Pesti Hírlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap első száma a kiadó és nyomdatulajdonos Landerer Lajos előszavával

A Pesti Hírlap több, egymástól független, magyarországi politikai hírlap címe volt.

Az első[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Pesti Hírlap (eredeti helyesírással Pesti Hirlap) a reformkortól, 1841-től jelent meg a szabadságharc bukásáig, 1849-ig. A Kossuth Lajos által szerkesztett sajtótermék a korabeli ellenzék legjelentősebb orgánuma volt, mely a nemességhez szólt. Kossuthot 1844-ben a bécsi kormány eltávolította a szerkesztőségből.

Indulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1830-as években a bécsi kormányzat még nem engedélyezte a hírlapok kiadását, de az 1840-es években a cenzúraviszonyok enyhülésével és Bécs kompromisszumok felé való nyitásával már megjelenhetett a politikai sajtó Magyarországon. A Rajzolatok a Társasélet és Divatvilágból című divatlapot Munkácsy János 1840-ben átalakította Sürgöny címmel kormánypárti lappá. Ennek a lapengedélyét vette meg Landerer Lajos 1840 végén, amikor egy antiliberális lapot szándékozott elindítani. A szerkesztő mégis az éppen politikai fogságából szabaduló Kossuth lett, mivel Metternich azt remélte, ezzel megnyerheti saját érdekének, vagy legalább a cenzúra keretei közé szoríthatja tevékenységét. Landerer megígérte, ha Kossuth a kormánynak kellemetlenné válik, eltávolítja. A Pesti Hírlap első száma 1841. január 2-án jelent meg. Az újság az 1848-as forradalom előtti évtized és a liberális ellenzék kiemelkedő orgánuma lett.

Rovatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth a szerkesztésen túl a cikkek nagy részének szerzője is volt. Az ő nevéhez fűződik a vezércikk meghonosítása is. A vezércikket a Fővárosi Újdonságok című rovat követte, melynek humoros-szatirikus cikkei a városi hatóságok visszaéléseit ostorozták. A vidéki, törvényhatósági életről szóló tudósítások (leginkább a bíráskodás, a népnevelés, a magyarosítás, a házadó és az örökváltság ügyeiről) a Megyei Napló és a Vidéki levéltárca rovataiban jelentek meg. Az 1843–44-es Országgyűlés megnyitásától a legtöbb rovat átadta helyét az Országgyűlési Tudósításoknak, ahova Vahot Imre írt Pozsonyból. A Külföldi naplóban a külföld híreit olvashatták az előfizetők parlamenti vitákról és a sajtószabadság ügyéről. Forrásai külföldi újságok cikkei voltak, melyeket átfogalmaztak és néha még a forrást is megjelölték. Az Értekező volt az hírlap utolsó tárcarovata, ahova olyan szerzők írtak az örökváltság, a városi reformok, az ismeretterjesztés, a vámkérdés és a pénzügyek problémáiról, mint Szentkirályi Móric, Fáy András, Almási Balogh Pál, Szalay László és Henszlmann Imre. Az utolsó oldalakon hivatalos közlemények és kereskedők, kiadók hirdetései szerepeltek.

Újdonságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pesti Hírlap több újítással is szolgált a korabeli olvasóknak. Megjelenésében nem sokban különbözött ugyan a Jelenkortól, viszont újszerű volt háromhasábos szedése, s az, hogy egységes tartalmi mondanivaló (nemzeti reformok) megjelenítésére törekedtek egy-egy számon, illetve magán a lapon belül. A Pesti Hírlap „a nemzet életének hű tükre” kívánt lenni, s nem szórakoztatni akart, ezért száműzte lapjairól a szépirodalmat. Újítás volt az is, hogy az előfizetők az ország bármely részén történő reformtörekvésekről tájékozódhattak az újságból. Ennek hatására vidéken is nagyon népszerű lett a Pesti Hírlap, megrendelőinek száma 1844 elejére 5200-ra emelkedett, s ezzel a kor legpopulárisabb lapjává vált. A Pesti Hírlap nagy sikere több olyan, korábban virágzó folyóiratot is elhalványított, mint amilyen az Athenaeum volt.

