Szerb Vajdaság és Temesi Bánság
A Szerb Vajdaságot és Temesi Bánságot I. Ferenc József császár 1849. november 18-i uralkodói pátense létesítette, Szerém vármegye vukovári, iloki és rumai járásaiból, Bács-Bodrog, Torontál részeiből a Szerb Vajdaságot, Temes és a későbbi Krassó-Szörény megyékből pedig a Temesi bánságot.
A 310 ezer szerbbel szemben 1,2 millió más nemzetiségű élt a Vajdaságban, a relatív többséget a terület keleti részén lakó románok adták, de jelentős volt a német és a magyar lakosság is.
1850-ben 243.687 magyar, 343.096 német, 28.313 szlovák, 401.543 román, 7.339 rutén 2722 horvát és 336.076 szerb lakosa volt.
1857-ben 383.522 magyar, 324.609 német, 24.598 szlovák, 372.060 román, 6.979 rutén és 431.863 szerb lakosa volt.
Mind az 1850-es, mind pedig az 1857-es népszámlálási adat megbízhatósága kérdéses. Előbbi a Habsburg birodalmi érdekek és pontatlanságok miatt alábecsüli, az utóbbi pedig a magyarság számának túlkompenzálása miatt túlbecsüli a magyar népesség súlyát.
A Szerb Vajdaság és Temesi Bánság létrehozása (Magyarország egyéb közigazgatási átszervezései mellett) az ország elnémetesítését, illetve más, nem magyar nemzetiségek helyzetbe hozatalával a magyar népelem további relatív súlyának tervszerű csökkentését célozta.
A közigazgatási egységet a császár 1860. december 27-i pátensével szüntette meg, és sorolta be a magyar polgári közigazgatás rendszerébe.
A Szerb Vajdaság öt kerületből állt: a nagybecskerekiből, az újvidékiből, a zomboriból, a lugosiból és a temesváriból.
Az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés után folyamatossá vált a magyarság beköltözése a Bánságba. Különösen azt követően, hogy 1873-ban a bécsi udvar megszüntette a határőrvidéket. A Bánság ekkor a történeti Magyarország telepítési akcióinak csaknem kizárólagos színterévé vált.
További információk [szerkesztés]
 |
Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
