Berillium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
4 lítiumberilliumbór


Be

Mg
Általános
Név, vegyjel, rendszám berillium, Be, 4
Elemi sorozat alkáliföldfémek
Csoport, periódus, mező 2, 2, s
Megjelenés szürkésfehér
Be-140g.jpg
Atomtömeg 9,0121831(5) g/mol[1]
Elektronszerkezet [He] 2s2
Elektronok héjanként 2, 2
Electron shell 004 Beryllium - no label.svg
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot szilárd
Sűrűség (szobahőm.) 1,848 g/cm³
Olvadáspont 1560 K
(1287 °C, 2349 °F)
Forráspont 2742 K
(2469 °C, 4476 °F)
Olvadáshő\Delta_{fus}{H}^\ominus 12,20 kJ/mol
Párolgáshő \Delta_{vap}{H}^\ominus 292,40 kJ/mol
Moláris hőkapacitás (25 °C) 16,443 J/(mol·K)
Gőznyomás
P/Pa 1 10 100 1 k 10 k 100 k
T/K 1462 1608 1791 2023 2327 2742
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet hexagonális
Oxidációs szám 2
(amfoter)
Elektronegativitás 1,57 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 899,5 kJ/mol
2.: 1757,1 kJ/mol
3.: 14848,7 kJ/mol
Atomsugár 112 pm
Kovalens sugár 90 pm
Egyebek
Mágnesség diamágneses
Fajlagos ellenállás (20 °C) 36·10−9 Ω·m
Hőmérséklet-vezetési tényező (300 K) 200 W/(m·K)
Hőtágulási együttható (25 °C) 11,3 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd) (20 °C) 12870[2] m/s
Young-modulus 287 GPa
Nyírási modulus 132 GPa
Kompressziós modulusz 130 GPa
Poisson-tényező 0,032
Mohs-keménység 5,5
Vickers-keménység 1670 MPa
Brinell-keménység 600 HB
CAS-szám 7440-41-7
Fontosabb izotópok
Fő cikk: A berillium izotópjai
Izotóp t.e. felezési idő B.m. B.e. (MeV) B.t.
7Be nyomokban
(mesterséges)
53,12 nap ε 0,862 7Li
γ 0,477 -
9Be 100% Be stabil 5 neutronnal
10Be nyomokban 1,51·106év β 0,556 10B
Hivatkozások

A berillium a periódusos rendszer egy kémiai eleme. Vegyjele Be, rendszáma 4. A II. főcsoportba, az alkáliföldfémek közé tartozik. Mivel a csillagokban szintetizálódó berillium rövid életű, ezért az univerzumban, és a földkéregben is ritka elem. Két vegyértékű elem, a természetben csak ásványokban, más elemekkel vegyülve fordul elő. A jelentősebb berilliumtartalmú drágakövek a berill (akvamarin és smaragd), illetve a krizoberill. Elemi állapotában szürkés színű, kis fajsúlyú, igen kemény, rideg fém.

Alumíniummal, kobalttal, rézzel, vassal és nikkellel ötvözve növeli azok keménységét, és korrózióállóságát.[3] A szerkezeti alkalmazásokat tekintve nagy hajlítómerevség, hőstabilitás és hővezetőképesség, illetve kis sűrűség (1,85-szor sűrűbb, mint a víz) jellemzi, mely tulajdonságai miatt a berillium jó minőségű alapanyag az űr- és repülőgépipar számára: nagy sebességű repülőgépek, rakéták, űrhajók és kommunikációs műholdak gyártásához használják.[3] Kis sűrűsége és atomtömege miatt a berillium relatíve átlátszó a röntgen- és más ionizáló sugárzások számára, ezért a röntgen berendezésekben és a részecskefizikai kísérletek során ez a leggyakrabban alkalmazott ablak anyag.[3] A berillium és berillium-oxid jó hővezető képessége miatt ezen anyagokat hő elvezetési célokra (hőcserélő, hűtőborda) is alkalmazzák.

A berillium kereskedelmi felhasználása technikai kihívásokba ütközik, amiatt, hogy a berillium-tartalmú porok (különösen belélegezve) mérgezőek. A berillium a szövetekre maró hatású; és egyes emberekben krónikus, életveszélyes allergiás betegséget, úgynevezett berilliózist (CBD) válthat ki. Jelenlegi ismeretek szerint a berillium sem a növényi, sem az állati élethez nem szükséges.[4]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fizikai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium acélszürke színű, kemény fém; szobahőmérsékleten rideg, kristályszerkezete köbös, hexagonális.[3] Kiemelkedően magas a hajlítómerevsége (rugalmassági modulusa 287 GPa); olvadáspontja (1277 °C) és forráspontja (2970 °C) a legmagasabb az alkáliföldfémek között. A rugalmassági modulusa körülbelül másfélszerese az acélénak (210 GPa). A magas modulus, és az alacsony sűrűség kombinációjaként a hang terjedési sebessége a berilliumban szokatlanul nagy – 12,9 km/s környezeti körülmények között. További jelentős tulajdonságai közé tartozik a nagy fajhő (1925 J/(kg·K)) és hővezetési tényező (216 W/(m·K)), melyek a berilliumot egységnyi tömegre vetítve a legjobb hőleadási karakterisztikával bíró fémmé teszik. Ez a viszonylag alacsony lineáris hőtágulási együtthatóval párosulva (11,4 ·10−6 1/K) egyedülálló stabilitást biztosít a berillium számára a hőterheléssel szemben.[5]

Nukleáris tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetes berillium – eltekintve a csekély kozmogenikus radioizotóp szennyeződéstől – lényegében berillium-9, melynek magspinje 3/2−. A berilliumnak nagy a szórási keresztmetszete a nagy energiájú neutronokkal szemben: ~0,01 MeV energia felett mintegy 6 barn. Emiatt neutron-reflektorként és neutronmoderátorként viselkedik, hatékonyan lassítja le a neutronokat a 0,03 eV alatti termikus energia tartományba, ahol a teljes hatáskeresztmetszete már legalább egy nagyságrenddel kisebb – a pontos érték erősen függ az anyagban lévő krisztallitok tisztaságától és méretétől.

A berillium egyetlen primordiális izotópja (9Be) 1,9 MeV neutron energia felett (n, 2n) neutronreakción megy keresztül, és belőle 8Be keletkezik, mely szinte azonnal két alfa-részecskére bomlik. Így a nagy energiájú neutronokkal szemben a berillium neutron-sokszorozó, azaz több neutront szabadít fel, mint amennyit elnyel. A magreakció egyenlete:[6]

{}_4^9\mathrm{Be}_\ ^\ +\ \mathrm{n}\ \rightarrow\ 2\left( {}_2^4\mathrm{He}_\ ^\ \right)\ +\ 2\ \mathrm{n}

Ha a berillium atommagokat nagy energiájú alfa-részecskék találják el, neutronok szabadulnak fel:[5]

{}_4^9\mathrm{Be}_\ ^\ +\ {}_2^4\mathrm{He}_\ ^\ \rightarrow\ {}_6^{12}\mathrm{C}_\ ^\  +\ \mathrm{n}

A reakció során szén-12 keletkezik.[6]

A berilliumban gamma-sugárzás hatására is szabadul fel neutron. Így a megfelelő radioizotópból származó alfa- vagy gamma-sugárzással bombázott természetes berillium a laboratóriumokban a szabad neutronok előállítására használt magreakción alapuló radioizotópos neutronforrások kulcseleme. A berilliumfém átlátszó a röntgen- és gamma-sugárzás hullámhossztartományában, így röntgencsövek és más hasonló készülékek kimeneti ablakaként használható.

