Elektronhéj
Az atomfizikában az elektronhéj – vagy fő energiaszint – az azonos n főkvantumszámhoz tartozó elektronpályák összessége. Az elektronpályát itt nem klasszikus értelemben, mint egy bolygópályát kell érteni, hanem kvantummechanikai értelemben, a Schrödinger-egyenlet vagy a Dirac-egyenlet egy hullámfüggvény-megoldásaként, azaz kiterjedt valószínűségi objektumként. Szemléletesen, de kissé helytelenül elektronfelhőként is szoktak rájuk hivatkozni. Az elektronhéjak elektron alhéjakból vagy másképpen alszintekből épülnek fel. Egy-egy alhéjhoz ugyanazon l pálya-impulzusmomentum kvantumszámmal rendelkező elektronok tartoznak. Az elektronhéjak együtt adják az atom elektronkonfigurációját. Megmutatható, hogy egy elektronhéjon legfeljebb 2n² elektron tartózkodhat.
Az elektronhéjakat kísérletileg először Charles Barkla és Henry Moseley röntgenabszorpciós kísérleteiben figyelték meg. Barkla K,L,M,… betűkkel jelölte őket, alfabetikus sorrendben. Eredetileg A,B,C,… volt a jelük, de átnevezték őket, hogy helyet hagyjanak olyan hipotetikus spektrumvonalaknak, amiket később sohasem fedeztek fel. Később ezeket a vonalakat azonosították az n=1,2,3,… főkvantumszámokkal. A spektroszkópia Siegbahn-jelölésének részét alkotják.
A héj elnevezés a Bohr-atommodellből ered, ahol az elektronok az atommagtól bizonyos távolságra keringtek úgy, hogy együtt egy héjat alkottak.
Alhéjak [szerkesztés]
Az elektron alhéjakat s,p,d,f,g,h,i,… betűkkel jelöljük, amelyek a 0,1,2,3,4,5,… pályakvantumszámnak (l érték) felelnek meg. Az alhéjakon 2(2l+1), azaz 2,6,10,14,18,22,… elektron fér el. Az alhéjak betűjele egy ma már nem használt elnevezési rendszerből ered, ahol „sharp”, „principal”, „diffuse” vagy „fundamental” volt a nevük a finomstruktúrájuk alapján. Később, amikor az első négy „alaptípuson” túl továbbiakat is felfedeztek, már nem akadt rájuk név, ezért alfabetikusan folytatták az elnevezést.