Széchenyi kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemcsak az udvar, de Széchenyi sem nézte jó szemmel a Pesti Hírlap erős ellenzéki hangvételét. 1841-ben Széchenyi a Kelet népe c. könyvében fejezte ki aggodalmait a forradalmi igazgatások és a szenvedélyek felkeltése miatt, melyek szerinte anarchiába sodorhatják a nemzetet. Kossuth előbb a Pesti Hírlap hasábjain, majd a Felelet c. könyvében válaszolt Széchenyi aggályaira. Ő úgy gondolta, a sajtónak joga és kötelessége megvitatni a törvényhozás elé tartozó ügyeket, s ez nem vezet forradalomba, csupán hangot ad a közvéleménynek. A vita innentől két két politikai orgánum, a Jelenkor és a Pesti Hírlap vitájaként folytatódott.

A centralista Pesti Hírlap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután az 1843–44-es Országgyűlés az ellenzék vereségével végződött, eltávolították szerkesztői székéből Kossuthot, aki a Pesti Hírlap 1844. június 30-ai számában búcsúzott el olvasóitól. A hírlap ekkor a szintén ellenzéki (de nem Kossuth irányát képviselő) centralisták kezébe került. Szerkesztőnek Szalay Lászlót nevezték ki, akitől 1845-ben Csengery Antal vette át ezt a posztot. Csengery megújította a Fővárosi Újdonságok rovatát, a külföldi híreket Irinyi József szerkesztette, a közgazdaságiakat Trefort Ágoston. A legjelentősebb vezércikkíró ebben az időben Eötvös József volt, akinek a polgári államelméletek hazai alkalmazásáról és a közigazgatási reformokról való elmélkedései E. jellel vagy Agricola levelei címmel jelentek meg a lap hasábjain. Publicisztikájában vitázott a Kossuthtal, Széchenyivel, és a konzervatívokkal - ez utóbbiakkal leginkább az újonnan induló Budapesti Hírlap kritizálása révén. A lap veszített ugyan korábbi népszerűségéből, de még így is a legolvasottabb maradt. 1846-tól felhagyott a centralista eszmék kizárólagos hirdetésével és az ellenzék közös lapja lett. Ekkoriban került a későbbi segédszerkesztő, Kemény Zsigmond a laphoz, aki jogi és történelmi felkészültségével a centralisták programját támogatta. 1848. március 15-től újraindították a sorszámozást, ezzel is jelezve, hogy új korszak kezdődött. 1848. április 11-én megszületett a XVIII. tc. a sajtószabadságról, amitől nagyon megszaporodtak az újságok. A radikális sajtó megjelenésével a Pesti Hírlap a centrum felé tolódott, de álláspontján nem változtatott, a forradalom befejezése mellett állt és vitázott a radikális Marczius Tizenötödike'vel. Szemere felszólítására április 16-tól új rovatott nyitottak a rendeletek számára. Közvetlenül a forradalom előtt az előfizetők száma ismét elérte az 5000-et, május 27-től pedig napilapként jelent meg az eddig heti két számban kiadott orgánum.

A lap szerkesztőjének Jókait akarták felkérni, de Pest megszállása és a kormány Debrecenbe költözésével ez meghiúsult. Az 1849. január 3-ai számon már Jókai neve szerepelt, de január 23-ig Szilágyi Sándor szerkesztette, ekkor azonban Windischgratz betiltotta a lapot. Pest felszabadulása után, április 24-én még újraindították, de nem volt túl hosszú életű, 1849. július 8-án ismét megszűnt.

A második[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1866 decemberében Pesti Hírlap néven új periodika indult, melyet, Frankenburg Adolf adott ki hetenként. Később Áldor Imre vette át a lap szerkesztését, ami 1869-ben már meg is szűnt.

