Nagyszalonta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagyszalonta (Salonta, Großsalontha)
Nagyszalonta címere
Nagyszalonta címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Bihar
Rang megyei jogú város
Polgármester Török László
Irányítószám 415500
SIRUTA-kód 26975
Népesség
Népesség 17 735 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 10 079
Földrajzi adatok
Terület 166,44 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagyszalonta  (Románia)
Nagyszalonta
Nagyszalonta
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 48′, k. h. 21° 39′Koordináták: é. sz. 46° 48′, k. h. 21° 39′
Nagyszalonta weboldala

Nagyszalonta (románul Salonta, korábban Salonta Mare, németül Großsalontha) város Romániában Bihar megyében. Neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Kölesér partján fekszik, Nagyvárad - Arad - Temesvár országúton, a román-magyar országhatártól keletre, 14 km távolságra közúton a Nagyszalonta - Méhkerék határátkelőhöz.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.

Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt.

1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett.

1433-ban a Toldyakon kívül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt.

1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott.

1598-ban a Nagyvárad alól visszavonuló török hadak pusztították el. Ezután majd 8 évig lakosok nélkül állt.

1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem a köleséri hajdúknak adományozta a települést. A Bocskai István által letelepített 300 hajdú megalapítja Szalonta városát.[1]

1610-ben Báthori Gábor fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot ad.

Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferencz főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, melyet Bocskaytól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsét-címer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt.

A főtéren álló csonka torony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni és 1636-ban már készen volt, mert a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említve volt, ez év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdu lakosai 1631-ben és egy évvel később I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyernek adományleveleket.

1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószágokkal elmenekülnek. Várából mára csak a Csonka torony maradt fenn.

Az így pusztán maradt község csak a század végén kezd ismét benépesülni és 1695-ben már ismét szervezkedik.

1702-ben I. Lipót császár herceg Esterházy Pál nádornak adta zálogba, 1745-ben pedig Mária Terézia Esterházy Antal Pál hercegnek adományozza.

A 18. század végén és a 19. század elején még körülbelül 200 nemes család lakta a várost, melynek állattenyésztése már a múlt század elején európai hírű volt.

Ősi egyháza, a mai református templom helyén állt, még pedig akkoriban a váron belül s kőfallal és védő tornyokkal volt megerősítve.

1910-ben 15 943 lakosából 15 206 magyar (95,38%) és 650 román volt. 2002-ben 18.074 lakosából 10.335 magyar (57,18%), 7.267 román, 379 cigány és 93 egyéb nemzetiségű volt.

2011-ben 17.042 lakosából 10.079 magyar (59,1 %), 6.584 román, 290 cigány, 89 egyéb anyanyelvű. [2]

A trianoni határ egyik kisebb módosításaként az 1920-as évek elején egy külső településrészt Újszalonta néven Magyarországhoz csatoltak. 1940-ben a Második bécsi döntésnek köszönhetően az egész település visszakerült Magyarországhoz, de 1944-ben a szovjet hadsereg foglalta el és 1947-től újra Romániához tartozott.

Nagyszalontához tartoztak egykor Barmód, Andacs, Cserepes, Kölesér és Atyás puszták is. Ezek közül Atyás nevű pusztája már 1401-ben szerepelt az adóösszeírásokban, valamint Szalonta határában állt egykor Mező-Panasz és Vásári község is.

Barmód puszta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 13. században egyházas község és a váradi püspök birtoka volt. Egykori temetője a Templomhely nevű dűlőn állt.

Kölesér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kölesér még a 16. században is a köleséri kerület központjaként szerepelt; nagy kiterjedésénél fogva, kis- és nagyköleséri kerület néven.

Kölesér nevét 1273-ban említette először oklevél, mint püspöki birtokot.

Az 1332. évi pápai tizedjegyzékben papját említik.

Kölesér már a 13. században egyike volt a vármegye legnagyobb vásáros helyeinek.

IV. László király eltaszított nejének Izabella Erzsébetnek egy hártyára írott levele is fennmaradt, melyet 1282-ben Köleséren kelteztek.

1495-ben már iskoláját és annak Zsoldos János nevű tanítóját is említették.

1548-ban Erdély és a kapcsolt részek itt tartottak országgyűlést, melyen jelen volt Fráter György is mint Erdély kormányzója.

A város egyháza egykor az Egyházdűlő néven emlegetett helyen állt. Várdomb nevű dűlőjén a hagyomány szerint egykor vár állt. A sarkadi határban levő Királymezeje nevü dűlő azonosnak látszik azzal a hellyel, ahonnan 1349. július 17-én Meszesi Demeter váradi püspök egyik levelét írta.

Mező-Panasz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mező-Panasz egyházas község volt, melynek neve már a 14. század. elején szerepelt a pápai tizedjegyzékben szerepelt.

Vásári[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyszalonta (Szalonta) egy 1782–1785-ből való térképen

Vásári község nevét a Bölönyi család egyik oklevele Kis- és Nagy-Vásári néven említi. A Vásáry nemzetség ősi, névadó birtoka volt. E családdal volt közeli vérrokonságban Vásári vagy Szűgyi Miklós, aki a 14. század közepén esztergomi érsek s Nagy Lajos király egyik kitűnő diplomatája volt. A település egyháza is tekintélyes lehetett, mert 1349-ben II. Kelemen pápa 100 napos búcsút engedélyezett itt, 1334-ben pedig a pápai tizedjegyzékben két papját is említették.

Kiemelkedő szülöttei, személyiségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt született:

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyszalonta az irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagyszalonta a címadó helyszíne Móra Ferenc Szalonta falai című elbeszélésének.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyszalonta témájú médiaállományokat.