Scuderia Ferrari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Ferrari
Scuderia Ferrari Logo 2007.jpg

Teljes név Scuderia Ferrari
Székhely Maranello, Olaszország
Alapító(k) ITA Enzo Ferrari
Csapatfőnök ITA Marco Matiacci
Technikai igazgató UK Pat Fry
UK James Allison
Versenyzők 7. Finnország Kimi Räikkönen
14. Spanyolország Fernando Alonso
Tesztpilóták Spanyolország Pedro de la Rosa
ESP Marc Gené
ITA Davide Rigon
Motor Ferrari Type 059/3
Kasztni F14 T
Gumik Pirelli
Szín vörös–fehér
Formula–1-es szereplése
Első verseny MON 1950-es monacói nagydíj
Utolsó verseny GBR 2014-es brit nagydíj
Versenyek száma 880 (rajtok száma: 878)
Konstruktőri VB-címek 16 (1961, 1964, 1975, 1976, 1977, 1979, 1982, 1983, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2008)
Versenyzői VB-címek 15 (1952, 1953, 1956, 1958, 1961, 1964, 1975, 1977, 1979, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007)
Első győzelem UK 1951-es brit nagydíj, José Froilán González
Legutóbbi győzelem ESP 2013-as spanyol nagydíj, Fernando Alonso
Győzelmek 221[1]
Első rajtkockák 207
Leggyorsabb körök 230[2]
Legutóbbi VB-helyezés 3. (354 ponttal)
A(z) Ferrari weboldala
GBR 2014-es brit nagydíj után frissítve

A Scuderia Ferrari olasz Formula–1-es versenycsapat, a sportág eddigi legsikeresebbje, a világbajnokság kezdete, 1950 óta jelen van a Formula–1-ben. Enzo Ferrari alapította 1929-ben (a Scuderia olaszul istállót jelent, a Ferrari az alapító Enzo Ferrari nevére utal), és 1939-ig az Alfa Romeo autóit versenyeztette. Csak később kezdtek saját autókat készíteni. Jelenlegi versenyzői a 2005-ös és 2006-os világbajnok spanyol Fernando Alonso és a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen. Tesztversenyzői Giancarlo Fisichella és Marc Gené. Elnöke Luca di Montezemolo, csapatfőnöke 2008 óta Stefano Domenicali. 2007-ben megnyerték az egyéni (Räikkönen) és a konstruktőri bajnoki címet is. Utóbbit 2008-ban megvédték, az egyéni címről viszont Felipe Massa a zárófutam utolsó körében lecsúszott. 2010-ben Alonso volt harcban a bajnoki címért, listavezetőként várta az utolsó versenyt, de a futam nem sikerült, így alulmaradt Sebastian Vettellel szemben. 2012-ben Alonso ismét a zárófutamig volt esélyes a címre, de ezúttal is Vettel nyerte a bajnokságot.

A csapat legsikeresebb versenyzője a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki öt egyéni bajnoki címet szerzett a Ferrarinak az összes tizenötből.

A csapat története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapatot 1929-ben alapította Enzo Ferrari amatőr versenyzők támogatásának érdekében, bár ő maga is versenyzett azelőtt a Fiat csapatnál. Az ötlet november 16-án egy vacsora alkalmával jött, amikor Bolognában Augusto és Alfredo Caniato textilgyárasoktól, illetve a gazdag amatőr versenyzőtől, Mario Tadinitól kért pénzügyi segítséget. Egy negyven főből álló csapatot gyűjtött, melynek legtöbb pilótája Alfa Romeo 8C-kkel versenyzett; Enzo Ferrari maga is folytatta versenyzői karrierjét első fiának, Dinónak 1932-es születéséig.

Alfa Romeo Tipo C, amelyet a Ferrari 1935-től 1936-ig használt

1933-tól gazdasági nehézségek miatt az Alfa Romeo csak ritkán indult versenyeken, helyét a Scuderia Ferrari autói vették át. 1935-ben Enzo Ferrari és Luigi Bazzi megépítették az Alfa Romeo Bimotore-t, Ferrari emblémával az oldalán. Ebben az évben az Alfa Romeo ismét versenyezni kezdett. 1938-ig Enzo Ferrari számos, már befutott versenyzőt (többek között Tazio Nuvolarit, Giuseppe Camparit, Achille Varzit és Louis Chiront), valamint több tehetséges kezdőt (Tandini, Guy Moll, Carlo Maria Pintacuda és Antonio Brivio) menedzselt a modenai Trento e Trieste körúton található központjából. Ebben az évben az Alfa Romeo kinevezte a gyár versenyrészlege, az Alfa Corse vezetőjévé. 1939-ben azonban távozott, mert úgy érezte, hogy szerződtetésével az Alfa őt ki akarja vásárolni, csapatát, a Scuderiát pedig magába szeretné olvasztani. Cégének nevét Auto Avio Costruzioni Ferrarira módosította, és szerszámgépgyártással kezdett foglalkozni. Az Alfával kötött megállapodásában vállalta, hogy nem épít versenyautót Ferrari nevén az elkövetkező négy évben.

Az Alfa Romeoval kötött megállapodás ellenére a Ferrari azonnal elkezdett dolgozni az első saját versenyautóján, mely a Tipo 815 nevet viselte. Az Alberto Massmino tervezte autó volt az első igazi Ferrari versenyautó. Bár autó részt vett néhány fontosabb megmérettetésen, a második világháború ideiglenesen véget vetett a versenyzésnek, a Tipo 815 soha nem lépett többé versenypályára. Ferrari továbbra is szerszámgépeket gyártott. 1943-ban átköltöztette főhadiszállását Maranellóba, egy évre rá a várost bombázni kezdték.

