Buziásfürdő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Buziásfürdő (Buziaș, Busiasch)
Buzias Ansamblu balnear (3).jpg
Buziásfürdő címere
Buziásfürdő címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Bánság
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Temes
Rang város
Beosztott falvak Bakóvár és Nagyszilas
Polgármester Alger Viorel Ilaș (Szociálliberális Unió), 2012
Népesség
Népesség 5335 fő (2002)[2] +/-
Magyar lakosság 265
Község népessége 7023 fő (2011. október 31.)[1]
Népsűrűség 73 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 128 m
Terület 105,2 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Buziásfürdő  (Románia)
Buziásfürdő
Buziásfürdő
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 21° 36′ 16″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 21° 36′ 16″
Buziásfürdő weboldala
A buziási római katolikus templom
A buziási ortodox templom

Buziásfürdő, 1905-ig Buziás (románul Buziaș, németül Busiasch) város Romániában, a Bánságban, Temes megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Temesvártól 33 km-re délkeletre fekszik. Síkvidéki sakktáblás település.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve az ómagyar buzjás ('bodzás') szóból való. Első említése: Buzus (1369). A 16. századi defterekben Bazyaš, az 172325-ös összeírásban Busiesch néven szerepel. Nevéhez az utótagot 1905-ben a község kérésére illesztették.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török hódoltság végén szerbek és románok lakták. 1782-től németek települtek be. 1807-ben uradalmi központ lett. Ezután előbb 50-60 Pozsony vármegyei magyar és Árva vármegyei szlovák családot költöztettek be, majd 1825-ben ugyanannyi német családot Krassó vármegyéből.

1811-ben kezdték kiépíteni fürdőtelepét. 1839-ben nyilvánították hivatalosan is gyógyfürdőnek. 1845-től gyógyszertár is működött benne.[3] 1849 után Ormós Zsigmond háza lett a Temes megyei magyar hazafiak találkozóhelye.

1876-ban a vasúttal kapott új lendületet a fürdőélet. A telepet 1903-ban Muschong Jakab lugosi téglagyáros vásárolta meg, aki próbafúrásokat rendelt el. Még ugyanazon évben egy 103 méter mély furatból 35 méter magas vízoszlop lövellt föl. Ennek sós-szénsavas vize alkalmas volt a gyomorbaj és a köszvény gyógyítására, ezért hamar ellepték a betegek és Szent Antal csodakútjának (vagy Szent Antal-gejzírnek) nevezték el. Eköré Muschong csónakázótavat létesített. 1907-ig további tizenegy kutat fúratott. 1910 körül a fürdőtelep a tavon kívül egy százholdas díszparkból, szállodákból, ivócsarnokokból, gyógyfürdőkből, fedett sétányokból és teniszpályákból állt. A vasútállomásról kisvasút („Etelka”) vitt a park közepéig. 1909-ben Muschong Phönix víz néven palackozni kezdte az egyik kút vizét, amelyből exportált is.

Hrabovszky Júlia így emlékezett a századelő buziási fürdőéletére: „Semmi vidék. Egy jól ápolt óriási park a lapályon, melyben a szállodák, fürdőházak, villák stb. elszórva fekszenek. Hol volt itt az a kozmopolita élénk élet, ami a pompás herkulesfürdői magas hegyektől övezett szűk völgyben folyt? Buziás tipikus magyar fürdőhely volt. Fürdőközönsége zömét a megyéje, Temes megye szolgáltatta. Temesvártól vonaton alig félórányira vasárnaponként kedvenc kirándulóhelye a temesváriaknak.”[4]

Jelentős volt bortermelése és méhészete. 1873-ban itt alakult meg a Délmagyarországi Méhészegylet. A 19. század második felében görög katolikus esperesség központja volt, majd 1899-ben Zsebelyről ide helyezték az ortodox esperesi székhelyet is. 1898 szeptemberében Ferenc József és Ferenc Ferdinánd parancsnoksága alatt itt tartották a Monarchia nagy nyári hadgyakorlatát. A 20. század elején két takarékpénztára, 1884 és 1913 között nyomdája működött. Temes vármegye egyik járásának székhelye volt.

A fürdőtelep 1948-ig Muschong egyik lányának tulajdona volt, akkor államosították. Az állam a nagyobb tömegek befogadására alkalmas új szállodákat épített, és a szocializmus idején nyaranta három–ötezer beutalt üdült itt. 1956-ban kapott városi rangot. Az 1960-as években ipari üzemek létesültek, tömbházas negyedek épültek. 1988-ban földrengés epicentruma volt. A fürdőtelep az 19941995-ben végrehajtott privatizációt megsínylette, és csak 2005-ben készült fejlesztési terv rehabilitására.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1900-ban 2852 lakosából 1215 volt német (42,60%), 889 román (31,17%) és 708 magyar (24,82%) anyanyelvű; 1708 római katolikus és 925 ortodox vallású. 61%-uk tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 26%-a beszélt magyarul.
2002-ben magának Buziásnak 5335 lakosa volt, közülük 4594 román (86,11%), 265 magyar (4,96%), 231 cigány (4,32%) és 175 német (3,28%) nemzetiségű; 4417 ortodox, 495 római katolikus és 266 pünkösdista vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gyógyfürdőiben és mofettáiban szív- és érrendszeri (szívszanatórium), idegrendszeri és emésztőrendszeri betegségeket kezelnek.
  • 1857 után létesített, nagyrészt az 1870-es években elkészült húsz hektáros védett park ritka fafajokkal, oszlopsorokkal és a fürdőtelep romantikus épületeivel. Ezek közül a nagyszálló 1853-ban, a gyógyszalon 1856-ban, a színházépület 1872-ban, a tanuszoda 1874-ben épült.
  • A régi ortodox templom 1842-ben, a római katolikus templom 1873-ban épült.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetes szénsavtartalmú ásványvizét Buziaș néven hozzák forgalomba.[5]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  3. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 44. o.
  4. M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Budapest, 2001., 75. o.
  5. www.apabuzias.ro

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Buziásfürdő témájú médiaállományokat.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]