Hafnium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
72 lutéciumhafniumtantál
Zr

Hf

Rf
Általános
Név, vegyjel, rendszám hafnium, Hf, 72
Elemi sorozat átmenetifémek
Csoport, periódus, mező 4, 6, d
Megjelenés szürke acélos
Hf-crystal bar.jpg
Atomtömeg 178,49(2)  g/mol
Elektronszerkezet [Xe] 4f14 5d2 6s2
Elektronok héjanként 2, 8, 18, 32, 10, 2
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot szilárd
Sűrűség (szobahőm.) 13,31 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on 12 g/cm³
Olvadáspont 2506 K
(2233 °C, 4051 °F)
Forráspont 4876 K
(4603 °C, 8317 °F)
Olvadáshő\Delta_{fus}{H}^\ominus 27,2 kJ/mol
Párolgáshő \Delta_{vap}{H}^\ominus 571 kJ/mol
Moláris hőkapacitás (25 °C) 25,73 J/(mol·K)
Gőznyomás
P/Pa 1 10 100 1 k 10 k 100 k
T/K 2689 2954 3277 3679 4194 4876
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet hexagonális
Oxidációs szám 4
(amfoter oxid)
Elektronegativitás 1,3 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 658,5 kJ/mol
2.: 1440 kJ/mol
3.: 2250 kJ/mol
Atomsugár 155 pm
Atomsugár (számított) 208 pm
Kovalens sugár 150 pm
Egyebek
Mágnesség nincs adat
Fajlagos ellenállás (20 °C) 331 nΩ·m
Hőmérséklet-vezetési tényező (300 K) 23,0 W/(m·K)
Hőtágulási együttható (25 °C) 5,9 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd) (20 °C) 3010 m/s
Young-modulus 78 GPa
Nyírási modulus 30 GPa
Kompressziós modulusz 110 GPa
Poisson-tényező 0,37
Mohs-keménység 5,5
Vickers-keménység 1760 MPa
Brinell-keménység 1700 HB
CAS-szám 7440-58-6
Fontosabb izotópok
Fő cikk: A hafnium izotópjai
Izotóp t.e. felezési idő B.m. B.e. (MeV) B.t.
172Hf mest. 1,87 év ε 0,350 172Lu
174Hf 0,162% 2 E15 év α 2,495 170Yb
176Hf 5,206% Hf stabil 104 neutronnal
177Hf 18,606% Hf stabil 105 neutronnal
178Hf 27,297% Hf stabil 106 neutronnal
179Hf 13,629% Hf stabil 107 neutronnal
180Hf 35,1% Hf stabil 108 neutronnal
182Hf mest. 9 E6 év β 0,373 182Ta
Hivatkozások

A hafnium egy kémiai elem, amely a periódusos rendszerben a 72-es rendszámot viseli. Nevét Koppenhága latin elnevezéséből származtatják - Hafnia - ahol a hafniumot felfedezték. Ezüstszürke, csillogó, korrózióálló átmenetifém, a titáncsoport tagja. A hafnium nagyon hasonló tulajdonságokkal bír, mint a periódusos rendszerben felette elhelyezkedő cirkónium. Biológiai szervezetben való előfordulásáról nincsenek adatok, normál esetben nem fordul elő emberi szervezetben és nem is mérgező arra.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafnium az egyik utolsó nem radioaktív elem a periódusos rendszerben. Az első bizonyítékára annak, hogy létezik egy elem a lutécium és a tantál közt, az 1912-ben megfogalmazott Moseley-törvény mutatott rá. Henry Moseley megpróbálta 1914-ben az ismeretlen - de a törvény alapján 72-es rendszámmal igenis létező - kémiai elemet ritkaföldi ásványokból (ma Lantanidák) kimutatni. Ez azonban sikertelen volt.

1922-ben Niels Bohr egyik nyilvános munkájában - mely a magfizikát tárgyalta - megjósolta, hogy valahol a lantanidák között a lutéciummal bezárólag kell lennie és a cirkóniummal hasonlóságot kell mutatnia. Egy évvel később Koppenhágában Dirk Coster és Hevesy György norvég cirkonból röntgenspektroszkópiával mutatták ki a hafnium létezését. További ásványok vizsgálatával kiderült, hogy a hafnium mindig a cirkóniumtartalmú ásványokban van jelen. Szétválasztásukat Jantzennek és Hevesynek diammónum- és dikálium-fluorid kikristályosításán keresztül sikerült megoldani. Az elemi hafniumot ezután nátriummal történő redukcióval nyerték ki.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hafniumot a földkéreg 49-tízmilliomod részben tartalmaz (4,9 ppm), így a Földön nem sűrűn fordul elő. Gyakoriságát tekintve a brómmal és a céziummal egyező, de a régóta ismert aranynál vagy higanynál mégis gyakoribb. A hafnium sem tiszta- sem saját ásványként nem fordul elő. Ezzel szemben minden cirkónium-ásvány, mint a cirkon és baddeleyit tartalmaz hafniumot, mely legtöbbször 2%-a a cirkóniumtartalomnak (kb. 1-5 tömegszázalék hafnium). Egy a kevés ásvány közül - mely több hafniumot mint a cirkóniumot tartalmaz - az alvit [(Hf,Th,Zr)SiO4].