A Formula–1-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1950-1959[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferrari Tipo 625 2007-ben, Doningtonban

A Ferrari 1950-ben az idény második versenyén debütált a Formula–1-ben, a monacói nagydíjon Alberto Ascarival és Luigi Villoresivel. A Formula–1 első két évét az Alfa Romeo uralta, Juan Manuel Fangióval és Nino Farinával. A Ferrari második évében, 1951-ben José Froilán González megszerezte az olasz csapat első győzelmét a brit nagydíjon. 1951 után az Alfa Romeo visszavonult a versenyzéstől, az 1952-es évet a Ferrari és Ascari uralta teljes mértékben. A bajnokság élén a három a Ferraris végzett, Ascari lett a világbajnok hat győzelemmel, Farina második, Piero Taruffi harmadik helyen végzett. 1953-ban ismét Ascari lett a bajnok, az utolsó versenyen tudta csak megverni a Ferrarikat a Maseratis Fangio, aki az évben második lett. 1954-re bevezették az új 2.5 literes motorokat, a Ferrari új autója a Tipo 625-ös lett. Az évet Fangio nyerte, évadját a Maseratival kezdte, a Mercedesszel fejezte be. A Ferraris González második lett a bajnokságban. A Ferrari 1955-ben és 1956-ban a Lancia karosszériáit használta. 1955-ben a csapat összesen egy versenyt tudott megnyerni Maurice Trintignanttal. Ugyanabban az évben meghalt Alberto Ascari egy sportautó balesetben. 1956-ban Collins kettő, az ez évben Ferraris Fangio három győzelmet és egyben negyedik világbajnoki címét szerezte. 1957-re Fangio visszatért a Maseratihoz, és ismét győzött. 1958-ban, amikor elindult konstruktőri világbajnokság, a Vanwall nyerte az elsőt. 1958-ban a csapat új modellje a 246 Dino lett, mellyel Mike Hawthorn megnyerte az évi egyéni bajnoki címet. Hawthorn nem örülhetett sokáig világbajnoki címének, 1959 januárjában meghalt közúti balesetben. 1959-re a csapat új versenyzői Phil Hill, Jean Behra, Tony Brooks és Dan Gurney lettek, nagy sikert azonban egyikük sem ért el. A világbajnokságot az ausztrál Jack Brabham nyerte a Cooperrel.

Az 1950-es években a kezdeti sikerek mellett a tragédiák sora sem kerülte el a csapatot. Castellotti 1957 márciusában, Modenában vesztette életét, miközben a Sebringi 12 órás autóversenyre tesztelte az új Ferrarit, Alfonso de Portago autója ugyanazon év májusában a Mille Miglia versenyen Mantova közelében belerohant a tömegbe, megölve tizenkét embert. A Ferrarit ezért emberölésért megvádolták. Az 1958-as francia nagydíjon, Reimsben súlyos balesetet szenvedett Luigi Musso, aki néhány órával a kórházba szállítást követően életét vesztette.

1960-1969[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lorenzo Bandini 1966-ban

Az 1960-as szezon valamivel jobban sikerült, mint az 1959-es. A versenyzők Phil Hill, Wolfgang von Trips és Cliff Allison voltak. A mezőny közepén még Willy Mairesse és Richie Ginther is versenyzett. Mairesse első-motoros, Ginther a Ferrari első középmotoros autóját vezette. A Ferrari ez évben megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt Paul Frère és Olivier Gendebien versenyzőkkel. 1961-re maradt Hill, von Trips, és Ginther. Phil Hill és von Trips első és második lett a bajnokságban, a Ferrari megnyerte a konstruktőri vb-címet. Giancarlo Baghetti a szezon közepén csatlakozott, aki élete első Forma–1-es versenyét azonnal megnyerte. Von Trips egy versennyel az év vége előtt Olaszországban meghalt balesete következtében, Hill világbajnok lett. A Ferrari Le Mans-ban is nyert Olivier Gendebiennel és Phil Hillel. 1962-ben Hill és Baghetti maradtak újonc versenyzőkkel, Ricardo Rodríguezzel és Lorenzo Bandinivel kiegészülve. A szezon során azonban egy futamgyőzelmet sem könyvelhettek el maguknak. 1963-ban a versenyzők Bandini, John Surtees, Willy Mairesse és Ludovico Scarfiotti voltak. A német nagydíjon Surtees, Mairesse azonban súlyos balesetet szenvedett, és nem tudott már újra versenyezni. 1964-ben a Ferrari új modellje a nyolchengeres 158 F1 lett. Surteeshez és Bandinihoz csatlakozott a fiatal mexikói Pedro Rodríguez, aki az 1962-ben meghalt Ricardo Rodríguez testvére volt. Surtees kettő, Bandini egy versenyt nyert. Surtees ezzel jóval megelőzte a Lotusos Jim Clarkot, aki bár három versenyt nyert, mégis csak harmadik lett. Surtees világbajnok, Bandini negyedik lett. A Ferrari ezévben már ötödször nyerte meg a Le Mans-i versenyt is, ezévben Jean Guichettel és Nino Vaccarellával. 1965 az utolsó év volt a Formula–1-ben, amikor 1.5 literes motorokat lehetett használni, a Ferrari az év első felében még V8-as motorjaival versenyzett, az év második felében már 12 hengeres motorokkal indult. Az évben azonban Clark fölényesen győzött a Lotussal. Ekkor a Ferrari már hetedik Le Mans-i győzelmét szerezte meg egyhuzamban. 1966-ban Surtees és Bandini is egy-egy futamgyőzelmet szerzett. Surtees az idény közepén a Cooperhez igazolt, helyére Mike Parkes ült be. 1967-ben Chris Amon lett Bandini csapattársa. Bandini a monacói nagydíjon történt balesete után néhány nappal meghalt. Az 1968-as szezon valamivel jobban sikerült a csapat számára. Jacky Ickx franciaországi győzelmével és jó helyezéseivel a negyedik lett a bajnokságban. Az év végén távozott a Brabham csapathoz. 1968 nyarán a Fiat megvásárolta 11 millió dollárért a Ferrari utcai autó részvényeit, de ennek 50%-a továbbra is a Ferrari irányítása alatt állt. 1969-ben a csapat nem volt túl sikeres, Ickx az idényt Brabhamnél töltötte. Az év közepén Pedro Rodríguez a szezon végéig a Ferrarihoz igazolt, 1969 végén Amon elhagyta a csapatot.

