McLaren

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
McLaren
McLaren Mercedes logo.png

Teljes név McLaren Mercedes
Székhely Woking, Egyesült Királyság
Alapító(k) Új-Zéland Bruce McLaren
Csapatfőnök FRA Eric Boullier
Technikai igazgató UK Tim Goss
UK Neil Oatley
Versenyzők 20. Dánia Kevin Magnussen
22. Egyesült Királyság Jenson Button
Tesztpilóták BEL Stoffel Vandoorne
Motor Mercedes-Benz PU106A Hybrid
Kasztni MP4-29
Gumik Pirelli
Szín krómszürke–fekete
Formula–1-es szereplése
Első verseny MON 1966-os monacói nagydíj
Utolsó verseny UAE 2014-es abu-dzabi nagydíj
Versenyek száma 767 (rajtok száma: 761)
Konstruktőri VB-címek 8 (1974, 1984, 1985, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998)
Versenyzői VB-címek 12 (1974, 1976, 1984, 1985, 1986, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998, 1999, 2008)
Első győzelem BEL 1968-as belga nagydíj, Bruce McLaren
Legutóbbi győzelem BRA 2012-es brazil nagydíj, Jenson Button
Győzelmek 182
Első rajtkockák 155
Leggyorsabb körök 152[1]
Legutóbbi VB-helyezés 5. hely (181 pont)
A(z) McLaren weboldala
UAE 2014-es abu-dzabi nagydíj után frissítve

A McLaren Formula–1-es csapatot az új-zélandi Bruce McLaren alapította Bruce McLaren Motor Racing néven, saját maga versenyeztetésére. A csapat 1966-ban, a monacói nagydíjon debütált. Az alapító halála (1970) után Teddy Mayer vitte tovább az istállót, majd 1980 végén Ron Dennis vezetésével létrejött a McLaren International. A Formula–1 második legsikeresebb csapata 12 egyéni és 8 konstruktőr-világbajnoki címével a Ferrari mögött. Legsikeresebb versenyzői Alain Prost és Ayrton Senna, akik három-három világbajnokságot nyertek a csapat színeiben.

A McLaren 2007-ben is mindkét világbajnoki cím esélyese volt, végül azonban kizárták őket a konstruktőr-világbajnokságból a „kémbotrány” néven elhíresült eset kapcsán, mivel több McLarenes dolgozónál a Ferrari tulajdonát képező technikai adatokat találtak, ipari kémkedésért a sporttörténelem valaha legnagyobb büntetésének (100 millió dollár) kifizetésére kötelezte az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) a wokingiakat. Az egyéni világbajnoki pontjaikat megtarthatták, de az egymással is rivalizáló versenyzők egyaránt egy ponttal lemaradtak a vb-címről. A következő szezonban viszont Lewis Hamilton megszerezte a McLaren legújabb világbajnoki címét. 2010-ben mindkét versenyző harcban volt a világbajnoki címért, Jenson Buttonnak az utolsó előtti, Hamiltonnak az utolsó futamig volt matematikai esélye. 2011-ben nem voltak bajnoki esélyeik, a Red Bull mögötti második hely jelentette a maximumot. 2012-ben ugyan a mezőny egyik legerősebb autója volt az övék, azonban a gyakori hibák miatt ezúttal sem sikerült az idény végére versenyben maradniuk a bajnokságért.

A csapat a Formula–1 mellett részt vett már az indianapolisi 500-ban és a Le Mans-i 24 órás autóversenyen is. 2014-ben versenyzői Button és az újonc Kevin Magnussen (akinek apja, Jan Magnussen 1995-ben egy futam erejéig beugró versenyző volt a McLarennél). A tesztversenyző Stoffel Vandoorne. A csapatfőnök Ron Dennis, aki öt év után vette vissza a posztot Martin Whitmarshtól. Versenyigazgatói minőségben a Lotus F1 Teamtől érkezett Eric Boullier segíti a munkáját.

A csapat története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1966–1969[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első McLaren versenyautó a McLaren M1A volt 1964-ből. A Bruce McLaren Motor Racinget 1963-ban alapította az új-Zélandi Bruce McLaren, aki eredetileg sportautókat épített. A csapat 1966-ban debütált a Formula–1-ben, a monacói nagydíjon. A kezdeti motorbeszállító a Ford volt. A csapatnak első két szezonjában csak egy versenyzője volt, maga az alapító Bruce McLaren, aki az első versenyen olajszivárgás miatt kiesett. Legközelebb csak az amerikai nagydíjon vett részt, ahol azonban új motorral, a Serenissimával indult. A versenyen ötödik helyével a McLaren első pontjait szerezte. Az első szezonban a csapat két ponttal a kilencedik lett.

1967-re a csapat új motorbeszállítója a BRM lett. McLaren az évben egyszer lett negyedik a monacói nagydíjon, és egyszer hetedik. A többi nagydíjon kiesett. A McLaren csapat három ponttal a tizedik lett a konstruktőri bajnokságban.

