Szászváros

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szászváros (Orăștie, Broos)
Orastie, case în Piata catedralei, 2007.png
A főtér házai
Szászváros címere
Szászváros címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang megyei jogú város
Beosztott falvak -
Polgármester Ovidiu-Laurențiu Bălan (Szociálliberális Unió), 2012
Körzethívószám 0x54[1]
SIRUTA-kód 87638
Népesség
Népesség 18 227 fő (2011. okt 31.)[2]
Magyar lakosság 279 (2011)
Népsűrűség 640 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 220 m
Terület 38,62 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Szászváros (Románia)
Szászváros
Szászváros
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 51′ 00″, k. h. 23° 11′ 59″Koordináták: é. sz. 45° 51′ 00″, k. h. 23° 11′ 59″
Szászváros weboldala
A városháza
A vár látképe két templomával, keletről
Szászváros egyik legjellemzőbb építménye: a vár kapuzata (mögötte az evangélikus templom)
A ferences kolostor
A szászvárosi zsinagóga
Az ortodox katedrális (1936 és 1943 között, George Cristinel tervei szerint épült)
Az 1833-ban elhunyt Kosztin Jánosné Biró Teréziának a családi sírkápolnába épített sírköve a szászvárosi katolikus temetőben
Látkép

Szászváros (románul Orăștie [o̞rəʃ'tie̞], németül Broos, szászul Bros, latinul Saxopolis) megyei jogú város Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kenyérmező nyugati peremén, az E68-as főút mentén, a Marostól öt km-re délre, Dévától 24 km-re keletre, Gyulafehérvártól 50 km-re délnyugatra fekszik. Vasútállomása a városon kívül, a központtól három km-re északkeletre található.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul kezdetben csak Várasnak nevezték (1224-ben, az Andreanumban Waras, 1291-ben Wrasio, 1302-ben Warasium, 1332-ben Varosio, 1403-ban Brasium), folyóvizét pedig Városvíznek (ma Szászvárosvíz). A vár vagy a mai várat megelőző földvárra utal, vagy egy még föltáratlan másikra, amelyet a várostól nyugatra fekvő dombon sejtenek. Előtagját szász telepeseiről kapta, így először 1421-ben említik: Zazwaros. A román Orăștie a magyar névből alakult ki, a szókezdő bilabiális zöngés spiráns (β) vokalizálódásával (vö. román oraș 'város'), de a végződés eredete kérdéses. A német név vagy szintén a magyar Városból, vagy pedig középkori védőszentjének, Szent Ambrusnak a nevéből való.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyén már a szászok beköltözése előtt is település létezett. Korábbi lakossága helyére a 12. század második felében szászok települtek. 1224-ben az Andreanum mint a Királyföld nyugati végpontját nevezte meg (a keleti Barót volt). 1239 körül ferencesek telepedtek le a városban és feltehetőleg ők alapították első iskoláját is, amely 1332-ben már működött. 1309-ben dékanátus vagy káptalan székhelye volt. A körülötte létrejött Szászvárosszéket először 1334-ben említették. A városban ekkor 344 füstöt írtak össze, tehát kb. 1376 lakosa volt. 1376-ban 25 mesterséget űztek a városban a 19 céhbe tömörült mesteremberek.

1479-ben a Maros völgyén benyomuló török csapatok elpusztították a várost. A lakosságon belül valószínűleg ugyan továbbra is többségben maradtak a szászok, de új elemként megjelentek az ekkor beköltözött magyar és román polgárok.[3] 1486-tól magyarok és románok is helyet foglaltak a városi tanácsban. 1491-ben királyi rendelet írta elő, hogy a várost paritásos alapon vezessék szászok és magyarok. A királybírót már 1464 óta maga a város választhatta. Ezután az évente cserélődő királybírói és székbírói tisztség egyikét mindig a magyarok, a másikát a szászok jelöltje töltötte be. A céhek élén is felváltva álltak magyar és szász céhmesterek. 1504-ben a havasalföldi származású Istvánt, Oláh Miklós apját választották a város bírájává, az 1520-as években pedig testvérét, Mátét királybíróvá.[4]

1509-ben Temesvárról, Lippáról, Borosjenőről és a Bánátból a török ellen menekülő magyarok költöztek a városba. 1532-ben 161 portáját írták össze. A város reformációjának pontos dátumát nem ismerjük, de valószínű, hogy a többi szász székhez hasonlóan korán végbement. Az első biztos adat arra nézve, hogy Szászváros elfogadta a megtisztított hitet, a 16. század közepe tájáról származik: Károlyi Boldi Sebestyén, a lutheri irányhoz közel álló prédikátor, a gyulafehérvári iskola egykori rektora 1558-ban kezdte el szolgálatát a városban.[5] A kálvini reformációt követően egykori plébániatemplomának papja a református irányt követte, de külön lelkészt tartottak a lutheránus vallás mellett maradt szászok is. 1581-ben már biztosan létezett unitárius egyháza, igaz, valószínűleg csak a következő század első feléig. És mivel a Hunyad megyei kálvinizmus szellemi központjává lett, jórészt innen irányították a románság reformációját is. 1582-ben itt nyomtatta ki Tordasi Mihály püspök felügyelete alatt Șerban Coresi és Marian diák a Szászvárosi Ószövetséget, Mózes első két könyvének román fordítását.