1970-1979[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ickx Ferrari 312B2-je 2008-ban

1970-ben Jacky Ickx visszatért a Ferrarihoz, csapattársa Clay Regazzoni lett. A Ferrari a Lotusszal harcolt a világbajnoki címért. Ickx megnyerte az osztrák, a kanadai és a mexikói nagydíjakat, mellyel második lett a posztumusz világbajnok Jochen Rindt mögött. A következő években a csapat ritkán ért el jó helyezéseket, futamgyőzelmeket. Az 1971-es szezonnyitót meglepetésre Mario Andretti nyerte, Ickx győzött a Holland, majd az 1972-es német nagydíjon, azonban összességében nem voltak sikeresek. A hanyatlás mélypontja az 1973-as szezon volt, amikor két versenyen egy Ferrari sem vett részt.

Clay Regazzoni 1976-ban

1974-ben Enzo Ferrari befejezte a Ferrari sportautóverseny programját, Luca di Montezemolót tette meg csapatfőnöknek és Niki Laudát hozta el a csapatba, aki kétszer nyerni tudott a szezonban. Regazzoni 1973 után visszatért a csapathoz. Az új 312T modellel Lauda egyéni, a Ferrari konstruktőri bajnoki címet szerzett 1975-ben. 1976 konstruktőri világbajnoka ismét a Ferrari lett. Lauda egy ponttal maradt csak le a mclarenes James Hunttól, miután súlyos nürburgringi balesete után két versenyt kihagyni kényszerült. Az év közben Clay Regazzoni helyére Carlos Reutemann érkezett. 1977-ben Lauda ismét megnyerte a világbajnoki címet, a Ferrari szintén. 1978-ra az olasz csapat versenyzőfelállása Reutemann és Gilles Villeneuve lett, miután Lauda elhagyta a csapatot, és a Brabhamhez ment. Az évet azonban fölényesen a Lotus nyerte radikális újításának köszönhetően, melynek lényege a leszorítóerő megnövelése volt. 1979-re a dél-afrikai Jody Scheckter érkezett az olaszokhoz, aki Michael Schumacher érkezéséig a Ferrari utolsó világbajnoki címét szerezte 1979-ben. A modellt, amivel Scheckter nyert, már szintén a nagy leszorító erő elérésének megfelelően tervezték, és 12 hengeres motorja volt.

1980-1989[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Michele Alboreto 1985-ben a Ferrarival

1980-ban a Ferrari az 1979-es versenyzőfelállásnál maradt, ám az idényben egyszer sem nyertek, az évet Alan Jones nyerte a Williamsszel. 1981-re Villeneuve új csapattársa Didier Pironi lett, ekkor vezette be a csapat turbófeltöltős, V6-os motorjait. Az évben a kanadai kétszer állhatott a dobogó legfelső, egyszer a legalsó fokán. 1982-re a Ferrari a világbajnoki cím legesélyesebb csapatává vált, azonban Gilles Villeneuve a belga nagydíj időmérő edzésén balesetet szenvedett és meghalt. Halála után a Ferrari autói 1996-ig a 27-28-as rajtszámot kapták, Villeneuve 1982-es rajtszámára emlékezve (kivéve 1990-t, amikor az előző világbajnok Prost érkezett a csapathoz, és ilyenkor kötelező az 1-es, 2-es rajtszám). Pironi, aki az év nagy részében vezetett az összetettben, a német nagydíjon elszenvedett balesetben eltörte lábát, és az utolsó néhány futamon nem vett részt. Keke Rosberg öt ponttal előzte meg végül a bajnokságban, a konstruktőr-világbajnokságot azonban az olaszok nyerték meg. Villeneuve-öt később Patrick Tambay, Pironit Mario Andretti helyettesítette. 1983-ra Andretti helyére René Arnoux-t ültették, aki három futamgyőzelmével harmadik, Tambay egy győzelmével negyedik lett, a Ferrari az év konstruktőri bajnoka lett. 1984-re Michele Alboreto váltotta Tambayt. Alboreto a következő évben második lett a bajnokságban az akkori McLarenes Prost mögött. Alboreto csapattársa 1985-től 1986-ig a svéd a Stefan Johansson volt. 1987-re a csapathoz az osztrák Gerhard Berger érkezett, aki harmadik lett Senna és Prost mögött az évben. 1988-ban, 90 évesen meghalt Enzo Ferrari, a csapat alapítója. 1989-re betiltották a turbó-motorok használatát, az olasz csapat így régi V6-os motorjait V12-es motorokra cserélte. Ugyanebben az évben érkezett Alboreto helyére Nigel Mansell, aki az év első versenyét, a brazil nagydíjat megnyerte a Ferrarival. Dobogós lett még emellett a Francia, a Brit, a Német és a Belga nagydíjakon, valamint nyert a Hungaroringen is.

1990-1999[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prost az 1991-es monacói nagydíjon

1990-ben a Ferrari ígéretes versenyzőpárossal kezdett. Gerhard Berger helyére az akkori háromszoros világbajnok Alain Prost érkezett, a másik versenyző maradt, a brit Nigel Mansell. Az év során a francia Prostot gyakran részesítették előnyben, Mansell a háttérbe szorult. Prost 5 versenyt nyert az évben, végig esélyes volt a bajnoki címre. Az utolsó versenyen azonban a bajnokságot vezető Ayrton Senna kiütötte, így mindketten kiestek, és ezzel a brazil lett az év bajnoka a McLarennel. Az elégedetlen Mansell az év végén elhagyta a csapatot, és a Williamshez szerződött. A brit helyére a francia Jean Alesi került, aki az előző években a Tyrellnél versenyzett. A csapat ez évben jelentősen visszaesett, egy versenyt sem tudtak nyerni, legjobb eredményük is néhány dobogós hely volt. Prost elégedetlensége miatt az utolsó, ausztrál nagydíjon már részt sem vett, helyére Gianni Morbidellit ültették be. A csapat a következő két évben, 1992-ben, és 1993-ban egy versenyt sem nyert. A korábban Ferraris Gerhard Berger 1993-ban tért vissza az olaszokhoz. A Ferrari 412T-vel, melyet 1994-ben és 1995-ben is használtak, már több dobogós helyet, és négy pole pozíciót szereztek. Győzelmet azonban csak kétszer arattak, Berger 1994-ben a német nagydíjon, és Alesi az 1995-ös kanadai nagydíjon.