1968-ra Bruce McLaren csapattársa az előző évi világbajnok Denny Hulme lett, aki 1974-ig a csapat versenyzője maradt. A csapat ebben az évben visszatért a Ford-Cosworth motorokhoz, melyeket egészen 1983-ig használt. Hulme megnyerte az Olasz és a kanadai nagydíjat, míg McLaren a belga nagydíjat nyerte meg, amely a csapat első futamgyőzelme volt. Bruce emellett megnyerte az azévi Race of Champions-t, melyet Brands Hatchban rendeztek. A csapat 1968-tól több kiscsapatnak adott kasztnit.

1969-ben Bruce három dobogós helyével és 26 pontjával a harmadik helyen zárt az egyéni világbajnokságban. A csapat ötödik győzelmét azonban Hulme szerezte a mexikói nagydíjon. A csapat a negyedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.

1970–1979[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bruce McLaren, a csapat alapítója

Az 1970-es év nagyon szerencsétlenül kezdődött a csapat számára. Az azévi indianapolisi 500-on, egy gyakorláson megégtek Denny Hulme kezei az autójából kifolyt és meggyulladt metanol miatt. Peter Revson helyettesítette a futamon. 1970. június 2-án Bruce McLaren meghalt Goodwoodban, mikor az új M8D Can-Am kategóriájú autót tesztelte. A McLaren 1970-ben és 1971-ben nem nyert versenyt, az években Jochen Rindt és Jackie Stewart dominált. McLaren halála után a csapat első győzelmét Hulme 1972-ben szerezte, a dél-afrikai nagydíjon, az M19C-vel. Hulme harmadik lett az év végén a versenyzők között, csapattársa Peter Revson volt.

Emerson Fittipaldi 1974-ben a McLarennel

A McLaren M23, melyet Gordon Coppuck tervezett alapvetően az 1973-as, M16 elejét, és az M19 hátulját tartalmazta. A modell már szintén ék alakú volt, hasonlóan a Lotus 72-höz. A modellel Revson a Brit és a Kanadai, Hulme a svéd nagydíjon tudott győzelmet aratni. 1974-re Emerson Fittipaldi csatlakozott a csapathoz, aki korábban a Lotusnál versenyzett. A csapat ezévben megnyerte a konstruktőri-és az egyéni címet (Fittipaldi) is. A McLaren ezévben szerezte első indianapolisi 500-as győzelmét is, Johnny Rutherforddal. Az évben a Yardley helyére új főszponzor érkezett a Marlboro személyében, mely egészen 1996-ig maradt a csapat főszponzora. Ennek következtében az addig használt narancssárga szín helyett piros-fehér lett az autók festése. 1975 is sikeres év volt a McLaren számára, Emerson Fittipaldi a második lett Niki Lauda mögött a bajnokságban. Jochen Mass első győzelmét szerezte Spanyolországban, Rutherford második lett Indianapolisban.

Fittipaldi az év végén elhagyta a csapatot, és testvére csapatához, a Fittipaldi Automotive-hez igazolt át. Helyére James Hunt érkezett, aki 1976 végén egyetlen ponttal nyert Niki Lauda előtt. Eközben Rutherford a McLaren második indianapolisi 500-as győzelmét szerezte. Hunt 1977-ben még három futamgyőzelmet aratott, ám ezek sokáig a csapat utolsó győzelmei voltak. A sikeres M23 után az M26 modell már nem tudta felvenni a harcot az erősebb csapatok autóival. 1979-ben a rossz eredmények miatt kivonult a CART sorozatból.

1980–1989[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prost 1985-ben a McLarennel

1980-ban a McLarennél debütált Alain Prost a Formula–1-ben, csapattársa John Watson volt. Prost hamar elhagyta a csapatot, 1981-ben már a Renaultnál versenyzett. A hosszantaró sikertelenségek miatt Ron Dennist, aki előtte a Formula–2-ben dolgozott, leszerződtették csapatfőnöknek. Dennis hozott magával egy mérnököt is, John Barnardot. Ők John Hogannal és Teddy Mayerrel Négyes Projekt néven kidolgoztak egy új koncepciót (innen származik a McLaren autók nevében a mai napig is az MP4 jelzés - Marlboro Projekt 4). 1983-tól turbófeltöltős motorokat kapott a csapat a TAG/Porsche-től. A John Barnard által készített McLaren MP4/2 autó volt az első a Formula–1-ben, amely szénszálas karosszériával épült. 1984-re visszatért Alain Prost, Niki Lauda mellé, aki 1982 óta volt a csapatnál és megnyerte 1984-ben a világbajnokságot. Prost mindössze fél ponttal végzett mögötte. 1985-ben viszont a francia végzett az élen. 1986-ban Lauda visszavonult a Formula–1-ből, helyére a finn Keke Rosberg érkezett a csapathoz, ezévben Prost ismét az egyéni világbajnoki tabella élén végzett. 1987-ben a svéd Stefan Johansson érkezett a McLarenhez. Az évadban a Williamsek domináltak, az egyéni világbajnokságot Nelson Piquet nyerte, Prost csak a negyedik, Johannson a hatodik lett. 1988-ra a korábban Lotusnál versenyző brazil Ayrton Senna lett Prost csapattársa, aki első McLarenes évét meg is nyerte. Ezévtől váltott a csapat a Honda motorokra, melyek azokban az időkben a legerősebbek voltak. 1988-ban a tizenhat versenyből tizenötöt a McLaren autó nyerték meg. Senna 90 ponttal az első, Prost 87-el a második helyen végzett. 1989 hasonlóan sikeres év volt a McLaren számára. A bajnokság Senna és Prost között ismét szoros volt, a világbajnoki cím eldőlése az utolsó japán nagydíjra maradt. Az első rajtkockát Senna szerezte meg, Prost azonban lerajtolta a brazilt. Senna a célegyenes előtti sikánban próbálta megelőzni, de a francia nem engedte el, és összeütköztek. Prost kiesett, Senna azonban tovább tudott menni, de utólag diszkvalifikálták, és a világbajnoki cím így Prosté lett.

