Stanford Linear Accelerator Center

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Stanford Linear Accelerator Centert (Stanfordi Lineáris Gyorsítóközpont, SLAC) a Stanford Egyetem működteti. 1962-ben alapították. A Menlo Park-i Sand Hill Roadon (Kalifornia) található. Egy 3 km hosszú rádiófrekvenciás lineáris részecskegyorsító van benne elektronok és pozitronok gyorsítására. A kutatás középpontjában az elektronnyalábra alapozott kísérleti és elméleti elemirészecske fizikai kutatás áll, emellett magfizikai, szilárdtestfizikai, kémiai, biológiai és orvosi kutatásokat végeznek szinkrotronsugárzás segítségével. Több mint 3000 vendégkutatót szolgál ki évente a részecskefizika és a szinkrotronsugárzás területén.

Az SLAC-ben volt az első amerikai weboldal.

A Stanfordi lineáris gyorsító (légi felvétel)

A gyorsító részletesebb leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lineáris gyorsító elektronokat illetve pozitronokat gyorsít 50 GeV energiára. Pályája nagyjából 10 méterre a földfelszín alatt fut, az „Interstate 280” gyorsforgalmi autóutat alul keresztezi.

Kutatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az SLAC-n zajló kutatások három fizikai Nobel-díjhoz vezettek:

1998 óta a SLAC-nál elektron-pozitron ütköztetéseket végeznek a CP-szimmetriával foglalkozó BaBar kísérlet számára.

A tervek szerint a gyorsítót fogják felhasználni a lézerből kijövő fényhezhez hasonló, csak annál sokkal rövidebb (1,5 – 15 Å) hullámhosszú, úgynevezett koherens röntgensugárzás létrehozására az LCLS berendezésben, amellyel új kutatási lehetőségek nyílnak majd meg, mivel a hullámhossza az atomi méretekbe esik.[1]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A német és angol változat
  • A SLAC honlap

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]