Ón

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
50 indiumónantimon
Ge

Sn

Pb
Általános
Név, vegyjel, rendszám ón, Sn, 50
Elemi sorozat másodfajú fémek
Csoport, periódus, mező 14, 5, p
Megjelenés ezüstös β-ón (balra) és szürke α-ón (jobbra)
Sn-Alpha-Beta.jpg
Atomtömeg 118,710(7)  g/mol
Elektronszerkezet [Kr] 4d10 5s2 5p2
Elektronok héjanként 2, 8, 18, 18, 4
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot szilárd
Sűrűség (szobahőm.) (fehér) 7,265 g/cm³
Sűrűség (szobahőm.) (szürke) 5,769 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on 6,99 g/cm³
Olvadáspont 505,08 K
(231,93 °C, 449,47 °F)
Forráspont 2875 K
(2602 °C, 4716 °F)
Olvadáshő\Delta_{fus}{H}^\ominus (fehér) 7,03 kJ/mol
Párolgáshő \Delta_{vap}{H}^\ominus (fehér) 296,1 kJ/mol
Moláris hőkapacitás (25 °C) (white)
27,112 J/(mol·K)
Gőznyomás
P/Pa 1 10 100 1 k 10 k 100 k
T/K 1497 1657 1855 2107 2438 2893
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet tetragonális
Oxidációs szám 4, 2
(amfoter oxid)
Elektronegativitás 1,96 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 708,6 kJ/mol
2.: 1411,8 kJ/mol
3.: 2943,0 kJ/mol
Atomsugár 145 pm
Atomsugár (számított) 145 pm
Kovalens sugár 141 pm
Van der Waals-sugár 217 pm
Egyebek
Mágnesség nincs adat
Elektromos ellenállás (0 °C) 115 nΩ·m
Hőmérséklet-vezetési tényező (300 K) 66,8 W/(m·K)
Hőtágulási együttható (25 °C) 22,0 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd) (szobahőm.) (rolled) 2730 m/s
Young-modulus 50 GPa
Nyírási modulus 18 GPa
Kompressziós modulusz 58 GPa
Poisson-tényező 0,36
Mohs-keménység 1,5
Brinell-keménység 51 HB
CAS-szám 7440-31-5
Fontosabb izotópok
Fő cikk: Az ón izotópjai
Izotóp t.e. felezési idő B.m. B.e. (MeV) B.t.
112Sn 0,97% Sn stabil 62 neutronnal
114Sn 0,65% Sn stabil 64 neutronnal
115Sn 0,34% Sn stabil 65 neutronnal
116Sn 14,54% Sn stabil 66 neutronnal
117Sn 7,68% Sn stabil 67 neutronnal
118Sn 24,23% Sn stabil 68 neutronnal
119Sn 8,59% Sn stabil 69 neutronnal
120Sn 32,59% Sn stabil 70 neutronnal
122Sn 4,63% Sn stabil 72 neutronnal
124Sn 5,79% Sn stabil 74 neutronnal
126Sn mest. ~1 E5 év β- 0,380 126Sb
Hivatkozások

Az ón egy kémiai elem, vegyjele Sn, ami a latin stannum szóból származik, nyelvújításkori neve ónany[1]. Rendszáma 50. Szobahőmérsékleten ezüstfehér színű, jól kalapálható, hengerelhető, nyújtható nehézfém. Az áramot közepesen vezeti, nem mérgező. Több allotróp módosulata is létezik. 13,2 °C alatt az atomrácsos, gyémántrácsú szürke ón, 13,2 °C-tól 161 °C-ig a fémes, négyzetes rácsú fehér ón, 161 °C-tól olvadáspontjáig a rombos szerkezetű ón a stabil. Az átalakulás az allotróp módosulatok között spontán lassú, de beoltással felgyorsul, ez a jelenség az ónpestis. Olvadáspontja alacsony, 232 °C. Forráspontja 2362 °C. Savakban és lúgokban is oldódik, tehát amfoter elem.

Az ón hajlításakor sajátos hang (úgynevezett ónzörej[2]) hallható, amely a fémkristályok elmozdulása, és egymáshoz való súrlódása miatt keletkezik.

Kémiai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ón a vegyületeiben +2 vagy +4 oxidációs számú lehet. A felületét összefüggő oxidréteg vonja be, ez csökkenti a reakciókészségét. Emiatt nehezen oxidálódik, ellenáll a korróziónak. Halogénekkel könnyen reakcióba lép. Magasabb hőmérsékleten ón-dioxiddá ég el.

\mathrm{Sn + O_2 \rightarrow SnO_2}

Az ón amfoter fém, savakban és lúgokban is oldódik, a reakcióban hidrogén fejlődik:

\mathrm{Sn + 2 \ H_3O^+ + 4 \ H_2O \rightarrow [Sn(H_2O)_6]^{2+} + H_2}
\mathrm{Sn + 2 \ OH^- + 4 \ H_2O \rightarrow [Sn(OH)_6]^{2-} + 2 \ H_2}

Szulfátja és nitrátja ionos, a többi vegyülete inkább kovalens jellegű. A +2-es oxidációs számú ónvegyületek általában ionosabb jellegűek, mint a +4-es oxidációs számúak, például az ón(II)-klorid (SnCl2) ionosabb, mint az ón(IV)-klorid (SnCl4).

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ónt általában az oxidjából, az ónkőből vagy kassziteritből (SnO2) állítják elő, amely az ón legfontosabb ásványa. Az SnO2-t szénnel redukálják:

\mathrm{SnO_2 + 2 \ C \rightarrow Sn + 2 \ CO}\,\!

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kassziterit magmás utókristályosodás során keletkezik számos szulfidásvány társaságában. Magyarországon több bányában előfordult kísérő ásványként. A Kongói Demokratikus Köztársaságban nagy mennyiségben található ón bányászatához kapcsolódó erőszakos cselekedetekért egyes civil szervezetek az elektronikai vállalatokat teszik felelőssé, amennyiben illegálisan, fekete piacról szerzik be a termékeik előállításához szükséges alapanyagok egy részét.[3][4][5]

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ma vaslemezek bevonására alkalmazzák, ez a fehér bádog. Az ónbevonat felszínén összefüggő oxidréteg alakul ki, amely gátolja a fém oxidálódását, vagyis a vaslemez rozsdásodását. Mivel vegyületei nem mérgezőek, gyakran készítik fehérbádogból a konzervdobozokat. Az ónnal olykor más fémeket is bevonnak, hogy azok korrodálódását meggátolja. Sok ötvözete van, rézzel ötvözve gyártják a bronzot, ólommal való ötvözete pedig a lágyforrasz (forrasztóón). Egykor papírvékony lemezzé hengerelve úgynevezett sztaniolpapírt is készítettek belőle (az elnevezés a fém latin nevére, a stannumra utal). Később a sokkal olcsóbb alufólia kiszorította a sztaniolpapírt a használatból. Az orgonasípokat is főként ónból készítik. Ugyancsak fontos felhasználása volt az ónfehér festék is, amelyet kerámia és üveg színezésére használtak. Színe kissé szürkéssárgás, úgynevezett "melegfehér".

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szőkefalvi-Nagy Zoltán; Szabadváry Ferenc: A magyar kémiai szaknyelv kialakulása. A kémia története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, 1972. (Hozzáférés: 2010. december 3.)
  2. Műszeroldal: Az akusztikus emisszió[]
  3. What happening in the Congo?angol nyelvű forrás
  4. Conflict Minerals angol nyelvű rövidfilm a Youtube-on.
  5. Az elektronikai kütyük halálos ára

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]