Gerhard Berger autója 1995-ben

1996-ban a Ferrari megvásárolta 30 millió dollárért az akkor kétszeres világbajnok Michael Schumachert, aki korábban a Benettonnál versenyzett. Ekkor érkezett a csapathoz Ross Brawn technikai igazgató és Rory Byrne főtervező is. A korábbi, sokat fogyasztó V12-es motorokat a takarékosabb V10-esekre váltották. A másik új versenyző Eddie Irvine lett. A csapat ezután gyors fejlődésnek indult. 1996-ban három győzelmet könyvelhettek el, melyeket Schumacher szerezte a spanyol, a belga, és az azt követő hazai, olasz nagydíjon. A Ferrari 1996 második legjobb csapatává vált a Williams mögött. 1997-ben Schumacher sokáig vezette a pontversenyt, az utolsó, európai nagydíjon, mikor legfőbb vetélytársa, Jacques Villeneuve megelőzte, összeütköztek, a német kiesett, míg Villeneuve célba ért és ezzel ő lett a világbajnok. Az FIA utólag a németet tette felelőssé a balesetért, melynek következtében törölték a szezonban megszerzett pontjait. 1998-ra a Williams helyett a McLaren vált a Ferrari legnagyobb vetélytársává. Schumacher hatszor nyert a szezonban. Olaszországban, Enzo Ferrari 1988-as halálának évfordulóján is győzött a német. Az utolsó két versenyen azonban Mika Häkkinen és a McLaren nyert, így ők lettek a bajnokok, Schumacher és a Ferrari második helyezést értek el a bajnokságban. Az 1999-es év is a brit nagydíjig Schumacher és Häkkinen csatájáról szólt, mikor a német autója a fékhiba miatt falnak ütkzött. Az elszenvedett lábszártörés következtében hét versenyt kénytelen volt kihagyni. Helyére Mika Salo érkezett. Eddie Irvine az utolsó, japán nagydíjig harcban volt a bajnoki címért, végül második lett, kettő ponttal lemaradva az év végén a finntől. A konstruktőri bajnoksgot azonban a Ferrari nyerte a McLaren előtt.

2000-2004[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barrichello 2002-ben

2000-ben Schumacher nagy csatát vívott a McLarenes Mika Häkkinennel, ám végül a német lett a világbajnok, és ezzel a csapat első egyéni címét szerezte meg 1979 óta, mikor Jody Scheckter nyert a Ferrarival. Csapattársa Rubens Barrichello volt, aki negyedik lett a bajnokságban. 2001-ben Schumacher már 4 versennyel a szezon vége előtt megnyerte a bajnokságot, öszessen 9 futamgyőzelmet aratott. Barrichello harmadik lett. A híres 2001-es A1-Ring-i eset során Barrichello néhány méterrel elengedte az akkor harmadik Schumachert, hogy több pontot szerezzen; az FIA, a média és a szurkolók legnagyobb meglepetésére. 2002-ben ismét Schumacher és a Ferrari uralta az évet, a 17 versenyből 15-öt nyert meg a két Ferraris (Schumacher tizenegyet, Barrichello négyet), Schumacher mindegyik versenyén dobogóra állhatott. 2002-ben történt a második A1-ring-i eset, ahol Barrichello a csapat utasítására elengedte Schumachert. A német, aki nem értette miért engedték el, a dobogó legfelső fokára engedte a brazilt. Az incidens nagy felháborodást váltott ki, a Ferrari az eset után 1 millió dollár büntetést kapott, és 2003-tól betiltották a csapatutasításokat. Schumacher megszerezte ötödik világbajnoki címét, beállítva ezzel Juan Manuel Fangio rekordját. 2003-ban a Ferrari kissé visszaesett, az ausztrál nagydíj dobogójára az egyik Ferraris sem állhatott fel. A kanadai nagydíjig a McLaren vezette a bajnokságot. Erősek voltak a Williamsek is, Ralf Schumacher és Montoya összesen négy versenyt nyertek. A világbajnoki cím sorsa az utolsó, japán nagydíjon dőlt el, Schumacher lett a világbajnok, két pont előnnyel Kimi Räikkönen előtt. Ezzel Michael Schumacher lett a legsikeresebb versenyző a Formula–1-ben, addigi hat világbajnoki címével. 2004-ben ismét a Ferrari dominált. Schumacher és Barrichello az első és a második helyen zárta az évet. A Ferrari könnyedén megnyerte a bajnokságot, Schumacher hétszeres világbajnok lett. 18 versenyen 15 Ferrari győzelem született.

2005[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Schumacher a 2005-ös versenyautóval

2005-ben véget ért a Ferrari öt évig tartó sikersorozata. A sok szabályváltoztatás miatt a 2005-ös évet a 2004-es modell módosított változatával kezdték (F2004M) nem sok sikerrel, szemben a McLaren és a Renault csapatokkal. A harmadik, bahreini nagydíjon mutatták be az F2005-ös modellt, mely szintén alig tudta felvenni a versenyt a McLaren és a Renault csapatokkal. Bahreinben Schumacher technikai probléma miatt kiesett, amely először esett meg vele a 2001-es német nagydíj óta. Problémát okoztak a Bridgestone gumik is, melyek nem tudták igazán felvenni a versenyt a konkurens Michelin gumikkal. Az évben egyszer tudott Michael Schumacher nyerni, a ‘’csonka’’ amerikai nagydíjon, mikor a Michelines csapatok nem álltak rajthoz, és összesen hat autó volt versenyben. Az év végén Barrichello a Honda csapathoz igazolt át, Schumacher új csapattársa a brazil Felipe Massa lett.