Bányászata a cirkóniummal együtt folyik leginkább Ausztráliában és Dél-Afrikában. Hafniumból a még bányászható mennyiséget 1,1 millió tonnára becsülik (beleértve a hafnium-oxid vegyületeket is).

Kinyerése és előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hafnium

A hafnium kinyeréséhez szükség van annak a cirkóniumtól való szétválasztására. Ezt egy teljesen külön folyamatként kell végezni, mert az előállítás során nincs erre mód. Ez folyadék-folyadék szétválasztásal történik, melynek alapja, hogy a hafnium- ill. cirkónium-só különbözőképpen oldódik fel a speciális oldószerben. Erre példák a nitrátok oldhatósága tri-n-butilfoszfátban, és a tiocianátoké metilizobutilketonban.

Más módszerek ioncserélőket használnak, és alkalmas vegyületeket tisztítanak frakcionált desztillációval.

A leválasztott hafnium a Kroll-folyamat után hafnium(IV)-kloriddá alakítható, és elemi nátriummal vagy magnéziummal elemi hafniummá redukálható:

\mathrm{HfCl_4 + 2 \ Mg \longrightarrow Hf + 2 \ MgCl_2}

Ha még tisztább hafnium kell, akkor a Van-Arkel-de-Boer-eljárás alkalmazható. Itt jóddal reagáltatják hafnium(IV)-jodiddá. Ezt forró dróton újra hafniummá és jóddá bontják:

\mathrm{Hf + 2 \ I_2 \ \rightleftharpoons \ HfI_4}

Kis mennyiségben gyártanak hafniumot 100 tonnás mennyiségben.[1] Melléktermékként készül a hafniummentes cirkónium előállítása során.

Tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafnium finom pora gyulladékony és pirofóros. Kompakt állapotban nem ég.

Nem mérgező.

Fizikai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafnium ezüstös fényű nehézfém. Sűrűsége 13,31 g/cm³.[1] Hőmérséklettől függően kétféleképpen kristályosodik. Normál állapotban hexagonálisan, ez az α-Hf, és 1775 °C fölött tércentrált kockarácsban kristályosodik, ez a β-Hf.[1]. Mágnesessége 98,5%

A nagy tisztaságú hafnium puha és hajlítható. Könnyen kovácsolható és kalapálható. Azonban ha akár csak nyomokban van benne szén, oxigén vagy nitrogén, akkor rideggé válik. Olvadáspontja 2227 °C, forráspontja 4450 °C: ezek a legmagasabb értékek a csoportjában.[1]

A fém majdnem minden tulajdonságában könnyebb homológjára, a cirkóniumra hasonlít. A lantánoidkontrakció miatt az atom- és ionsugarak hasonlóak (atomsugár: Zr: 159 pm, Hf: 156 pm).[1] Az egyik kivétel a sűrűség, ugyanis a cirkónium lényegesen könnyebb: sűrűsége 6,5 g/cm³. Az alkalmazások szempontjából fontosabb, hogy a hafnium 600 -szor jobban nyeli el a neutronokat, mint a cirkónium. Ezért kell az atomerőművekben a két fémet elválasztani egymástól.

A hafnuim 0,08 K alatt szupravezetővé válik.[1]

Kémiai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hevítés hatására oxigénnel reagál. Ugyanilyen körülmények között más nemfémek, mint a szén, a nitrogén, a bór és a szilícium is vegyületeket képeznek vele. Szobahőmérsékleten gyorsan vastag oxidréteg keletkezik, ami passziválja a fémet, és védi a további oxidációtól.

A legtöbb savban a hafnium a passziválás miatt nem oldódik. Folysavban és forró koncentrált kén-és foszforsavban korrodálódik. A salétromsav és a sósav keverékeinek, így királyvíznek is szobahőmérsékleten csak rövid ideig szabad kitenni, 35 °C-on évi több, mint 3 mm veszteséggel kell számolni. Jobban bírja a vizes bázisokat; 100 °C-ig az évenként veszteség 0,1 mm alatt van.

Izotópjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafniumnak összesen 35 izotópja és 18 magizomerje van[2] 153Hf-tól 188Hf-ig. A természetes hafnium hat különböző izotóp keveréke. A leggyakoribb izotóp a 180Hf, 35,08%-os gyakorisággal. Ezt követik a 178Hf 27,28%-kal, 177Hf 18,61%-kal, 179Hf 13,62%-kal, 176Hf 5,27%-kal és 174Hf 0,16%-kal. A 174Hf radioaktív, felezési ideje 2 · 1015. Alfa-sugárzó. A 179Hf és a 177Hf NMR-spektroszkópiával mutatható ki.

