Brád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brád (Brad)
Brad Skyline.jpg
Brád címere
Brád címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang municípium
Beosztott falvak Cerecel, Mesztákon, Pottingány, Ruda, Vályabrád
Polgármester Florin Cazacu (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 335200
Körzethívószám 02 54
Népesség
Népesség 12 430 fő (2011. október 31.)[1]
Község népessége 14 495 (2011)[2]
Magyar lakosság 216
Népsűrűség 206 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 278 m
Terület 79,98 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Brád  (Románia)
Brád
Brád
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 07′ 46″, k. h. 22° 47′ 24″Koordináták: é. sz. 46° 07′ 46″, k. h. 22° 47′ 24″
Brád weboldala
Az 1890-ben épült brádi vasútállomás
A 2005-ben felújított brádi református templom
A római katolikus templom

Brád (románul Brad) municípium Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-érchegységben, a Fehér-Körös partján, Dévától 32 km-re északnyugatra, egy medencében fekszik. 450–500 méteres tengerszint feletti magasságú hegyek veszik körbe.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a „fenyő” jelentésű román brad szóból való. Először 1585-ben, Brad néven említették.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Muncelu-Brad nevű helyen római urnás temetőt tártak fel, amelyet valószínűleg illíriai, aranybányászattal foglalkozó telepesek használtak. Római kori aranybányászata a középkorban feledésbe merült.

1702-ben kapta szabadalmát éves nagyvásár és hetivásár tartására.[3] 1703. szeptember 19-én itt győzte le az erdélyi kuruc sereg a Száva Mihály zarándi főispán által vezetett nemesi hadakat.

Bányáit a 18. században a Ribiczei család vette ismét művelés alá, később a Tholdalagi és a Zeyk család tulajdonába kerültek. Alkalmaztak itt egy, a későbbi bányavasút elődjének tekinthető, nyomkarikával ellátott fagörgőkön gördülő bányakocsitípust.

Református egyháza 1766-ban 64 férfit és 76 nőt számlált. A gyülekezet főként nemesekből állt, amire jellemző, hogy 1795-ben mind a tizenegy presbitere alá tudta írni a nevét.[4] A helyi vásárok vámja a 18. században és a 19. század első felében a helyi és a ribicei egyházközséget illette.

A Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés kezdetén, 1784. november 2-án a fellázadt parasztok Crișan vezetésével lerohanták Brádot és megöltek 14 nemest (köztük a szolgabírót) és a református lelkészt. 1786-ban 1499 lakosából 60% volt jobbágy, 24% zsellér, 6% nemes és hat pap.

Egy 1837-es látogató csúnya, kicsiny falunak írta le, egy kis bolttal, sóárudával, nemesi udvarházakkal, érczúzókkal és egy fűrészmalommal.[5] Az 1840-es években aranybeváltó hivatal működött benne, évi öt marhavásár,[6] csütörtökönként pedig forgalmas hetivásárok színhelye volt. 1843-ban Zaránd vármegye felekezetektől független iskolát indított, egy magyar és egy román tanítóval.

1848. november 7-én vonult be az addig a felkelők által uralt városba Gál László őrnagy. Kiszabadította az itt fogva tartott magyarokat és tizenhárom lakost kivégeztetett. 1849 január–februárban ismét Ioan Buteanu tartotta ellenőrzése alatt. Március 18-án Csutak Kálmán elfoglalta, április 9-én visszaverte Buteanu támadását és 16-án ide helyezte át főhadiszállását. 18-ig ugyanide vonultak be Hatvani Imre századai. Tőlük függetlenül érkezett a városba Ioan Dragoș, aki másnap innen írt levelet Avram Iancunak és Buteanunak. Április 22-én itt szentelték fel a Hatvani-féle szabadcsapat zászlaját, és esküjük szövegébe már bevették a magyar köztársaságot is. 29-én Bánffy János leváltotta Csutakot és Hatvanit nevezte ki a zarándi dandár élére. Egyben a dandár főerejét jelentő 27. honvédzászlóaljat Freidorfra vezényelte. Május 2-án érkezett vissza Dragoș Debrecenből, ahová Iancu válaszát kézbesítette. 3-án Bihari Márton rudai bányaigazgató felkereste Hatvanit és óva intette Abrudbánya megtámadásától, mert biztos értesülése szerint ez esetben Iancu elpusztítaná a város magyarságát. Május 6-án Hatvani ezer fővel (akik felének nem volt lőfegyvere) innen indult először Abrudbánya ellen és 10-én ugyanide tért vissza expedíciójából. Másodszor 15-én hajnalban, szerény erősítéssel (főként a 12-én érkezett két német légiós századdal) indult újra Abrudbányára és 19-én érkezett vissza. Közben 15-én délben ideérkezett Inczédy László ezredes, a dandár új parancsnoka, és Hatvani segítségére indult, de Balsánál a felkelők visszaverték. 19-én Kovách Ágoston kormánybiztos és Ribitzei Ferenc alispán a túlerő miatt elhatározták Zaránd megye föladását. 20-án a bevonuló felkelők részben felgyújtották. Júniusban a visszatérő honvédcsapatok 31 főt kivégeztek.[7] Az 1858-ban idelátogató Jókai Mór így írt róla: “Én nem tudom, talán a mondák emléke okozta azt, de illyen szomorú falut én sohasem láttam; ollyan elhagyatott minden...”[8]