1990–1999[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alain Prost a Sennával való botrányos párharca után a Ferrarihoz szerződött. A következő két évben Senna és a McLaren nyerte az egyéni-és a csapatvilágbajnoki címet. Senna csapattársa Prost távozása után Gerhard Berger volt. Az 1992-re a McLaren dominancia véget ért, az évet fölényesen Nigel Mansell és a Williams-Renault nyerte. Az év végén a Honda visszavonult a Formula–1-es motorgyártástól. A McLaren motorszállítója 1993-ra a Ford lett. Senna csapattársa ezévben Michael Andretti volt, aki összesen hét pontot szerzett. A szezon vége felé helyére a finn Mika Häkkinent ültették. 1994-re Senna a Williamshez igazolt át, helyére Martin Brundle érkezett, az évben a Peugeot szállított motorokat a csapat számára. Egy évvel rá, 1995-ben a McLaren szerződést kötött a Mercedesszel. A német gyár máig a csapat motorszállítója. 1995-ben két nagydíj erejéig Nigel Mansell is versenyzett a csapat színeiben. 1996-ban a korábban Williamses David Coulthard szerződött a csapathoz. 1997-re a csapathoz West cigarettamárka, mint főszponzor érkezett a Marlboro helyére. A korábbi piros-fehér színt ezévben ezüstre cserélték. A 1997-ben McLaren egyre erősebb lett. Coulthard a szezonnyitó Ausztrál és az Olasz, Häkkinen az utolsó európai nagydíjat nyerte meg. 1998-ra a McLaren leszerződtette az akkori egyik legsikeresebb mérnököt, Adrian Neweyt. Häkkinen a szezon során nyolc futamot nyert meg, az Ausztrál, a Brazil, a Spanyol, a Monacói, az Osztrák, a Német, az Luxemburgi és a japán nagydíjat. Az év végén kerek 100 ponttal végzett a egyéni világbajnokság élén. Legnagyobb ellenfele Michael Schumacher volt, aki 89 pontot szerzett. A McLaren ezévben megszerezte a konstruktőr-világbajnoki címet. 1999-ben folytatódott a Schumacher–Häkkinen csata, de csak a brit nagydíjig, amikor a német balesetet szenvedett és csak az évad vége előtt három versennyel tudott visszatérni. Häkkinen ismét világbajnok lett, két ponttal Eddie Irvine előtt. A konstruktőri címet ebben az évben a Ferrari nyerte.

2000–2004[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Räikkönen a 2002-ben a McLarennel

A 2000-es évet Michael Schumacher nyerte a Ferrarival, Häkkinen 89 ponttal a második lett. 2001-ben Mika az egyéni bajnokságban a második Coulthard mögött végzett, ötödikként. Häkkinen 2002-re visszavonult a Formula–1-ből, helyére a korábban Sauberes Kimi Räikkönen érkezett. A csapat 2002-ben mindössze egy futamgyőzelmet könyvelhetett el magának, a monacói nagydíjon, ahol Coulthard nyert. Az évet Schumacher fölényesen nyerte, összes versenyén dobogós lett. 2002-ben a McLaren harmadik lett a konstruktőrök versenyében a Ferrari és a Williams mögött. A 2003-as évben Kimi Räikkönen mindössze két ponttal maradt el Schumachertől, aki hat, míg Kimi csak egy futamgyőzelmet szerzett. 2004-re a csapat teljesítménye ismét visszaesett. Räikkönen egy futamgyőzelmet szerzett, a belga nagydíjon. A csapat az ötödik helyen végzet a konstruktőri bajnokságban a Ferrari, a BAR, a Renault, és a Williams mögött. Schumacher a szezon 18 futamából 13-at nyert meg.

2005[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Montoya a 2005-ös amerikai nagydíj időmérő edzésén

2005-ben Coulthard a Red Bull Racinghez szerződött, helyére a kolumbiai Juan Pablo Montoya került, aki két versenyen nem vett részt, helyette a bahreini nagydíjon Pedro de la Rosa, a San Marinó-i nagydíjon Alexander Wurz versenyzett. A nehézkes kezdés után Räikkönen hét, Montoya három futamgyőzelmet aratott. San Marinóban Räikkönen megszerezte a pole-pozíciót, és a 9. körig vezette is a futamot, amikor technikai probléma miatt kiesett. Hasonlóan vezette az európai nagydíjat is, mikor az utolsó körökben jobb első kereke leszakadt, és kiesett. A német nagydíjon szintén az első rajtkockából indult, motorhiba miatt kiesett. Fernando Alonso 133 ponttal megnyerte a 2005-ös egyéni bajnoki címet, míg Räikkönen 112 ponttal a második lett. Montoya a negyedik helyen végzett. Az év közepén a West, mint főszponzor, elhagyta a csapatot. 2005. december 25-én bejelentették, hogy 2007-re Fernando Alonso érkezik a csapathoz.