A 178 2mHf 31 éves felezési idejével[2] hosszú életű, és bomlásakor erős, 2,45 MeV-os gammasugárzást bocsát ki.[2] Ez a legnagyobb energia, amit metastabil magizomer kisugároz. Erős lézerekben alkalmazzák forrásként[3], ugyanis Carl Collins 1999-ben felfedezte, hogy ez a magizomer röntgensugárzás hatására egyszerre adja le energiáját.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nehéz előállítása miatt csak kis mennyiségben alkalmazzák. A fő terület a magtechnika, amiben hafnium rudakkal szabályozzák a láncreakciót. A hafnium előnyei más neutronelnyelő anyagokkal szemben: korrózióálló, és a neutronok befogásával újabb hafniumizotópok keletkeznek, amik szintén jó neutronelnyelők.[4] Drágasága miatt többnyire hadi célokra, például atomtengeralattjárókon alkalmazzák.

A hafniumot reakciókészsége miatt vákuum előállítására is használják. A fém gyorsan reagál a kis mennyiségű oxigénnel és nitrogénnel, így távolítva el a gázokat az adott térrészből.

Égésekor nagyon világos fényt bocsát ki, ezért villanófénylámpákban alkalmazzák. Több vegyülete, különösen a hafniumnitrid és a hafniumkarbid nagyon stabil, és csak nagyon magas hőmérsékleten olvadnak meg.

Két százalék hafnium a szilárdságot erősíti az olyan fémekkel alkotott ötvözetekben, mint amilyen a nióbium, a tantál, a molibdén és a volfrám. Különösen stabil, hőálló alapanyagok jönnek így létre.

Vegyületei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafnium reakciókészsége miatt sokféle vegyületet képez. Ezek többnyire magas olvadáspontú sók vagy keverékkristályok. Legfontosabb oxidációs száma +IV, de vannak vegyületek, amikben 0 és +III közötti oxidációs számmal fordul elő. Egyes komplexeiben megjelenik negatív oxidációs számmal is.

Hafnium(IV)-oxid[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafnium(IV)-oxid nagyon stabil és magas hőmérsékleten olvadó anyag. Permettivitása 25, jóval nagyobb, mint a szilíciumé, ami 3,9.[5] Ez értékessé teszi a félvezetőtechnológia számára. Integrált áramkörökben kapcsolókhoz használják.

A struktúrák méretének csökkenésével a kóbor áramok egyre nagyobb gondot jelentenek. Az efféle anyagok felhasználásával a dielektrikum vastagsága a tranzisztor kapcsolási sebességének csökkenése nélkül növelhető, így lehetővé válik a további miniatürizálás.[6]

Más hafniumvegyületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hafniumkarbid a legmagasabb olvadáspontú anyagok egyike. A hafniumnitriddel és a hafniumboriddal együtt a keményanyagokhoz tartozik.

A hafniumnak ismertek halogénekkel alkotott vegyületei is. A fluorral, a klórral, a brómmal és a jóddal egyaránt alkot sókat. Oxidációs száma többnyire +IV, de ismertek alacsonyabb oxidációs számú kloridjai és bromidjai, sőt létezik hafnium(III)-jodid is. A hafnium(IV)-klorid és a hafnium(IV)-jodid a hafnium kinyerésében játszik szerepet.

A kálium-hexafluoro-hafnátot (K2[HfF6]) és az ammónium-hexafluoro-hafnátot ((NH4)2[HfF6]) a hafnium és a cirkónium szétválasztásához alkalmazzák, mert ezek a sók könnyebben oldódnak, mint a megfelelő komplexek.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Holleman-Wiberg: Lehrbuch der Anorganischen Chemie. 102. Auflage, de Gruyter, Berlin 2007, ISBN 978-3-11-017770-1.
  2. ^ a b c G. Audi, O. Bersillon, J. Blachot, A. H. Wapstra: The NUBASE evaluation of nuclear and decay properties. In: Nuclear Physics. Bd. A 729, 2003, S. 3–128.
  3. C. B. Collins: Nuclear resonance spectroscopy of the 31-yr isomer of Hf-178 in: Laser Physics Letters, 2005, 2, 3, 162–165.
  4. wissenschaft-online/Hafnium (Artikel aus: Lexikon der Chemie, Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg Berlin, 2001
  5. G. D. Wilk, R.M. Wallace, J.M. Anthony: High-κ gate dielectrics: Current status and materials properties considerations in: Journal of applied physics, 2001, 89, 10, 5243–5273.
  6. Pressemitteilung der Ruhr-Universität Bochum über Hafniumoxid

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Holleman-Wiberg: Lehrbuch der Anorganischen Chemie. 102. Auflage, de Gruyter, Berlin 2007, ISBN 978-3-11-017770-1.
  • N. N. Greenwood, A. Earnshaw: Chemie der Elemente. 1. Auflage, VCH Verlagsgesellschaft, 1988, ISBN 3-527-26169-9.
  • Van-Arkel-de-Boer-eljárással nyert kristályos és elektronsugárral megolvasztott hafnium Heinrich Pniok elemgyűjteményéből
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá Hafnium hafnium címszóra a Wikiszótárban!
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hafnium témájú médiaállományokat.