Tresztia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tresztia (Trestia)
Ortodox templom
Ortodox templom
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióPartium
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeHunyad
KözségBoica
Rangfalu
KözségközpontBoica
Irányítószám337057
SIRUTA-kód88207
Népesség
Népesség255 fő (2021. dec. 1.)
Földrajzi adatok
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 01′ 26″, k. h. 22° 56′ 01″Koordináták: é. sz. 46° 01′ 26″, k. h. 22° 56′ 01″
SablonWikidataSegítség
Tresztia környéke 1769-1773 körül

Tresztia (románul: Trestia) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve a 'nád' jelentésű román trestie szóból származik. Először 1439-ben említették Trestyefalva, majd 1464-ben Teresthe és 1525-ben Trezthe alakban. Fridvalszky János 1767-es, Minero-Logia magni principatus Transilvaniæ című könyvében a Trsztyan alakot használta.[1]

Fekvése[szerkesztés]

Dévától 26 kilométerre északra, az Erdélyi-érchegységben fekszik.

Népessége[szerkesztés]

  • 1525-ben tizennégy családdal írták össze.
  • 1733-ban negyven görögkatolikus családot, majd 1766-ban 291 ortodox lelket számoltak össze benne.
  • 1850-ben 450 lakosából 412 volt román és 33 cigány nemzetiségű; 445 ortodox vallású.
  • 2002-ben 356 román nemzetiségű lakosából 355 volt ortodox vallású.

Története[szerkesztés]

1525-ben Világosvár tartozéka volt. Zaránd, 1876-tól Hunyad vármegye Brádi járásához tartozott. Apafi Mihálytól 1662-ben Zólyomy Miklós kapta meg. Tíz év múlva már Kapy György zarándi és hunyadi főispán birtokolta, aki aranybányát nyitott benne, Tőle veje, Gyulay Ferenc örökölte, aki 1690-ben Thökölyvel Havasalföldre menekült és a falu fejében kölcsönöket vette fel Constantin Brâncoveanu vajdától. Utóbbi 1712-ben eladta Steinville erdély osztrák katonai parancsnokának, aki 1713-ban újraélesztette az aranybányászatot. A kincstártól 1730-ban Gyulay István vette bérbe, aki 1764-ben új főtárnát nyittatott a Malus hegy oldalában.

1731-ben a ferencesek római katolikus plébániát szerveztek Tresztián, amely a bányászat mellett ekkor vásáraival is kiemelkedett a vidék falvai közül. 1749-től 1839-ig ortodox esperesség székhelye volt, amelyhez 1766-ban 38 parókia tartozott. 1848-ban az akkor már öt főtárnából kettő beomlott. 1879-ben két arany- és ezüstbányájában 28-an dolgoztak.[2] A századfordulón a porosz tulajdonban lévő társulati bánya mellett a helyiek több kisebb bányát műveltek.

Látnivalók[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Joanne Fridvalszky, Minero-Logia magni principatus Transilvaniæ... (Claudiopoli, 1767), 80. o.
  2. Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881 PDF

Források[szerkesztés]