1572-ben Báthori István a szászok követelésére újra elrendelte, hogy a városi tanácsba a magyarok és a szászok egyenlő számú képviselőt válasszanak. 1585. május 11-én a városban halt meg Geszti Ferenc erdélyi főkapitány és a Szászvárosi Ószövetség mecénása; állítólag Giorgio Biandrata mérgeztette meg. 16021603 telén négyszáz, Elias Tech parancsnoksága alatt álló császári zsoldost szállásoltak be a városba. Áprilisban Bethlen Gábor Lugos felől közeledő, Székely Mózes-párti serege és a török és tatár segédcsapatok elől a zsoldosok a vártemplomban kerestek volna menedéket, de a Bányai (Deák) Mihály királybíró vezette polgárság nemcsak a kapukat zárta be előttük, de utánuk vezette a megérkező támadókat, akik a Gergya-erdőben tizenegy fő kivételével valamennyiüket lemészárolták. Basta augusztus 7-én megtorlásul felakasztatta a királybírót és a városi tanács két tagját. 1628-ban a Szász Universitas ismét kötelezte a várost a paritásos vezetés fenntartására, amely ezután 1848-ig fennmaradt.

1661-ben Ali basa serege fölégette. 1663-ban I. Apafi Mihály emelte kollégiumi rangra iskoláját, amelyet korábban Báthory Gábor, majd I. Rákóczi György is jelentős adományokkal támogatott. Beiratkozási anyakönyvei 1669-től maradtak ránk.[6] Az iskola gyulafehérvári, marosvásárhelyi, nagyenyedi, fogarasi és székelyudvarhelyi társával együtt az erdélyi református egyház legtekintélyesebb szellemi műhelyeinek sorába tartozott. Tanulói jórészt Hunyad vármegyéből kerültek ki[7], ahol évszázadokig nem létezett középfokú oktatási intézmény. Hagyományosan nagyszámú román diák látogatta: az 1866/67-es tanévben például a 217 magyar mellett 124 román nemzetiségű tanulót mutattak ki,[8] 1877 és 1894 között a románok aránya 26% és 43% között, míg a németeké 4% és 9% között mozgott.[9] Kuun Kocsárd egyházmegyei főgondnok 1868-ban négyezer, 1877-ben ötvenezer forint értékű úrbéri kötvényt tett letétbe, melynek kamatait részben a szórványban élő, a magyar nyelvet rosszul vagy egyáltalán nem beszélő Hunyad megyei református gyermekek taníttatására rendelte fordítani. Az iskolát még 1877-ben róla nevezték el Kún-kollégiumnak.[10]

1725-ben a ferencesek visszaköltöztek a városba és 1730-ban római katolikus egyházközséget hoztak létre. 1726-ban, miután evangélikus szászoknak és református magyaroknak egyazon templomot kellett megosztaniuk, közös esperességet is szerveztek, amelynek két évig református, két évig evangélikus lelkész állt az élén. 1731-ben ortodox népiskolája alakult. Nem sokkal később azonban a város románságának egy része tartósan görög katolikus hitre tért.

1727-ben alapították a város első gyógyszertárát.[11] 1750-ben 474 háztartását jegyezték föl. 1752 és 1758 között kb. négyszáz landlert telepítettek be, de ezek nagy része nemsokára továbbköltözött. 1784-ben a város, a parasztok bosszújától tartva nem fogadta be a menekülő nemeseket. A 19. század első felében viszont a Hunyad megyei birtokos nemesség szokásos téli tartózkodási helyévé vált, ahol 1837-ben magyar kaszinót is alapítottak.[12] Az 1841–1842-es erdélyi országgyűlésen követe, Lészay Dániel a liberális ellenzékhez húzott, ezért a Szász Universitas lemondatta.

