Vajdahunyad
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Vajdahunyad | ||
|---|---|---|
 |
||
| Látkép, jobboldalt a református templommal | ||
|
||
| Közigazgatás | ||
| Ország |  Románia |
|
| Történelmi régió | Erdély | |
| Megye | Hunyad | |
| Rang | megyei jogú város | |
| Beosztott falvak | Alpestes, Bós, Grós, Hosdát és Rákosd | |
| Polgármester | Nicolae Schiau (DP) | |
| Népesség | ||
| Népesség | (teljes) 71 257 (2002) | |
| Népsűrűség | 706 fő/km² | |
| Földrajzi adatok | ||
| Tengerszint feletti magasság | 278 m | |
| Terület | 97 km² | |
| Időzóna | EET, UTC+2 | |
| Elhelyezkedése | ||
  Vajdahunyad
|
||
Vajdahunyad (románul Hunedoara, németül Eisenmarkt) város Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Dévától 20 km-re délre, a Zalasd Csernába folyásánál, 220–270 méteres tszf-i magasságban fekszik.
[szerkesztés] Nevének eredete
Nevének alaptagja vsz. egy -d képzős személynévből származik, előtagja pedig arra utal, hogy az erdélyi vajda birtoka volt. A román név a Hunyadvára alak átvétele, amelyben az ómagyar β (bilabiális zöngés spiráns) vokalizálódott. A német név ('vaspiac') vasgyártására utal. Történeti névalakjai: Hungnod (1265), Huniad (1278), Hwnyadwar (1409), Vayda Hunyadi (1575).
[szerkesztés] Története
Árpád-kori, Hunyad vármegyének nevet adó földvára a mai vártól délre emelkedő Szent Péter- (Sânpetru-) hegyen állt. A település 1307-ben főesperesi székhely volt. 1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Ezidőtájt átépítették és kibővítették az építményt. A település mezővárosi kiváltságokat kapott és 1448-ban ferences szerzetesek telepedtek le benne. 1453 után az uradalmat Szilágyi Erzsébet örökölte. 1457-ben Hunyadi Mátyás adott engedélyt ortodox vallású jobbágyainak, hogy a városban kőtemplomot építsenek. 1482-ben a várat hatalmas uradalmával együtt Corvin János kapta meg, aki 1494-ben Kinizsi Pálnak zálogosította el. A 15. században már vasat és aranyat bányásztak.
1514–1518-ban 184 házból állt, tehát tekintélyes méretű település volt. 1528-ban 124 ház tűzvészben leégett. 1534-ben Czibak Imre ostromolta. 1536-ban Szapolyai János enyingi Török Bálintnak adományozta. 1601-ben Vitéz Mihály eredménytelenül ostromolta. 1618-ban került az iktári Bethlen család tulajdonába. Bethlen Gábor átalakíttatta és külső védművekkel erősíttette meg a várat, majd az uradalommal együtt unokaöccsének, Bethlen Istvánnak adományozta. Annak 1632-es halála után rövid ideig felesége, Széchy Mária lakta. 1648-ban Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin szerezte meg.
1644-ben alapították román nyelvű református egyházát. 1659-1660-ban, Karánsebes eleste után román és szerb menekültek telepedtek le a városban. 1671-ben Thököly Imréé lett az uradalom, aki többször időzött is itt. 1685-ben Apafi elkobozta Thökölytől. A település ekkor 184 házból állt és három malma őrölt.
1706-ban visszatértek a ferencesek, akik sokáig innen pasztorálták egész Hunyad vármegye katolikusságát. 1721-ben 36 taksás nemes, 28 polgár és 8 zsellér mellett sok vármegyei nemes család is házat birtokolt a városban. A lakosság nagyobbik része ekkor román nyelvű volt.
1724-ben Apafi Katáról az uradalom a fiskusra szállt. A modern vasgyártás kezdetei a 18. század közepére tehetőek, amikor közelében megépült a toplicai olvasztó. A várat utoljára 1784-ben használták katonai célra, amikor a vármegyei nemesség nagy része itt talált védelmet a Horea-felkelés elől. A városka regionális jelentőségű kézművesközpont és Hunyad vármegye egyik kerületének székhelye volt. Az 1760-ban fölállított határőrvidék területére esett ugyan, de lakói nem katonáskodtak. Az 1786-ban 1873 lakosának 55%-a zsellér, 17%-a polgár, 9%-a nemes, 8%-a jobbágy, 2%-a tisztviselő volt és 15 pap lakott benne. 1803-ban 14 német család költözött ide a badeni Hausensteinből. Lakosságának felekezeti megoszlása 1830-ban: kb. 700 ortodox és görög katolikus, 200 református és 100 római katolikus. 1831-ben Kazinczy Ferenc "falu-forma mezőváros"-nak nevezte.[1] Egy 1842-es forrás szerint lakói csergét készítettek.[2] 1848-ban Constantin Papfalvi görög katolikus plébános, hunyadvidéki esperest választotta képviselőjének a pesti országgyűlésbe.
