Boica (községközpont)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boica (Băița)
Boica foter.JPG
Boica főtere, a háttérben a római katolikus templommal és a Boicai-Magurával
Boica címere
Boica címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang községközpont
Beosztott falvak Bárbura, Felsőkajanel, Füzesd, Hercegány, Krecsunesd, Nyavalyásfalva, Ormingya, Pestyere, Szelistye, Tresztia
Polgármester Damian Diniș (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 334075
SIRUTA-kód 88109
Népesség
Népesség 386 fő (2011. okt 31.)[1]
Magyar lakosság 10
Község népessége 3712 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 289–390 m
Terület 111,4 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Boica (Románia)
Boica
Boica
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 01′ 52″, k. h. 22° 53′ 34″Koordináták: é. sz. 46° 01′ 52″, k. h. 22° 53′ 34″
Boica weboldala
Boica látképe 1900 körül
Az ortodox templom
A római katolikus templom

Boica vagy Kisbánya (románul: Băița, népiesen Boița) falu Romániában, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-érchegységben, Dévától 24 kilométerre északra fekszik, egy ÉNY–DK-i irányban húzódó, patkó alakú, kilenc kilométer hosszú és öt kilométer széles medencében, amelyet északon hét–kilencszáz, keleten kilencszáz–ezeregyszáz, délen pedig hat–hétszáz méteres hegyek fognak közre. A község területének művelési ágak szerinti megoszlása: 36% erdő, 27% legelő, 17% szántó és 13% rét.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Boica és a Kisbánya név azonos jelentésű (Nagybányá-nak Körösbányát nevezték). Először német eredetű néven mint Perneseyfen bukkan föl 1427-ben. Később 1444-ben Kysbanyah alio nomine Medwepathaka, 1750-ben Boicza.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aranybányáit a rómaiak óta művelték. 1444-ben valószínűleg német lakosú bányaváros volt a világosvári uradalomban, Zaránd vármegyében (csak 1876-ban csatolták Hunyad megyéhez). 1525-ben oppidum, 13 családdal (11 jobbágy és két zsellér). Korábban a körösbányai uradalomhoz tartozott, ekkor külön kincstári uradalom központja lett. A 16. században valószínűleg folyamatosan folyt az aranybányászat. 1673-ban négy román jobbágy lakta, tíz fiúval. Bányáit 1742-ben a helyi román lakosság bérelte a kincstártól és művelte. 1766-ban mindössze 59 ortodox hívőt írtak össze benne. 1769-ben római katolikus kápolna épült. 1771-től a kincstár német, magyar és szlovák nyelvű, római katolikus bányászokat telepített be. 1784-ben már körülbelül háromszáz helyben lakó és környékbeli bányász dolgozott itt. 1804-ben 51 bányász visszautasította, hogy a bevezetendő új bérezési rendszer szerint dolgozzék és április 10-én nem vette fel a munkát. Április–májusban sikeresen tárgyaltak a nagyszebeni kincstárral bérük rendezéséről. Ekkor a bányákban 345-en dolgoztak, római katolikus egyházához pedig 590 lélek tartozott. 1827-ben a kincstártól a Moldovan és Petca családok által alapított Boicai Rudolf bányatársaság vette meg bányáit. 1846-ban német nyelvű római katolikus és román ortodox iskolája működött.

Lakói 1849. április 2-án küldöttséget menesztettek Csutak Kálmán elé, amely elfogadta a városra kivetett hadisarcot, ha Csutak elkerüli Boicát. A környékbeli falvakból 7-én nagy tömeg gyűlt össze a város mellett és az ott élő negyven magyar kiadatását követelték. Ekkor lakosai egy része a hegyekbe menekült. Csutak serege 14-én három oldalról körülvette, és bár ismét küldöttség ment eléjük megadást ígérve, betört a településre és a ki nem fizetett hadisarcot pusztítással és fosztogatással törlesztette. Csutak ezután két századnyi honvédet hagyott helyőrségként a városban. Ezeket május 19-én, Hatvani második abrudbányai expedíciója után vonták vissza Dévára.

Az akkor már fiú- és lányiskolára elkülönített római katolikus bányásziskolába 1884-ben vezették be a magyar tannyelvet.[3] A Boicai Rudolf bányatársaságot abban az évben a pfalzi Heinrich Klein vette meg, aki 1887-ben Boica és Krecsunesd között megásatta a kétezer méteres Heinrich tárná-t, majd 1889-ben eladta az Első Erdélyi Aranybánya Rt.-nek. A társaság 1895-ben itt és Krecsunesden összesen 754 bányászt foglalkoztatott és 465 kg nyersaranyat termelt ki.[4] 1887-ben nyílt meg első gyógyszertára,[5] 1896-ban megalakult a Boiczai Takarékpénztár, 1897-ben pedig a Zarandeana bank.

1920-ban a bányákat előbb a német Harkort cég vette meg, majd a román Mica. Mivel veszteségesnek bizonyultak, utóbbi 1928-ban eladta egy helyi társulatnak, amely pedig a helyi lakosoknak adta ki bérbe. A két világháború között magyar nyelvű római katolikus iskolája működött 1935-ig, amikor gyerekek hiányában bezárták. Római katolikus egyháza 1971 óta Brád filiája. 1953-ban az állam újra megnyitotta a településtől délkeletre található, már a rómaiak által is művelt Troița bányát, de a kitermelés csak 1960-ig zajlott. Azóta nem folyik aranybányászat Boicán.

1910-ben 1220 lakosából 714 volt román, 313 német és 191 magyar anyanyelvű; 684 ortodox és 480 római katolikus vallású.

2002-ben 466 lakosa közül 427 volt román, 10 magyar és 8 német nemzetiségű; 427 ortodox és 28 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Kovács Gyárfás: A bányavidéki róm. kath. esperesi kerület plébániáinak története. Szamosujvártt, 1895, 65. o.
  4. Matlekovits Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor. 2. köt., Bp., 1898, 13. o.
  5. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ioachim Lazăr: Comuna Băița. Deva, 2007
  • Constantin Nichitean – Coralia Maria Jianu: Minele de aur Băița-Crăciunești: repere de istorie [1]