1848 tavaszán a város magyar és román lakói közös, uniópárti tüntetést tartottak, melynek éle elsősorban a Szász Universitas ellen irányult. 1849. február 6-án Bem serege rohammal foglalta el, de 7-én vereséget szenvedett a császáriaktól. Az itt vívott harcokban zúzta össze Bem jobb kezének középső ujját egy golyó. 1850-ben kivégezték osztrák születésű forradalmi városparancsnokát, Hauck Lajos honvédőrnagyot.[13] 1851-ben leválasztották a Szászföldről. 1854 és 1861 között kerületi székhely volt. Ezután másfél évtizedre még feltámasztották Szászvárosszéket, de 1876-ban Hunyad vármegyéhez csatolták, amelynek székhelye Déva maradt. Szászváros rendezett tanácsú városi címet kapott és járási székhely lett. A városi képviselőtestület nemzetiségi alapon elkülönült „klubokra”: magyarra, románra és szászra oszlott. A dualista korszak elején megkötött megállapodás értelmében a városi tisztségeket arányosan osztották föl a nemzetiségek között és mind a három nemzetiség nyelvét jegyzőkönyvi nyelvvé nyilvánították.[14] A paktum 1909-ig maradt érvényben.

Mint más többnemzetiségű erdélyi városokban, a nemzetiségi elitek itt is külön-külön alapítottak pénzintézeteket: 1869-ben a szászok Brooser Vorschussverein, 1872-ben a magyarok Szászvárosi Takarékpénztár, 1886-ban pedig a románok Ardeleana néven. A 20. század kezdetére utcáit jó minőségű utcakő fedte, a közvilágítást villannyal biztosították, a főteret és a fontosabb utcákat fásították, a város szélén gondozott közpark épült, kórház, gőzfürdő és 1907-től uszoda működött benne.[15] 1911-ben hat újságja jelent meg, csupán eggyel kevesebb, mint Nagyszebennek. A leghosszabb ideig a magyar nyelvű Szászvárost adták ki (1896 és 1914 között), a legnagyobb jelentőségre azonban két rövidebb életű, román nyelvű kiadvány tett szert: a Ioan Mihu földbirtokos és Ioan Moța ortodox esperes[16] által szerkesztett Libertatea (19021912), a Román Nemzeti Párt Aurel Vlad szászvárosi ügyvéd vezette aktivista, fiatalokból álló csoportjának szócsöve és a Sebastian Bornemisa könyvkereskedő és nyomdász által szerkesztett Cosinzeana (19111914), a századelő Magyarországán a Luceafărul mellett a legnívósabb román irodalmi lap (többek közt Ion Agârbiceanu, Ilarie Chendi, Aron Cotruș, Victor Eftimiu és Liviu Rebreanu írásait közölte).

A Ceaușescu-korszakban mint a dák királyok fővárosához legközelebb fekvő város tett szert szimbolikus jelentőségre. Municípiumi rangot 1995-ben kapott.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1850-ben 3961 lakosából 1904 volt román, 1026 német, 823 magyar és 191 cigány nemzetiségű; 1692 ortodox, 820 evangélikus, 576 református, 475 római katolikus és 387 görög katolikus vallású.
  • 1900-ban 6934 lakosából 3619 volt román, 1884 magyar és 1321 német anyanyelvű; 2815 ortodox, 1100 római katolikus, 1040 evangélikus, 890 református, 859 görög katolikus vallású. A román anyanyelvűek 25, a német anyanyelvűek 59%-a beszélt magyarul. A város lakosságának 58%-a tudott írni és olvasni.
  • 2002-ben 21 213 lakosából 19 697 volt román, 865 cigány, 523 magyar és 104 német nemzetiségű; 19 245 ortodox, 755 pünkösdista, 316 római katolikus, 267 református, 216 görög katolikus és 80 evangélikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A szászvárosi várat tulajdonképpen a református és az evangélikus templom alkotja, amelyeket egy három bástyával és három saroktoronnyal erősített közös védőfal vesz körül. A református templom egy 1213. századi korábbi helyén a 15. században (mai tornya egy földrengés után 184043-ban), a mellette álló evangélikus templom 1820 és 1823 között (tornya 18391842-ben) épült. Utóbbi elkészültére a két felekezet közötti viták miatt került sor, addig ugyanis magyar reformátusok és szász evangélikusok közösen használták a mai református templomot. A református templomban állították fel Kuun Kocsárd és Kuun Géza eredetileg a kollégium új épülete előtt állt mellszobrát. A védőfalakat a 14. század első felében emelték. A két templomtól keletre az 1990-es években 11. századi kör alaprajzú kápolna alapfalait tárták fel. A vár kapuját egyelőre csupán istentiszteletek alkalmával nyitják ki.
  • A közelben áll a néprajzi múzeum, a környék román népművészetét mutatja be.
  • Ferences templom és kolostor. A városban élő ferencesekről az első adat 1260-ból való, 1344-ben pedig beginaháza is volt. 1302-ben az erdélyi custodia székhelye.[17] A mai templom elődjét a 14. században építették. A reformáció után főként az unitáriusok használták, majd 1661 és 1730 között romosan állt. 1725-ben települtek vissza a szerzetesek és 1730-ban szervezték újjá a római katolikus egyházközséget. Ez idő tájt építették újjá kolostorukat és a templomot. Utóbbit 1880-ban bővítették. A kolostorban 1999-ben kezdte meg működését a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent Erzsébet Gyermekotthona.[18]
  • A református kollégium 1847-ben épült „régi” épületében a városi kórház, az 1901-ben épült „új” épületben az Aurel Vlaicu Nemzeti Kollégium működik. Szintén műemlék az 1900-ból való volt leánypolgári, ma Nikolaus Olahus Iskolacsoport.
  • Az Istenanya elszenderülése ortodox templom a belváros szélén, a Szászsebes felé vezető országút jobb oldalán áll. Stílusa jellemző a környék ortodox templomaira. Maga a templom vagy 17011705 körül (amint a szentély falába épített feliratos kövön olvasható) vagy 1780-ban, faerkélyes tornya 1873-ban épült.
  • Az 1878 körül épült volt neológ[19] zsinagóga a vár keleti oldalánál található.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A szászvárosi gyógynövény-feldolgozást Faragó András gyógyszerész teremtette meg, aki 1908-ban költözött a városba és felesége révén 1910-ben megörökölte a városi gyógyszertárat. Hivatásszerűen gyűjtötte a gyógynövényekkel kapcsolatos népi ismereteket és vizsgálta őket laboratóriumában. 1929-ben tizenöt fővel megalapította a Digitalis szövetkezetet, az első, gyógynövények termesztésével és gyógyteák készítésével foglalkozó vállalkozást Romániában.[21] Az üzem a szocializmus idején a Plapaf állami vállalathoz tartozott. 100%-ban román tőkével privatizálták és a legjelentősebb szereplő a gyógyteák romániai piacán.
  • A szintén sok évtizedes hagyományú bőrfeldolgozást ma két, olasz érdekeltségű bőrgyár képviseli.
  • A japán Sumitomo Csoport 2003-ban alapított üzeme elektromos kábeleket gyárt.[22]
  • Az olasz Sogeco cég szintén 2003-ban létesítette szászvárosi üzemét, amely kávéfőző gépeket gyárt.[23]
  • A várostól nyugatra, egy volt katonai objektumban 2009-ben katonai témájú kalandparkot alakítottak ki. Mellette gyógyfürdő is működik.[24]

