

A cserjeszint további, gyakori fajai:

Sokszor fellelhetők benne reliktum fajok, mint például a magyar körte.

Aljnövényzetükben a száraz gyepek fajai az erdőfoltokba is behatolnak, de e fajok egyedszáma és tömege kisebb az erdeiekénél. Sok a közös, mindegyik típusának gyepszintjében szereplő növény:

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Földrajzilag is elég jól elváló típusait leginkább a közepesen fejlett gyepszint eltérései alapján különítik el.

Jellemző típusai:

  • Cserszömörce – molyhos tölgy bokorerdő (Cotino - Quercetum pubescentis) — a Dunántúli-középhegységben dolomiton, a Bükkben dolomiton és homokkövön nő; legszebb állományai a Vértesben és a Keleti-Bakonyban találhatók. Nyugat-balkáni rokonságú, szubmediterrán fajokban gazdag típus.
  • Baranyai peremizses karsztbokorerdő (Inulo spiraeifolio - Quercetum pubescentis) — a Mecsekben és a Villányi-hegységben nő.
  • Sajmeggyes – molyhos-tölgyes bokorerdő (Ceraso mahaleb – Quercetum pubescentis) — az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúli-középhegység egyes részein (Budai-hg., Gerecse, Balaton-felvidék) nő: főképp mészkövön, de vulkáni kőzeteken (leginkább andeziten) is.

Közeli rokonaik a többnyire andeziten növő kocsánytalan tölgyes bokorerdők.

Állatvilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állatvilága viszonylag egységes. Nagy az énekesmadarak diverzitása, így gyakori faj például a fitiszfüzike, az európai lappantyú, az erdei pacsirta és a szürke légykapó. Magyarország bajszos sármányainak jelentős része karsztbokorerdőkben él (Biolex).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/m1.html Élőhelyismereti útmutató 2.0
  2. http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/m1.html Élőhelyismereti útmutató 2.0
  3. Sulinet: Száraz, meleg erdők
  4. http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/m1.html Élőhelyismereti útmutató 2.0
  5. http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/m1.html Élőhelyismereti útmutató 2.0

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Biolex: Biológiai lexikon II. (G–K). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1975. ISBN 963-05-0531-2
  • TERRA:
  • ÉLŐHELYISMERETI:

Egyéb információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]