Boica (községközpont)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boica (Băița)
Boica foter.JPG
Boica főtere, a háttérben a római katolikus templommal és a Boicai-Magurával
Boica címere
Boica címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang községközpont
Beosztott falvak Bárbura, Felsőkajanel, Füzesd, Hercegány, Krecsunesd, Nyavalyásfalva, Ormingya, Pestyere, Szelistye, Tresztia
Polgármester Damian Diniș (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 334075
Népesség
Népesség 386 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 10
Község népessége 3712 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 289–390 m
Terület 111,4 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Boica  (Románia)
Boica
Boica
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 01′ 52″, k. h. 22° 53′ 34″Koordináták: é. sz. 46° 01′ 52″, k. h. 22° 53′ 34″
Boica weboldala
Boica látképe 1900 körül
Az ortodox templom
A római katolikus templom

Boica vagy Kisbánya (románul: Băița, népiesen Boița) falu Romániában, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-érchegységben, Dévától 24 kilométerre északra fekszik, egy ÉNY–DK-i irányban húzódó, patkó alakú, kilenc kilométer hosszú és öt kilométer széles medencében, amelyet északon hét–kilencszáz, keleten kilencszáz–ezeregyszáz, délen pedig hat–hétszáz méteres hegyek fognak közre. A község területének művelési ágak szerinti megoszlása: 36% erdő, 27% legelő, 17% szántó és 13% rét.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Boica és a Kisbánya név azonos jelentésű (Nagybányá-nak Körösbányát nevezték). Először német eredetű néven mint Perneseyfen bukkan föl 1427-ben. Később 1444-ben Kysbanyah alio nomine Medwepathaka, 1750-ben Boicza.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aranybányáit a rómaiak óta művelték. 1444-ben valószínűleg német lakosú bányaváros volt a világosvári uradalomban, Zaránd vármegyében (csak 1876-ban csatolták Hunyad megyéhez). 1525-ben oppidum, 13 családdal (11 jobbágy és két zsellér). Korábban a körösbányai uradalomhoz tartozott, ekkor külön kincstári uradalom központja lett. A 16. században valószínűleg folyamatosan folyt az aranybányászat. 1673-ban négy román jobbágy lakta, tíz fiúval. Bányáit 1742-ben a helyi román lakosság bérelte a kincstártól és művelte. 1766-ban mindössze 59 ortodox hívőt írtak össze benne. 1769-ben római katolikus kápolna épült. 1771-től a kincstár német, magyar és szlovák nyelvű, római katolikus bányászokat telepített be. 1784-ben már körülbelül háromszáz helyben lakó és környékbeli bányász dolgozott itt. 1804-ben 51 bányász visszautasította, hogy a bevezetendő új bérezési rendszer szerint dolgozzék és április 10-én nem vette fel a munkát. Április–májusban sikeresen tárgyaltak a nagyszebeni kincstárral bérük rendezéséről. Ekkor a bányákban 345-en dolgoztak, római katolikus egyházához pedig 590 lélek tartozott. 1827-ben a kincstártól a Moldovan és Petca családok által alapított Boicai Rudolf bányatársaság vette meg bányáit. 1846-ban német nyelvű római katolikus és román ortodox iskolája működött.

Lakói 1849. április 2-án küldöttséget menesztettek Csutak Kálmán elé, amely elfogadta a városra kivetett hadisarcot, ha Csutak elkerüli Boicát. A környékbeli falvakból 7-én nagy tömeg gyűlt össze a város mellett és az ott élő negyven magyar kiadatását követelték. Ekkor lakosai egy része a hegyekbe menekült. Csutak serege 14-én három oldalról körülvette, és bár ismét küldöttség ment eléjük megadást ígérve, betört a településre és a ki nem fizetett hadisarcot pusztítással és fosztogatással törlesztette. Csutak ezután két századnyi honvédet hagyott helyőrségként a városban. Ezeket május 19-én, Hatvani második abrudbányai expedíciója után vonták vissza Dévára.

Az akkor már fiú- és lányiskolára elkülönített római katolikus bányásziskolába 1884-ben vezették be a magyar tannyelvet.[3] A Boicai Rudolf bányatársaságot abban az évben a pfalzi Heinrich Klein vette meg, aki 1887-ben Boica és Krecsunesd között megásatta a kétezer méteres Heinrich tárná-t, majd 1889-ben eladta az Első Erdélyi Aranybánya Rt.-nek. A társaság 1895-ben itt és Krecsunesden összesen 754 bányászt foglalkoztatott és 465 kg nyersaranyat termelt ki.[4] 1887-ben nyílt meg első gyógyszertára,[5] 1896-ban megalakult a Boiczai Takarékpénztár, 1897-ben pedig a Zarandeana bank.

1920-ban a bányákat előbb a német Harkort cég vette meg, majd a román Mica. Mivel veszteségesnek bizonyultak, utóbbi 1928-ban eladta egy helyi társulatnak, amely pedig a helyi lakosoknak adta ki bérbe. A két világháború között magyar nyelvű római katolikus iskolája működött 1935-ig, amikor gyerekek hiányában bezárták. Római katolikus egyháza 1971 óta Brád filiája. 1953-ban az állam újra megnyitotta a településtől délkeletre található, már a rómaiak által is művelt Troița bányát, de a kitermelés csak 1960-ig zajlott. Azóta nem folyik aranybányászat Boicán.

1910-ben 1220 lakosából 714 volt román, 313 német és 191 magyar anyanyelvű; 684 ortodox és 480 római katolikus vallású.

2002-ben 466 lakosa közül 427 volt román, 10 magyar és 8 német nemzetiségű; 427 ortodox és 28 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Kovács Gyárfás: A bányavidéki róm. kath. esperesi kerület plébániáinak története. Szamosujvártt, 1895, 65. o.
  4. Matlekovits Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor. 2. köt., Bp., 1898, 13. o.
  5. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ioachim Lazăr: Comuna Băița. Deva, 2007
  • Constantin Nichitean – Coralia Maria Jianu: Minele de aur Băița-Crăciunești: repere de istorie [1]