Aranyosbánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aranyosbánya (Baia de Arieș)
Baia de Arieş1.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Fehér
Rang város
Beosztott falvak Berzesd, Felsőcsóra, Muncsal, Simulești, Szártos
Polgármester Traian Pandor (Szociálliberális Unió), 2012
Körzethívószám 0x58[1]
SIRUTA-kód 2915
Népesség
Népesség 4669 fő (2002)[3] +/-
Magyar lakosság 39 (2002)
Község népessége 3461 fő (2011. október 31.)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 495 m
Terület 81 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Aranyosbánya  (Románia)
Aranyosbánya
Aranyosbánya
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 22′ 46″, k. h. 23° 16′ 47″Koordináták: é. sz. 46° 22′ 46″, k. h. 23° 16′ 47″
Aranyosbánya weboldala
Offenbánya az 1870-es években (Veres Ferenc felvétele)

Aranyosbánya, 1911-ig Offenbánya (románul: Baia de Arieș, régen Baia, Ofenbaia, németül Offenberg) város a romániai Fehér megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-szigethegységben, Topánfalvától 25 km-re keletre, az Aranyos jobb partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Aranyosbánya név először 1325-ben fordul elő (Onumberg seu Aranyosbánya). Előtagja utalhat az Aranyos folyóra, de az itt már akkor is bányászott aranyra is. A magyarba is átkerült, német eredetű neve a 'kemence, kohó' jelentésű Ofen szóból származik (először 1427-ben, Offon Banya). Ugyanezen név tükörfordítása lehet az 1334-ben előforduló latin Monte Fornacis ('a kohó hegye') adat. A középkori névalakot ugyan csak 1911-ben, a helységnévrendezés idején tették hivatalossá, de már korábban felelevenítették, valószínűleg a kincstári bányaigazgatás: egy 1891-es említés szerint Aranyosbánya, régi nevén Offenbánya. Mai román neve is az előbbi, hivatalossá tett magyar nevet követi (baia 'bánya', Arieș 'Aranyos').

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német bányászok alapították. Károly Róberttől 1327-ben nyert bányavárosi jogokat. Nemes- és színesfémeket (aranyat, ezüstöt, ólmot, rezet) bányásztak itt. 1606-ban egy tatár betörés elpusztította, valószínűleg ezután vált román többségűvé. Birtokosa, a kincstár az 1770-es években négy olvasztókemencét épített benne, amelyek mellé Csíkszentdomokosról székely vasmunkások települtek be. Római katolikus egyházközsége 1775-ben létesült újra, és 1795-ig a bolgár ferencesek gondozták.[4] Az úgynevezett „Aranynégyszög” egyik csúcsa volt, Brád, Nagyág és Zalatna mellett. 1782. április 16-án a kincstári uradalom jobbágyai a királyhoz írt folyamodványukban a a szabott mértéket meghaladó, a vármegye által követelt adók és járandóságok miatt panaszkodtak. A parasztok részt vettek az 1784-es mozgalomban, Cloșca november 9-én ért Offenbányára. 1782-ben találták itt azt a kőzetmintát, amelyet 1786-ban mint új ásványt, szilvanitot írtak le. A görög katolikus egyház 1832-re nőtt önálló egyházközséggé.[5] A helyi Tordoșan ügyvéd már 1848 pünkösdjén fegyverkezésre szólította fel a parasztokat.[6] Június 18-án Iosif Moga jegyző hirdette ki a jobbágyfelszabadítást, amiről a parasztok itt is úgy tudták, hogy az első balázsfalvi gyűlés vívta ki. Október 25-én a Iosif Moga vezette felkelők lefegyverezték magyar és német nemzetőrségét. Mivel az arany kemény kőzetekben, apró szemcsékben volt található, amelyet csak nehezen tudtak kinyerni, a kitermelés már nem volt jövedelmező, bányászai és kohászai nyomorban éltek.[7] A kiegyezés után a magyar kormány elsősorban szociálpolitikai intézkedésként állított fel új hutákat a településen.[8] Három bányájában 1867-ben hivatalosan 115 főt dolgozott, de Élisée Reclus 1873-as látogatása idején egy idevalósitól úgy hallotta, hogy az egész aranybányászat összesen négy bányászt és négy ellenőrt foglalkoztat.[9] 1879-ben két tellúrércbányája működött, összesen 58 bányásszal.[10] Rudolf Bergner 1884-ben három hivatalnokról és hatvan munkásról tud, akiket elrománosodott németekként azonosított.[11] 1876-ban Torda vármegyétől, ahová korábban tartozott, az újonnan létrehozott Torda-Aranyos vármegyéhez csatolták. 1889-ben Munteana néven román takarékpénztára alakult, 1894-ben megnyílt első gyógyszertára.[12] 1912-ben épült meg a települést Tordával összekötő keskeny vágányú vasút, amely jelenleg használaton kívül van. 1922-től gimnázium működik benne.

A 20. század első felében piritet bányásztak közelében.[13] Az aranybányászatot 1945-től a kommunista hatalom kezdte ismét fejleszteni, korszerűbb eszközökkel. 1951-ben megnyitották a Pacea ('Béke') aknát. 1953-ban cianidos flotálóüzemet adtak át. Ugyanekkor kezdték el a blokkházak építését – ma már 680 blokklakás található a településen. A női munkaerőt az 1978-ban átadott textilgyárban foglalkoztatták, amely magánkézben ma is működik, bár munkásainak száma már jóval kevesebb a kezdeti 1240 főnél. Aranyosbánya 1998-ban kapott városi rangot. 2004-ben az aranybánya bezárt.

1850-ben 1482 lakosából 1064 volt román, 212 német, 152 magyar és 29 cigány nemzetiségű; 909 ortodox, 463 római katolikus, 95 görög katolikus és 15 református vallású.

2002-ben 3292 lakosából 3241 volt román és 39 magyar nemzetiségű; 3194 ortodox vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ortodox temploma 1769-ben épült, belsejét 1829-ben az abrudbányai Simion Silaghi festette ki.
  • Római katolikus temploma 1787-ben épült.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  4. Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 195. o.
  5. Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae
  6. Trócsányi Zsolt: Az erdélyi parasztság története, 1790–1849. Bp., 1956, 345. o.
  7. Gergely Ernő: A magyarországi bányásztársadalom története 1867-ig. Bp., 1986, 88. o.
  8. Eötvös Loránd: Hasznos-e az Offenbányai huták életbeléptetése? (1868)
  9. Hunfalvy János szerk.: Magyarország bányászata a bányakapitányságok 1863–1867. évi jelentései alapján összehasonlitva. Pest, 1869, 136–37. o. és Elysée Reclus: Erdély bányavidéke. Vasárnapi Újság. 1874, 486. o.
  10. Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881
  11. Rudolf Bergner: Siebenbürgen. Eine Darstellung des Landes und der Leute. Leipzig, 1884, 147–148. o.
  12. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o.
  13. Ion Rusu Abrudeanu: Aurul românesc. București, 1933, 283–84. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aranyosbánya témájú médiaállományokat.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]