2006[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kimi Räikkönen, egyik 2006-os szezon előtti tesztjén

Az új MP4-21 bemutatása után a csapat ismét abban reménykedett, hogy a bajnoki címért fognak harcolni, ám a téli tesztek során kiderült, hogy az új Mercedes V8-as motor nem volt túl erős, sem megbízható. Az első versenyen Räikkönen az időmérőn történt technikai probléma miatt az utolsó helyről vághatott neki a versenynek, melyen a dobogó legalsó fokát szerezte meg, Michael Schumacher és Fernando Alonso mögött. Montoya ötödik lett, akit szintén technikai hibák hátráltatták. Räikkönen a maláj nagydíjon ütközés miatt kiesett, az ausztrál nagydíjon viszont második lett.

Kimi emellett még a Brit, a Kanadai és a német nagydíjon lett harmadik, az olasz nagydíjon második. Montoya legjobb helyezése ebben az évben Monacói második helye volt. Montoya az amerikai nagydíj rajtjánál kiütötte csapattársát, és mindketten kiestek. A verseny után elbocsátották a csapattól. Montoya a McLarennel együtt a Formula–1-et is elhagyta, jelenleg a NASCARban versenyez. Helyére a csapat tesztversenyzőjét, Pedro de la Rosát ültették be, aki a magyar nagydíjon második lett. A 2006-os olasz nagydíjon ismertté vált, hogy a visszavonuló Schumacher helyén 2007-ben Kimi Räikkönen versenyez majd a Ferrarinál. Räikkönen az ötödik helyen zárta utolsó versenyét a McLarennel Brazíliában. A szezont ismét Alonso nyerte, mögötte Michael Schumacher végzett.

2007[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2006 novemberében a McLaren-Mercedes Lewis Hamiltont szerződtette le a világbajnok Fernando Alonso mellé. 2007-ben a csapat főszponzora a Vodafone lett. A csapat legnagyobb ellenfele ezévben a Renault visszaesését követően a Ferrari volt. A csapat nagyon erősen kezdte az évet, Ausztráliában Alonso második, az újonc Hamilton harmadik lett Kimi Räikkönen mögött. Hamilton első nyolc versenyén dobogós lett, Alonso négy versenyt nyert, és egy kivétellel mindegyiken pontot szerzett.

A szezon előrehaladtával egyre inkább romlott a két versenyző kapcsolata. A konfliktusok csúcsa a magyar nagydíj volt, ahol Alonso megakadályozta Hamiltont, hogy mért időt fusson az időmérő edzésen, bár előtte Hamilton is megszegte azt a megállapodást, miszerint Alonsót előre kellett volna engednie az etap alatt. Alonsót ezért azzal büntette a versenybíróság, hogy öt rajthellyel hátrébb sorolták. A versenyt Hamilton nyerte, de az FIA elvette a csapat a nagydíjon szerzett konstruktőri pontjait. A McLaren a világbajnoki cím legnagyobb esélyese volt szinte az egész szezon során, miután az utolsó, brazil nagydíjon Alonso a harmadik lett a két Ferrari mögött, Hamilton pedig technikai problémák miatt csak a hetedik lett, így a 2007-es egyéni világbajnoki címet Kimi Räikkönen szerezte meg.

A 2007-es belga nagydíj előtt kizárták a McLarent az azévi konstruktőri bajnokságból, emellett 100 millió dollárra büntették meg, miután kiderült, hogy a Ferraris Nigel Stepney a McLarenes Mike Coughlan számára adott át a Ferrari tulajdonát képező dokumentumokat, amiket fel is használtak az év során, sőt a 2008-as konstrukciót is részben erre alapozták. Lewis Hamilton és Fernando Alonso viszont – mivel együttműködtek a hatóságokkal a vizsgálat során – megtarthatták pontjaikat. A csapat két versenyzőjének 2008-as rajtszáma emiatt a 22-es és a 23-as lett. A bokszutcában is eredetileg az utolsó garázs lett volna az övék 2008-ban, de végül az ötödiket kapták meg, mert a személyzet és a felszerelések nem fértek volna el az utolsó garázsban.

2007. november 2-án ismertté vált, hogy Alonso, 2007-es botrányos éve után, a Renault-hoz tér vissza.