Izotópjai és nukleoszintézise[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium stabil és instabil izotópjai egyaránt létrejönnek a csillagokban, de ezek nem tartanak sokáig. A jelenlegi vélekedés szerint, az univerzumban található stabil berillium legnagyobb része eredetileg a csillagközi anyagban jött létre, amikor a csillagközi gázban és porban található nehezebb elemek a kozmikus sugárzás hatására maghasadást szenvedtek.[7] A berilliumnak egyetlen stabil izotópja van, a 9Be.

Naptevékenységet mutató diagram, feltüntetve a napfoltok számát (piros) és a 10Be koncentrációt (kék). Vegyük észre, hogy a berillium skála invertált, azaz a skálán való emelkedés csökkenő 10Be szintet jelent.

A radioaktív, kozmogén 10Be a Föld légkörében keletkezik, az oxigén és nitrogén kozmikus sugárzás okozta spallációja (elhasítása) révén.[8] Mivel a berillium 5,5 -ös pH érték alatt általában oldott formában van jelen, és az esővíz pH értéke 5-nél kisebb; ezért kimosódik a légkörből és lejut a földfelszínre. Itt a berillium-10 kicsapódik az esővízből, és a talaj felszínén gyülemlik fel, ahol a viszonylag hosszú felezési ideje (1,5 millió év) miatt sokáig megtalálható, mielőtt bór-10-é bomlik. Emiatt a berillium-10 izotópot és bomlástermékeit a talajerózió; a málladékból történő talajképződés; a laterit talaj kialakulás; és a naptevékenység változás tanulmányozásakor; illetve a jégmagok kormeghatározásakor használják.[9] A 10Be keletkezése fordítottan arányos a naptevékenységgel, ugyanis a magas intenzitású időszakok alatt a fokozott napszél csökkenti a Földet elérő galaktikus, kozmikus sugarak fluxusát.[8] Nukleáris robbantások során is keletkezik 10Be: a gyors neutronok reakcióba lépnek a levegő szén-dioxidjában lévő 13C izotópokkal. Így ez az egyik indikátora a múltbéli tevékenységeknek az atomfegyver-tesztelési helyszíneken.[10]

A 7Be izotóp (felezési ideje: 53 nap) is kozmogenikus, és a 10Be izotóphoz hasonlóan a napfoltokhoz kapcsolható légköri előfordulást mutat.

A berillium elektronszerkezete.

A berillium-8 felezési ideje nagyon rövid: 7 ×10−17 s; mely hozzájárul jelentős kozmológiai szerepéhez, nevezetesen, hogy az ősrobbanás során magfúzióval nem jöhettek létre a berilliumnál nehezebb elemek.[11] Ennek az az oka, hogy az ősrobbanás nukleoszintézis fázisában nem volt elég idő arra, hogy a 4He atommagok és az igen kis koncentrációban jelen lévő 8Be izotópok szénné egyesülhessenek. Sir Fred Hoyle brit csillagász mutatta meg először, hogy a 8Be és a 12C magenergia szintjei lehetővé teszik szén keletkezését a hélium-fűtőanyagú csillagokban, az úgynevezett háromalfa-ciklus során, melyben több idő áll rendelkezésre. A csillagok által létrehozott szén (a szén-alapú élet alapeleme) tehát alkotórésze az aszimptotikus óriáság csillagai (AGB), és a szupernóvák által kilökött gáznak és pornak.[12]

A berillium legbelső elektronjai bizonyos mértékben részt vehetnek a kémiai kötések kialakításában. Ezért, amikor a 7Be izotóp elektronbefogással bomlik, ez úgy történik, hogy olyan elektronhéjakról fog be elektronokat, melyek potenciálisan kémiai kötést létesíthetnek. Ennek következtében a bomlási sebesség mérhető mértékben függ az elektronszerkezettől – ez ritkán fordul elő a radioaktív bomlások közt.[13]

A berillium legrövidebb életű ismert izotópja a berillium-13, amely neutronemisszió révén bomlik. Felezési ideje 2,7 ·10−21 s. A 6Be izotóp szintén rövid életű: 5 ·10−21 s.[14] Az egzotikus 11Be és 14Be izotópok arról ismertek, hogy nukleonudvarral (halo) rendelkeznek.[15] Ez a jelenség úgy érthető meg, hogy 1, illetve 4 neutron a mag klasszikus Fermi-féle „vízcsepp” modelljénél jóval nagyobb távolságra kering a mag körül.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berilliumérc.
A smaragd természetben előforduló berillium vegyület.

A berillium koncentrációja a földkéregben hozzávetőleg 2-6 ppm;[16] míg a Napban körülbelül 0,1 ppb.[17] A legkoncentráltabban a talajban van jelen (6 ppm); de 0,2 ppt koncentrációban a tengervízben is megtalálható.[18] A 9Be izotóp nyomokban megtalálható a Föld légkörében.[18] A berillium rendkívül ritka a tengervízben, tömegkoncentrációja 0,0006 ppb;[19] ezzel szemben folyóvízben sokkalta gyakoribb: tömegkoncentrációja 0,1 ppb.[20]

A berillium több mint 100 ásványban megtalálható, de ezek többsége meglehetősen ritka.[21] A gyakoribb ásványok közé tartozik a bertrandit (Be4Si2O7(OH)2), a berill (Be3Al2Si6O18), a krizoberill (BeOAl2O3), és a fenakit (Be2SiO4). A berill értékes formái közé tartozik az akvamarin, a vörös berill és a smaragd.[5][22][23] A berill drágakövek zöld színe a különböző mennyiségű króm szennyezésből származik (a smaragd esetében kb. 2 %).[24]

A berillium két fő érce, a berill és a bertrandit megtalálható Argentínában, Brazíliában, Indiában, Madagaszkáron, Oroszországban és az Egyesült Államokban.[24] A világ összes berillium tartaléka nagyobb, mint 400 000 tonna.[24]

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium kinyerése az őt tartalmazó vegyületekből nehéz és bonyolult folyamat; mert magas hőmérsékleten nagy az affinitása az oxigénhez, illetve azon tulajdonsága miatt, hogy eltávolítva a felületéről a vékony oxidréteget, redukálja a vizet. Az Egyesült Államok, Kína és Kazahsztán az a három ország, ahol a berillium kitermelése ipari méreteket ölt.[25]

A berilliumot leggyakrabban berillből nyerik ki, vagy egy extrakciós-vegyülethez szinterezve; vagy oldható eleggyé olvasztva. A szinterezési folyamat során a berillhez 770 °C-on nátrium-fluoroszilikátos és szódát kevernek; így nátrium-fluoroberillátot, alumínium-oxidot és szilícium-dioxidot alkotva.[3] A berillium-hidroxid ezután a nátrium-fluoroberillát és a nátrium-hidroxid vizes oldatából kicsapódik. Az olvasztásos berillium kinyerési módszer során a berillt porrá őrlik és 1650 °C-ra hevítik fel.[3] Az olvadékot ezután vízzel gyorsan lehűtik, majd tömény kénsav jelenlétében újrahevítik 250-300 °C-ra; melynek eredményeképpen berillium-szulfát és alumínium-szulfát keletkezik.[3] Vizes ammóniaoldat hozzávezetésével eltávolítható az alumínium és a kén, így végül hátramarad a berillium-hidroxid.