2006[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Michael Schumacher a 2006-os amerikai nagydíjon

A gyenge 2005-ös év után a Ferrari 2006-os új autója a 248 F1 lett. Bahreinben Schumacher bár az élről indulhatott, csak második lett a versenyen. Malajziában az időmérő edzésen történt technikai problémák miatt csak az ötödik, hatodik helyet érte el a két Ferrari. Ausztráliában Massa és Schumacher is baleset miatt kiesett. San Marinóban, majd Európában Schumacher nyerni tudott Alonso előtt. A spanyol, a monacói, a brit, és a kanadai nagydíjon Alonso nyert, míg Michael második helyen végzett, kivéve a Monacót, ahol az időmérőn történt manővere miatt az utolsó helyről volt kénytelen indulni, és az ötödik lett. Indianapolisban a Ferrari dominált, Schumacher első, Massa második lett. A francia nagydíjon szintén a német nyert mögötte Fernando Alonso és Massa végzett. Németországban a két Ferraris első, második lett. Az esős magyar nagydíjon Massa a másik Schumacher büntetését követően a tizenkettedik helyről indult. Massa végül két pontot szerzet, a német Nick Heidfelddel történt ütközése után kiállni kényszerült, ám Kubica kizárását követően egy pontra tett szert. Törökországban Massa első győzelmét szerezte, Michael harmadik lett Alonso mögött. A csapat hazai nagydíján, Olaszországban, Michael nyert, míg Alonso motorhiba miatt kiesett. Monzában bejelentették, hogy Schumacher az év végén visszavonul a Formula–1-ből. A kínai esős versenyen ismét a német győzött, ezzel egy rövid ideig vezette a bajnokságot is. A japán nagydíjon Schuamcher autója, miközben vezette a versenyt, meghibásodott és kiesett. Motorhiba miatt a németnek 2000 óta nem kellett kiállnia. A brazil nagydíj előtt így Schumacher 10 pontra volt az éllovas Fernando Alonsótól, és csak úgy előzhette volna meg, ha nyer, míg Alonso kiesik. Technikai problémák miatt a tizedik helyről indulhatott. Egy, a versenyen szerzett defekt miatt az utolsó helyre jött vissza, ahonnan a negyedik helyre ért fel. Alonso második, Felipe Massa első lett hazai futamán. Az évet 2005-höz hasonlóan Alonso és a Renault nyerte. Schumacher helyére 2007-re Kimi Räikkönen igazolt a Ferrarihoz.

2007[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Räikkönen megnyeri a brazil nagydíjat, és egyben a 2007-es világbajnokságot is

A 2007-es szezonban a Ferrari legnagyobb konkurense a Renault visszaesését követően a McLaren lett, Fernando Alonsóval, és a brit újonc Lewis Hamiltonnal. Kimi Räikkönen az év első versenyét megnyerte az F2007-tel. Utoljára Nigel Mansell volt képes első Ferraris versenyét megnyerni. A maláj nagydíjon, bár Massa az első rajtkockát szerezte meg, a versenyen csak ötödik lett, míg Kimi a harmadik helyen zárt. Bahreinben Massa első győzelmét aratta a szezonban. Egy a szélcsatornában történt tesztelési baleset miatt bizonyos időre kénytelenek voltak felfüggeszteni a teszteket, aminek következtében a csapat nem tudott olyan jó eredményeket felmutatni, amíg a szélcsatornát meg nem javították. Ez a teljesítmény a brit nagydíjig tartott, ahol Kimi első lett, Massa pedig ötödik, miután az utolsó helyről jött fel, mivel lefulladt az autója a rajtrácson, és kénytelen volt a boxból rajtolni. Az esős európai nagydíjon Räikkönen az élről indulhatott, bár később kiesett a versenyből. Massa sokáig vezette a futamot, míg Alonso meg nem előzte az utolsó körökben. A következő magyar nagydíjon a McLaren nem kaphatta meg konstruktőri pontjait, mivel az időmérő edzésen Alonso feltartotta a boxban csapattársát, aki így nem tudott még egy kört futni. Räikkönen második, míg Massa tizenharmadik lett, miután a tizennegyedik helyről rajtolhatott csak el technikai problémák miatt. Törökországban Massa nyert, Belgiumban Räikkönen, ekkor zárták ki a McLarent a konstruktőri versenyből is, mivel jogtalanul jutottak Ferraris adatokhoz. Japánban Alonso, a kínai nagydíjon Hamilton esett ki, míg Kimi Räikkönen a Ferrari 200. győzelmét, a két Ferraris a 600. dobogós helyet szerezte meg az olasz csapatnak. A brazil nagydíj előtt Kimi 7 pont lemaradásra volt az éllovas Hamiltontól, aki a versenyen technikai hibák miatt csak a hetedik lett, Alonso a harmadik helyen ért célba, míg Räikkönen megnyerte a versenyt és a 2007-es év világbajnoka lett. Massa, aki az első helyről indult, második lett hazai futamán.

2008[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Ferrari 2008-ra megtartotta az egy évvel korábbi versenyzőpárosát. A csapat személyi összetételében azonban változások álltak be, melyek közül a legjelentősebb, hogy az 1993 óta csapatfőnökként dolgozó Jean Todtot Stefano Domenicali váltotta fel. A korábbi technikai igazgató, Ross Brawn 2007-es szabadsága után szintén elhagyta a csapatot. Az új Ferrari F2008-at január 6-án mutatták be.
2008 első versenyén mindkét versenyző kiesett, mindketten üzemanyagnyomás-hiba miatt. Räikkönen végül egy pontot szerzett, miután Rubens Barrichellót diszkvalifikálták. A nagydíjon a csapat támogatói szerződést kötött az Etihad Airways-zel és Jean Todt lemondott ügyvezető igazgatói posztjáról.

