Brád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brád (Brad)
Brad Skyline.jpg
Brád címere
Brád címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang municípium
Beosztott falvak Cerecel, Mesztákon, Pottingány, Ruda, Vályabrád
Polgármester Florin Cazacu (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 335200
Körzethívószám 02 54
SIRUTA-kód 87291
Népesség
Népesség 14 036 fő (2002)[2] +/-
Magyar lakosság 216
Község népessége 14 495 fő (2011. okt 31.)[1]
Népsűrűség 206 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 278 m
Terület 79,98 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Brád (Románia)
Brád
Brád
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 07′ 46″, k. h. 22° 47′ 24″Koordináták: é. sz. 46° 07′ 46″, k. h. 22° 47′ 24″
Brád weboldala
Az 1890-ben épült brádi vasútállomás
A 2005-ben felújított brádi református templom
A római katolikus templom

Brád (románul Brad) municípium Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-érchegységben, a Fehér-Körös partján, Dévától 32 km-re északnyugatra, egy medencében fekszik. 450–500 méteres tengerszint feletti magasságú hegyek veszik körbe.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a „fenyő” jelentésű román brad szóból való. Először 1585-ben, Brad néven említették.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Muncelu-Brad nevű helyen római urnás temetőt tártak fel, amelyet valószínűleg illíriai, aranybányászattal foglalkozó telepesek használtak. Római kori aranybányászata a középkorban feledésbe merült.

1702-ben kapta szabadalmát éves nagyvásár és hetivásár tartására.[3] 1703. szeptember 19-én itt győzte le az erdélyi kuruc sereg a Száva Mihály zarándi főispán által vezetett nemesi hadakat.

Bányáit a 18. században a Ribiczei család vette ismét művelés alá, később a Tholdalagi és a Zeyk család tulajdonába kerültek. Alkalmaztak itt egy, a későbbi bányavasút elődjének tekinthető, nyomkarikával ellátott fagörgőkön gördülő bányakocsitípust.

Református egyháza 1766-ban 64 férfit és 76 nőt számlált. A gyülekezet főként nemesekből állt, amire jellemző, hogy 1795-ben mind a tizenegy presbitere alá tudta írni a nevét.[4] A helyi vásárok vámja a 18. században és a 19. század első felében a helyi és a ribicei egyházközséget illette.

A Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés kezdetén, 1784. november 2-án a fellázadt parasztok Crișan vezetésével lerohanták Brádot és megöltek 14 nemest (köztük a szolgabírót) és a református lelkészt. 1786-ban 1499 lakosából 60% volt jobbágy, 24% zsellér, 6% nemes és hat pap.

Egy 1837-es látogató csúnya, kicsiny falunak írta le, egy kis bolttal, sóárudával, nemesi udvarházakkal, érczúzókkal és egy fűrészmalommal.[5] Az 1840-es években aranybeváltó hivatal működött benne, évi öt marhavásár,[6] csütörtökönként pedig forgalmas hetivásárok színhelye volt. 1843-ban Zaránd vármegye felekezetektől független iskolát indított, egy magyar és egy román tanítóval.

1848. november 7-én vonult be az addig a felkelők által uralt városba Gál László őrnagy. Kiszabadította az itt fogva tartott magyarokat és tizenhárom lakost kivégeztetett. 1849 január–februárban ismét Ioan Buteanu tartotta ellenőrzése alatt. Március 18-án Csutak Kálmán elfoglalta, április 9-én visszaverte Buteanu támadását és 16-án ide helyezte át főhadiszállását. 18-ig ugyanide vonultak be Hatvani Imre századai. Tőlük függetlenül érkezett a városba Ioan Dragoș, aki másnap innen írt levelet Avram Iancunak és Buteanunak. Április 22-én itt szentelték fel a Hatvani-féle szabadcsapat zászlaját, és esküjük szövegébe már bevették a magyar köztársaságot is. 29-én Bánffy János leváltotta Csutakot és Hatvanit nevezte ki a zarándi dandár élére. Egyben a dandár főerejét jelentő 27. honvédzászlóaljat Freidorfra vezényelte. Május 2-án érkezett vissza Dragoș Debrecenből, ahová Iancu válaszát kézbesítette. 3-án Bihari Márton rudai bányaigazgató felkereste Hatvanit és óva intette Abrudbánya megtámadásától, mert biztos értesülése szerint ez esetben Iancu elpusztítaná a város magyarságát. Május 6-án Hatvani ezer fővel (akik felének nem volt lőfegyvere) innen indult először Abrudbánya ellen és 10-én ugyanide tért vissza expedíciójából. Másodszor 15-én hajnalban, szerény erősítéssel (főként a 12-én érkezett két német légiós századdal) indult újra Abrudbányára és 19-én érkezett vissza. Közben 15-én délben ideérkezett Inczédy László ezredes, a dandár új parancsnoka, és Hatvani segítségére indult, de Balsánál a felkelők visszaverték. 19-én Kovách Ágoston kormánybiztos és Ribitzei Ferenc alispán a túlerő miatt elhatározták Zaránd megye föladását. 20-án a bevonuló felkelők részben felgyújtották. Júniusban a visszatérő honvédcsapatok 31 főt kivégeztek.[7] Az 1858-ban idelátogató Jókai Mór így írt róla: “Én nem tudom, talán a mondák emléke okozta azt, de illyen szomorú falut én sohasem láttam; ollyan elhagyatott minden...”[8]

