Kiskőrös

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiskőrös
Kiskőrös címere
Kiskőrös címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Dél-Alföld
Megye Bács-Kiskun
Járás Kiskőrösi
Jogállás város
Polgármester Domonyi László Mihály (FIDESZ)[1]
Irányítószám 6200
Körzethívószám 78
Testvértelepülései
Népesség
Teljes népesség 14 171 fő (2014. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség 140,19 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 102,23 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Kiskőrös (Magyarország)
Kiskőrös
Kiskőrös
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 37′ 13″, k. h. 19° 17′ 02″Koordináták: é. sz. 46° 37′ 13″, k. h. 19° 17′ 02″
Kiskőrös (Bács-Kiskun megye)
Kiskőrös
Kiskőrös
Pozíció Bács-Kiskun megye térképén
Kiskőrös weboldala

Kiskőrös (szlovákul: Malý Kereš, horvátul Kireš, Kereša) város Bács-Kiskun megyében, a Kiskőrösi járásban.

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település szlovák neve Malý Kereš, vagyis kis kőrös. Horvátul két neve létezik: a felsőszentivániak által használt Kireš, és a bátyaiak által használt Kereša.[3]

Megközelítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A várost és környékét 1718-ban felvidéki szlovák családokkal újratelepítő Wattay János és Wattay István emléktáblája a Kiskőrösi városházán

Közút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városon áthalad az 53-as számú főút, amely Soltot köti össze a szerb határral. A város ugyanakkor könnyen megközelíthető KecskemétIzsák felől, illetve közvetlenül elérhető közúton Kalocsa, Kecel és Soltvadkert is.

Vasút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A várost három vasútvonal is érinti. A legforgalmasabb a 150-es számú Budapest–Kelebia-vasútvonal (Ez tulajdonképpen a BudapestBelgrád nemzetközi vasúti fővonal magyarországi szakasza). A másik a várost köti össze Kalocsával, melyen a személyforgalom a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján 2007. március 4. óta szünetel. A vasútállomás mellől indult a Kecskeméti Kisvasút 148-as számú keskeny nyomközű vonala Kecskemét felé, melyen a személyszállítás 2009. december 13-ától, a 2009/2010. évi menetrendváltástól szünetel.[4]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régészeti kutatások szerint szarmaták és avarok lakták hosszabb ideig ezt a tájat. A magyarok megtelepedéséről szintén csak régészeti leletek alapján lehet következtetni, ugyanis a település a hódoltság idején teljesen elnéptelenedett. Az új Kiskőrös alapjait a török idők után visszatért felsővattai Wattay földesúri család vetette meg. 1718-ban Nyitra, Nógrád, Hont vármegyékből evangélikus szlovákokat telepítettek be. 1784-ben II. József mezővárosi rangra emelte. Népessége kezdetben állattenyésztéssel, illetve a homoki adottságoknak megfelelő mezőgazdasági ágakkal foglalkozott. Szlovák népességének nemcsak a katolikus magyarok betelepítése segítette elmagyarosodását, hanem az iskolái is. A 19. századi filoxéravészt követően indult meg a lakosság kirajzása Bócsa és Páhi határába. Kiskőrös a település nagy szülötte, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmával, 1972. december 30-án lépett a magyar városok sorába.[5]

A természetföldrajzi tényezők Kiskőrösön és környékén is kedvezően befolyásolták az emberi kultúra megjelenését. A hordalékos, homokos területen csalitos, ligetes, helyenként mocsaras táj alakult ki, amely vadban és halban igen gazdag volt, s így vonzónak látszott a megtelepedésre, nem szólva arról, hogy a vízzel, mocsárral és láppal védett homokhátakon korán menedéket talált az ember.