A harmadik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadik Pesti Hírlap néven megjelent napilap is rövid életű volt, mindössze 1867. március 5. és augusztus 17. között adták ki a Deutsch Testvérek. Gróf Lázár Kálmán pár hetes munkája után Vértesi Arnold vette át a lap szerkesztését.

A negyedik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A negyedik Pesti Hírlap 1878-tól jelent meg 1944-ig. Tulajdonosa a Légrády Testvérek cég, főszerkesztője 1896-ig Légrády Károly volt. A mérsékelten konzervatív lap az első világháború idején közel félmilliós példányszámot ért el.

Indulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1878. december 25-én Légrády Károly elindította az első egyértelműen üzleti alapon álló újságot. Az első héten még ingyen mutatványszámokat adtak ki (ezekben még nem szerepeltek apróhirdetések), az első tényleges száma 1879. január 1-jén jelent meg. A pártpolitikától távol tartotta magát, hogy minél nagyobb olvasóközönséget szólíthasson meg. A lapalapításhoz a kaució egy részét Tisza Kálmán tette le. Ekkoriban lett a lap a liberális polgárság kedvelt és színvonalas napilapja. Indulásától a századfordulóig megbízhatóan kormánypárti volt, Széll Kálmán miniszterelnökségétől kezdve viszont ellenzéki vizekre evezett.

Újításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pesti Hírlap legfőbb újdonsága az volt, hogy – szakítva a hagyománnyal – nem a szerkesztőség, hanem a kiadó laptulajdonos szabta meg a lap szellemét. Ez 1881-ben vált világossá, mikor Légrády Károly felszólalt a fővárosi törvényhatósági ülésen, s a másnapi lapszámban nem engedett egy, az előző napi beszédével ellentétes szellemű cikket közölni. Erre válaszul a teljes szerkesztőség kilépett, s később ők alapították meg a Budapesti Hírlapot, mely elődjével rivalizált. Légrádyék pedig másik szerkesztőséget toboroztak. Az új főszerkesztő Borostyáni Nándor lett. Erről a változásról a hírlap soha nem írt érdemben semmit. A többi laphoz képest újdonság volt állandó rovatbeosztása, a kisebb, berlini formátum (47×32 cm) használata is. (A korabeli újságokhoz képest fele méretben és kétszeres terjedelemben – 8 helyett 16 oldal - és felvágva került az olvasókhoz). Az apróhirdetés is itt jelent meg először, ez valószínűleg ifjabb Légrády Károly nevéhez kapcsolódik. A Pesti Hírlap a jelentős európai fővárosokban szerződtetett tudósítókat működtetett (Horn GusztávLondon, Perlaky ElekBerlin, Lafond úr – Párizs).