2008[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008-ra a finn Heikki Kovalainent ültették be Fernando Alonso helyére,[2] aki elhagyta a csapatot és a Renault-hoz szerződött. A szezonnyitón Hamilton nyert, míg Kovalainen az ötödik lett. A bahreini nagydíjon Hamilton ütközött Alonsóval és nem szerzett pontot. A 2008-as spanyol nagydíj időmérő edzésén a McLaren versenyzői csak az 5–6. helyre kvalifikálták magukat, de egy jó rajtot követően tartották a lépést az élbollyal. Kovalainen az első boxkiállások során éppen vezető helyen állt, mikor bal első defektet kapott, és orral a gumifalba csapódott. A török nagydíjon Hamilton háromkiállásos taktikájával tartani tudta a lépést az élen Massával, de végül csak második lett.

Hamilton a kínai nagydíjon

Az esős monacói nagydíjon Hamilton a harmadik helyről indulva, jó gumistratégiával az első helyen végzett és átvette a vezetést az egyéni világbajnokságban. Kanadában Hamilton az első, Kovalainen a hetedik helyre kvalifikálta magát. A versenyt sokáig vezető Hamilton az első boxkiállásoknál nem vette időben észre a piros lámpánál állókat a bokszutcában, így Räikkönennek ütközött, amelynek következtében mindketten kiestek a versenyből. Figyelmetlenségéért a francia nagydíjra tízhelyes rajtbüntetést kapott, így nem szerzett pontot.[3] A csapat és Hamilton hazai nagydíján, az esős brit nagydíjon Kovalainen megszerezte élete első pole-pozícióját, Hamilton csak a 4. helyről rajtolhatott. Hamilton az első körben feljött a 2. helyre, pár körrel később pedig megelőzte csapattársát is, átvette a vezetést, majd így megnyerte a futamot. Ezt követően győzött a Hockenheimringen, a magyar nagydíjon viszont a brit defektet kapott, végül ötödik lett. Finn csapattársa megszerezte élete első Formula–1-es győzelmét Massa kiesésének köszönhetően. A belga nagydíjon a pole-pozícióból induló Hamiltont Räikkönen hamar megelőzte, de a verseny végén felzárkózott a finn mögé. A leintés előtt néhány körrel Hamilton levágta a célegyenes előtti sikánt, majd visszaengedte maga elé Räikkönent. A célegyenes végén Hamilton újra megelőzte a finn. Bár győzött, verseny után megvizsgálták Hamilton előzését, és szabálytalannak ítélték, ezért 25 másodperces büntetést kapott, így csak 3. lett. Az esős olasz nagydíjon a rossz gumitaktika miatt visszacsúszott Hamilton 7. helyre, míg Kovalainen másodikként ért célba. Bár Hamilton a japán nagydíjon a pole-ból indult, bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, és a verseny közben Felipe Massa ki is lökte egyszer a pályáról, így pont nélkül távozott. A kínai nagydíjon Hamilton a pole-ból indulva magabiztosan győzött, előnyét 7 pontra növelte Massával szemben.

A brazil nagydíj végén eleredő eső miatt Hamilton az 5. helyre esett vissza. A verseny végén Sebastian Vettel is megelőzte, ezért a mclarenes visszacsúszott a bajnoki címhez nem elegendő 6. helyre. Hamilton végül az utolsó körben előzte meg Timo Glock (aki nem váltott esőgumira) megelőzésével az ötödik helyet, megnyerve a világbajnokságot. A McLaren második lett a konstruktőri bajnokságban.

2009[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2009-es szezon előtti teszteken bebizonyosodott, hogy óriási lemaradással küzd a világbajnok gárda. Tesztről tesztre fejlődtek, ám Ausztráliába így is óriási lemaradással érkeztek. Kovalainen a 12. míg csapattársa váltócsere miatt az utolsó rajtkockáról kezdhette meg az idény első futamát. Kovalainen balesetet szenvedve már az első körben kiesett, míg a regnáló világbajnok a harmadik helyen ért be, ám a futam után kizárták őket a versenybírák megtévesztése miatt.

Kovalainen Silverstone-ban

A következő versenyeken a csapat végig meglehetősen versenyképtelen volt, Hamilton több alkalommal sem tudta magát az időmérő utolsó szakaszába juttatni. A Nürburgringen rendezett német nagydíjra a csapat új fejlesztésekkel érkezett. Hamilton a 4. helyet szerezte meg,a rajtnál pedig a KERS segítségével majdnem az élre állt, de Webber első szárnya „lyukat” ütött a fiatal versenyző jobb hátsó kerekén. Hamilton végül pályafutása során először az utolsó helyen fejezte be a versenyt, mivel a defektes gumi megsértette a hűtőjét. A magyar nagydíjon (az évad 10. versenyén) Hamilton megszerezte a csapat első győzelmét. A rajtnál a negyedik helyről másodiknak jött fel mielőtt Webber megelőzte, de a brit az ötödik körben visszaelőzte az ausztrált. Alonso kiesése után a brit megszerezte a KERS-szel rendelkező autók első futamgyőzelmét. A McLaren Valenciában is versenyképes volt, Hamilton az első helyről rajtolt, de boxkiállásánál probléma akadt, így második lett. Belgiumban és Olaszországban (az utolsó körben) a brit baleset miatt esett ki. Hamilton ezt követően győzött Szingapúrban, valamint két harmadik helyet szerzett Japánban és Brazíliában. Az évadzáró abu-dzabi nagydíjon a brit a pole-ból indult, és vezette a versenyt, de a 20. körben kiesett fékhiba miatt. Bár Kovalainen sem szerzett pontot, a McLaren harmadik lett a konstruktőri bajnokságban, így ponttal a Ferrari előtt.