Az emberi letelepedés első nyomai az újkorból származnak. Ebben a korban történt meg az áttérés a földművelésre és az állattenyésztésre. Ekkor kezdődött az égetett agyagedények készítése, a szövés-fonás, gabonaőrlés, amelynek tárgyi emlékeit a homokos talaj töredékesen megőrizte. Ötven évvel ezelőtt a Kiskőrösi Nemzeti Múzeum régészei Kiskőrös határában a Seregélyesi-dűlőben olyan rézkori sírokat tártak fel, amelyekben zsugorítottan fekvő embermaradványok, cserépedények és állatcsontok voltak. Más leletek (bronzeszközök, ékszerek, fegyverek) a középső és késő bronzkor magas szintű földműves kultúráját igazolják. Ebben a korban a halottakat elhamvasztották, és hamvaikat nagy edényben (urnában) temették a földbe. A kora vaskor több évszázados időszakából ismerünk még néhány grafitos felületű bütyökdíszes, magas nyakú urnát. A vaskor késői szakaszában benyomuló kelta törzsek virágzó kultúrájának, a vaseszközök és a fazekaskorong használatának szórványos emlékeit ugyancsak megtalálták a környéken.

Az i.sz. 1. században a római provinciák határának biztosítására betelepített szarmata-jazig nép gazdag leletanyagot hagyott maga után. Az eddig megtalált temetőkből (Csukástó, Feketehalom, Vágóhíd-dűlő) agyagedények, gyöngyök, ruhakapcsolótűk, övdíszek, ritkábban arany ékszerek és római pénzek kerültek elő. Szarmata települések nyomait tárták fel a csonthalmi és feketehalmi határrészen. A szarmata lakosság egy része még az 5. századi hun uralom idején is itt élt, amit az Alsócebén előkerült két hun kori sír bizonyít.

A leggazdagabb leletek az 567-ben betörő belső-ázsiai eredetű avarok után maradtak. Ez bizonyítja, hogy a nomád állattenyésztők számára különösen kedvelt terület volt Kiskőrös és környéke. A korai avarok társadalmának irányítását már a közösségtől elkülönült vezetőréteg látta el. Az egyes néprészeket külön fejedelemségek irányították. Egy ilyen fejedelem sírja került elő Kiskőröstől nem messze, Bócsán. A bócsai fejedelem családja és nemzetsége Kiskőrös Vágóhíd–dűlői temetőjében nyugodott. A 650-es évektől használt temető legszebb lelete az a drágakövekkel díszített arany nyakék, amely egy kislánynak, a fejedelmi család egyik tagjának ékszere volt. Avar temetőt tártak még fel a város alatt, Pohibujmackó-dűlőben, a Szőcsi-dűlőben és Cebe-pusztán.

A honfoglalást megelőző évszázad története, mint sok más helyen, részleteiben itt is ismeretlen. A 9. században a vidéken élt szlávokról és bolgárokról nincs adatunk, de honfoglalás kori leletek sem kerültek elő, noha a környező területeket bizonyára megszállták a magyarok. Valószínűleg az Árpád-korban alakultak ki az első falvak a környéken, amelyről a 14. és 15. századi oklevelekből értesülünk. Kiskőrös helyén állt Kőrös, északra Szücs és Tabd, északnyugatra Szentimre. A mai Kiskőrös mellett volt Czeba, valamint Nyárág és Orbágy. Kiskőrös környékén feküdt még Derecske és Páh.

A középkorban ezek a kis falvak különböző nemesi családok birtokában voltak, így pl. Kiskőrös először a Derecskei, majd Czebével együtt a Mikolai (Miklai) család, Páh és Szücs a Szöcs, Tabd a Kornis, majd a Bolyári család kezében volt. A források először 1247-ben és 1275-ben tesznek említést Kiskőrösről, mint lakott helyről. A település neve bizonyíthatóan a vidéken őshonos kőriserdőből származó, a "Kis" előtag pedig megkülönböztető jelzőként szerepel (vö.: Nagykőrös). A középkori források és oklevelek váltakozva hol előtaggal, hol előtag nélkül említik. IV. (Kun) László 1277. április 26-án kelt oklevelében például Keurus néven szerepel, Mátyás király 1469-ben Kewresnek írja, egy 1511-ben kelt oklevél a Kwrews[6], egy 1520-ban írott forrás pedig Kiskewrews alakváltozatot használja.

Amikor Pósa István 1529. április 11-i levelében hírt adott a török pusztításairól, leírta többek között, hogy a török feldúlta Vadkert-et, Zenthymré-t és Kyskeres-t. A lakosság nagy részét rabszíjra fűzték, akik pedig megmaradtak, azok a környező nádasokba és erdőkbe menekültek. Ekkor pusztult el az az oszlopos templom is, amely talán az Árpád-házi királyok idején épült. (A templom újjáépítésének gondolata egyébként az idők folyamán többször is felmerült, de 1876-ban az utolsó oszlopát is lerombolták, amikor helyébe zsidó templomot építettek.)