Mindkét folyamat berillium-hidroxidot eredményez; melyet ezután berillium-fluoriddá vagy berillium-kloriddá alakítanak. A berillium-fluorid előállításához a berillium-hidroxidhoz ammónium-hidrogén-fluorid vizes oldatát vezetik hozzá, amely ammónium-tetrafluoroberillát csapadékot képez. Ezt aztán 1000 °C-ra hevítve berillium-fluorid képződik.[3] A fluoridot magnézium jelenlétében 900 °C-ra hevítve végre elkülönül berillium; további 1300 °C-ra való melegítéssel pedig létrejön maga a kompakt fém:[3]

\mathrm{BeF_2 + Mg \rightarrow MgF_2 + Be}\,\!

A berillium-hidroxid hevítésével oxid keletkezik, amely szénnel és klórral keverve berillium-kloridot képez. A berillium-klorid olvadék elektrolízisével ezután előállítható a fém.[3]

Kémiai jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium kémiai viselkedése jellemzően a kis atom- és ion-sugár következménye. Emiatt nagyon nagy ionizációs potenciállal bír; illetve a Be2+ ionnak annyira erős a polarizáló hatása, hogy még a legnehezebben polarizálható anionok elektronfelhőit is deformálja, kovalens kötést létesítve velük.[3] A berillium az egyetlen elem a II. főcsoportban, amely nem képez ionos kötést; minden vegyületében kovalens kötéseket képez. Kémiailag leginkább az alumíniumra hasonlít, semmint a periódusos rendszerbeli szomszédjaira; ennek oka a hasonló töltés/sugár arány.[3] A felületén igen vékony védő oxidréteg alakul ki, amely megakadályoz minden további levegővel való reakciót, kivéve ha nem hevül 1000 °C fölé.[3][26] Ha már meggyulladt, a berillium ragyogó fénnyel ég, miközben berillium-oxid és berillium-nitrid elegye keletkezik.[26] A berillium jól oldódik nem-oxidáló savakban, mint például sósavban és híg kénsavban; ezzel szemben nem oldódik salétromsavban és vízben: ez utóbbival oxidot képez.[3] Ez a fajta viselkedése hasonló az alumíniuméhoz. A berilliumot az alkálilúgok melegben[forrás?] oldják.[3]

A berillium-atom elektronszerkezete a következő: [He] 2s2. A két vegyérték elektron lehetővé teszi, hogy a berillium oxidációs száma +2 legyen; és ezáltal két kovalens kötést alakíthasson ki. Az egyetlen bizonyíték, hogy a berillium alacsonyabb vegyértékű is lehet: a fém oldhatósága a BeCl2 esetében.[27] Az oktett-szabály értelmében az atomok minden esetben a 8 elektronos nemesgázszerkezet elérésére törekednek. A berillium a 4-es koordinációs szám elérésére törekszik, mert a két kovalens kötés ennek az oktettnek a felét teszi ki.[3] Ez egyben azt is lehetővé teszi a berillium-vegyületek számára, hogy polimereket alkossanak; mint például a -fluorid vagy a -klorid esetében.

Ezt a tulajdonságát analitikai eljárásokban használják ki, melyeknél ligandumként EDTA-t alkalmaznak. Az EDTA elsősorban oktaéderes komplexeket képez - amelyek más kationokat képesek elnyelni, például Al3+-t, amely interferálhat - például a Be2+ és az acetil-aceton komplex oldószeres kinyerésekor.[28] A berillium-(II) általában könnyen képez komplexeket erős ligandum donorokkal, mint például foszfin-oxidokkal és arzén-oxidokkal. Ezeket a komplexeket kiterjedt vizsgálatoknak vetették alá, amelyek kimutatták a Be-O kötés stabilitását.[forrás?]

A berillium sók oldatai, például berillium-szulfát és a berillium-nitrát, savas kémhatásúak; a [Be(H2O)4]2+ ion hidrolízise miatt.

\mathrm{\left[ {Be\left(H_2 O\right)_4}\right]^{2+} +\ H_2 O\ \rightleftharpoons\ \left[ {Be\left(H_2 O\right)_3 \left( OH \right)} \right]^+\ +\ H_3 O^{+}}

A hidrolízis egyéb terméki közé tartozik még a [Be3(OH)3(H2O)6]3+ trimer ion. A berillium-hidroxid (Be(OH)2) még 6-os pH alatti savakban sem oldódik. Amfoter tulajdonságú, és erősen lúgos oldatokban oldódik.

A berillium számos nem-fémmel biner vegyületeket alkot. Vízmentes halidjai ismertek a fluorral, klórral, brómmal és a jóddal. A BeF2 szerkezete a szilícium-dioxidéra hasonlít, csúcs-érintkezésű BeF4 tetraéderekkel. A BeCl2 és a BeBr2 szerkezete láncszerű, él mentén érintkező tetraéderekkel. Gáz fázisban minden berillium-halidnak lineáris, monomer molekuláris szerkezete van.[26]

A berillium-difluorid (BeF2) különbözik a többi difluoridtól. Általában véve a berillium sokkal inkább hajlamos kovalens kötés kialakítására, mint a többi alkáliföldfém; fluoridja azonban csak részben kovalens (bár még mindig inkább ionos, mint a többi ionos halidja). A BeF2 sok hasonlóságot mutat a SiO2-vel (kvarc); amely nagyrészt kovalens kötéseket tartalmazó atomrácsos, szilárd anyag. A BeF2 tetraéderesen koordinált fém, mely üvegeket alkot (nehéz kikristályosítani). Ha kristályos, a berillium-fluorid kristályszerkezete szobahőmérsékleten azonos a kvarcéval; illetve osztoznak számos magasabb hőmérsékletű kristályszerkezeten is. A berillium-difluorid nagyon jól oldódik vízben,[29] ellentétben a többi alkáliföldfémmel. (Annak ellenére, hogy erősen ionosak, nem oldódnak, mert a -fluorit szerkezetnek különösen erős a rácsenergiája). Azonban a BeF2 elektromos vezetőképessége sokkal alacsonyabb, ha oldat vagy olvadék állapotú; mint az várható lenne teljesen ionos esetben.[30][31][32][33]

Rend és rendezetlenség a difluoridokban
A parallelogram-shaped outline with space-filling diatomic molecules (joined circles) arranged in two layers cube of 8 yellow atoms with white ones at the holes of the yellow structure
Az erős és stabil, ionos fluorit szerkezet; mely például a kalcium-fluoridban is megtalálható. A berillium üveg rendezetlen szerkezete (két dimenzió, vázlat).

A berillium-oxid (BeO) egy fehér színű, hőálló, szilárd anyag; amelynek wurtzit kristályszerkezete, és olyan jó hővezető képessége van, mint egyes fémeknek. Amfoter anyag. A berillium sói Be(OH)2 és savak reagáltatásával állíthatóak elő.[26] A berillium-szulfid, -szelenid és -tellurid ismert; ezek mindegyikének köbös kristályszerkezete van.[27] A berillium-nitrid (Be3N2) egy magas olvadáspontú vegyület, amely könnyen hidrolizálódik. Ismert a berillium-azid (BeN6) és a berillium-foszfid (Be3P2) amely a berillium-nitridhez hasonló szerkezetű. A berillium-nitrát és a berillium-acetát alapvetően hasonló tetraéderes szerkezetű: egy központi oxid-iont négy berillium atom vesz körül.[27] Számos berillium-borid ismert, mint például a Be5B, Be4B, Be2B, BeB2, BeB6 és a BeB12. A berillium-karbid (Be2C) egy hőálló, téglavörös vegyület, amely vízzel reagálva metánt képez.[27]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berilliumot tartalmazó berill ásványt, már legalább az egyiptomi ptolemaioszi dinasztia óta használják.[34] A Krisztus utáni első században, a római természettudós idősebb Plinius Naturalis Historia című enciklopédiájában megemlíti, hogy a berill és a smaragd (smaragdus) hasonló volt.[35] A harmadik vagy negyedik században íródott Papyrus Graecus Holmiensis megjegyzéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miként kell mesterséges smaragdot és berillt készíteni.[35]

Louis-Nicolas Vauquelin, a berillium felfedezője.

