Bánság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

(Bánát szócikkből átirányítva)

Ugrás: navigáció, keresés

Ez a szócikk a történelmi régióról szól. Hasonló címmel lásd még: Bánságok.

A Bánság elhelyezkedése

Bánság avagy Bánát (németül, románul, szerbhorvátul Banat, szerbül Банат) földrajzi és történelmi régió a Kárpát-medence délkeleti részén.

[szerkesztés] Fekvése

A Bánság természetes földrajzi határai délen a Duna, nyugaton a Tisza, északon a Maros keleten pedig a Ruszka-havas, valamint a Temes és a Cserna folyók völgye a Déli-Kárpátok lábainál.

A Bánság nagyobb része, a Temesköz (más néven Bánsági-alföld) az Alföldhöz tartozó sík vidék, míg a terület délkeleti részét a Bánsági-hegyvidék foglalja el. Az utóbbi részei a Krassó-Szörényi-érchegység, Szemenik-hegység, Almás-hegység, Lokva-hegység és Orsovai-hegység (Szretinye-hegység). A Bánsági-hegyvidék legmagasabb csúcsa a Szemenik-hegységben emelkedő Gózna (Piatra Goznei, 1447 m.)

A régió három államhoz tartozik: a nagyobbik része (18 945 km²) a Kelet-Bánság, amely Románia területéhez tartozik, a kisebbik részét (9307 km²) kitevő Nyugat-Bánság a szerbiai Vajdaság területén helyezkedik el, illetve egy csekély része (217 km²) Magyarországon található, Csongrád megye déli részén.

A Bánság földrajzi és kulturális egységet képez Bácska és a történelmi Erdély között. A romániai részét ugyanakkor a mai szóhasználat szerint általában a tágabb értelemben vett Erdély részének tekintik.

[szerkesztés] Lakossága

A terület etnikailag nagyon színes: a többséget a románok és a szerbek alkotják, de kisebb számban élnek itt magyarok, németek, romák, szlovákok, ukránok, horvátok, csehek, bánáti bolgárok is.

A Bánság területe Temesvár 1552-ben történt eleste után fokozatosan elnéptelenedett, 1717-re az egykori gazdag és termékeny mezőgazdasági vidék fokozatosan elparlagosodott, elvadult. A terület régi birtokosainak jogigényét a bécsi kormány a törökök kiűzése után nem ismerte el, az egész területet kincstári tulajdonba vette és 11 vidékre osztotta fel Temesi Bánság néven, melyet katonailag Bécsből irányított.

A betelepítések első évtizedeiben főleg német katolikus telepesek érkeztek. 1724-től Mercy tábornok, katonai kormányzó az itt indított nagyszabású mocsár lecsapolási és folyamszabályozási munkálatokhoz is német telepeseket toborzott. 1720 és 1740 között a németeken kívül kisebb csoportban vándoroltak be olasz, spanyol és francia telepesek is, akik azonban rövid időn belül elnémetesedtek. Ezen kívül kevés szerb is élt itt már a török hódoltság alatt is, és 1737-ben a török elől Olténiából menekülő katolikus bolgárok is engedélyt kaptak az itteni letelepedésre. A románoknak is voltak a Temesköz környéki hegyvidékeken telepítéssel kialakított falvai a 18. századtól kezdve, és ez időtől kezdve keletkeztek szlovák és cseh falvak is Torontál vármegye és Temes vármegye déli részén.

1763-ban indult a betelepítések második nagy hulláma Mária Terézia benépesítési törvénye nyomán, de II. József idejében is jelentős volt a német bevándorlás.

Legutolsóként a magyarok telepedhettek le a környékre. Idetelepítésüket kis részben a kincstár, nagyobbrészt a földesurak szervezték. A földesúri telepítések nagy része szerződéses dohánykertész község volt, ráadásul ezek közül sok csak néhány évig állt fenn, lakossága később szétszéledt, vagy másutt telepedett le.