2010[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


2010-ben a 2009-es világbajnok, Jenson Button igazolt a McLarenhez. A bajnokságban Lewis Hamilton a 4. , Jenson Button pedig 5. lett. Lewis Hamilton megnyerte a török, a kanadai és a belga futamot, míg csapattársa az ausztrál és a kínai nagydíjon diadalmaskodott.

2011[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011-ben változatlan felállással kezdték meg az évet. A szezonnyitó ausztrál nagydíjon Hamilton 2. lett, Button a 6. helyen ért célba. Malajziában Button lett a 2., Hamilton a 8. helyen ért célba. Kínában Hamilton nyert, ezzel megszakítva Sebastian Vettel 2 futam óta tartó győzelmi sorozatát, Button 4. lett. Törökországban Button 4. lett, Hamilton a 6. helyen ért célba. Spanyolországban mindkét McLarenes pilóta a dobogóra állhatott, Sebastian Vettel mögött Hamilton másodikként, Button harmadikként ért célba. Monacóban Button újfent 3. lett, Hamilton 6. lett. Kanadában Button megszerezte a McLaren ezévi 2. győzelmét, Sebastian Vettelt megelőzve, Hamilton kiesett. A valenciai Európa Nagydíjon Button 6., Hamilton a 4. lett. A csapat hazai versenyén, a Brit Nagydíjon Button kiesett, Hamilton a 4. lett. Németországban Hamilton győzött, Button kiesett. Magyarországon Button győzött, Hamilton 4. lett. Belgiumban Button 3. lett Vettel és Webber mögött, Hamilton kiesett. Olaszországban és Szingapúrban Button a 2. helyen tudott végezni az ebben az évben toronymagasan domináló Sebastian Vettel mögött, Hamilton Olaszországban 4., Szingapúrban az 5. lett. Japánban Button győzött, Hamilton az 5. lett. Koreában Hamilton 2. ként ért célba Vettel mögött, Button a 4. lett. Az ebben az évben a Forma-1 története során először megrendezett Indiai Nagydíjon Button 2. lett Vettel mögött, Hamilton a 7. helyen ért célba. Az abu-dzabi nagydíjon mindkét McLarenes versenyző a dobogóra állhatott, Hamilton győzött, Button 3. lett Fernando Alonso mögött. A szezonzáró Brazil Nagydíjon Button 3. lett Webber és Vettel mögött, Hamilton váltóhiba miatt kiesett. A csapat 497 ponttal a 2. helyen végzett a konstruktőrök között. A bajnokságban Button 270 ponttal a 2. lett a világbajnok Sebastian Vettel mögött, Hamilton pedig 227 ponttal az 5. helyen végzett a bajnokságban.

2012[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben az évben is változatlan felállással kezdték meg az évet. Az évadnyitó ausztrál nagydíjon mindkét McLaren az élről indulhatott Hamilton-Button sorrendben, de Button rögtön lerajtolta csapattársát, és meg is nyerte a futamot, Hamilton 3. lett. Malajziában ismét az első sorból indulhattak, ugyanebben a sorrendben, az esős futamon azonban csak Hamilton állhatott a dobogóra Fernando Alonso és Sergio Pérez mögött, Button a 14. lett. Kínában Hamilton a 2., Button a 6. rajthelyet szerezte meg, de Hamiltont váltócsere miatt a 7. helyre sorolták vissza. A versenyen aztán mindketten dobogóra állhattak, Button a 2., Hamilton a 3. helyen ért célba Nico Rosberg mögött. Bahreinben Hamilton a 2., Button a 4. helyet szerezte meg, a versenyük azonban nem alakult ilyen jól, Hamilton a 8., Button kipufogóhiba miatt kiesett. Spanyolországban Hamilton megszerezte a pole-t, de az utolsó helyről kellett indulnia, mert a Q3-ban a pole-kör után nem jutott el elegendő üzemanyaggal a boxig, Button a 11. helyre kvalifikálta magát. A versenyen mindketten pontot szereztek, Hamilton a 8., Button a 9. helyen ért célba. Monacóban Hamilton Schumacher öthelyes rajtbüntetése miatt a 3. helyről indulhatott, Button pedig Maldonado tízhelyes rajtbüntetése miatt a 12. helyről indulhatott, a versenyen Hamilton 5. lett, Button kiesett. Kanadában Hamilton a 2., Button a 10. helyet szerezte meg, a versenyt Hamilton megnyerte, Button csak a 16. lett. Az európai nagydíjon Hamilton a 2., Button a 9. rajthelyet szerezte meg, Hamilton kiesett, Button a 8. helyen ért célba.

Szponzorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapat négy legjelentősebb főszponzora a Yardley (1971-1973), a Marlboro (1974-1996), a West (1997-2005) és a Vodafone 2007-től. A leghosszabb ideig a Marlboro volt a csapat főszponzora, mely 1996 után a Ferrarihoz ment. A West cigarettamárka 1997-től 2005. július 29-ig volt a McLaren főszponzora, amikor a McLarent arra kötelezték, hogy keressen új főszponzort, mivel az Európai Unió útmutatása szerint nem lehet dohányt reklámozni. A csapat 2006 végéig Team McLaren-Mercedes néven szerepelt.

