Felsőcsertés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Felsőcsertés (Certeju de Sus)
Certej.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang községközpont
Beosztott falvak Boksatelep (Bocșa Mare), Bocșa Mică, Hondol, Magura, Nagyág, Nozság, Toplica és Vormága
Polgármester Petru Adrian Cîmpian (Szociálliberális Unió), 2012
Népesség
Népesség 1477 fő (2011. október 31.)[1]
Község népessége 3126 (2011)[2]
Magyar lakosság 15
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 300 m
Terület 89,65 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Felsőcsertés  (Románia)
Felsőcsertés
Felsőcsertés
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 58′ 49″, k. h. 22° 59′ 19″Koordináták: é. sz. 45° 58′ 49″, k. h. 22° 59′ 19″
Felsőcsertés weboldala

Felsőcsertés (Csertés, románul Certeju de Sus vagy Certej) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-Szigethegység déli peremén, Dévától 19 km-re északkeletre található.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd Csertés szócikkében. A név középkori említései Alsócsertésre vonatkoznak, Felsőcsertést először 1733-ban Csertés, majd 17601762-ben Felső Csertész, 1808-ban pedig Csertésköz alakban említették.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany- és ezüstbányászata jóval korábbi kezdetek után 1734-ben kezdődött újra, amikor az alsócsertési román lakosok rátaláltak a Mária-tárnára. Egy korabeli híradás szerint fáradságosan művelték, mivel érce nem volt tiszta, viszont gyakran szembetalálkoztak a bányavízzel. 1742-ben a terület egyik felét a Bánffy, a másikat a Bethlen család bírta.[3] A század közepén Born Ignác bérelte egyik bányáját.[4] 1763-ban épült akkor modernnek számító aranyolvasztó kohója, amely 1884-ig működött.[5] 1784-ben egy tárnákkal telilyuggatott hegy rázuhant a falura, 76 házat temetve maga alá. Ekkoriban negyven zúzómalom törte itt a kalcitoskvarcos kőzetet.[6] 1848 előtt Felsőcsertésen volt az Érchegység egyik kincstári aranybeváltóhelye. 1848-ban alakult római katolikus plébániája, melynek hívei főként a német eredetű bányászok és kohászok közül kerültek ki. A híveket korábban, 1748 és 1804 között a dévai bolgár ferencesek gondozták.[7]

A kincstári kohómű mellett 1879-ben 35 munkás dolgozott.[8] 1909-ben adták át a kincstári tulajdonú bánya új zúzóművét, amely napi 400 mázsa kapacitású volt.[9] 1934-ben új ércelőkészítőt avattak, amelyet drótkötélpálya kötött össze Nagyággal.

1972-ben az esőzések miatt a meddőhányó megcsuszamlott és a hivatalos közlés szerint 45, a helyi emlékezet szerint 80-nál több ember halálát okozta.

Aranybányáját 2006-ban bezárták. 2006 és 2008 között azonban egy kanadai többségi tulajdonú, dévai székhelyű cég jelentős arany- és ezüstlelőhelyet fedezett fel, amelyet külszíni fejtéssel, 16 év alatt szándékszik kitermelni.[10]

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1850-ben 749 lakosából 609 volt román, 68 német, 45 magyar és 27 cigány nemzetiségű; 635 ortodox, 99 római katolikus és 14 református vallású.
  • 1910-ben 768 lakosából 642 volt román, 101 magyar és 21 német anyanyelvű; 638 ortodox, 112 római katolikus, 9 református és 7 zsidó vallású.
  • 2002-ben 1615 lakosából 1596 volt román és 15 magyar nemzetiségű; 1501 ortodox, 36 pünkösdista és 18 római katolikus vallású.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Aranybányászati múzeum.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 128. o.
  4. Issekutz Antal: Adatok Déva XVIII-ik századi történetéhez. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1902, 82. o.
  5. Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története. Bp., 1986
  6. Veress Endre, i. m., 134–135. o.
  7. Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 195. o.
  8. Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881
  9. Jó szerencsét! 1909. szeptember 19.
  10. www.egoldfields.com (angolul) és Nyugati Jelen

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]