Rákóczi kiskőrösi mellszobra

A török hatalmának gyengülésével az elmenekült lakosság lassan visszamerészkedett, és a régi település maradványain telepedett meg. A források tanúsága szerint 1691-ben a Wattay-család kapta adománybirtokul Kiskőröst és környékét, mert a török ellen vitézül küzdött. A Wattayak 1697-ban vették birtokba a 45 ezer holdas, jórészt pusztaságból álló területet, és több éven át zálogként vagy haszonbérletként hasznosították.

A Rákóczi-szabadságharc idején Kiskőrös már újra lakott területként szerepelt. Amikor 1703-ban Rákóczi a csapatait a Dunántúlra akarta vezényelni, Ordasnál ütött tábort, hogy a Dunán átkeljen. Itt fogadta a császár békeküldöttségét. Mivel azonban a küldöttség biztosítékot nem tudott adni, a tárgyalások megszakadtak. Ekkor kapott Rákóczi hírt a rácok szörnyű bácskai kegyetlenségéről, és Ordasról Kiskőrösre vonult. Itt találkozott Esterházy Antal seregével[7], s innen indultak Bács várának elfoglalására, majd a rácok megbüntetésére.

A Kiskőrös történetére vonatkozó megbízható adatok jórészt csak az 1718-as újjátelepítéstől állnak rendelkezésre. A puszta földesura ekkor már a Wattay-család volt. Wattay János és Wattay István népesítették be Kiskőröst az északi vármegyék (Turóc, Nyitra, Hont, Pest) szlovák nyelvű lakóival. Az ide költöző protestáns vallású jobbágyok azoknak a településeknek a nevét vették fel, ahonnan érkeztek. Ma így gyakori családnevek az Oroszi, Opauszki, Litauszki, Szenohradszki, Rakoncai, Csővári, Aszódi, Legéndi, Maglódi, Domonyi stb.

Az új telepesek a megszállt területeket ingyen használhatták, csupán a kiskőrösi erdőkért kellett fizetni 20 Ft árendát. A lakosság gyorsan szaporodott, 1720-ban volt már egyházuk és lelkészük is, 1726-ban pedig közösségi bírájuk. Hamarosan fellendült az ipar és a kereskedelem is. Igaz, hogy az ipart csak néhány szélmalom és az önellátást biztosító kézműipar jelentette, a kereskedelem pedig leszűkült a házalókra, vagy az "uraság zsidajának", a szatócsboltos Rosenfeld Márknak a tevékenységére, de a gazdasági emelkedés egyértelmű volt. Az itt lakó, zömmel protestáns lakosok azonban sokat szenvedtek a mindinkább elhatalmasodó vallásüldözés miatt. Az 172324-ben épített fatemplomukat például 1730. 22-én éjjel III. Károly parancsára lerombolták, és 53 évig nem kerülhetett sor a közösségben protestáns vallásgyakorlatra. A feszült helyzetet II. József türelmi rendelete oldotta fel, amely biztosította a protestánsok számára is a szabad vallásgyakorlást A türelmi rendelettel élve a kiskőrösiek 1783-ban Nógrád megyéből hozattak maguknak protestáns lelkészt, és azonnal hozzákezdtek az új templom felépítéséhez. Ekkor a településnek már 500 háza és közel 5000 lakosa volt, és 1784-ben II. Józseftől megkapta a vásártartási jogot és a mezővárosi rangot. Ebben az évben egy városi hivatali pecsét is készült, mely később a település címerévé vált.

Kiskőrös Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városban több ipari létesítmény is létezik, kiemelkedő a borászat. A városban még jelentős a Gépipar és a Logisztika. A város szélén található a nemrég nyílit ipari Park

Áruházak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Akker Plus Dózsa György. út 67

Coop*3 Szupermarket

Tesco Hipermarket Kossuth Lajos út 61.

Lidl Diszkontáruház Kossuth Lajos 11.

Ázsia Ruházati áruház Petőfi Sándor tér 8.

Rossmann Petőfi Sándor tér 8.

CBA (Üzletlánc) Batthyány utca 15.

One Euro Market Petőfi tér Sándor 8.

Diego Kossuth Lajos utca 24.

