Hőmérséklet-vezetési tényező
|
|
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
A hőmérséklet-vezetési tényező (más elnevezés szerint hődiffuzivitás) egy anyagi állandó, amely a hőmérsékletnek a térbeli és időbeli eloszlásának a jellemzésére szolgál, miután a rendszer adott helyén egy hőmérsékletváltozás következett be. Ez a fizikai mennyiség a hővezetési együtthatóval együtt alkalmas a hőáram, mint transzportjelenség leírására.
A hőmérséklet-vezetési tényezőt az alábbi összefüggéssel definiáljuk:
ahol
- a a hőmérséklet-vezetési tényező, m2/s
- λ a hővezetési tényező, W/(m·K)
- ρ a sűrűség, kg/m3
- cp az állandó nyomáson vett fajlagos hőkapacitás, J/(kg·K)
A hővezetési tényező , mint anyagi jellemző stacioner (időben állandósult) viszonyok között jellemzi a hőáramlási viszonyokat. Az időben változó jelenségek leírására alkalmasabb a hőmérséklet-vezetési együttható.
A ciklikus hőmérsékletváltozások tér- és időbeli tovaterjedését – mint amilyen például a kültéri nappali és éjszakai hőmérsékletingadozás hatása a lakótérben – a hőmérséklet-vezetési tényezővel jellemezhetjük. A hőmérséklet tér- és időbeli eloszlása a Fourier-féle differenciálegyenlet
megoldása után számítható. A kifejezésben:
- t az idő, s
- x a távolság, m
a Laplace-operátor.
A differenciálegyenletből azt olvashatjuk ki, hogy a hőmérsékletnek egy adott helyen megfigyelt időbeli változása a hőmérsékletnek a hely szerinti második differenciálhányadosával arányos és az arányossági tényező a hőmérsékletvezetési együttható.
Anyagok hő- és hőmérsékletvezetési tényezői [szerkesztés]
|
|




a 