Massa Sepangban

A maláj nagydíjon Räikkönen nyert, a pole-pozícióból induló Massa pedig megpördült és kiesett. A verseny után többen megkérdőjelezték, hogy képes kipörgésgátló nélkül is uralni az autót. Bahreinben Massa a nagy nyomás ellenére 2. helyről indulva nyert, Räikkönen ezüstérme révén pedig az évad első kettős győzelmét ünnepelhette a csapat.

A futamot követő háromhetes szünetben a Ferrari bemutatta forradalmian új, kilyukasztott orrkúpját, amivel gyorsabb légáramlást és nagyobb leszorítóerőt érhettek el. Az újítást csak a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon alkalmazták. Tesztelték emellett a 2009-es szabályoknak megfelelő, jóval kisebb leszorítóerővel rendelkező, de slick gumis konstrukciót is. A spanyol nagydíj időmérőjén Räikkönen-Alonso-Massa sorrend alakult ki. A futamon ismét kettős győzelmet aratott a csapat, Räikkönen, Massa sorrendben, bár az autók fölénye már nem volt olyan szembetűnő, mint az edzéseken. A versenyen szerzett 18 pontjával a csapat élre állt a konstruktőri világbajnokságban. A török nagydíjon Massa és Räikkönen az 1. és a 4. helyre kvalifikálta magát. Räikkönen a rajtnál helyezéseket veszített az előtte beragadó Kovalainen kikerülésével. Az időveszteség a finn 2. helyébe és a Scuderia újabb kettős győzelmébe került. Az élen Massa megtartotta első helyét a merész, háromkiállásos taktikával versenyző Hamilton előtt és – vele holtversenyben – feljött az egyéni világbajnokság második helyére. A Monacói esős versenyen az első sorból rajtolhattak, de a rosszul megválasztott gumistratégia és egy kicsúszás miatt Massa csak 3. lett. Räikkönen ütközött Sutillal, és nem szerzett pontot.

Luca Badoer egy szezon közbeni teszten

A kanadai nagydíjon Räikkönen a harmadik helyről indulva jó eséllyel pályázhatott volna a futamgyőzelemre is, de a boxkiállásoknál, amikor a bokszutca végén a piros lámpánál megállt, Hamilton nem vette időben észre őt, és nekiment, így mindketten kiestek. Massa egymás után kétszer is kiállni kényszerült a boxba de sikerült az ötödik pozícióban zárnia a versenyt. Franciaországban a csapat 200. pole-pozícióját ünnepelte, Räikkönen révén. Hamilton a kanadai baleset okozása miatt kapott rajtbüntetésével csak a 13. helyről indulhatott. A versenyt magabiztosan vezették a Ferrarik, az élen Räikkönen haladt. A féltávot elhagyva hirtelen lelassult, és el kellett engednie a gyorsabb Massát. Autójának jobb oldali kipufogódobja lazult meg és tört el több karosszériaelemet, mielőtt végleg leszakadt. Ahhoz elegendő előnye volt, hogy a harmadik helyen haladó Trulli már ne érje utol. Massa győzelmével átvette a vezetést az egyéni világbajnokságban (1993 óta először vezeti brazil versenyző a vb-t).[3] A brit nagydíjon Räikkonen rossz gumiválasztás miatt csak a 4., Massa a sok hibája miatt az utolsó, 13. helyen ért célba. Hockenheimben Massa a harmadik, míg Räikkönen rossz versenyt futva csak hatodik lett. A magyar nagydíjon a Ferrari is felhelyezte autóira a cápauszonyszerű motorborítást, de az évad végén nem minden versenyen helyezett el. Massa a verseny vége előtt 3 körrel vezető helyről motorhiba miatt kiesett, Räikkönen pedig 3. lett. Az új európai nagydíjon Massáé lett a pole, a leggyorsabb kör és a futamgyőzelem is. Räikkönen a verseny vége felé boxkiállásánál túl korán indult el szerelőitől és tankolóembert magával rántotta. Néhány kör múlva motorhiba miatt kiesett.

Räikkönen Valenciában

A belga nagydíj utolsó köreiben a vezető Räikkönen a vizes pályán a falnak ütközött és kiesett. Hamiltont szabálytalan előzése miatt időbüntetéssel sújtották, így Massa nyerte a versenyt. Az esős olasz nagydíjat Massa a hatodik pozícióból kezdte és fejezte is be. Räikkönen nem tudott pontszerző helyre felérni, csak a kilencedik lett. Az éjszaka rendezett szingapúri nagydíjon Massa óriási előnnyel megszerezte az első rajtkockát és vezette a versenyt. Első boxkiállásánál a jelzőrendszer hibájából túl korán indult el és magával rántotta az üzemanyagtömlőt, amit a bokszutca végéig húzott. Csak jelentős időveszteséggel tudott visszaállni, ráadásul a verseny végén meg is pördült, így pont nélkül fejezte be a nagydíjat. Räikkönen a falnak ütközött és kiesett. Japánban Räikkönen harmadik, Massa pedig egy Hamilton kilökéséért kapott áthajtásos büntetéssel hetedik lett. A kínai versenyen a második és harmadik helyen autózó két ferraris helyet cserélt, hogy Massa világbajnoki esélyeit életben tartsák Hamiltonnal szemben. A brazil nagydíjon a hazai közönség előtt autózó Massa fölényesen győzött, míg Hamilton az utolsó kör végén felért a számára vb címet jelentő ötödik helyre. A brazil egy ponttal Hamilton mögött második lett az egyéni világbajnokságban. Räikkönen Kubicával azonos pontszámmal, de több győzelemmel harmadik lett. A Ferrari megnyerte a konstruktőri világbajnokságot 172 ponttal.