Kiskőrös címere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kör alakú címerpajzs közepén méhkas található, melynek szája alatt a 6-os szám Csengőd, Szücsi, Tabdi, Kaskantyú, Kisbócsa és Tázlár puszták számát jelenti. A méhkas egyébként a lakosság szorgalmára és a méhtenyésztésre utal. A méhkas mellett álló két kőrisfa szücsi és tabdi erdőket, míg a nyíllal átlőtt nyakú szarvas az erdőben élő szarvasokat, illetve a vadászatot jelképezi. A pajzs egyik oldalán telt búzakalász, a másikon vékonyabb rozskalász képez méltó keretet a címernek.

A város címere a városháza homlokzatán.

A címerelemek nem hangsúlyozzák, hogy a földrajzilag korlátozott földművelés mellett még mindig az állattartás a legfontosabb a kiskőrösi pusztákon. A homokos, buckás, nedves réteken és legelőkön a juh- és szarvasmarha-tenyésztés volt a legjelentősebb. Az állattartásban nem annyira a tejtermelés, mint inkább a hízlalás dominált. A hízlaláshoz viszont jó legelő kellett, így a jószág még fedél alá sem került, csak a mezőt járta télen-nyáron. A hatalmas nyájakhoz, gulyákhoz nem kellett több egy számadónál, néhány hajtónál, pulinál. A II. József császár rendeletére készített térképen egyébként már láthatók a pásztorszállásokat ábrázoló jelzések Kiskőrös határában.

A 19. század elejére viszont a szőlő- és gyümölcskultúra terjedésével a térségben is megnövekedett a paraszti árutermelés aránya, ami fokozta a földesúri kötöttségben élő parasztok szabadulási vágyát. Végül is többévi sikertelen pereskedés után a lakosság 1842-ben váltotta meg magát az úrbéri szolgáltatások alól. Ezzel párhuzamosan az önellátást szolgáló kézműipar egyre inkább árutermelő jelleget öltött. Ennek a folyamatnak egyik elindítója a kecskeméti molnár céhszervezet volt, amely 1802-ben megalakította filiáléját (leányvállalatát) Kiskőrösön. Majd a húszas-harmincas években önálló céhek is létrejöttek, főleg a csizmadia, a szabó, a gombkötő és a gyertyaöntő szakmában.

Az itt élő lakosok a 19. század közepe táján zömmel szlovák nemzetiségűek voltak, és nemcsak nyelvükben, hanem kultúrájukban is még hosszú időn keresztül őrizték a maguk zártságát. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt az országos lelkesedés hatására Kiskőrös népe is felsorakozott Kossuth zászlója alá. 1848 júliusában és augusztusában 4 000 Pest megyei nemzetőrség Kiskőrös határában gyakorolta a fegyverforgatást, és amikor 1848 decemberében az osztrák sereg elfoglalta Pestet, Pest, Fejér és Tolna megyék Kiskőrösön tartottak közös megyegyűlést.

A kiskőrösi emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az önkényuralom idején a lakosság nagyobb része szegény, földnélküli, csak kis vályogházzal rendelkező napszámos volt, de a földdel bíró gazdákra is súlyos adók nehezedtek. A szegény sorsú szlovák parasztokat azonban nemcsak az elnyomás, hanem a megkülönböztető nemzetiségi intézkedések is sújtották, ugyanis 1878-tól megszüntették a községben a szlovák nyelvű oktatást, és minden tanító magyar nyelven tanított. Mégis ezek az évek alapozták meg a későbbi Kiskőrös közigazgatási, gazdasági és szellemi fejlődését. Ugyanis 1872-től már járási szolgabíróság működött Kiskőrösön, amely ugyan a dualista állam közigazgatási átszervezésének volt a következménye, de a település vonzásának növekedését bizonyította, annak ellenére, hogy Kiskőrös mezővárosi rangja 1868-ban megszűnt, és községi státuszba került. Majd az 1880-as évek elejétől kezdetét vette az a hol fellobbanó, hol elhaló kultusz, mely Kiskőrös és Petőfi nevét elválaszthatatlanul összekapcsolta. Ekkor még alig ültek el azok az irodalmi és kevésbé irodalmi viták, amelyek Petőfi szülőhelye körül kavarogtak, amikor a Magyar Írók és Művészek Társasága elhatározta, hogy megvásárolja a költő szülőházát, abból a célból, hogy ott múzeumot létesítsen.