A jelenlegi főszponzor a Vodafone, mely a csapat hivatalos nevében 2007-óta szerepel is: Vodafone McLaren-Mercedes. Jelentős szponzor emellett a Diageo (Johnnie Walker whisky márka), az Aigo, a Hugo Boss, a Hilton Hotels,a SAP AG a Santander,és a Mobil 1. 2009-ben a Lenovo informatikai cég csatlakozik a csapathoz.

Formula–1-es eredménysorozata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szezon Név Modell Gumi Motor Üzemanyag Versenyzők Helyezés
2014 McLaren Mercedes MP4-29 P Mercedes-Benz Mobil Jenson Button
Kevin Magnussen
5. (181 pont)
2013 Vodafone Mclaren Mercedes MP4-28 P Mercedes-Benz Mobil Jenson Button
Sergio Pérez
5. (122 pont)
2012 Vodafone Mclaren Mercedes MP4-27 P Mercedes-Benz Mobil Jenson Button
Lewis Hamilton
3. (378 pont)
2011 Vodafone Mclaren Mercedes MP4-26 P Mercedes-Benz Mobil Jenson Button
Lewis Hamilton
2. (497 pont)
2010 Vodafone Mclaren Mercedes MP4-25 B Mercedes-Benz Mobil Jenson Button
Lewis Hamilton
2. (454 pont)
2009 Vodafone McLaren Mercedes MP4-24 B Mercedes-Benz Mobil Lewis Hamilton
Heikki Kovalainen
3. (71 pont)
2008 Vodafone McLaren Mercedes MP4-23 B Mercedes-Benz Mobil Lewis Hamilton
Heikki Kovalainen
2. (151 pont)
2007 Vodafone McLaren Mercedes MP4-22 B Mercedes-Benz Mobil Fernando Alonso
Lewis Hamilton
Kizárva
(203/218 pont)
2006 Team McLaren Mercedes MP4-21 M Mercedes-Benz Mobil Kimi Räikkönen
Juan Pablo Montoya
Pedro de la Rosa
3. (110 pont)
2005 Team McLaren Mercedes /
West McLaren Mercedes
MP4-20 M Mercedes-Benz Mobil Kimi Räikkönen
Juan Pablo Montoya
Pedro de la Rosa
Alexander Wurz
2. (182 pont)
2004 West McLaren Mercedes MP4-19
MP4-19B
M Mercedes-Benz Mobil David Coulthard
Kimi Räikkönen
5. (69 pont)
2003 West McLaren Mercedes MP4-17D M Mercedes-Benz Mobil David Coulthard
Kimi Räikkönen
3. (142 pont)
2002 West McLaren Mercedes MP4-17 M Mercedes-Benz Mobil David Coulthard
Kimi Räikkönen
3. (65 pont)
2001 West McLaren Mercedes MP4-16 B Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
David Coulthard
2. (102 pont)
2000 West McLaren Mercedes MP4/15 B Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
David Coulthard
2. (152 pont)
1999 West McLaren Mercedes MP4/14 B Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
David Coulthard
2. (124 pont)
1998 West McLaren Mercedes MP4/13 B Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
David Coulthard
Világbajnok (156 pont)
1997 West McLaren Mercedes MP4/12 G Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
David Coulthard
4. (63 pont)
1996 Marlboro McLaren Mercedes MP4/11 G Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
David Coulthard
4. (49 pont)
1995 Marlboro McLaren Mercedes MP4/10
MP4/10B
MP4/10C
G Mercedes-Benz Mobil Mika Häkkinen
Nigel Mansell
Mark Blundell
Jan Magnussen
4. (30 pont)
1994 Marlboro McLaren Peugeot MP4/9 G Peugeot Shell Mika Häkkinen
Martin Brundle
Philippe Alliot
4. (42 pont)
1993 Marlboro McLaren Ford MP4/8 G Ford Shell Ayrton Senna
Michael Andretti
Mika Häkkinen
2. (84 pont)
1992 Honda Marlboro McLaren MP4/6B
MP4/7A
G Honda Shell Ayrton Senna
Gerhard Berger
2. (99 pont)
1991 Honda Marlboro McLaren MP4/6 G Honda Shell Ayrton Senna
Gerhard Berger
Világbajnok (139 pont)
1990 Honda Marlboro McLaren MP4/5B G Honda Shell Ayrton Senna
Gerhard Berger
Világbajnok (121 pont)
1989 Honda Marlboro McLaren MP4/5 G Honda Shell Ayrton Senna
Alain Prost
Világbajnok (141 pont)
1988 Honda Marlboro McLaren MP4/4 G Honda Shell Alain Prost
Ayrton Senna
Világbajnok (199 pont)
1987 Marlboro McLaren International MP4/3 G TAG (Porsche) Shell Alain Prost
Stefan Johansson
2. (76 pont)
1986 Marlboro McLaren International MP4/2C G TAG (Porsche) Shell Alain Prost
Keke Rosberg
2. (96 pont)
1985 Marlboro McLaren International MP4/2B G TAG (Porsche) Shell Niki Lauda