1837 és 1840 közt Debreczeni Márton szervezte újjá vidékén a vasgyártást. A század második felében maga Vajdahunyad is vaskohászati központtá fejlődött. 1882-ben két drótkötélpályát létesítettek Govasdia és Vajdahunyad között és 1884-ben befejezték a Vajdahunyad–Piski vasútvonal építését. Ugyanekkor megépült az első nagyolvasztó, amelyet 1903-ig további négy követett – ezek közül az 1895-ös negyedik húsz méteres magasságával a legnagyobb volt az akkori Magyarországon.
A II. világháború után Románia egyik legnagyobb vas- és acélkohászati központja lett. 1980 és 1985 között a kohászat több mint húszezer főt foglalkoztatott.
1892-ben 19 bukovinai székely családot telepítettek le, az 1940-es évek végén pedig a polgárháború kb. 650 görög menekültje talált új otthonra a városban.
Futballcsapata, a Corvinul Hunedoara az 1980-as években a román élvonalba tartozott és az 1981–82-es idényben harmadik helyet szerzett a román bajnokságban.
[szerkesztés] Lakossága
1850-ben 1937 lakosából 1275 román, 284 magyar, 237 német és 86 cigány nemzetiségű; 992 ortodox, 370 görög katolikus, 316 római katolikus, 181 református, 42 evangélikus és 36 zsidó vallású volt.
1900-ban 4419 főből 1987 volt román, 1896 magyar, 365 német, 101 szlovák és 58 olasz anyanyelvű; 1769 római katolikus, 1478 ortodox, 483 református, 427 görög katolikus, 149 zsidó, 80 evangélikus és 33 unitárius vallású. Az összlakosság 52%-a tudott írni és olvasni. A román anyanyelvűek 35%-a, a németek 68%-a beszélt magyarul.
2002-ben 68 452 lakosából 62 985 román, 3758 magyar és 1129 cigány nemzetiségű; 59 077 ortodox, 2841 római katolikus, 1953 református és 1753 pünkösdista vallású.
[szerkesztés] Látnivalók
[szerkesztés] A vár
Várát Mikszáth Kálmán „a várak királyá”-nak nevezte. Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: Bethlen Gábor 17. század eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. 1725-től a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyt. 1807-es látogatásakor I. Ferenc elrendelte felújítását, de a munkálatoknak 1818-ban egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. A szabadságharc után a járási hivatalok is a várban működtek. 1854-ben ismét tűz pusztította. 1868-ban Arányi Lajos népszerűsítő kampánya nyomán közadakozásból kezdték meg az évtizedekig elhúzódó helyreállítást. Eredetileg Rudolf főhercegnek szánták, a magyar nemzet ajándékaként. A helyreállítást előbb Schulcz Ferenc, majd 1870 és 1874 közt Steindl Imre irányította. Ők a kor felfogása szerint egységesen gótikus stílusúvá igyekeztek „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be (ezeket a változtatásokat később részben kijavították). Steindl alakította ki a tetők mai formáját. Tudományos igényű restaurálása Möller István nevéhez köthető (1907–1913). 1956 óta ismét folyamatos helyreállítási munkák zajlanak a várban.
Négy hatalmas pillérre támaszkodó fahíd vezet át a Zalasd által kivájt mély és széles árkon. Baloldalt, a város felőli parton építtette Bethlen a huszárvárat, amelyben hajdan raktárak, a tiszttartók helységei és a vadászkutyák ólai álltak. A Kaputorony az 1440-es években épült, korábban a bejárás pont az ellenkező oldalon, a várudvar déli sarkában található Ókaputornyon át esett a várba. A Kaputoronyból nyílik a lejárás a kazamatákba.
Nyugati oldalán húzódik a vár palotaszárnya, amely Hunyadi János alatt épült. Ennek alsó szintjét a lovagterem foglalja el, falán 17. századi freskóval. A felső szinten található az ún. Országház, nevével utalva rá, hogy Hunyadi kormányzósága idején itt zajlottak le a fontosabb tárgyalások. A palotaszárny külső, erkélyes-fiatornyos szerkezetét a korábbi, védelmi célú építmények felhasználásával alakították ki.
A Kaputorony keleti oldalán kívülről a Buzogány-torony és a Corvin János-bástya zárja le az ún. Aranyházat, amelynek belső falához 1458 után Szilágyi Erzsébet építtette a Mátyás-loggiát: ez az első fennmaradt reneszánsz építmény Erdélyben. Rajta korabeli, későgótikus freskó látható.
Az Aranyházhoz délnyugatról csatlakozik a várkápolna. Ez eredetileg 1442 és 1446 között épült, de Bethlen jelentősen átépítette. A boltozat feletti, korábban védelmi teret asszonyházzá alakította át és arrébbtolta a boltozatot, belső összeköttetést létesítve az Aranyházzal. Az Aranyház és a várkápolna alá Bethlen kívülről ágyúteraszt építtetett.