Petőfi szülőháza

A ház ünnepélyes átadása 1880. október 16-án került sor. A főváros vendégek elé (akik Budapesttől Hartáig hajón tették meg az utat, mivel Kiskőrösnek vasútja még nem volt) a közösségi elöljáróság fogatokat küldött, és a közösség határában várakozó tömeg örömujjongással és kendők lobogtatásával fogadta Jókai Mórt és kíséretét. Jókai a következő szavakkal vette át a házat: „Üdvöz légy, emlékezetes hajlék, aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom nevében üdvözöllek...” Így vált Kiskőrös az ország zarándokhelyévé, s így lett a Petőfi-kultusz őrzője és letéteményese.

A századvégi Kiskőrös gazdasági életét is alapvetően meghatározta a körülmény, hogy a filoxéra (szőlőgyökértetű) történelmi borterületeken a szőlőterületek jelentős részét elpusztította, ellenben a Duna-Tisza közti homokon nem tudott elszaporodni, s így többek között ezért került sor a század végén nagy arányú szőlőtelepítésre. A szőlőművelés ugyan már a 18. század közepétől ismert volt Kiskőrösön, ezt bizonyítja a mintegy 760 holdas uraság "heteddézsmás" területe is, de jelentősebb szőlőkultúráról csak a filoxéravészt követő telepítés után beszélhetünk. Ekkor alakult ki a homoki szőlőtermesztés végleges formája (a két szintes, gyümölcsfákkal vegyes szőlőművelés), amely a felszabadulási években sem változott lényegesen.

A belterjesebbé váló mezőgazdaság magával hozta a kisipar koncentrálódását a környéken. A céhek megszűnését követően már a múlt század hatvanas éveiben létrejött a községben a tanoncképzés új formája, az úgynevezett "vasárnapi iskola", majd az iparosok bázisszervezete, az ipartestület, melynek Argauer Ferenc szabómester adományozott székházat. A régi épület még látható a Petőfi téren.

A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan átalakult a település arculata is. 1882. december 5-én adták át a forgalomnak a budapest–szabadkai vasútvonalat, mely Kiskőröst is bekapcsolta az ország közlekedési hálózatába. Igaz, hogy az út Budapesttől Kiskőrösig ekkor még négy és fél óráig tartott.

A mai városháza

1893-ban építették fel a községháza emeletes épületét. 1904-ben Bajzák János igazgató megnyitotta magán polgári iskoláját, mely rövidesen községi, majd állami iskolává fejlődött. 1915-ben kezdik építeni a polgári iskola új épületét, amit majd csak 1920-ban fejeznek be. Jelenleg középiskola működik az épületben.

A huszadik század elejére Kiskőrösnek csaknem 13 ezer lakosa volt, gazdasági és pénzintézeti, kulturális létesítményei, egyesületei a környéken fontos szerepet töltöttek be. Ekkor már közel 4 ezer hold szőlővel és gyümölcsössel rendelkezett a lakosság, a jövedelem legnagyobb részét ez adta. Az itt élők vagyoni és társadalmi helyzetében azonban nagy a szóródás, s még a vagyonosabbak is emberfeletti küzdelmet folytattak a futóhomokkal.

Az elmélyülő gazdasági, szociális különbségek kedveztek a szociáldemokrata tanok terjedésének, a megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1913. január 27-én nagygyűlésen követelte az általános és titkos szavazójog bevezetését. Az 1914-ben kirobbant I. világháborút kezdetben eltérően értékelték a községben, de a hadi helyzet romlásával, az áldozatok számának növekedésével általánossá vált és egyre fokozódott a háborúellenes hangulat. A háború négy éve alatt 320 kiskőrösi katona vesztette életét. Emlékükre állították a hősök szobrát, amely ma a Dózsa György úton, a katolikus temető előtt látható.

Az őszirózsás forradalom hatására itt is megalakult a Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezete, majd az országos változásokat követve 1919-ben létrejött a tanácsköztársaság hatalmi szerve, a Kiskőrösi Munkástanács. Itt is voltak kivégzések, itt is megjelentek Szamuely Tibor csapatai, és a közelben működtek Héjjas Iván különítményesei. Kiskőrösre 1919. augusztus 2-án vonult be egy zászlóaljnyi román gyalogság, és három hónapig megszállva tartották a községet.