A 18. század végén idetelepített tiszántúli és sárközi református magyarokból jött létre Végvár (Rittenberg). 1781-ben Békés vármegyei reformátusok költöztek Ittebére, 1782-ben Csókára felső magyarországi katolikusok, 1783-ban Heves vármegyei Erdőtelekről érkezett telepesek szálltak meg Párdányban, de a Béga áradásai miatt Ótelekre és még több más községbe költöztek át. Szeged vidéki, Csongrád- és Csanád vármegyei dohánykertészek alapították 1804-ben Szaján, 1806-ban Magyarszentmárton, 1819-ben Majláthfalva, 1823-ban Gátalja, 1835-ben Udvarszállás, 1840 körül Magyarszentmihály, Ürményháza és még több községet. A 2. világháború után a jugoszláviai németeket kitelepítették, a romániai Bánságban - a falvak kivételével - a nagyobb városokban és a resicai iparvidéken az újabb időkben odaköltözött magyar munkásság él.

[szerkesztés] Közigazgatása

A Kelet-Bánság (romániai Bánát) három megyét foglal magába: Arad megyét (Arad) részben, valamint Temes (Timiș) és Krassó-Szörény (Caraș-Severin) megyéket. A romániai Bánság központja a Béga folyó partján fekvő Temesvár (Timișoara). A Bánságnak a Vajdasághoz tartozó nyugati részét nagyjából három közigazgatási egység fedi: az Észak-bánsági körzet, a Közép-bánsági körzet és a Dél-bánsági körzet, egy kis terület – Palilula község – pedig Belgrád része lett. A vajdasági Bánság legnépesebb városai Nagybecskerek (Zrenjanin) és Pancsova (Pančevo).

[szerkesztés] Legnagyobb városok

A Bánság jelenlegi felosztása

Város	Ország	Népesség (fő)
Temesvár (Timișoara)	Románia	317 651
Resicabánya (Reșița)	Románia	83 985
Nagybecskerek (Zrenjanin)	Szerbia	79 545
Pancsova (Pančevo)	Szerbia	76 110
Lugos (Lugoj)	Románia	44 571
Nagykikinda (Kikinda)	Szerbia	41 825
Versec (Vršac)	Szerbia	36 001
Karánsebes (Caransebeș)	Románia	28 294

[szerkesztés] Története

A Temesi Bánság térképe (1718-39)

A temesvári vilajet térképe (1699–1718)

Bácska, Szerémség és a Temesi Bánság vármegyéi (1881)

A középkori Magyar Királyság részét képező Temesköz, valamint a szomszédos Krassó és Szörénység területe az 1526-os mohácsi vész után török uralom alá jutott. A terület keleti harmadát ugyanakkor az Erdélyi Fejedelemség vette birtokába, és ez a rész a Partium részét alkotta. Amikor a pozsareváci béke (1718) után a Habsburgok birtokába került, a terület nem lett újra Magyarország része, hanem Temesi Bánság néven külön tartományt hoztak létre belőle. Ezt 11 vidékre osztották, szerb, német és román határőrezredeket állítottak fel, és a bécsi kormánynak alárendelt „Bánsági Igazgatóság” katonai igazgatása alá helyezték. A Bánság területére sváb telepeseket hoztak (Mercy-terv), a magyarok és más nemzetiségek számára tilos volt itt a letelepedés egészen 1778-ig.

Mária Terézia nyolc vidéket kivett a katonai kormányzás alól, és polgárilag, de azért abszolút módon igazgatta, a többi háromból pedig a Bánsági Katonai Határőrvidék keletkezett. A magyar országgyűlés többször felszólalt az alkotmányellenes állapot miatt, míg végül az 1741. évi XVIII. törvény által a nyolc polgári igazgatás alatt levő területet a Magyar Királyság rendes közigazgatási szervezetébe beolvasztották. Az 1848–49-es szabadságharc idején a Bánság nyugati részén súlyos harcok folytak a szerb felkelők és a helyi magyar és német lakosság között, elsősorban Fehértemplom környékén. A szabadságharc leverése után a területet ismét elszakították Magyarországtól, és a Szerb Vajdaság-Temesi Bánság néven Ausztria koronatartománya lett. Végül az 1860. évi októberi diploma a visszacsatolást újra elrendelte. A Temesi Bánság teljes területe csak a kiegyezés után került újra közvetlen magyar kormányzás alá. A visszacsatolást az 1873. XXVII. t.-c. iktatta törvénybe.