A Martin Heinrich Klaproth, Torbern Olof Bergman, Franz Karl Achard, és Johann Jakob Bindheim által elvégzett, korai smaragd és berill elemzések mindig hasonló elemeket állapítottak meg; ami arra a téves következtetésre vezetett, hogy mindkét anyag az alumínium-szilikátok közé tartozik.[36] René Just Haüy minearológus fedezte fel, hogy geometriailag mindkét kristály azonos, és ezért felkérte a vegyész Louis-Nicolas Vauquelint, hogy kémiai elemzést végezzen.[34]

Vauquelin 1798-ban, az Institut de France előtt felolvasott tanulmányában jelentette be, hogy alumínium-hidroxid smaragdból és berillből való kioldásával új "földet" talált.[37] Az Annales de Chimie et de Physique folyóirat szerkesztői bizonyos vegyületeinek édes íze miatt (a görög γλυχυς (glykys), édes szóból származtatva) glucine-nak nevezték.[38] Magyar elnevezése ebben az időben a glucínium volt. Klaproth ezzel szemben a beryllina nevet preferálta, amiatt, hogy az ittrium is képez édes sókat.[39][40] A berillium elnevezést először Wöhler használta 1828-ban.[41]

Friedrich Wöhler az egyike volt azoknak, akik egymástól függetlenül először izolálták a berilliumot

Friedrich Wöhler[42] és Antoine Alexandre Brutus Bussy[43] 1828-ban egymástól függetlenül izolálta a berilliumot berillium-klorid és fém kálium kémiai reakciójával:

\mathrm{BeCl_2\ +\ 2\ K\ \rightarrow\ 2\ KCl\ +\ Be}

Wöhler egy alkoholos lámpa segítségével a berillium-klorid és a kálium váltakozó rétegeit egy platina tégelyben melegítette fel. A fenti reakció azonnal végbement, a tégely pedig fehér izzásig hevült. A kapott szürkés-fekete por lehűtése és mosása után azt tapasztalta, hogy a keletkezett finom szemcsék sötét, fémes csillogásúak.[44] A rendkívül reaktív káliumot a 21 évvel korábban felfedezett eljárás szerint a kálium vegyületeinek elektrolízisével állította elő. A káliummal való kémiai reakció csak apró berillium szemcséket eredményezett, amelyekből nem lehetett további feldolgozásra alkalmas berillium-rudat önteni vagy kovácsolni.

A berillium-fluorid és nátrium-fluorid olvadékelegyének közvetlen elektrolízisét Paul Lebeau végezte el 1898-ben, előállítva ezzel az első tiszta (99,5-99,8 %) berillium mintát.[44] Az első kereskedelmileg is sikeres eljárást a berillium előállítására Alfred Stock és Hans Goldschmidt dolgozta ki 1932-ben.[44] Az ő eljárásuk berillium-fluorid és bárium elegyének elektrolízisét tartalmazta, melynek eredményeképpen olvadt berillium vált ki a vízhűtésű vas katódon.

James Chadwick 1932-es kísérletében rádium bomlásából származó alfa-részecskékkel bombázott egy berillium mintát; melynek eredményeképpen bebizonyította, hogy a neutron létezik.[24] Ez ugyanaz a módszer, amelyet a radioizotóp-alapú laboratóriumi neutron-források egyik típusa használ, mintegy 30 neutront állítva elő ezzel minden millió α részecske után.[16]

A berillium termelés a második világháború alatt gyors növekedésnek indult, mivel megnőtt a kereslet a kemény berillium-réz ötvözetek és a fénycsövekben lévő fényporok után. A legtöbb korai fénycsőben cink-ortoszilikátot és különböző mennyiségű berilliumot alkalmaztak a zöldes fény kibocsátására. Csekély magnézium-volframát hozzáadásával javult a spektrum kék része, így elfogadható fehér fény keletkezett. Miután bebizonyosodott, hogy a berillium mérgező, a berillium-alapú fényporokat leváltották a halofoszfát-alapú fényporok.[45]

A berillium-fluorid és nátrium-fluorid olvadékelegyének elektrolízise a 19. század végéig bevett eljárás volt a berillium izolálására. A fém magas olvadáspontja miatt ez a folyamat azonban több energiát igényel, mint a többi alkálifém előállítása esetében. A berillium-jodid termikus bontása, mint berillium előállító módszer tanulmányozásra került a 20. század elején, egy ehhez hasonló cirkónium előállító eljárás sikerét követően; de ez a folyamat ipari termelésre nézve gazdaságtalannak bizonyult.[46]

A fémtiszta berillium 1957-ig nem volt könnyen elérhető, még annak ellenére sem, hogy a rézhez adva már régóta keménység-, és szívósságnövelő ötvözőként használták.[24] A berillium előállítható lenne berillium vegyületek - mint például a berillium-klorid - káliummal vagy nátriummal történő redukciójával. Jelenleg a legtöbb berilliumot, berillium-fluorid tisztított magnézium általi redukciójával termelik. 2001-ben a vákuumöntéssel gyártott berilliumbuga ára az amerikai piacon 745 $ (167 327 Ft)[47] volt kilogrammonként.[48] 1998 és 2008 között a világ berilliumtermelése 343 tonnáról 200 tonnára csökkent, melyből 176 tonnát (88 %) az Egyesült Államok állított elő.[49][50]

Etimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium szó korai használata számos nyelvre visszavezethető, beleértve a latin beryllus; a francia béry; a görög βήρυλλος, bērullos, beryl; a prakrit veruliya (वॆरुलिय‌); a pāli veḷuriya (वेलुरिय), veḷiru (भेलिरु) vagy a viḷar (भिलर्) – "elsápadni" (a sápadt féldrágakőre, a berillre utalva) szavakat. Az eredeti forrása valószínűleg a vaidurya (वैडूर्य) szanszkrit szó, amely dravida eredetű, és a mai modern város, Belur nevéből származtatható.[51] Körülbelül 160 évig a berillium sóinak édes íze miatt (a görög glykys édes szóból) glucinum illetve glucínium néven volt ismert.[52] (Kémiai szimbóluma is "Gl" volt).[53]

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A becslések szerint a legtöbb berilliumot katonai alkalmazásokban használják fel, emiatt kevés információ hozzáférhető.[54]

Sugárzási ablak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berillium céltárgy amely a proton sugarat neutron sugárrá "konvertálja".
Acél tokra erősített, négyzet alakú berillium fólia, melyet ablakként használnak egy vákuum-kamra és egy röntgen-mikroszkóp között. A berillium alacsony rendszáma miatt nagyon átlátszó röntgensugarak számára.

