Kristóffy József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kristóffy József (Makó, 1857. szeptember 7.Budapest, 1928. március 29.) szabadelvű párti politikus, a Fejérváry-kormány belügyminisztere.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, a jogtudományok felé orientálódva. 1880-tól 1883-ig Csanád vármegye aljegyzője, 1904-ben Szatmár vármegye főispánja. Megyei és állami tisztségviselőként dolgozott, a Szabadelvű Párt képviselőjeként Tisza István nevezte ki főispánnak. Később Fejérváry Géza kormányában ő töltötte be a belügyminiszteri tisztséget (1905. június 18.1906. április 8.). A kormány programjában szerepelt az általános titkos választójog terve. Összeütközésbe került a vármegyékkel adók megtagadása miatt, a koalíció megalakulásakor pedig már túl nagy volt ellenzőinek száma, és habár a Szociáldemokrata Párttal próbált szövetségre lépni (Kristóffy-Garami paktum), de ez nem sikerült, és 1906-ban távoznia kellett a minisztérium éléről. Utána még kapcsolatban maradt Ferenc Ferdinánd "műhelyével", ahol demokratikusabb követeléseket próbált érvényesíteni kisebb pártokkal. 1911-ben egy időközi választáson újra országgyűlési képviselő lett, amiről 1913 decemberében lemondott és végleg visszavonult a politikai élettől.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A választójogi harc (Budapest, 1910)
  • Választójogi beszédek (Budapest, év nélkül);
  • 1927-ben jelent meg életművét és álláspontjait tartalmazó terjedelmes műve, amely a Magyarország kálváriája ; Az összeomlás útja címet viselte.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban
  • Életrajza az 1901-1905-ös Országgyűlés almanachjában]