1869-ban a zaránd–nagyhalmágyi ortodox esperesi kerület kilencvenkét Zaránd vármegyei falu adományaiból, Ioan Pipoș főispán és a zarándi román közigazgatás közreműködésével felállította a román tannyelvű brádi ortodox algimnáziumot. Eredetileg nyolc osztályos gimnáziumnak tervezték, de csak az elsőtől a negyedik osztályig sikerült kiépíteniük. Tanári kara az 1886/87-es tanévben mindössze négy, az 1891/92-es tanévben hat főből állt. Diákjainak túlnyomó többsége a 20. század elején is a volt zarándi területekről származott.[9]

1876-ban, Zaránd vármegye felszámolása után lett Hunyad megye egyik járásának székhelye. A környék nemesfémbányászatának fellendülésével az 1890-es évektől megnőtt a jelentősége. 1896-ban lett az Arad–Csanádi Vasút végállomása. Az Aradról érkezett Róth Ferenc 1903-ban felállította az első nyomdát, és megindította a Zaránd című hetilapot. Az állami tanfelügyelő 1908-ban magyar tannyelvű polgári fiúiskolát szervezett benne. 1911-ben alakult meg római katolikus plébániája.

1927-ban kapott városi rangot. 1930-ban községgé minősítették vissza, majd 1941-től immár véglegesen város, 1995-től pedig municípium. A szocializmus idején foglalkoztatott több ezer bányász azonban az 1990-es évek elején elveszítette munkáját.

1910-ben 4272 lakosából 3108 román, 922 magyar, 130 főként cigány, 80 német és 32 szlovák anyanyelvű; 3164 ortodox, 509 római katolikus, 263 református, 180 zsidó, 87 görög katolikus és 45 evangélikus vallású volt.

2002-ben 14 036 főből 13 588 volt román, 216 magyar és 153 cigány nemzetiségű; 13 231 ortodox, 242 római katolikus és 145 pünkösdista vallású.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Brád elsősorban történeti aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik csúcspontja. A 2009-ben éppen felújítás alatt álló Aranymúzeum az Erdélyi-érchegységből származó példányok segítségével az arany természetes előfordulási formáit, bányászatának és feldolgozásának folyamatát mutatja be.
  • Néprajzi múzeum (1987-ben alapították).
  • Az Avram Iancu Nemzeti Kollégium (a volt ortodox gimnázium) 1914–16-ból való épülete Ioan Duşoi brassói építész tervei szerint épült.[10]
  • A vasútállomás műemlék épülete (1890).

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  3. Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
  4. Sebestyén Kálmán: Erdély refomátus népoktatása 1780–1848. Bp., 1995, 66. o.
  5. Kerekes Mihály, Nemzeti Társalkodó 1840. évi I. kötet, 42. o., idézi Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 135. o.
  6. Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia 1979, 511. o.
  7. Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia, 1849. Bp., 1999,
    Egyed Ákos: Erdély, 1848-1849. 2. Csíkszereda, 1998 és
    Verzeichniss der, während der jüngsten Revolution im Kronlande Siebenbürgen auf verschiedene Weise gefallenes Menschenopfer. Wien, 1851.
  8. Jókai Mór: More patrio. In J. M.: Cikkek és beszédek. 5. Bp. 1968, 149. o.
  9. Pavel Oprișa: Gimnaziul din Brad și teatrul român. Brașov, 1905,
    Huszár Antal: A magyarországi románok. Budapest, 1907,
    Gagyi Jenő (Veritas): A magyarországi románok egyházi, iskolai, közművelődési, közgazdasági intézményeinek és mozgalmainak ismertetése. Budapest, 1908 és
    Traian Mager: Ținutul Hălmagiului. 3. Arad, 1937.
  10. Nestor Lupei – Romulus Neag – Stelian Circo – Gavrilă Paşcu: Monografia Liceului „Avram Iancu” Brad. Deva, 2009, 64. o.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Brád témájú médiaállományokat.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]