Az alacsony rendszáma és a nagyon alacsony röntgensugár-abszorpciója miatt, a berillium legrégebbi és még mindig az egyik legfontosabb alkalmazási területe a röntgencsövek sugárzási ablaka.[24] Annak érdekében, hogy szép és hibamentes röntgenképek keletkezzenek, extrém követelményeket támasztottak az alkalmazott berillium vegytisztaságára, és tisztaságára vonatkozóan. A röntgen-detektorok sugárzási ablakaként vékony berillium fóliát alkalmaznak, így a rendkívül alacsony abszorpció minimálisra csökkenti a magas intenzitású, alacsony energiájú röntgen (jellemzően szinkrotron) sugárzás melegítő hatását. A szinkrotron sugárzást vizsgáló kísérletekben alkalmazott vákuum-záró ablakokat és sugárcsöveket kizárólag berilliumból gyártják. A különféle röntgen kibocsátást vizsgáló tanulmányokban (pl.: energia-diszperzív röntgen spektroszkópia) a mintatartó általában berilliumból készül, mert a berillium által kibocsátott röntgensugárzás sokkal alacsonyabb energiájú (~100 eV), mint a legtöbb tanulmányozott anyagból kibocsátott.[5]

A berillium alacsony rendszáma viszonylag átlátszóvá teszi a fémet az energetikus részecskékkel szemben is. Ezért a részecskefizikai kutatásokban - mint például a Nagy Hadronütköztető mind a négy detektorában (ALICE, ATLAS, CMS, LHCb),[55] valamint a Tevatronban és a SLAC-ben - a sugárcső ütközési régió körüli részének felépítésére használják. A berillium alacsony sűrűsége lehetővé teszi, hogy az ütközés termékei jelentős kölcsönhatások végbemenetele nélkül érjék el a környező detektorokat; merevsége lehetővé teszi, hogy a csövön belül erős vákuum uralkodhasson, így minimalizálva a gázokkal történő kölcsönhatásokat is. Termikus stabilitása következtében, mindössze néhány fokkal az abszolút zéró hőmérséklet felett is megfelelően működik; diamágneses természete pedig megóvja attól, hogy interferáljon a részecske sugarak irányítására és fókuszálására használt komplex többpólusú mágnesrendszerekkel.[56]

Mechanikai alkalmazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Merevsége, kis súlya és széles hőmérséklet-tartománybeli méretstabilitása miatt, a fém berilliumot a védelmi- és az űripar használja fel a könnyűszerkezetekben, nagy sebességű repülőgépekben, irányított rakétákban, űreszközökben, és műholdakban. Számos folyékony-üzemanyagú rakéta fúvókája tiszta berilliumból készül.[57][58] A berillium port magát is vizsgálták, mint lehetséges rakéta-üzemanyag, de ez sosem valósult meg.[24] Kis számban kerékpárvázak is készültek berilliumból.[59] 1998 és 2000 között, a McLaren Formula–1 istálló által használt Mercedes-Benz motorokban berillium-alumínium-ötvözet dugattyúk voltak.[60] A berillium motoralkatrészek használatát ezt követően a Scuderia Ferrari nyomására betiltották.[61] A berillium egy korábbi fő alkalmazási területe volt a katonai repülőgépek fékberendezése, a fém nagy keménysége, magas olvadáspontja, és kivételes hődisszipációs képessége miatt. Később környezetvédelmi megfontolásokból más anyagokkal helyettesítették.[5]

Berillium-réz állítható villáskulcs.

A rézhez körülbelül 2 % berilliumot adva berillium-réz ötvözet keletkezik, amely hatszor erősebb, mint a réz önmagában.[62] A berilliumötvözeteket számos területen alkalmazzák; a fém rugalmassága, magas elektromos- és hővezetőképessége, nagy szilárdsága és keménysége, nem-mágneses tulajdonságai, jó korrózióállósága és kifáradási jellemzőinek kombinációja miatt.[24][3] Ezek az alkalmazási területek magukban foglalják a robbanásveszélyes környezetben használt szikramentes szerszámokat (berillium-nikkel); sebészeti műszerekben használt rugókat és membránokat (berillium-nikkel és berillium-vas); illetve a magas hőmérsékleten alkalmazott eszközöket.[24][3] Folyékony magnéziumhoz mindössze 50 ppm berilliumot ötvözve már jelentősen növekedik az oxidációs ellenállás és csökken a tűzveszélyesség.[3]

A berillium nagy merevsége kiterjedt alkalmazásokhoz vezetett a precíziós műszerek területén, mint például tehetetlenségi navigációs rendszerek és optikai rendszerek támasztó mechanizmusai.[5] Berillium-réz ötvözeteket keményítő adalékként alkalmaztak a "Jason dugattyúban", amelyet a hajótest festésének eltávolítására használnak.[63]

A költségek csökkentése érdekében a berillium jelentős mennyiségű alumíniummal ötvözhető, melynek eredménye az AlBeMet (márkanév). Ez az ötvözet olcsóbb, mint a tiszta berillium, miközben megtartja annak kívánatos tulajdonságait.

Tükör[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium tükrök különös jelentőséggel bírnak. A nagy felületű tükrök gyakran méhsejt tartószerkezettel rendelkeznek, például a meteorológiai műholdak esetében, ahol az alacsony súly és a hosszú távú méretstabilitás kritikus jelentőségű. Kisebb berillium tükröket használnak az optikai irányítási- illetve tűzvezető rendszerekben, például a német gyártmányú Leopard 1 és Leopard 2 harckocsikban. Ezekben a rendszerekben a tükrök nagyon gyors mozgására van szükség, amely kis tömeget és a nagy merevséget követel meg. A berillium tükrön általában kemény elektrolitikus nikkel bevonat található, amely könnyebben csiszolható a megfelelő optikai pontosságra, mint a berillium. Bizonyos alkalmazásoknál azonban a berillium közvetlenül, bevonat nélkül polírozott. Ez különösen érvényes a kriogenikus műveletekre, ahol a hőtágulás miatti elmozdulás a bevonat kihajlását okozza.[5]

A James Webb űrtávcsövön 18 darab hatszögletű, arany bevonatú berillium szegmens alkotja majd a tükröt.[64][65]A JWST üzemi hőmérséklete 33 K lesz, a berillium tükrök ezt a rendkívüli hideget jobban képesek kezelni, mint az üveg. A berillium ugyanis kevésbé deformálódik és húzódik össze, mint az üveg.[66] Ugyanezen okból, a Spitzer űrteleszkóp optikája teljes mértékben berilliumból készült.[67]

Mágneses alkalmazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium nem mágneses. Ezért a tengerészet, illetve a katonai tűzszerészet berilliumból gyártott szerszámokat használ a tengeri aknák közelében, mert ezek általában mágneses gyújtószerkezettel rendelkeznek.[68] Ezek a szerszámok a mágnesesrezonancia-képalkotó (MRI) berendezések építésekor és karbantartásakor is megtalálhatók, a gép keltette nagy mágneses tér miatt.[69] A rádiókommunikációban és az erős (általában katonai) rádiólokátoroknál berilliumból készült kéziszerszámokkal állítják be az erősen mágneses klisztront, magnetront, haladó-hullám csöveket, stb.; melyeket mikrohullámú sugárzás előállítására használnak.[70]

Nukleáris alkalmazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időnként atomfegyverekben is alkalmaznak vékony berillium lemezeket vagy fóliákat, a termonukleáris bombák elsődleges szakaszában a plutónium gödör külső rétegeként, a hasadóanyag körül elhelyezve. Ezek a rétegek jó "tolók" a plutónium-239 impulziójához (a robbanás, explózió ellentétes folyamata); ezenkívül jó neutron reflektorok, ahogy például a berillium-moderált atomreaktorokban is.[71]

