Arthur Schopenhauer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arthur Schopenhauer
Kontinentális filozófia
XIX. század
Schopenhauer.jpg
Született 1788. február 22.
Danzig, Lengyelország
Elhunyt 1860. szeptember 21. (72 évesen)
Németország, Frankfurt am Main
Iskola/Irányzat Idealizmus
Érdeklődés Metafizika, Esztétika, Fenomenológia, Pszichológia
Rájuk hatott: Wagner, Nietzsche, Wittgenstein, Freud, Jung, Hermann Hesse, Thomas Mann (író)
Hatottak rá Kant, Platón, Rousseau, Giacomo Leopardi, Spinoza, Berkeley, Hume, René Descartes, Buddhizmus, Ind filozófia
Fontosabb nézetei Az akarat és képzet

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22.Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet (Die Welt als Wille und Vorstellung) című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jómódú kereskedő családban született, Danzigban (ma Gdańsk néven Lengyelország része). 1793-ban amikor a poroszok megszállták Danzigot, a Schopenhauer család Hamburgba menekült, ahol egy régi, szép óvárosi házba költöztek be.

Tízévesen, Schopenhauert, a szülei Franciaországba küldték két évre, nyelvet tanulni. Tizenöt évesen pedig két éves európai körútra vitték a szülei. 1803-tól Angliában folytatta tanulmányait. Ezt követően két hónapot töltött Bordeauxban, ahol épp abban a házban lakott melyet Friedrich Hölderlin két évvel korábban őrületrohamában hagyott ott. Innen Toulonba látogatott ahol szemtanúja volt hatezer gályarab megláncolásának „a képzelhető legmocskosabb, legvérlázítóbb tartózkodási helyen”. Erre a látványra hagyatkozva írta meg évekkel később az élni akarás sátáni mivoltához láncolt emberi nyomorúságot.

Apja nem szánt tudományos karriert fiának, egy hamburgi kereskedő mellé adta segédnek, hogy kitanulja a kereskedői mesterséget. Ennek ellenére, 1805-ben az apja öngyilkossága után Schopenhauer elvégezte gimnáziumi tanulmányait. Apja halála után igencsak megromlott az anyjával való kapcsolata annak szabados élete miatt. Itt édesapja egyik üzlettársánál lakott Le Havre-ban. Anyja élénk társasági és szerelmi életet élt, irodalmi házat vezetett, sőt neki is megjelentek regényei. Az apját gyászoló fiúra ez nagyon negatívan hatott, sokat veszekedtek, már a gyűlöletig jutott a viszonyuk: az anya lelökte a fiát a lépcsőn. Anyjával való viszonya egész életére rányomta a bélyegét, nőgyűlölővé vált.

1809 és 1811 között Göttingenben folytatott orvosi tanulmányokat, majd filozófiát és teológiát tanult a berlini egyetemen. A Napóleon elleni háború elől Ludolstadtba menekült. Itt írta meg az „Az elégséges alap törvényének négyféle gyökeréről” (Über die vierfache Wurzel des Satzes vom zureichenden Grunde) szóló filozófiai értekezését. Ezt követően visszatért Weimarba, ahol Goethével folytatott vitái következményeként megírta a „Látásról és színekről” című művét.

1818-ban megírta fő művét: „A világ mint akarat és képzet”-et és 1819-ben nyomtatásban is megjelent. 1843-ban átdolgozta, akárcsak az első kiadás példányát, azonban ez sem aratott sikert (nagy részét hulladékpapírként adta el a kiadó). 1859-ben újra átdolgozta és ekkor már jobb fogadtatásban részesült. Fő művéhez kisebb, mellékművek is társultak, töredékek, aforizmák, amelyeket „Parerga és paralipomena” kétkötetes könyvben adott ki 1850-ben.

1820-tól egyetemi tanár volt Berlinben. Hegel támadásainak is köszönhetően egyetemi pályafutása a kudarcok sorozata. 1831-ben elhagyta Berlint, Frankfurtban bérelt egy panzióban szobát, teljes magányban élt ("Atman" = Világlélek nevű pudlikutyájával), mígnem 1860-ban elérte a halál. Filozófiája Hegel árnyékában maradt egészen a hegeliánus filozófia hanyatlásáig; élete utolsó évtizedében kapott csak egyre nagyobb figyelmet a schopenhaueri filozoféma - és maga az életében elhanyagolt filozófus is.

Filozófiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón, Kant filozófiája és az Upanisadok voltak rá a legnagyobb hatással. Filozófiája pesszimista, úgy tartja, hogy a föld az emberiség siralomvölgye, ahol a boldogság elérése „egy koldus álma”. Tagadja a világszellem létezését és tagadja Isten létét is. Elsőként építi be a nyugati filozófiába a buddhista gondolatokat, a Védák és Upanisadok etikai tanulságait, a keresztény megváltás eszme helyett önmagunk feladását hirdeti, a semmiben való feloldódást, a teljes megnyugvást.

Kortársai közül Nietzschére és Kierkegaardra van nagy hatással.