1869-ban a zaránd–nagyhalmágyi ortodox esperesi kerület kilencvenkét Zaránd vármegyei falu adományaiból, Ioan Pipoș főispán és a zarándi román közigazgatás közreműködésével felállította a román tannyelvű brádi ortodox algimnáziumot. Eredetileg nyolc osztályos gimnáziumnak tervezték, de csak az elsőtől a negyedik osztályig sikerült kiépíteniük. Tanári kara az 1886/87-es tanévben mindössze négy, az 1891/92-es tanévben hat főből állt. Diákjainak túlnyomó többsége a 20. század elején is a volt zarándi területekről származott.[9]

1876-ban, Zaránd vármegye felszámolása után lett Hunyad megye egyik járásának székhelye. A környék nemesfémbányászatának fellendülésével az 1890-es évektől megnőtt a jelentősége. 1896-ban lett az Arad–Csanádi Vasút végállomása. Az Aradról érkezett Róth Ferenc 1903-ban felállította az első nyomdát, és megindította a Zaránd című hetilapot. Az állami tanfelügyelő 1908-ban magyar tannyelvű polgári fiúiskolát szervezett benne. 1911-ben alakult meg római katolikus plébániája.

1927-ban kapott városi rangot. 1930-ban községgé minősítették vissza, majd 1941-től immár véglegesen város, 1995-től pedig municípium. A szocializmus idején foglalkoztatott több ezer bányász azonban az 1990-es évek elején elveszítette munkáját.

1910-ben 4272 lakosából 3108 román, 922 magyar, 130 főként cigány, 80 német és 32 szlovák anyanyelvű; 3164 ortodox, 509 római katolikus, 263 református, 180 zsidó, 87 görög katolikus és 45 evangélikus vallású volt.

2002-ben 14 036 főből 13 588 volt román, 216 magyar és 153 cigány nemzetiségű; 13 231 ortodox, 242 római katolikus és 145 pünkösdista vallású.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Brád elsősorban történeti aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik csúcspontja. A 2009-ben éppen felújítás alatt álló Aranymúzeum az Erdélyi-érchegységből származó példányok segítségével az arany természetes előfordulási formáit, bányászatának és feldolgozásának folyamatát mutatja be.
  • Néprajzi múzeum (1987-ben alapították).
  • Az Avram Iancu Nemzeti Kollégium (a volt ortodox gimnázium) 1914–16-ból való épülete Ioan Duşoi brassói építész tervei szerint épült.[10]
  • A vasútállomás műemlék épülete (1890).

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
  4. Sebestyén Kálmán: Erdély refomátus népoktatása 1780–1848. Bp., 1995, 66. o.
  5. Kerekes Mihály, Nemzeti Társalkodó 1840. évi I. kötet, 42. o., idézi Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 135. o.
  6. Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia 1979, 511. o.
  7. Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia, 1849. Bp., 1999,
    Egyed Ákos: Erdély, 1848-1849. 2. Csíkszereda, 1998 és
    Verzeichniss der, während der jüngsten Revolution im Kronlande Siebenbürgen auf verschiedene Weise gefallenes Menschenopfer. Wien, 1851.
  8. Jókai Mór: More patrio. In J. M.: Cikkek és beszédek. 5. Bp. 1968, 149. o.
  9. Pavel Oprișa: Gimnaziul din Brad și teatrul român. Brașov, 1905,
    Huszár Antal: A magyarországi románok. Budapest, 1907,
    Gagyi Jenő (Veritas): A magyarországi románok egyházi, iskolai, közművelődési, közgazdasági intézményeinek és mozgalmainak ismertetése. Budapest, 1908 és
    Traian Mager: Ținutul Hălmagiului. 3. Arad, 1937.
  10. Nestor Lupei – Romulus Neag – Stelian Circo – Gavrilă Paşcu: Monografia Liceului „Avram Iancu” Brad. Deva, 2009, 64. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Brád témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]