A berillium gyakran használt elem a laboratóriumi neutron források némelyikében, mert viszonylag kevés neutronra van szükség (atomreaktorral, vagy részecskegyorsító-alapú neutrongenerátorral összehasonlítva). Erre a célra berillium-9 céltárgyat, radioizotópból (például polónium-210, rádium-226, plutónium-239, vagy amerícium-241) származó energikus alfa-részecskékkel bombáznak. A végbemenő magreakcióban a berillium atommag szén-12-vé transzmutálódik; illetve egy szabad neutron is kibocsátódik, amely körülbelül ugyanabba az irányba halad, mint az alfa-részecske. Ilyen alfa-bomlás vezérelt berillium-neutronforrásokat (elnevezésük "csibész" (urchin)) alkalmaztak néhány korai atombombában is neutron iniciátorként.[71] Léteznek olyan neutronforrások, amelyekben a berilliumot gamma-bomló radioizotópból származó gamma-sugarakkal bombázzák.[72]

A berilliumot a Joint European Torus (JET) magfúziós kutatólaboratóriumban is használják; illetve a fejlettebb Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktorban (ITER) is alkalmazni fogják a plazmával érintkező komponensek kondícionálására.[73] A berillium a fűtőanyagrudak burkolatának javasolt anyaga; a mechanikai, kémiai és nukleáris jellemzőinek jó kombinációja miatt.[5] A berillium-fluorid az egyik alkotóeleme az FLiBe eutektikus sókeveréknek, amelyet oldószerként, moderátorként és hűtőfolyadékként alkalmaznának számos hipotetikus sóolvadék reaktorban.[74]

Akusztika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium alacsony súlya és nagy merevsége alkalmassá teszi nagyfrekvenciás hangszórónak. Mivel a berillium drága (sokszor többe kerül, mint a titán), ridegsége miatt nehéz alakítani, és mérgezést okozhat ha rosszul kezelik; a berillium magassugárzókat a high-end home,[75][76][77] pro audio, és hangosbemondókra korlátozzák.[78][79] A berillium jó akusztikai teljesítményének köszönhetően, egyes termékek kereskedelmi okokból azt állítják magukról, hogy abból készültek, pedig valójában nem.[80]

Elektronika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A berillium p-típusú adalékanyag (akceptor) a III-V félvezetőkben. Széles körben használják molekuláris sugár epitaxiával (MBE) növesztett anyagokban, mint amilyen a GaAs, AlGaAs, InGaAs és InAlAs.[81] A keresztirányban hengerelt berilliumlemez kiváló szerkezeti megtámasztást nyújt a nyomtatott áramköri lapoknak a felületszerelt technológiákban. Bizonyos kritikus elektronikai alkalmazásokban, a berillium egyszerre funkcionál támaszként és a hűtőbordaként. Ezek az alkalmazások azt is megkövetelik, hogy a fém hőtágulási együtthatója jól illeszkedjen az alumínium- és üveg-poliimid borításéhoz. A berillium-berillium-oxid kompozitok, ún. E-anyagok kifejezetten az elektronikus alkalmazások számára lettek megtervezve; és megvan az a további előnyük, hogy a hőtágulási együttható hozzáigazítható a különböző hordozóanyagokhoz.[5]

A berillium-oxid hasznos sok olyan alkalmazás számára, amelyek megkövetelik az elektromos szigetelést, a kitűnő hővezetést, a nagy szilárdságot és keménységet, illetve az igen magas olvadáspontot. A berillium-oxidot gyakran használják a távközlésben, a rádiófrekvenciás adókban lévő nagy teljesítményű tranzisztorok szigetelő alaplapjaként. A berillium-oxidot tanulmányozták abból a célból, hogy megnöveljék vele az urán-dioxid fűtőelem pelletek hővezetését.[82] Korábban a fénycsövekben is használtak berillium vegyületeket, de ezt a gyakorlatot nem folytatták, miután bebizonyosodott, hogy a csöveket összeszerelő munkásokban berilliózis alakult ki.[83]

Biztonság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberi szervezetben körülbelül 35 mikrogramm berillium található, de ez a mennyiség nem tekinthető ártalmasnak.[84] A berillium kémiailag hasonló a magnéziumhoz, és ezért helyet cserélhet vele az enzimekben, ezzel azok hibás működését okozva.[84] A krónikus berilliózis egy pulmonális és szisztémás granulomatózus betegség, amit a berillium por vagy a vele szennyezett füst belélegzése okoz; mind a rövid idő alatt belélegzett nagy mennyiség, mind a hosszú ideig belélegzett kis mennyiség a betegség kialakulásához vezet. A betegség tüneteinek kialakulása akár 5 évig is tarthat, de a betegek harmada belehal, a túlélők pedig rokkanttá válnak.[84] A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a berilliumot és a berilliumvegyületeket első kategóriás karcinogén anyagokként tartja számon.[85]

Kémiai tüdőgyulladás formájában jelentkező akut berillium betegségről először Európában számoltak be 1933-ban, majd 1943-ban az Egyesült Államokban is. Egy 1949-ben, az Egyesült Államokban elvégzett felmérés megállapította, hogy a fénycsőgyártó üzemek dolgozóinak mintegy 5 %-a a berilliummal összefüggő tüdőbetegségben szenvedett.[86] A krónikus berilliózis sok tekintetben hasonlít a szarkoidózisra, és a differenciáldiagnózis gyakran nehéz. A betegségben halt meg néhány korai atomfegyver tervező, mint például Herbert L. Anderson.[87]

A korai kutatók a berillium és vegyületeinek jelenlétét azok édességének megízlelésével ellenőrizték. A modern diagnosztikai berendezések ma már nem teszik szükségessé ezt a rendkívül kockázatos eljárást, így a rendkívül mérgező anyag még véletlenül sem kerülhet az emésztőrendszerbe.[3] A berilliumot és vegyületeit nagy gonddal kell kezelni, és különleges óvintézkedéseket kell tenni minden olyan tevékenység során, amely a berillium por környezetbe jutását eredményezheti (a tartósan lerakódott berillium por tüdőrákot okozhat). Bár a berillium vegyületeit 1949 óta nem alkalmazzák a fénycsövekben, a berilliumnak való kitettség továbbra is fenyegeti a nukleáris- és űripar, a berillium-finomítók és kohók, és az elektronikus eszköz-gyárak dolgozóit; illetve mindazokat, akik berillium-tartalmú anyagok kezelésével foglalkoznak.[88]