Schopenhauer, Kanthoz kapcsolódva abból az a priori alapelvből indul ki, hogy a megismerő ember számára az őt körülvevő világ csak mint képzet adott: „A világ egyfelől minden ízében képzet, másfelől minden ízében akarat”. Az egyetlen olyan megismerés amely mindkettőre (tehát a képzet és akarat fogalmára) rálátást enged és ezért egységes ismeretet nyújthat, az az ember önmaga megismerése, hiszen csak magunkban érzékelhetjük az akaratot mint szubjektív érzetet és nem csak képzetet (ez a gondolat aztán később nagy szerepet játszik a husserli fenomenológia transzcendentális interszubjektivitásra vonatkozó fejtegetéseiben, még ha nem is Schopenhauer volt a fő inspiráló). A világ dolgai csak oly módon adottak, ahogy a szubjektum számára képzetként lecsapódnak. A világ objektumokra és szubjektumokra szétváló képzet, ami különböző fokon és módon ismerhető meg. Az ember kétféle módon tapasztalhatja meg magát: mint objektumot és mint akaratot (objektumként a megismerés által, akaratként az érzések által). Az akarat: nem érvényes rá az ok elve, független a tér és idő tapasztalati formáitól, kívül esik a jelenségeken (ez a gondolat nagy valószínűséggel arra vezethető vissza hogy a kanti magánvalóval való vitájában Schopenhauer túl axiomatikusnak érezte az előbbi megfogalmazását és az akarattal helyettesítette, ahogy Nietzsche a maga során ugyanezt tette az akarattal amikor a hatalom akarásával helyettesítette azt). Az akarat közvetlen objektivációi az élettelen természet, a növény és állatvilág és az ember.

Az értelem: értelemmel az állat és az ember egyaránt rendelkezik. A különbség kettejük között, hogy az embernek van esze. Az akarat ész nélkül vak, ez az ösztön.

Schopenhauer etikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fiatal Schopenhauer (Ludwig Sigismund Ruhl 1815-ben készült festménye

Az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok: az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer. Mivel akaratunk nem szabad, ezért fölösleges etikai törvények felállítása. Az emberben fellehető morál a részvétből fakad: a másikban önmagamat látom, a másik szenvedéseiben az enyéimet vélem felfedezni.

Az emberi élet cél nélküli, szenvedés: „Az élet nem arra való, hogy élvezzük, hanem hogy átessünk rajta és befejezzük”. Némi nyugalom azonban akad az életben és ez a művészetekben keresendő. Azonban a művészet is csak „múló álom”, így ébredés után az élet még elviselhetetlenebbnek fog tűnni. Egyetlen kiút a szenvedésből az önmegtartóztatás, az aszkéta életmód.

Magyarul megjelent művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A becsületről és a párbajról. Bp. Hornyánszky 1894.
  • Az akarat szabadságáról. Bp. Franklin 1903., 1906., 1921.; (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1991.)
  • Életbölcselet. Bp. Lampel 1906. (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1993.)
  • A halálról. A faj élete. A tulajdonságok öröklése. A nemi szerelem metafizikája. Az élethez való akarat igenléséről. Az élet semmiségéről és gyötrelméről. Bp. Franklin 1906.
  • Életbölcsesség. Bp. Athenaeum 1906. Bp.: Globus 1925.
  • Életbölcsesség: aforizmák. Pantheon Irodalmi Intézet, Budapest, 1925. – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára REAL-EOD Repozitórium
  • Paraenezisek és maximák. Bp. Lampel 1908.
  • Írók és kritikusok, olvasók, gondolkodók. Bp. Lampel 1910.
  • A zene esztétikája. Bp. Franklin 1912., (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1992.)
  • A nemi szerelem metafizikája. Bp. Franklin 1918., A nemi szerelem metafizikája. Az élethez való akarat igenléséről. Az élet semmiségéről és gyötrelméről. (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1992.)
  • Forgácsok. Bp. Világirodalom 1920.
  • Kant filozófiájának bírálata. Bp. Franklin 1920.
  • Az olvasásról és a könyvekről és egyéb válogatott fejezetek a Parerga és Paralipomenából. Bp. Világirodalom 1920.
  • A szerelem metafizikája. Bp. Genius 1921.
  • Az élet semmiségéről és gyötrelméről. Bp. Lampel 1922.
  • Válogatott munkái. 1-4. köt. Bp. Világirodalom 1924.
  • A nőkről és a házasságról. Bp. Pantheon 1924.
  • Az egyetemi filozófia; A látszólagos szándékosság az egyén sorsában; Igazi mivoltunk elpusztíthatatlansága. Bp. Pantheon 1925.
  • A szenvedélyes szerelemről. Bp. Codex 1989., 1990.
  • Szerelem, élet, halál; Életbölcsesség. Bp., Göncöl 1989.
  • A világ mint akarat és képzet. Bp. Európa 1991. 2. kiad: Bp.: Osiris, 2001.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sziklai László: Arthur Schopenhauer. In.: 33 Bölcseleti mű, Bp.: Móra Könyvkiadó 1995.
  • Rüdiger Safranski: Schopenhauer és a filozófia tomboló évei. Bp.: Európa Könyvkiadó, 1996.
  • Paul Strathern: Schopenhauer. Bp.: Saxum, 2003.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arthur Schopenhauer témájú médiaállományokat.