Szerkesztői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lap első szerkesztője. Magyar publicista, hírlapszerkesztő, műfordító. Számos lapot szerkesztett, a Budapesti Hirlap című politikai napilapnak egyik alapítója, tulajdonos kiadója és szerkesztője volt 1881. június 6-tól haláláig. Győrött és Sopronban tanult, majd Bécsben és Pesten jogot hallgatott. 1866 tavaszán nőül vette Zmeskál Arankát, Győr volt polgármesterének leányát és vele Pestre költözött. 1889 telén orvosai gyógyíthatatlan szívbajt állapítottak meg nála. Utolsó két telet Meránban töltötte, majd 1891-ben ismét hazajött.
Újságíró, író, a lap következő főszerkesztője. Tanulmányait a szegedi gimnáziumban és a budapesti egyetem jogi és bölcsészeti karán végezte. Hírlapírói pályáján mindig ellenzéki álláspontot foglalt el. A fúzió után a nagy lapoktól megvált és ellenzéki, demokratikus szellemben több lapnak is a szerkesztője volt. Szerkesztői tevékenységén kívül számos politikai, társadalmi, szépirodalmi cikkeket és tárcákat irt; dolgozott németül is.
  • Kenedy Géza a kormány felé hajlott inkább, ezért 1902-ben megvált a laptól.
  • Légrády Imre, Légrády Károly fia lett a következő főszerkesztő. Az ő idejében vált a szélső nacionalizmus és irredentizmus lapjává a Pesti Hírlap. 1910-ben megvakult, ekkor le akart mondani posztjáról, ám lebeszélték róla, így előbb
  • Schmittely József segédszerkesztővel, majd
  • Lenkey Gusztávval dolgoztak együtt a hírlapon.
  • Légrády Ottó 1919-ben, testvére visszavonulásakor vette át a lap vezetését, mellette Lenkey maradt a felelős szerkesztő.
  • Benda Jenő 1936-ban Lenkey utódaként került az újsághoz, de a zsidótörvények miatt hamar el kell hagynia a szerkesztőséget.
  • Berecz Lajos (Szentes 1899. - Budapest, 1984)
Három gyermekes polgári család legifjabb gyermekeként Szentesen majd Budapesten tanult. Fivérei Sándor és László. A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett. 1925-ben házasodott meg, felesége Izsó Ilona. 1926-ban gyermekük született (ifj. Berecz Lajos). Újságíróként, tudósítóként dolgozott. A Pesti Hírlap szerkesztője, majd 1944 tavaszától főszerkesztője volt. A második világháborút követően nyugdíjazták, ezután felhagyott az újságírással. 1957-től magántanárként angol, német, francia és orosz nyelvet oktatott. Emlékiratait örököse az Országos Levéltárnak adományozta.

Munkatársai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viszonylag kevéssé ismert rovatvezetőket, ám a legnevesebb publicistákat és írókat (Mikszáth Kálmán, Tóth Béla, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc, Heltai Jenő, stb.) alkalmazta a Pesti Hírlap. Eleinte névtelenül vagy álnéven írták a cikkeket, majd a Budapesti Hírlappal való csatározás során kezdték szignálni írásaikat. Vezércikkírói Eötvös Károly, Hoffmann Pál, Lukács Béla és Pulszky Ferenc voltak. 1902-től Maróczy Géza nemzetközi sakknagymester vezetésével a Pesti Hírlap Sakkrovatában közöltek elsőként sakkhíreket és diagramokat napilapban. Az 1920-as, 1930-as években a Pesti Hírlap jobban fizette újságíróit és szerkesztőit, mint a többi lap. Ha azok felvették az örökös Pesti Hírlap stílust, örökös stallumuk volt. A korszak jeles írói voltak: Harsányi Zsolt, Márai Sándor, Hegedűs Lóránd, Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc. Gáspár Margit is írt az újságba Gáspár Miklós álnéven. A Károlyi-kormánytól fogva egyre fontosabb szerepe volt a lapnál Fehérvári Arnold hangoskodónak, aki mindig az aktuális hatalomnak megfelelő meggyőződéssel írt.

Botrányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1902. február 15-én felmondtak Jókainak. Az írót az egész sajtó védelmébe vette. Az ok valószínűleg Jókai második házassága miatt megtépázottnak tűnő népszerűsége lehetett. Az 1905-ös választáson az ellenzék nyert, a hírlap pedig az általános szavazójog, a munkásság és a szociáldemokraták ellen emelte fel szavát. Ennek eredménye volt az a tüntetés és sajtósztrájk, melyet a Pesti Hírlap megtört. Erre tüntetők támadták meg a koalíciós szemléletű Pesti Hírlap épületét és a földszinten nagy pusztítást végeztek. 1906. január 2-án a debreceni főispánt úgy meglincselték, mikor Debrecenbe ért, hogy csoda hogy egyáltalán túlélte. A hírlap örvendezve számolt be másnap az eseményekről, mire nagy felháborodás volt a válasz. A békét 1906-ban Wekerle koalíciós kormánya hozta el. Ez a kormány nagyfokú jóindulatot élvezett a laptól addig, amíg az ország meg nem megcsömörlött a koalíciós politikától. Ekkor újra megtalálták ellenzéki hangjukat. Újabb botrányt jelentett, mikor 1919. január 23-án a munkásságról azt írták, nem dolgoznak, mert egyszerűbb segélyből élniük. Másnap tüntetés volt és betörtek a kiadóhivatalba, összetörtek a földszinten mindent. "Adjon kenyeret a Pesti Hírlap!" – kiáltozták.