A közelmúltban sikeresen kidolgoztak, és nemzetközi önkéntes konszenzus szabványként (ASTM D7202) közzétettek egy, a berilliumot a levegőben és a felületeken kimutató eljárást. Az eljárás híg ammónium-bifluoridot használ oldószerként, illetve fluoreszcensen detektálja a szulfonált hidroxibenzokinolinhoz kötődött berilliumot; ezzel 100 -szor érzékenyebb észlelést biztosít, mint a munkahelyeken ajánlott berillium koncentráció határértéke. Az új eljárást sikeresen tesztelték különböző felületeken; illetve hatékonyan viszi oldatba és detektálja a tűzálló berillium-oxidot és szilikátos berilliumot (ASTM D7458).[89][90]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Current Table of Standard Atomic Weights in Order of Atomic Number. Commission on Isotopic Abundances and Atomic Weights – Commission II.I of the International Union of Pure and Applied Chemistry, 2013. (Hozzáférés: 2013. október 13.)
  2. szerk.: Lide, D. R.: CRC Handbook of Chemistry and Physics, 86th, Boca Raton (FL): CRC Press, 14-39. o (2005). ISBN 0-8493-0486-5 
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Concise Encyclopedia Chemistry, trans. rev. Eagleson, Mary, Berlin: Walter de Gruyter (1994) 
  4. (2011.) „A brighter beryllium”. Nature Chemistry 3 (5), 416. o. DOI:10.1038/nchem.1033. PMID 21505503.  
  5. ^ a b c d e f g h i Behrens, V..szerk.: Beiss, P.: 11 Beryllium, Landolt-Börnstein – Group VIII Advanced Materials and Technologies: Powder Metallurgy Data. Refractory, Hard and Intermetallic Materials. Berlin: Springer, 1–11. o. DOI:10.1007/10689123_36 (2003). ISBN 978-3-540-42942-5 
  6. ^ a b Hausner, Henry H. Nuclear Properties, Beryllium its Metallurgy and Properties. University of California Press (1965) 
  7. Ekspong, G.. Physics: 1981–1990. World Scientific, 172 ff.. o (1992). ISBN 978-981-02-0729-8 
  8. ^ a b Emsley 2001, 56. o.
  9. Beryllium: Isotopes and Hydrology. University of Arizona, Tucson. (Hozzáférés: 2011. április 10.)
  10. Whitehead, N; Endo, S; Tanaka, K; Takatsuji, T; Hoshi, M; Fukutani, S; Ditchburn, Rg; Zondervan, A (2008. Feb). „A preliminary study on the use of (10)Be in forensic radioecology of nuclear explosion sites”. Journal of environmental radioactivity 99 (2), 260–70. o. DOI:10.1016/j.jenvrad.2007.07.016. PMID 17904707.  
  11. (1989.) „Can Be-9 provide a test of cosmological theories?”. The Astrophysical Journal 336, L55. o. DOI:10.1086/185360.  
  12. Arnett, David. Supernovae and nucleosynthesis. Princeton University Press (1996). ISBN 0-691-01147-8 
  13. Johnson, Bill: How to Change Nuclear Decay Rates. University of California, Riverside, 1993. (Hozzáférés: 2008. március 30.)
  14. Hammond, C. R. "Elements" in Sablon:RubberBible86th
  15. Hansen, P. G.; Jensen, A. S.; Jonson, B. (1995.). „Nuclear Halos”. Annual Review of Nuclear and Particle Science 45, 591. o. DOI:10.1146/annurev.ns.45.120195.003111.  
  16. ^ a b Merck contributors. The Merck Index: An Encyclopedia of Chemicals, Drugs, and Biologicals, 14th, Whitehouse Station, NJ, USA: Merck Research Laboratories, Merck & Co., Inc. (2006). ISBN 0-911910-00-X 
  17. Abundance in the sun. Mark Winter, The University of Sheffield and WebElements Ltd, UK. WebElements. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
  18. ^ a b Emsley 2001, 59. o.
  19. Abundance in oceans. Mark Winter, The University of Sheffield and WebElements Ltd, UK. WebElements. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
  20. Abundance in stream water. Mark Winter, The University of Sheffield and WebElements Ltd, UK. WebElements. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
  21. Mindat search on Be
  22. Sources of Beryllium, Beryllium chemistry and processing, 20–26. o (2009). ISBN 978-0-87170-721-5 
  23. Mining, Society for Metallurgy, Exploration (U.S). Distribution of major deposits, Industrial minerals & rocks: commodities, markets, and uses, 265–269. o (2006. március 5.). ISBN 978-0-87335-233-8 
  24. ^ a b c d e f g h i Emsley 2001, 58. o.
  25. Sources of Beryllium. Materion Brush Inc.. Materion Brush Inc.. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
  26. ^ a b c d Sablon:Greenwood&Earnshaw
  27. ^ a b c d Wiberg, Egon; Holleman, Arnold Frederick. Inorganic Chemistry. Elsevier (2001). ISBN 0-12-352651-5 
  28. Okutani, T.; Tsuruta, Y.; Sakuragawa, A. (1993.). „Determination of a trace amount of beryllium in water samples by graphite furnace atomic absorption spectrometry after preconcentration and separation as a beryllium-acetylacetonate complex on activated carbon”. Anal. Chem. 65 (9), 1273–1276. o. DOI:10.1021/ac00057a026.  
  29. Storer, Frank Humphreys. First Outlines of a Dictionary of Solubilities of Chemical Substances. Cambridge, 278–80. o (1864). ISBN 978-1-176-62256-2 
  30. Bell, N. A..szerk.: Emeléus, Harry Julius; Sharpe, A. G.: Beryllium halide and pseudohalides, Advances in inorganic chemistry and radiochemistry, Volume 14. New York: Academic Press, 256–277. o (1972). ISBN 978-0-12-023614-5 
  31. Walsh, Kenneth A.. Beryllium chemistry and processing. ASM International, 99–102, 118–119. o (2009. augusztus 1.). ISBN 978-0-87170-721-5 
  32. Mackay, Mackay & Henderson 2002, 243–244. o.
  33. Hertz, Raymond K..szerk.: Coyle, Francis T.: General analytical chemistry of beryllium, Chemical analysis of metals: a symposium. ASTM, 74–75. o (1987). ISBN 978-0-8031-0942-1 
  34. ^ a b Weeks 1968, 535. o.
  35. ^ a b Weeks 1968, 536. o.
  36. Weeks 1968, 537. o.
  37. Vauquelin, Louis-Nicolas (1798.). „De l'Aiguemarine, ou Béril; et découverie d'une terre nouvelle dans cette pierre”. Annales de Chimie 26, 155–169. o.  
  38. In a footnote on page 169 of (Vauquelin, 1798), the editors write: "(1) La propriété la plus caractéristique de cette terre, confirmée par les dernières expériences de notre collègue, étant de former des sels d'une saveur sucrée, nous proposons de l'appeler glucine, de γλυχυς, doux, γλυχύ, vin doux, γλυχαιτω, rendre douxNote des Rédacteurs." ((1) The most characteristic property of this earth, confirmed by the recent experiments of our colleague [Vauquelin], being to form salts with a sweet taste, we propose to call it glucine from γλυχυς, sweet, γλυχύ, sweet wine, γλυχαιτω, to make sweetNote of the editors.)
