Csemegi Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csemegi Károly
Csemegi Károly Erdélyi.jpg
Csemegi Károly portréja. Erdélyi Mór fényképfelvétele
Született 1826. május 3.
Csongrád
Elhunyt 1899. március 18. (72 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása jogász
Fontosabb munkái Csemegi-kódex
Kitüntetései Szent István-rend középkeresztje

Csemegi Károly (eredetileg Nasch Károly, Csongrád, 1826. május 3.Budapest, 1899. március 18.) magyar jogász, kúriai tanácselnök, a magyar büntetőjog-tudomány kiemelkedő alakja.

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csongrádon született 1826 tavaszán, apja Nasch József Károly falusi kereskedő volt, azonban korábbi éveiben Párizsban bankárként is dolgozott, így annak ellenére, hogy Csemegi szülőfalujában végezte az elemi iskolát, apjától franciául, anyjától németül is tudott tanulni. Később, tanulmányai előrehaladtával görögül és latinul is megtanult. Jogi tanulmányait Pesten végezte. Korányi Frigyessel, Funták Sándorral és Gajzágó Salamonnal létrehozták az Egyetemi Magyar Társulatot, sajnálatos módon még tekintélyes pártfogójuk segítségével Toldy Ferenc professzorral oldalukon se sikerült az alapszabályt elfogadtatni a Helytartótanáccsal. E társaság hazafias hangulata is közrejátszhatott abban, hogy nevét 1845-ben Naschról Csemegire magyarosította.

Ügyvédi szakvizsgáját 1846 –ban tette le és rövid praxisa után, a szabadságharcban is részt vett őrnagyként. A szabadságharc leverése után 1854-ben nősül meg feleségül vette Fischer Franciskát. Egy fia született Ákos. Csemegi az 1850-es évek végétől kezdve a közigazgatásban tevékenykedett. Széles körben tették híressé nevét szakmai röpiratai és akkoriban Magyarországon jól ismert Alföld című folyóiratban publikált szakmai értekezései. Karrierje egyre csak felfelé ívelt és ennek köszönhetően a kiegyezés után Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter titkárnak és osztálytanácsosnak nevezte ki.

Ügyvédként és katonaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1846-ban letette az ügyvédi vizsgát, majd Torontál vármegye választott aljegyzője és követ-írnoka az utolsó rendi országgyűlésen (1847). Versei is megjelentek az Életképekben és a Pesti Divatlapban. Megyei tudósításokat írt a(z első) Pesti Hírlapba és Amerika felfedezéséről publikált a Honleányok Könyvében (1847).

A szabadságharcban Batthyány Kázmér gróf megbízásából az 1849-es bácskai és bánáti hadjáratban őrnagyként, egy gyalogsági zászlóalj és egy lovasszázad parancsnokaként vett részt. Lugosnál tette le a fegyvert. A fegyverletétel után elfogták és az aradi kaszárnyában, majd a temesvári várban raboskodott. Várfogsága idejét is kihasználta: angolul tanult.

A haditörvényszék besorozásra ítélte, és a budai Nádor-kaszárnyában fél évig közlegény volt, majd szabadon engedték. Ezután Aradra ment és ügyvédként működött.

Hazafias érzelmei miatt ügyvédi praxisát azonban időlegesen – rendőri ellenőrzés mellett – egy kis, román többségű faluban, Butyinban (Temesbökényben) folytathatta 1859-ig.

Közigazgatási karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakmai röpiratai, továbbá a Pompéry János szerkesztette Magyarország című napilapban, az Alföldben, a Pesti Naplóban és a Törvényszéki Csarnokban megjelent publikációi viszont széles körben ismertté tették a nevét. Ennek is köszönhető, hogy a kiegyezés után Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter titkárnak és tiszteletbeli osztálytanácsosnak hívta és nevezi ki a tárcánál. Karrierje töretlenül ível: később miniszteri osztálytanácsos, majd államtitkár lett. Pozícióját további két igazságügyi miniszter és összesen hat miniszterelnök alatt is megőrizte.

1872 és 1878 között a pécskai kerület országgyűlési képviselője volt.

Kodifikátorként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jogalkotásban azt az elvet vallotta, hogy az igazi kodifikációs munka – hasonlóan a nagy művészeti alkotásokhoz – egyszemélyes, egyedüli teljesítmény és felelősség. Életének fő művén öt éven át dolgozott: ez volt az 1878. évi V. törvénycikként elfogadott javaslat a Büntető törvénykönyvről, amelyet későbbiekben a jogász-társadalom egyszerűen Csemegi-kódexként ismer. A törvénykönyvhöz írt nagyszabású indokolás maradandó tudományos és irodalmi értékű alkotás. Az államtitkár Csemegit a király kitüntette a Szent István-rend középkeresztjével és Perczel Béla igazságügyi miniszter 6000 forint jutalmat adott neki – de ez utóbbit felháborodottan alamizsnának nevezte és átvételét visszautasította.

