Tellúr

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
52 antimontellúrjód
Se

Te

Po
Általános
Név, vegyjel, rendszám tellúr, Te, 52
Elemi sorozat félfémek
Csoport, periódus, mező 16, 5, p
Megjelenés ezüstös szürke csillogó
Te,52.jpg
Atomtömeg 127,60(3)  g/mol
Elektronszerkezet [Kr] 4d10 5s² 5p4
Elektronok héjanként 2, 8, 18, 18, 6
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot szilárd
Sűrűség (szobahőm.) 6,24 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on 5,70 g/cm³
Olvadáspont 722,66 K
(449,51 °C, 841,12 °F)
Forráspont 1261 K
(988 °C, 1810 °F)
Olvadáshő\Delta_{fus}{H}^\ominus 17,49 kJ/mol
Párolgáshő \Delta_{vap}{H}^\ominus 114,1 kJ/mol
Moláris hőkapacitás (25 °C) 25,73 J/(mol·K)
Gőznyomás
P/Pa 1 10 100 1 k 10 k 100 k
T/K     (775) (888) 1042 1266
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet hexagonális
Oxidációs szám ±2, 4, 6
(enyhén savas oxid)
Elektronegativitás 2,1 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 869,3 kJ/mol
2.: 1790 kJ/mol
3.: 2698 kJ/mol
Atomsugár 140 pm
Atomsugár (számított) 123 pm
Kovalens sugár 135 pm
Van der Waals-sugár 206 pm
Egyebek
Mágnesség nem mágneses
Hőmérséklet-vezetési tényező (300 K)
(1,97–3,38) W/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd) (20 °C) 2610 m/s
Young-modulus 43 GPa
Nyírási modulus 16 GPa
Kompressziós modulusz 65 GPa
Mohs-keménység 2,25
Brinell-keménység 180 HB
CAS-szám 13494-80-9
Fontosabb izotópok
Fő cikk: A tellúr izotópjai
Izotóp t.e. felezési idő B.m. B.e. (MeV) B.t.
120Te 0,096% Te stabil 68 neutronnal
122Te 2,603% Te stabil 70 neutronnal
123Te 0,908 >1 E13 y ε 0,051 123Sb
124Te 4,816% Te stabil 72 neutronnal
125Te 7,139% Te stabil 73 neutronnal
126Te 18,952% Te stabil 74 neutronnal
128Te 31,687 2,2 E24 y Beta- 0,867 128Xe
130Te 33,799 7,9 E20 y Beta- 2,528 130Xe
Hivatkozások
Tellúr

A tellúr az oxigéncsoportba tartozó kémiai elem. A rendszáma 52, a vegyjele Te, nyelvújításkori neve irany[1]. Ezüstszürke színű, fémes fényű félfém. Kristályai ridegek, könnyen poríthatóak. Lágy, Mohs-keménysége 2,5. A tellúr kis mértékben vezeti az elektromos áramot. Oldhatatlan vízben és szén-diszulfidban. Az olvadékának a színe sötét, a gőze aranyszínű. A gőzét kétatomos molekulák építik fel.

Felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az osztrák származású erdélyi bányamérnök, Müller Ferenc József (17421825) az erdélyi ércek tanulmányozása során fedezte fel, 1782-ben.[2]

.

Kémiai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kémiai tulajdonságai a szelénéire emlékeztetnek. Vegyületeiben az oxidációs száma -2 és +6 között változhat. Csak magas hőmérsékleten lép reakcióba hidrogénnel, ekkor tellúr-hidrogén (vagy hidrogén-tellurid, H2Te) keletkezik. Halogénekkel azonban könnyen reagál. Levegőn meggyújtva tellúr-dioxiddá (TeO2) ég el, lángja kékes színű. Kénnel, szelénnel, nitrogénnel és foszforral nem lép reakcióba. Közvetlenül egyesül sok fémmel; vegyületeket képez velük. A kénsav vegyileg oldja (hasonlóan a szelénhez), ekkor tellúr-szulfit (TeSO3) keletkezik.

Előfordulása a természetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetben elemi állapotban is megtalálható. Főként arany- és ezüstércekben fordul elő. Fontosabb ásványai: tellurit (TeO2), nagyágit (kéntartalmú arany-ólom-tellurit), krennerit ((Au, Ag)2Te), szilvianit (összetétele ez előbbi ásványéval megegyező), hessit (Ag2Te). Megtalálható egyes szulfidércekben is. Ritka elem.

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában nem érceiből, hanem a réz finomításakor keletkező anódiszapból nyerik ki szárítással, majd kénsav jelenlétében pörkölik. Ezután kilúgozzák: kálium-nitrátot és szódát kevernek hozzá, majd ezekkel összeolvasztják. Az ekkor keletkező olvadékot kénsav jelenlétében hevítik, ekkor tellúr-dioxid keletkezik. Ebből redukcióval állítják elő.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főként félvezető- és termoelektromos tulajdonságai miatt használják fel, pl. napelemek gyártásához (kadmiummal ötvözve). Emellett ötvözőelemként is alkalmazzák. Javítja az ólom ellenállóságát a kénsavval szemben, illetve az acél-és rézötvözetek forgácsolhatóságát. Emellett katalizátorként, illetve a gumigyártásban a vulkanizálás elősegítésére is felhasználják.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szõkefalvi-Nagy Zoltán; Szabadváry Ferenc: A magyar kémiai szaknyelv kialakulása. A kémia története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, 1972. (Hozzáférés: 2010. december 3.)
  2. http://www.sztnh.gov.hu/kiadv/ipsz/200608-pdf/09-technika-longa.pdf
  • Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret
  • Nyilasi János: Szervetlen kémia

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tellúr témájú médiaállományokat.