Abrudbánya
| Abrudbánya (Abrud, Gross-Schlatten/Altenburg) | |||
 |
|||
|
|||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Románia |
||
| Történelmi régió | Erdély | ||
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió | ||
| Megye | Fehér | ||
| Rang | város | ||
| Beosztott falvak | Abrudfalva, Szarvaspataktorka, Szuhár | ||
| Polgármester | Rațiu Tiberiu Ioan (PD-L) | ||
| Irányítószám | 515100[1] | ||
| Körzethívószám | 0x58[2] | ||
| Népesség | |||
| Népesség | 4819 fő (2002)[3] +/- | ||
| Község népessége | 6195 (2002)[4] | ||
| Magyar lakosság | 71 | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 627 m | ||
| Terület | 3,2 km² | ||
| Időzóna | EET, UTC+2 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Abrudbánya
Pozíció Románia térképén
|
|||
Abrudbánya (románul Abrud, németül Gross-Schlatten vagy Altenburg, római neve Abrutus, majd Auraria Maior, szászul Grissa) város Romániában, Fehér megyében. Erdély egyik legfestőibb történelmi városközpontjával rendelkező helysége.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Topánfalvától 10 km-re délre, az Erdélyi-érchegységben fekszik.
[szerkesztés] Nevének eredete
A latin obrussa (= próbakő) eredete a görög obruda (= aranykiolvasztás) főnévből való. A bánya utótag az arany- és ezüstbányászatra utal.
[szerkesztés] Története
A településen a hallstatt kor kései szakaszára jellemző aranyláncot és -karkötőt találtak.[5]
A rómaiak bányászvárost alapítottak ezen a helyen, Abrutus majd Auraria Maior néven.[6] A rómaiak jelenlétére őt sírkő, egy oltár, több halotti érem és szobor, illetve edényleletek mutatnak.[5]
Első ismert birtokosa a Kán nemzetséghez tartozó Yula bán volt.
1271-ben Obruth néven említik, a név későbbi változatai Onrudbania (1320), Zlathnyabánya, alias Abrudbánya 1425), civitas Altenburg (1427), Abrugybánya (1585).[7] A környék ércbányászatának központja, vásáros hely. 1270–1271-ben V. István az erdélyi káptalannak adományozta, 1316-ban azonban egy oklevél tanúsága szerint a magyarigeni és boroskrakkói német telepesek kapták meg, 1320-tól azonban ismét a káptalané lett.[7] 1453-ban V. László egyes bányavárosi jogokat adoményozott a településnek, de részben a káptalannak is megmaradtak a jogai.[6] A településen már 1569-ben nyomda működött, melyet Karádi Pál unitárius pap működtetett.[6] A nyomda egyetlen ma ismert terméke a Comoedia Balassi Mennihart arultatasarol, melliel el szakada az Magyar Orszagi masodic valaztot Ianos kiraltul című munka.[8]
1784. november 7-én a települést felkelt román parasztok dúlták fel, magyar lakosságát nagyrészt legyilkolták. 1849. május 9-én itt győzte le Avram Iancu román serege Hatvani Imre honvédseregét, ezt követően a románok Kossuth követét, Ioan Dragoș román nemzetiségű országgyűlési képviselőt felkoncolták. Május 16-án Hatvany bevonult a városba, majd az ostromló román túlerő hatására május 19-én elhagyni kényszerült. A románok a magyar sereget megtámadták és a velük menekülő lakosokkal együtt lemészárolták. Június 11-én és 13-án a Kemény Farkas vezette honvédsereg megverte a román sereget.
A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásához tartozott.
1850-ben 4200 lakosából 3113 román, 691 magyar, 241 cigány és 130 német volt. 1910-ben 7749 lakosából 6316 román, 1329 magyar és 35 német volt. 2002-ben 6195 lakosából 6080 román, 76 magyar, 33 cigány és 3 német volt.[9]
Jelenleg a városközpontban kétnyelvű (román és magyar) föliratokat is láthat az arralátogató turista.
[szerkesztés] Híres emberek
- Itt született 1814. június 5-én Kagerbauer Antal építész.
- Itt született 1926. július 22-én Fazakas Béla magyar orvos, orvosi szakíró.
[szerkesztés] Irodalom
- Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia, 1849. Hatvani Imre szabadcsapatvezér és a magyar-román megbékélés meghiúsulása (Heraldika Kiadó, 1999) ISBN 9638585315
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑
- ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ^ a b
- ^ a b c
- ^ a b Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6 Online elérés
- ↑
- ↑
.svg&filetimestamp=20110607203513){kind=small}