Háborús évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A háború alatt az újság végig hazafias szellemű volt, méltatta a magyar vitézséget és harcikészséget. Ekkoriban népszerűsége nagyon megnőtt, 1910-re elérte a 60 ezres példányszámot, az első világháború alatt pedig egy-egy nap a félmilliós megjelenést. Ezt a sikert csak Az Est szárnyalta túl. Külföldre is küldtek tudósítókat.
  • A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919. május 14-től szeptember 28-ig) a hírlap kiadása szünetelt.
  • Kezdettől fogva buzgón támogatta a lap a Horthy-rendszert. „Szatócsok lapja”, mondták róla, mivel még a csekély jelentőségű irredenta mozgalmak is helyet kaptak hasábjain. Légrády Ottó külföldön is propaganda hadjáratot vezetett: angol, francia és olasz nyelvű Pesti Hírlapot is szerkesztett a béketárgyalások alatt, majd különböző, a külföldnek szóló, a trianoni békediktátum ellen tiltakozó vitairatokat és albumokat is készített. A Revíziós Liga, melynek elnöke Herczeg Ferenc lett, megalakulásától kezdve szócsőként használta a Pesti Hírlapot.
  • A második világháború alatt az újság egyre szürkébb lett, de a lap túlélte a nyilas vezetést is, míg végül 1944. december 16-ától már nem jelent meg újabb száma.

Melléklete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmincas évek újítása volt az országos napilapok nagy része által kiadott heti képes melléklet, amelyekhez az előfizetők kiadói kötéstáblákat is kaptak. Ezek a képes mellékletek a fényképezési technika nagyarányú fejlődését követően a fotóriporter-szakma kialakulását is elősegítették. Az ilyen mellékletekben bel- és külföldi képanyag is szerepelt, az újságok színezésükkel különültek el egymástól: a Magyarság melléklete zöld volt, a Pesti Hírlapé kék színű. A Pesti Hírlap Képes Mellékletét, mely 1925-től jelent meg, Ifj. Légrády Károly szerkesztette. Ebben a mellékletben hemzsegtek a nagy nevek: Kosztolányi Dezső, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc, Kosáryné Réz Lola, Hegedűs Lóránd, Nagy Lajos, Zelk Zoltán.

A Hírlap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946. szeptember 1-jén még Hírlap néven rövid időre feltámadt a Légrády Testvérek tulajdonában levő újság. A szerkesztőbizottság elnöke Nagy Ferenc volt, majd Bónyi Adorján lett a felelős szerkesztő. A Hírlap a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt lapja volt, mely szellemében szolid nacionalizmusával a Pesti Hírlaphoz hasonló maradt. Az államosítást még túlélte, de a politikai eseményeket már nem tudta követni – 1949 augusztusában végleg megszűnt.

Az ötödik Pesti Hírlap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ötödik? Pesti Hírlap 1992-tól jelent meg 1994-ig. Főszerkesztője Bencsik András volt.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kókay György, Buzinkay Géza, Murányi Gábor: A magyar sajtó története. Budapest. Sajtóház kiadó. 2001.
  • Kútfalvy Oszkár: Újságpaloták. Akadémiai kiadó. Budapest. 1991. 41-75.o.
  • Lengyel Géza: Magyar Újságmágnások. Irodalomtörténeti füzetek. MTA Irodalomtörténeti Intézete. Budapest. 1963. 11-61.o.