Ez idő tájt Kiskőrösön már nyomda működik, színvonalas heti újság jelenik meg Kiskőrös és Járása címmel. Élénk kulturális élet folyik, működik az úri kaszinó, az iparos olvasóegylet és 1919-ben elkészül a polgári iskola új épülete. Petőfi Sándor születésének 100. évfordulójára, 1922. december 31-re, görögtüzes ünnepségsorozatot rendeztek, a nemzeti érzés felmagasztalása jegyében.

Az 192933-as nagy gazdasági világválság a község gazdaságát is tönkretette, újabb társadalmi feszültségeket szült, megjelent a kommunista mozgalom. A II. világháború újabb véráldozatokat követelt a lakosságtól, a város főterén felavatott emlékmű sorolja fel a 119 kiskőrösi áldozat nevét. Kiskőrös határát 1944-október 31-én érték el a szovjet csapatok, a községben komoly ellenállás nem volt. Rövid időn belül működni kezdtek a korábban betiltott pártok. Elkezdődött a földosztás, 2150 holdat 400 igénylő között osztottak fel. A Rákosi-rendszer főleg a mezőgazdaságot sújtotta. 1956-ban Kiskőrösön is megmozdult a lakosság. A laktanyához vonuló tömeget két vadászrepülőről leadott lövésekkel oszlatták szét. A szemtanúk két sebesültre emlékeznek.

Kiskőrösön és környékén a hagyományos termelési módot a főként szőlőműveléssel foglalkozó mezőgazdaságban nem tudták azonnal és teljesen felváltani a nagyüzemi termeléssel. Létrejött egy köztes, átmeneti forma az egyéni gazdálkodás és az ország többi részén egyeduralkodó termelőszövetkezeti rendszer között: a szakszövetkezeteké. 1961-ben 10, majd az összevonások után, 1977-ben már egy szakszövetkezetbe vonták össze az összes szakszövetkezeti tagot. Az 1949-ben szervezett állami gazdaság 1990-ben megszűnt.

A város ipara négy bázisüzemre épült. Az 1951-ben szerveződő ipari szövetkezetre, a gépállomásból kinövő Mezőgépre, a Vegyesipari Javító és Szolgáltató Vállalatból kialakuló telefongyárra, valamint a konzervgyárra. A kereskedelmet a Hangya szövetkezet örökébe lépő ÁFÉSZ, a Borköv, a Zöldért és a Szövtek képviselte. Különösen a hetvenes évek elejétől fejlődésnek indult az infrastruktúra, oktatási, egészségügyi, szociális intézmények jöttek létre.

Kiskőrös 1973-tól ismét város lett, a várossá nyilvánítás oklevelét az impozáns új művelődési házban adták át, a Petőfi Szülőház és Irodalmi Múzeum szomszédságában. A rendszerváltást követően új politikai struktúra alakult ki a 17 fős önkormányzati testületben. Az első ciklusban SZDSZ-es fölény, majd az FKgP vezető szerepe volt a jellemző. Ekkor a parlamentben kiskőrösi születésű FKgP-s képviselője volt a városnak. Jelenleg a polgármester és a képviselő-testület tagjainak elsöprő többsége a Fidesz tagja.

Az ipari, mezőgazdasági üzemek többségében lezajlott a privatizáció, különösen színes kereskedelmi kínálat alakult ki vállalkozói alapon, a termelés azonban jelentősen visszaesett.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a város lakosságának 95%-a magyar, 3%-a szlovák, 1%-a német, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[8]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismert emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kiskőrös települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Folia onomastica croatica 14/2005. (pdf). Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj. (Hozzáférés: 2012. július 28.)
  4. A belföldi vasúti forgalmat érintő legfontosabb változások (MÁV-START)
  5. Petőfi születésének napját a történészek december 31. és január 1. közé teszik.
  6. Ez az írott alak a korabeli írásmód-gyakorlatnak megfelelően "körös"-nek ejtendő.
  7. Horváth–Sövény–Szénásiné: Bácsalmás
  8. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
  9. Az Év Kiállítása és az Év Múzeuma - Népszabadság Online

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kiskőrös témájú médiaállományokat.