Szent Sebestyén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrea Mantegna: Szent Sebestyén , Bécs, Kunsthistorisches Museum

Szent Sebestyén, latinul Sebastianus (Narbonne, ? – ?, 288. január 20-án) keresztény szent és mártír, aki Diocletianus római császár keresztényüldözéseinek idején halt vértanúhalált.

Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Számos egyesület és kézműves-céh tisztelte védőszentjeként, ereklyéinek birtoklásáért több település vetélkedik. A művészet Sebestyén vértanúságát sokszor választotta témájául, és számtalan változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően. A szentek római naptára január 20-án emlékezik meg róla Fábián pápával együtt.

Az emléknap dátuma és a megünneplés ténye szinte az egyetlen, ami komolyan vehető tanúságként elfogadható Szent Sebestyénről. Ünnepét egészen a 354. évi római kalendáriumig vissza lehet vezetni. Emlékezetét abban a Via Appián lévő katakombában ülték meg, amely az ő nevét viseli. Már a 4. században építettek ott egy bazilikát, igaz, hogy először az apostolok tiszteletére, csak később lett Szent Sebestyén temploma. Temetésének helye és körülményei nem ismertek, valószínűleg nem ebben a római katakombában helyezték el földi maradványait. Halála időpontjának meghatározására is föltevés eredménye.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sebestyén a római császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja a tisztet, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl.

Sebestyén vértanúságának legendája azt a keresztény hitet támasztja alá, miszerint a keresztény élet valójában elpusztíthatatlan. Bármilyen borzalmasak is az alkalmazott kínzások és a halál módjai, alapjában véve nem árthatnak a hívőnek, hiszen ő halhatatlan.

Sebestyén ismét a hóhérok kezére került, és másodszor is halálra ítélték. Bunkókkal verték halálra, majd egy csatornába dobták. Testét ezúttal egy Lucina nevű római asszony vette gondjába, és ő temette el.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]