Alain Prost
John Watson
Világbajnok (90 pont)
1984 Marlboro McLaren International MP4/2 M TAG (Porsche) Shell Niki Lauda
Alain Prost
Világbajnok (143.5 pont)
1983 Marlboro McLaren International MP4/1C
MP4/1E
M Ford
TAG (Porsche)
Unipart Niki Lauda
John Watson
5. (43 pont)
1982 Marlboro McLaren International MP4/1B M Ford Unipart Niki Lauda
John Watson
2. (69 pont)
1981 Marlboro McLaren International M29C
M29F
MP4/1
M Ford Unipart John Watson
Andrea de Cesaris
6. (28 pont)
1980 Marlboro Team McLaren M29B
M29C
M30
G Ford Castrol John Watson
Alain Prost
Stephen South
8. (11 pont)
1979 Marlboro Team McLaren
Löwenbräu Team McLaren
M26
M28
M28B
M28C
M29
G Ford Castrol John Watson
Patrick Tambay
7. (15 pont)
1978 Marlboro Team McLaren
Liggett Group/BS Fabrications
Centro Asegurador F1
Melchester Racing
M23
M26
G Ford Texaco James Hunt
Patrick Tambay
Bruno Giacomelli
Brett Lunger
Nelson Piquet
Emilio de Villota
Tony Trimmer
8. (15 pont)
1977 Marlboro Team McLaren
Chesterfield Racing
Iberia Airlines
M23
M26
G Ford Texaco James Hunt
Jochen Mass
Gilles Villeneuve
Bruno Giacomelli
Brett Lunger
Emilio de Villota
3. (60 pont)
1976 Marlboro Team McLaren M23 G Ford Texaco James Hunt
Jochen Mass
2. (75 pont)
1975 Marlboro Team Texaco
Lucky Strike Racing
M23 G Ford Texaco Emerson Fittipaldi
Jochen Mass
Dave Charlton
3. (63 pont)
1974 Marlboro Team Texaco
Yardley Team McLaren
Scribante Lucky Strike Racing
M23 G Ford Texaco
Sasol
Emerson Fittipaldi
Denny Hulme
Mike Hailwood
Jochen Mass
David Hobbs
Dave Charlton
Világbajnok (73 pont)
1973 Yardley Team McLaren M19A
M19C
M23
G Ford Gulf Denny Hulme
Peter Revson
Jody Scheckter
Jacky Ickx
3. (58 pont)
1972 Yardley Team McLaren M19A
M19C
G Ford Gulf Denny Hulme
Peter Revson
Jody Scheckter
Brian Redman
3. (47 pont)
1971 Bruce McLaren Motor Racing
Ecurie Bonnier
Penske-White Racing
M7C
M14A
M19A
G Ford Gulf Denny Hulme
Peter Gethin
Jackie Oliver
Jo Bonnier
Helmut Marko
Mark Donohue
6. (10 pont)
1970 Bruce McLaren Motor Racing
Team Surtees
Ecurie Bonnier
M7C
M14A
M7D
M14D
G
F
Ford
Alfa Romeo
Gulf Denny Hulme
Bruce McLaren
Peter Gethin
Dan Gurney
Andrea de Adamich
Nanni Galli
John Surtees
Jo Bonnier
4. (34 pont)
1969 Bruce McLaren Motor Racing
Team Lawson
Antique Automobiles / Colin Crabbe Racing
M7A
M7B
M7C
M9A
G
D
Ford Shell
Gulf
Denny Hulme
Bruce McLaren
Derek Bell
Basil van Rooyen
Vic Elford
4. (38 pont)
1968 Bruce McLaren Motor Racing
Joakim Bonnier Racing Team
Anglo American Racers
M5A
M7A
G Ford
BRM
Shell Denny Hulme
Bruce McLaren
Jo Bonnier
Dan Gurney
2. (51 pont)
1967 Bruce McLaren Motor Racing M4B
M5A
M7A
G BRM Shell Bruce McLaren 8. (3 pont)
1966 Bruce McLaren Motor Racing M2B F Ford
Serenissima
Europa Bruce McLaren 8. (3 pont)

* A szezon jelenleg is tart.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Beleszámítva John Surtees leggyorsabb körét az 1970-es dél-afrikai nagydíjon, privát nevezésű McLarennel.
  2. Kovalainen a McLaren új pilótája”, Nemzetisport.hu, 2007. december 21. (Hozzáférés ideje: 2008. május 27.) 
  3. Beer, Matt: Massa vezette kettős győzelem a francia nagydíjon (angol nyelven). www.autosport.com, 2008. június 22. (Hozzáférés: 2008. június 22.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz McLaren témájú médiaállományokat.


Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1974
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Ferrari
Előző világbajnok:
Ferrari
Formula–1-es világbajnok
19841985
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Williams
Előző világbajnok:
Williams
Formula–1-es világbajnok
19881991
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Williams
Előző világbajnok:
Williams
Formula–1-es világbajnok
1998
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Ferrari