  39. Klaproth, Martin Heinrich, Beitrage zur Chemischen Kenntniss der Mineralkörper (Contribution to the chemical knowledge of mineral substances), vol. 3, (Berlin, (Germany): Heinrich August Rottmann, 1802), pages 78-79: "Als Vauquelin der von ihm im Beryll und Smaragd entdeckten neuen Erde, wegen ihrer Eigenschaft, süsse Mittelsalze zu bilden, den Namen Glykine, Süsserde, beilegte, erwartete er wohl nicht, dass sich bald nachher eine anderweitige Erde finden würde, welche mit völlig gleichem Rechte Anspruch an diesen Namen machen können. Um daher keine Verwechselung derselben mit der Yttererde zu veranlassen, würde es vielleicht gerathen seyn, jenen Namen Glykine aufzugeben, und durch Beryllerde (Beryllina) zu ersetzen; welche Namensveränderung auch bereits vom Hrn. Prof. Link, und zwar aus dem Grunde empfohlen worden, weil schon ein Pflanzengeschlecht Glycine vorhanden ist." (When Vauquelin conferred -- on account of its property of forming sweet salts -- the name glycine, sweet-earth, on the new earth that had been found by him in beryl and smaragd, he certainly didn't expect that soon thereafter another earth would be found which with fully equal right could claim this name. Therefore, in order to avoid confusion of it with yttria-earth, it would perhaps be advisable to abandon this name glycine and replace it with beryl-earth (beryllina); which name change was also recommended by Prof. Link, and for the reason that a genus of plants, Glycine, already exists.)
  40. Weeks 1968, 538. o.
  41. Wöhler, F. (1828) "Ueber das Beryllium und Yttrium" (On beryllium and yttrium), Annalen der Physik und Chemie, 13 (89): 577-582.
  42. Wöhler, Friedrich (1828.). „Ueber das Beryllium und Yttrium”. Annalen der Physik und Chemie 89 (8), 577–582. o. DOI:10.1002/andp.18280890805.  
  43. Bussy, Antoine (1828.). „D'une travail qu'il a entrepris sur le glucinium”. Journal de Chimie Medicale (4), 456–457. o.  
  44. ^ a b c Weeks 1968, 539. o.
  45. A Review of Early Inorganic Phosphors, Revolution in lamps: a chronicle of 50 years of progress (2001). ISBN 978-0-88173-378-5 
  46. Babu, R. S. (1988.). „Beryllium Extraction – A Review”. Mineral Processing and Extractive Metallurgy Review 4, 39. o. DOI:10.1080/08827508808952633.  
  47. 2013. május 26.-ai árfolyamon számítva.
  48. Beryllium Statistics and Information. United States Geological Survey. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  49. Commodity Summary 2000: Beryllium. United States Geological Survey. (Hozzáférés: 2010. május 16.)
  50. Commodity Summary 2000: Beryllium. United States Geological Survey. (Hozzáférés: 2010. május 16.)
  51. Sablon:OEtymD
  52. Periodic Table of Elements: Los Alamos National Laboratory: Beryllium. Periodic Table of Elements: Los Alamos National Laboratory. Los Alamos National Security, 2010. 11. (Hozzáférés: 2012. február 21.)
  53. Black, The MacMillian Company, New York, 1937
  54. Petzow, Günter et al. "Beryllium and Beryllium Compounds" in Ullmann's Encyclopedia of Industrial Chemistry 2005, Wiley-VCH, Weinheim. doi:10.1002/14356007.a04_011.pub2
  55. Installation and commissioning of vacuum systems for the LHC particle detectors. CERN
  56. Wieman, H (2001.). „A new inner vertex detector for STAR”. Nuclear Instruments and Methods in Physics Research Section a Accelerators Spectrometers Detectors and Associated Equipment 473, 205. o. DOI:10.1016/S0168-9002(01)01149-4.  
  57. Davis, Joseph R.. Beryllium, Metals handbook. ASM International, 690–691. o (1998). ISBN 978-0-87170-654-6 
  58. Schwartz, Mel M.. Encyclopedia of materials, parts, and finishes. CRC Press (2002). ISBN 1-56676-661-3 
  59. Museum of Mountain Bike Art & Technology: American Bicycle Manufacturing
  60. Ward, Wayne: Aluminium-Beryllium. Ret-Monitor. (Hozzáférés: 2012. július 18.)
  61. Collantine, Keith: Banned! – Beryllium. (Hozzáférés: 2012. július 18.)
  62. McGraw-Hill contributors.szerk.: Geller, Elizabeth: Concise Encyclopedia of Chemistry. New York City: McGraw-Hill (2004). ISBN 0-07-143953-6 
  63. Defence forces face rare toxic metal exposure risk”, The Sydney Morning Herald, 2005. február 1. (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 8.) 
  64. Beryllium related details from NASA. NASA. [2008. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  65. The Primary Mirror. NASA. (Hozzáférés: 2010. december 10.)
  66. Gardner, Jonathan P. (2007.). „The James Webb Space Telescope”. Proceedings of Science, 5. o.  
  67. (2004.) „The Spitzer Space Telescope Mission”. Astrophysical Journal Supplement 154, 1. o. DOI:10.1086/422992.  
  68. Kojola, Kenneth ; Lurie, William. „The selection of low-magnetic alloys for EOD tools”, Naval Weapons Plant Washington DC, 1961. augusztus 9. 
  69. Dorsch, Jerry A. and Dorsch, Susan E.. Understanding anesthesia equipment. Lippincott Williams & Wilkins (2007). ISBN 0-7817-7603-1 
  70. Encyclopedia of the Alkaline Earth Compounds (2012. december 31.). ISBN 9780444595539 
  71. ^ a b Barnaby, Frank. How nuclear weapons spread. Routledge (1993). ISBN 0-415-07674-9 
  72. Byrne, J. Neutrons, Nuclei, and Matter, Dover Publications, Mineola, NY, 2011, ISBN 0-486-48238-3, pp. 32–33.
  73. Clark, R. E. H.; Reiter, D.. Nuclear fusion research. Springer (2005). ISBN 3-540-23038-6 
  74. (2006.) „JUPITER-II molten salt Flibe research: An update on tritium, mobilization and redox chemistry experiments”. Fusion Engineering and Design 81 (8–14), 1439. o. DOI:10.1016/j.fusengdes.2005.08.101.  
  75. Scan Speak offers Be tweeters to OEMs and Do-It-Yourselfers. Scan Speak. (Hozzáférés: 2010. május 1.)
  76. Johnson, Jr., John E.: Usher Be-718 Bookshelf Speakers with Beryllium Tweeters, 2007. november 12. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  77. Exposé E8B studio monitor. KRK Systems. (Hozzáférés: 2009. február 12.)
  78. Beryllium use in pro audio Focal speakers. (Hozzáférés: 2010. július 10.)
  79. VUE Audio announces use of Be in Pro Audio loudspeakers. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
  80. Svilar, Mark: Analysis of "Beryllium" Speaker Dome and Cone Obtained from China, 2004. január 8. (Hozzáférés: 2009. február 13.)
  81. Diehl, Roland. High-power diode lasers. Springer (2000). ISBN 3-540-66693-1 
  82. Purdue engineers create safer, more efficient nuclear fuel, model its performance. Purdue University, 2005. szeptember 27. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  83. Breslin AJ.szerk.: Stokinger, HE: Chap. 3. Exposures and Patterns of Disease in the Beryllium Industry, in Beryllium: Its Industrial Hygiene Aspects. Academic Press, New York, 30–33. o (1966) 
  84. ^ a b c Emsley 2001, 57. o.
  85. IARC Monograph, Volume 58. International Agency for Research on Cancer, 1993. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  86. Emsley 2001, 5. o.
  87. Photograph of Chicago Pile One Scientists 1946. Office of Public Affairs, Argonne National Laboratory, 2006. június 19. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  88. International Programme On Chemical Safety: Beryllium: ENVIRONMENTAL HEALTH CRITERIA 106. World Health Organization, 1990. (Hozzáférés: 2011. április 10.)
  89. ASTM D7458 –08. American Society for Testing and Materials. (Hozzáférés: 2009. augusztus 8.)
  90. (2005.) „Development of a New Fluorescence Method for the Detection of Beryllium on Surfaces”. Journal of ASTM International 2 (9), 13168. o. DOI:10.1520/JAI13168.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Beryllium című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]