A várkápolna délnyugati oldalánál egy kisebb udvaron áll a vár kútja, melynek kávájára egy török rab a 16. század közepén, arab betűkkel a következő török nyelvű feliratot véste: „ezt Hasszán írta, a gyaurok foglya a templom melletti várban”. A vár keleti oldalának további szakaszát a Bethlen-szárny foglalja el. Ezt a 19. századi helyreállításkor Rudolf főherceg személyes céljaira szánták. Belső felén látható a Steindl-féle beavatkozások ma is látható legjelentősebbike: a neogótikus loggia.
A szárny külső, északkeleti sarkán áll a Hímes-torony. Az egész várat a déli oldalon kívülről a Fehér-rondella zárja le. A délnyugati rész az ún. Királyház, melyet Zólyomi Dávidné építtetett. Belső oldalán a csigalépcsőt rejtő Királylépcső-toronynyal, külső oldalán pedig a Kapisztrán-toronynyal kapcsolódik a palotaszárnyhoz. A Kapisztrán-toronyból felvonóhídon keresztül közelíthették meg a védők ostrom esetén a vártól 35 méterre lévő Nebojsza-tornyot. A név jelentése szerbül: „Ne félj!” A Hunyadi idején fölépült ötszintes külső erődöt utolsó menedéknek szánták arra az esetre, ha az ostromlók behatoltak volna a várba. Gyilokjáró vezet hozzá.
A vár belépőjegy ellenében látogatható. Belső tereiben történelmi, régészeti és néprajzi tárgyakat állítanak ki.
Az 1896-os milleniumi kiállítás Alpár Ignác által tervezett Történelmi Épületcsoportja jelentős részben a vajdahunyadi vár részleteinek utánzatából áll. Az ún. Vajdahunyadvár előbb fából épült föl a budapesti Városligetben, majd a nagy siker miatt Alpár 1908-ig kőből újraépítette. Tartalmazza többek között a Nebojsza-torony és a Mátyás-loggia másolatát.
[szerkesztés] Más látnivalók
- Az Szt. Miklós ortodox templom erőd benyomását keltő, faerkélyes tornya 1458-ban épült. 1634 és 1654 között átalakították, ebből az időből való belső festése, Constantin és Stan Caian munkája. 1827-ben kibővítették és az épület stílusától idegen, bizáncias harangtoronnyal látták el.
- Református temploma a 17. század elején épült.
- A Vasmúzeum a vasgyártás helyi történetét mutatja be (1976-ban alapították).[3]
- Az Urunk színeváltozása ortodox templom a 19. században épült.
- Műemlék épületek: Str. Bursan Constantin 1. (20. század eleje), 8. (1906), Str. Castelului 22. (erdőhivatal, 19. század), Pţa Libertăţii 28. (1812), Str. Revoluţiei 5. (1910).
[szerkesztés] Gazdasága
A kohászati művek az 1990-es években több lépcsőben elbocsátotta munkásait és a korábbi töredékére csökkentette a termelését. 2003 óta a gyár területét ipari parkként próbálják hasznosítani. A művek most az ArcelorMittal céghez tartoznak és kb. 510.000t acélt gyártanak évente.
[szerkesztés] Híres emberek
- A vár híres lakói: Fráter György (Corvin János idejében itt volt kukta), Szilágyi Erzsébet, Török Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén, Széchy Mária, Thököly Imre.
- Itt született 1903-ban Fekete József szobrász.
- Itt született 1906-ban Bogsch László paleontológus.
- Itt született 1964. március 14-én Winkler Gyula, romániai magyar politikus.
- Itt született 1978-ban Bogdan Lobonţ futballkapus.
[szerkesztés] Testvérvárosai
Zenica, Bosznia-Hercegovina
Argenteuil, Franciaország
Szombathely, Magyarország
Derince, Törökország
[szerkesztés] Források
- Latinák Gyula: A Vajdahunyadi Magyar Királyi Vasgyár és tartozékai. Bp., 1906
- Nagy Virgil: Vajdahunyad vára. Bp., 1910
- Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest, 1982
- Ovidiu Popescu: Municipiul Hunedoara. Deva, 1998
- ^ K. F.: Erdélyi levelek. Kolozsvár, 1944., II., 27. o.
- ^ Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia, 1979, 514. o.
- ^ A múzeum honlapja. Pillanatnyilag (2007) a múzeum nem üzemel.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Az önkormányzat honlapja (ro)
- A vár honlapja (en, ro)
- A vár a "mars.elte.hu" oldalon
- Fotók a várról (www.karpatok.info)
- Fotók, nemcsak a várról (www.trekearth.com)
- Varjú Elemér: Magyar várak. Bp., 1932 (részlet)
- A Szt. Miklós templom felújítása (ro)
|
Municípiumok |
Bácsi (Băcia) |
Kisbánya (Băiţa) |
Erdély-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