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városban két középfokú oktatási intézmény működik. Az Aurel Vlaicu Nemzeti Kollégium[25] a volt református kollégium 1901-ben épült reprezentatív „új” épületében, a Nikolaus Olahus Iskolacsoport pedig a volt állami polgári leányiskola 1900-ból való épületében.[26]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szászváros testvérvárosai a következők:[27]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Draskóczy István: Az erdélyi Szászföld demográfiai helyzete a 16. század elején. Erdélyi Múzeum, 1999, 1–2.
  4. Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest, 1982.
  5. Zoványi JenőMagyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8 Online elérés
  6. Ősz Sándor Előd: A Szászvárosi Református Kollégium diáksága 1669–1848. Kolozsvár, 2006
  7. Dósa Dénes: A szászvárosi ev. ref. Kún-kollegium története. Szászváros, 1897, 16. o.
  8. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek a közoktatás 1870. és 1871. évi állapotáról szóló s az országgyűlés elé terjesztett jelentése 1872. Budán, 1872, mell.
  9. Simon Ferenc: A szászvárosi Kún-kollegium története 1878–1895.= A szászvárosi ev. ref. története az 1894–95 tanévről. Szászváros, 1895, 52–82. o.
  10. Dósa, i. m., 126. és 134–136. o.
  11. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 34. o.
  12. Kuun Géza: Gyermekéveim. Erdélyi Muzeum, 1904, 545. o.
  13. Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története. Bp., 1986
  14. Libertatea, 1909, 38. sz.
  15. Ioan Mihu: Spicuiri din gândurile mele politice, culturale, economice. Sibiu, 1938, 473.
  16. Moța Szászvárosban született fia, Ionel Moța vasgárdista önkéntesként a nacionalisták oldalán esett el a spanyol polgárháborúban, halála után pedig a mozgalom jelképes alakjai közé került.
  17. Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 30. o.
  18. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány webhelye
  19. Frojimovics Kinga: Neológ (kongresszusi) és status quo ante rabbik Magyarországon 1869-től napjainkig. Budapest, 2008, 112–3. o.
  20. Ősz Sándor Előd, i. m.
  21. www.faresbiovital.ro
  22. www.sews-e.com
  23. goliath.ecnext.com
  24. A komplexum honlapja (angolul)
  25. www.colegiulavlaicu.ro
  26. (archivált változat)
  27. Replica, 2007. január 25–31.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szászváros témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]