1878-ban kezdeményezte a Magyar Jogász Egylet megalakítását. Ennek első elnöke volt 1898-ig.

A bíró[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar jogtudomány már a kodifikációt évekkel megelőzően készen állt egy büntető törvénykönyv megalkotására, és a kódex előtt is születtek a témában kiemelkedő fontosságú művek. 1819-ben Vuchetich Mátyás kiadta korszerű művét „Insitutiones iuris criminalis hungarici” címen, amely az európai jogtudomány eszméit ismertette, majd 1834-ben megjelent Cesare Beccaria „A bűnökről és büntetésükről” című műve. A kérdés a politika világában is nagy teret nyert magának, így Széchenyi István a jogegyenlőség mellett szállt síkra, míg Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban közölt cikksorozatot a büntetőjog korszerűsítése érdekében. Szalay László ugyanitt publikált a kodifikációt és a büntetőjog legfontosabb elméleti kérdéseit tárgyaló szakcikkeket. Fontos még itt megemlíteni Pauler Tivadar „Büntetőjogtan” című tankönyvét, amelynek jelentősége 1861 után nőtt meg, amikor az Osztrák Polgári Törvénykönyv helyett a magyar szokásjog alkalmazásához tértek vissza, és szinte kódexként használták a művet. A kiegyezést követő években nőtt meg az igény egy büntetőjogi törvénykönyv megalkotására. Kezdetben az 1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslat alapján kívánták ezt végrehajtani, és a kódex bírálóinak nagy része az 1843-as tervezet pártolói közül került ki. Azonban az igazságügy minisztérium Csemegi Károly aradi ügyvédet bízta meg 1871-ben egy új tervezet megalkotásával. A javaslat elkészítése két évig tartott, majd újabb két évig ennek átdolgozása, így végül 1875-ben került a parlament elé, ahol másfél éves vita után fogadták el.

A Csemegi-kódex az 1878. évi V. törvénnyel kiadott büntető törvénykönyv, az első magyar nyelvű Btk. volt Magyarország történelmében, amelynek általános része 1951-ig, különös része pedig 1962-ig volt érvényben. A kódex két részre, egy 9 fejezetből álló általános és egy 43 fejezetből álló különös részre oszlik, és összesen 486 paragrafusból áll. A bűncselekményeket súlyuk szerint bűntettekre, vétségekre és kihágásokra osztja fel,megteremtve ezzel az első trichotom rendszerű büntető törvénykönyvet és deklarálja a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege alapelveket, kimondva, hogy „bűntettet és vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít. Bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amelyet arra elkövetése előtt a törvény megállapított.” A törvénykönyv ezen kívül elhatárolja a kísérletet a befejezett bűncselekményektől, és csak a törvényben foglalt esetekben, enyhébb büntetéssel rendeli azt büntetni. Ismeri még ezen kívül a részességet és a bűnsegélyt, valamint meghatározza a beszámítás intézményét és a büntetést enyhítő vagy kizáró okokat. A büntetések skálája súlyosság szerint pénzbüntetéstől halálbüntetésig terjedt, és ezen kívül megjelennek a mellékbüntetések mint például a hivatalvesztés vagy politikai jogok ideiglenes felfüggesztése. Komoly kritika érte a kódexet büntetési rendszerének bonyolultsága miatt, a mellékbüntetéseket a megfelelő rendszer nélküli, gyakran helytelen alkalmazása miatt. A fegyházbüntetés minimumát túl magasnak tartották, míg más büntetések esetén túl alacsonynak. Hibájaként említik azt, hogy a fiatalkorúakra és a visszaeső bűnelkövetőkre nem rótt ki megfelelő büntetéseket. A törvény készítése alatt érvényesülő jogdogmatikai irányzat miatt bizonyos részei nem voltak kellően életszerűek. A büntetőjog ekkori gyors fejlődése tíz éven belül a törvény felülvizsgálatának felvetéséhez vezetett el. Ám előnyeit bírálói is elismerték, ilyen volt például a részletes indoklás, amely néhol monografikus mélységekig fejtette ki a büntetőjogi tanokat. Fontos erénye volt még a fogalmak precíz jogi meghatározása, és a feudális büntetőjogi rendszerrel való szakítása is. Ezen kívül nem volt túlságosan szigorú sem, hiszen az enyhítő körülmények mérlegelése terén széles lehetőségeket adott a bíróknak a büntetés enyhítésére.

Csemegi Károly sírja Budapesten. Kerepesi temető: 28-ds.-1. Donáth Gyula alkotása.