2009[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Räikkönen Sepangban

A gyökeresen megváltozatott szabályoktól bővelkedő szezonnnak változatlan versenyzőpárossal vág neki a csapat. Az 2009-es autót az F60-ast január közepe óta tesztelték, a évközbeni teszttilalom miatt. Räikkönen új versenymérnököt kapott, Andrea Stella személyében. A csapat számára botrányosan kezdődött az év, hiszen az első 4 versenyen csak 3 pontot szereztek, de azt is csak Bahreinben, Räikkönen révén, pedig a csapat 3 versenyen KERS-szel ment. A spanyol nagydíjra a csapat szinte teljesen újjáépítette az autót, többek között rákerült az új, duplafedeles diffúzor, és visszakerült a KERS is. Ennek ellenére Räikkönen hidraulikai hiba miatt kiesett, Massa pedig üzemanyag-probléma miatt csak a hatodik lett. A monacói nagydíjon Räikkönen megszerezte az első dobogós helyezést az évben, harmadik lett, a leggyorsabb kört autózó Massa negyedikként végzett. A török nagydíjon Massa hatodikként Räikkönen kilencedik lett. Massa silverstone-i pontszerzése (4. hely) után jó rajtjával, majd a jó boxstratégiával először állhatott dobogóra a Nürburgringen, míg csapattársa Adrian Sutillal való ütközése után műszaki hiba miatt kiesett.

Massa a Nürburgringen harmadik lett

Felipe Massának ebben az évben súlyos balesete volt: a magyar nagydíj időmérő edzésének második szakaszában, a négyes kanyar előtt egy, a Rubens Barrichello autójának hátsó felfüggesztéséből elszabadult rugó a sisakjának ütközött. Az autóversenyző szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. A budapesti Állami Egészségügyi Központban homlok- és arccsonttöréssel megműtötték, de Massa az év hátralévő részében már nem versenyezhetett.

Az olasz istálló bejelentette, hogy Felipe Massát a továbbiakban Michael Schumacher fogja helyettesíteni, ám a hétszeres világbajnok a mugellói tréning után erős nyaki fájdalomra panaszkodott és ezzel a terapeuták sem tudtak mit kezdeni. Így az olasz Luca Badoert ültették Massa helyére. Két versenyen is részt vett az olasz (európai nagydíj, belga nagydíj), de nem bizonyult elég gyorsnak. Végül a Ferrari leszerződtette a Force India pilótáját, Giancarlo Fisichellát az utolsó öt versenyre, ezzel együtt Fisichella megkapta a 2010-es tesztpilótai ülést is.

Räikkönen eközben négy egymás követő versenyen (Hungaroring, Valencia, Spa és Monza) dobogóra tudott állni két harmadik, egy második hellyel és egy belgiumi győzelemmel. A finn az egyéni világbajnokságban a 6. helyen végzett, a csapat a negyedik lett a konstruktőri bajnokságban.

2009. szeptember 30-án bejelentették, hogy Kimi Räikkönen szerződését óriási végkielégítéssel felbontják. A csapat a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót szerződteti 3 évre.

2010[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alonso megnyerte első ferraris versenyét

Az év jól indult a csapatnak, a téli tesztek során megbízhatónak és gyorsnak mutatkozott az idei versenygép. A frissen igazolt Fernando Alonso meg is nyerte az első futamot, mögötte pedig csapattársa Felipe Massa futott be, aki a 2009-es súlyos balesete után először indult futamon. Ehhez viszont kellett, hogy a meglepően gyorsnak bizonyult Red Bull műszaki hiba miatt visszaessen. A folytatás nem bizonyult felhőtlennek, mivel az autónál motorproblémák merültek fel, melyet a csapat a FIA engedélyével orvosolhatott. Ausztráliában Alonso a harmadik helyről indult, de az első kanyarban Buttonnal való ütközése miatt a mezőny végére esett vissza. A spanyol a negyedik helyre jött fel a verseny végéig, míg csapattársa a harmadik helyen zárt Button és Kubica mögött. A maláj nagydíjon Massa hetedik lett, Alonso pedig motorhiba miatt kiesett két körrel a leintés előtt, így a brazil átvette a vezetést az egyéni pontversenyben. A kínai nagydíjon Alonso fordult el elsőként az első kanyarban, ám bokszutcaáthajtásos büntetést kapott kiugrás miatt, amivel visszaesett a mezőny végére. A futamot a negyedik helyen fejezte be, Massa 9. lett. Spanyolországban Alonso második lett hazai közönsége előtt, miután Hamilton 2 körrel a vége előtt kiesett a versenyből. Massa a 6. helyen ért célba. Monacóban Alonso összetörte autóját a harmadik szabadedzésen, ezért az időmérőn nem tudott részt venni. A boxutcából rajtolva jó taktikával a hatodik helyen ért célba, Massa negyedik lett. A török nagydíjon gyengélkedett a csapat. Massa 8., Alonso pedig a 9. helyet szerzete meg. Kanadában Alonso győzelmi esélyeit az új csapatok pilótái vették el, akik látványosan feltartották, s ezért a boxban előbb Hamiltonnal szemben vesztett pozíciót, majd később Button tudta megelőzni egy lassú autó miatt. Alonso 3. lett, míg Massa a mezőny végéről felkapaszkodott pontszerző helyre, ám Schumacherrel ütközött, és egy szárnycsere miatt csak a 15. helyen futott be, körhátrányban.

Motorok Forma–1-es csapatok számára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két Toro Rosso-Ferrari 2008-ban
Ferrari V10-es Formula–1-es motor 2004-ből

A Ferrari a '90-es évek óta szállít motorokat más csapatoknak. Az első Ferrari-motort alkalmazó csapat (1 évig) a Minardi volt 1991-ben. 1997-től a Ferrari a Saubernek szállított V10-es erőforrásokat egészen annak a 2005-ös megszűnéséig, ezeket azonban a főszponzor nevére, Petronas-ra keresztelték át. 2010-ben visszatért a csapat a Formula–1-be, ismét a Ferrari látja el motorokkal a csapatot. A korábbi ferraris versenyző, Alain Prost az Acer számítástechnikai cég neve alatt használt Ferrari-motorokat 2001-ben a csapatánál, a Prost Grand Prix-nél. 2006-ban a Red Bull Racing, 2007-ben a Spyker, majd 2008-ban annak a jogutódja, a Force India, valamint 2007 óta a Scuderia Toro Rosso használja a Ferrari motorjait a 2013-as idény végéig. A BMW távozását követően a Sauber 2010 óta visszatért a Ferrari motorjaihoz. 2014-től a Marussia F1 Team-et is ők fogják ellátni motorokkal.

