Felsőcsertés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Felsőcsertés (Certeju de Sus)
Certej.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang községközpont
Beosztott falvak Boksatelep (Bocșa Mare), Bocșa Mică, Hondol, Magura, Nagyág, Nozság, Toplica és Vormága
Polgármester Petru Adrian Cîmpian (Szociálliberális Unió), 2012
SIRUTA-kód 89259
Népesség
Népesség 1477 fő (2011. okt 31.)[1]
Magyar lakosság 15
Község népessége 3126 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 300 m
Terület 89,65 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Felsőcsertés (Románia)
Felsőcsertés
Felsőcsertés
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 58′ 49″, k. h. 22° 59′ 19″Koordináták: é. sz. 45° 58′ 49″, k. h. 22° 59′ 19″
Felsőcsertés weboldala

Felsőcsertés (Csertés, románul: Certeju de Sus vagy Certej) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-Szigethegység déli peremén, Dévától 19 km-re északkeletre található.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd Csertés szócikkében. A név középkori említései Alsócsertésre vonatkoznak, Felsőcsertést először 1733-ban Csertés, majd 17601762-ben Felső Csertész, 1808-ban pedig Csertésköz alakban említették.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany- és ezüstbányászata jóval korábbi kezdetek után 1734-ben kezdődött újra, amikor az alsócsertési román lakosok rátaláltak a Mária-tárnára. Egy korabeli híradás szerint fáradságosan művelték, mivel érce nem volt tiszta, viszont gyakran szembetalálkoztak a bányavízzel. 1742-ben a terület egyik felét a Bánffy, a másikat a Bethlen család bírta.[3] A század közepén Born Ignác bérelte egyik bányáját.[4] 1763-ban épült akkor modernnek számító aranyolvasztó kohója, amely 1884-ig működött.[5] 1784-ben egy tárnákkal telilyuggatott hegy rázuhant a falura, 76 házat temetve maga alá. Ekkoriban negyven zúzómalom törte itt a kalcitoskvarcos kőzetet.[6] 1848 előtt Felsőcsertésen volt az Érchegység egyik kincstári aranybeváltóhelye. 1848-ban alakult római katolikus plébániája, melynek hívei főként a német eredetű bányászok és kohászok közül kerültek ki. A híveket korábban, 1748 és 1804 között a dévai bolgár ferencesek gondozták.[7]

A kincstári kohómű mellett 1879-ben 35 munkás dolgozott.[8] 1909-ben adták át a kincstári tulajdonú bánya új zúzóművét, amely napi 400 mázsa kapacitású volt.[9] 1934-ben új ércelőkészítőt avattak, amelyet drótkötélpálya kötött össze Nagyággal.

1972-ben az esőzések miatt a meddőhányó megcsuszamlott és a hivatalos közlés szerint 45, a helyi emlékezet szerint 80-nál több ember halálát okozta.

Aranybányáját 2006-ban bezárták. 2006 és 2008 között azonban egy kanadai többségi tulajdonú, dévai székhelyű cég jelentős arany- és ezüstlelőhelyet fedezett fel, amelyet külszíni fejtéssel, 16 év alatt szándékszik kitermelni.[10]

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1850-ben 749 lakosából 609 volt román, 68 német, 45 magyar és 27 cigány nemzetiségű; 635 ortodox, 99 római katolikus és 14 református vallású.
  • 1910-ben 768 lakosából 642 volt román, 101 magyar és 21 német anyanyelvű; 638 ortodox, 112 római katolikus, 9 református és 7 zsidó vallású.
  • 2002-ben 1615 lakosából 1596 volt román és 15 magyar nemzetiségű; 1501 ortodox, 36 pünkösdista és 18 római katolikus vallású.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Aranybányászati múzeum.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 128. o.
  4. Issekutz Antal: Adatok Déva XVIII-ik századi történetéhez. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1902, 82. o.
  5. Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története. Bp., 1986
  6. Veress Endre, i. m., 134–135. o.
  7. Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 195. o.
  8. Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881
  9. Jó szerencsét! 1909. szeptember 19.
  10. www.egoldfields.com (angolul) és Nyugati Jelen

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]