A Bánságot megosztó országhatárok a trianoni békeszerződés következtében jöttek létre 1920-ban. A terület megtartása érdekében kikiáltották főleg a német vezetők a Bánáti Köztársaságot, de az három hétig, a szerb-francia erők bevonulásáig tartott. A második világháború idején a Nyugat-Bánság német katonai igazgatás alatt állott, ami oda vezetett, hogy a háború végén a terület teljes német lakossága elmenekült, illetve a győztes jugoszláv partizánok elűzték vagy meggyilkolták őket.

A jelenleg tervezett Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió célja lenne a terület újbóli integrálása, ehhez azonban még számos politikai akadályt kellene leküzdeni.

[szerkesztés] Híres emberek

A Bánságból igen sok kiválóság származik:

Balogh Edgár (1906–1996) Temesváron született publicista, író.
Bartók Béla (1881–1945) Nagyszentmiklóson született világhírű zeneszerző, zongoraművész, zenetudós, a magyar népzenetudomány világhírű mestere.
Itt született Espersit János (1879–1931), a neves makói ügyvéd Juhász Gyula legjobb barátja, József Attila atyai pártfogója,
Fenyves Ferenc (1885–1935) a szabadkai Bácsmegyei Napló főszerkesztője
Nagyszentmiklóson született 1834-ben Heim Péter (1834–1904) jogász, a magyar posta- és telefonhálózat kiépítője, akinek fiáról, Heim Pálról (1875–1929) van elnevezve a budapesti gyermekkórház.
Herman Lipót (1884–1972) festőművész
Klapka György (1820–1892) Temesváron született, az 1848–49-es szabadságharc honvéd tábornoka.
gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932), a 20. század legjelentősebb magyar kultúrpolitikusa Magyarpécskáról származik
Kós Károly (1883–1977) temesvári születésű építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus, az Erdélyi Szépmíves Céh megalapítója.
Méliusz József (1909–1995) Temesváron született költő, író.
Madarász Emil (1884–1962) költő
Makai Ödön (1889–1937) ügyvéd, József Attila gyámja és sógora
Mihailich Győző (1877–1966) műépítész, műegyetemi tanár
Nikodemusz Elli (1923–1989) műfordító, költő
Nikolaus Lenau (1802–1850), a nagy osztrák költő
Révai Miklós (1749/50–1807) nyelvész Nagyszentmiklóson született.
Székely László (1877–1934) műépítész
Temesvári Pelbárt hittudóst (1440-1504) Temesvár adta a világnak.
Téry Ödön 1856. július 4-én született Óbében (vagy Óbébán), s 1917. szeptember 11-én hunyt el Pesten. Orvos volt s a szegények orvosának is nevezték. A hazai turistamozgalom egyik alapítója és vezetője. A Magyar Turista Egyesület megalapítója, elnöke, a Turisták Lapjának szerkesztője. 1898-ban ő hozta létre Dobogó-kő első menedékházát. Ott van emlékműve. A Magas-Tátrában, a Tar-pataki-völgyben ő építette a Téry-menedékházat, mely a mai napig működik. Több Tátra-csúcsot megjárt.
Vuk Drašković, a Párdányban született szerb politikus
Johnny Weissmüller (eredeti nevén Weissmüller János, 1904–1984) Temesváron / Freidorf született ötszörös úszó olimpiai bajnok, a hollywoodi Tarzan-filmek főszereplője – 7 hónapos koráig élt itt, amíg szüleivel ki nem vándoroltak Amerikába.