Csemegi 1867-től egészen 1879-ig működött közre az igazságügyi minisztériumban kezdetekben tanácsosként majd államtitkárként. Az ott töltött tíz év alatt három igazságügyi miniszternek és hat miniszterelnöknek végzett munkát köztük Andrássy Gyulának és Tisza Istvánnak is. Reformtörekvései és törvénytervezetei eltörpülnek az életművének tekintett kódex mellett. Érdekes vonása volt, hogy semmilyen munkáját nem osztotta meg másokkal, mindent egyedül dolgozott ki és kodifikált. Az 1875-ben elkészült törvény kritikái azonban beárnyékolták alkotásának dicsőségét számára. A kódex becikkelyezését megelőző vitán való erőteljes győzelme és az egyszemélyes munkájával aratott ilyen mértékű siker , méltóan zárta le ezt az emberfeletti teljesítménynek számító vállalkozást. Az Szent István rend középkeresztjével kitüntetett államtitkár a törvény elfogadását követően Perczel igazságügy miniszter által felajánlott hatezer forintnyi pénzjutalmat – 5 éves munkájához mérten alamizsnának tekintő – Csemegi felháborodottan visszautasít. A Büntető Törvénykönyv elkészültét követően közigazgatási karrierjét elhagyva Kúriai tanácselnökké nevezték ki, ahol egészen 1893-as nyugdíjazásáig tevékenykedett. 1882-ben megkapta Őfelsége valóságos titkos tanácsosi címét és 1896-ban a Magyar Tudományos Akadémia díszdoktorává avatták. Nevéhez fűződik még a Magyar Jogász Egylet létrejötte, melyet az ő kezdeményezésére hívtak össze 1878-ban majd elnökévé is választották majd egészségének romlásával 1898-ban örökös elnökké tették meg. Csemegi Károly hetvenkét esztendős korában, influenzából kialakult tüdőgyulladás miatt veszti el életét dacára a gondos orvosi ápolásnak. Csemegi Károly a magyarországi jogtörténet egyik kiemelkedő és lenyűgöző alakja volt. Hosszú útján mely a sikerhez és elismeréshez vezetett, rengeteg megpróbáltatáson sikerült átküzdenie magát. Megalkotta régiónk egyik legjobban kidolgozott büntetőjogi kódexét és kiemelkedő munkát végzett a magyarországi jogélet reformjában és fejlődésében. Az ember aki egyedül képes volt megváltoztatni egy teljes jogágat, bár nem volt elégedett azzal az elismeréssel amit kortársaitól kapott, biztosak lehetünk benne , hogy mi az utókor méltán emeltük piedesztálra azt az életművet ami mai napig sok tudós ember számára az elérhetetlen példakép.

1882-ben a király valóságos belső titkos tanácsosa címmel tüntették ki. 1893-ban a Kúriától nyugdíjazását kérte. 1896-ban a Budapesti Tudományegyetem díszdoktorává választotta és avatta. 1899 tavaszán influenzából kialakuló tüdőgyulladásban és orbáncban hunyt el.

Főbb munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A jogvesztés elmélete és az államjog (Pest, 1862.)
  • Fiume igazságügyi bekebelezése Magyarországba
  • 1869: IV. tc. a bírói hatalomról
  • 1871: XXXIII. tc. az ügyészi szervezetről
  • 1871: XXXIV. tc. az ügyvédi rendtartásról
  • 1878: V. tc. a büntető törvénykönyvről
  • 1879: XL. tc. a kihágásokról
  • Tervezetek a bűnvádi eljárásról (1882. és 1885.)
  • A magyar bűnvádi eljárás szervezetének indokai (Budapest, 1882.)
  • Magyar bűnvádi eljárás a törvényszékek előtt (Budapest, 1883.)
  • Az egyházi holtkéz (1897.)

Összegyűjtött műveit Edvi Illés Károly és Gyomai Zsigmond rendezték sajtó alá (Csemegi Károly művei I-II., Budapest, 1904).

Külföldi hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élete nagy művét, a korszakalkotó magyar büntető törvénykönyvet és az ahhoz írt impozáns és lenyűgöző indokolást a francia kormány lefordíttatta és kiadta „Code Pénal Hongrois des Crimes et les Delits” címmel (Párizs,1885).

Források, hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csemegi Károly témájú médiaállományokat.

Magyar Jogtörténet : Mezey Barna, osiris kiadó , Budapest , 2004

  • A Pallas nagy lexikona (Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1893–1897.) [2]
  • Mezey Barna: Egy jogászkarrier a 19. században. Csemegi Károly (1826–1899) [in: Mezey Barna (szerk.): A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére (1826 – 1899) Osiris, Budapest, 2001.]
  • [3]
  • Hajnal Henrik: Csemegi Károly élete és működése (Budapest, 1943.)