Híres versenyzők a csapatnál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nigel Mansell 1990-ben

A Ferrarinál sok olyan híres pilóta versenyzett, mint Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Mike Hawthorn, Phil Hill, John Surtees, Lorenzo Bandini, Ludovico Scarfiotti, Nino Vaccarella, Jacky Ickx, Clay Regazzoni, Niki Lauda, Carlos Reutemann, Jody Scheckter, Gilles Villeneuve, Didier Pironi, Michele Alboreto, Gerhard Berger, Alain Prost, Nigel Mansell, Jean Alesi, Rubens Barrichello, Michael Schumacher valamint Felipe Massa, és a jelenlegi versenyzőpáros, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso.

Közülük kilencen világbajnokok is lettek a Ferrarival: Ascari (1952, 1953), Fangio (1956), Hawthorn (1958), Phil Hill (1961), Surtees (1964), Lauda (1975, 1977), Scheckter (1979), Schumacher (2000, 2001, 2002, 2003, 2004), és Räikkönen (2007).

A Scuderia Ferrari legeredményesebb versenyzője Michael Schumacher, 5 világbajnoki címével (A Ferrari világbajnoki címeinek egyharmada), 72 Ferraris győzelmével (ami a Scuderia Ferrari összes győzelmeinek több mint egyharmada), 57 első rajtkockás indulásával (a Scuderia pole pozícióinak majdnem egyharmada), és leggyorsabb körével, amiket az olasz csapatnál ért el.

Formula–1-es eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szezon Modell Gumi Motor Versenyzők Helyezés
2014 F14T P Ferrari Spanyolország Fernando Alonso
Finnország Kimi Räikkönen
3. (18 pont)*
2013 F138 P Ferrari Spanyolország Fernando Alonso
Brazília Felipe Massa
3. (354 pont)
2012 F2012 P Ferrari Spanyolország Fernando Alonso
Brazília Felipe Massa
2. (400 pont)
2011 150° Italia P Ferrari Spanyolország Fernando Alonso
Brazília Felipe Massa
3. (375 pont)
2010 F10 B Ferrari Brazília Felipe Massa
Spanyolország Fernando Alonso
3. (396 pont)
2009 F60 B Ferrari Brazília Felipe Massa
Olaszország Luca Badoer
Olaszország Giancarlo Fisichella
Finnország Kimi Räikkönen
4. (70 pont)
2008 F2008 B Ferrari Finnország Kimi Räikkönen
Brazília Felipe Massa
Világbajnok (172 pont)
2007 F2007 B Ferrari Brazília Felipe Massa
Finnország Kimi Räikkönen
Világbajnok (204 pont)
2006 248 F1 B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Felipe Massa
2. (201 pont)
2005 F2004M, F2005 B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Rubens Barrichello
3. (100 pont)
2004 F2004 B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Rubens Barrichello
Világbajnok (262 pont)
2003 F2002, F2003-GA B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Rubens Barrichello
Világbajnok (158 pont)
2002 F2001, F2002 B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Rubens Barrichello
Világbajnok (221 pont)
2001 F2001 B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Rubens Barrichello
Világbajnok (179 pont)
2000 F1-2000 B Ferrari Németország Michael Schumacher
Brazília Rubens Barrichello
Világbajnok (170 pont)
1999 F399 B Ferrari Németország Michael Schumacher
UK Eddie Irvine
Finn Mika Salo
Világbajnok (128 pont)
1998 F300 G Ferrari Németország Michael Schumacher
UK Eddie Irvine
2. (133 pont)
1997 F310B G Ferrari Németország Michael Schumacher
UK Eddie Irvine
2. (102 pont)
1996 F310 G Ferrari Németország Michael Schumacher
UK Eddie Irvine
2. (70 pont)
1995 412T2 G Ferrari Francia Jean Alesi
Osztrák Gerhard Berger
3. (73 pont)
1994 412T G Ferrari Francia Jean Alesi
Olasz Nicola Larini
Osztrák Gerhard Berger
3. (71 pont)
1993 F93A G Ferrari Francia Jean Alesi
Osztrák Gerhard Berger
4. (28 pont)
1992 F92A G Ferrari Francia Jean Alesi
Olasz Ivan Capelli
Olasz Nicola Larini
4. (21 pont)
1991 642, 643 G Ferrari Francia Alain Prost
Olasz Gianni Morbidelli
Francia Jean Alesi
3. (46,5 pont)
1990 641 G Ferrari Francia Alain Prost
UK Nigel Mansell
2. (110 pont)
1989 640 G Ferrari UK Nigel Mansell
Ausztria Gerhard Berger
3. (59 pont)
1988 F1/87-88C G Ferrari (turbó) Olasz Michele Alboreto
Ausztria Gerhard Berger
2. (65 pont)
1987 F1/87 G Ferrari (turbó) Olasz Michele Alboreto
Ausztria Gerhard Berger
4. (53 pont)
1986 F1/86 G Ferrari (turbó) Olasz Michele Alboreto
Svéd Stefan Johansson
4. (37 pont)
1985 156/85 G Ferrari (turbó) Olasz Michele Alboreto
Francia René Arnoux
Svéd Stefan Johansson
2. (82 pont)
1984 126C4 G Ferrari (turbó) Francia René Arnoux
Olasz Michele Alboreto
2. (57,5 pont)
1983 126C2B, 126C3 G Ferrari (turbó) Francia René Arnoux
Francia Patrick Tambay
Világbajnok (89 pont)
1982 126C2 G Ferrari (turbó) Kanada Gilles Villeneuve
Francia Didier Pironi
Francia Patrick Tambay
USA Mario Andretti
Világbajnok (74 pont)
1981 126CK M Ferrari (turbó) Kanada Gilles Villeneuve
Francia Didier Pironi
5. (34 pont)
1980 312T5 M Ferrari Dél-Afrika Jody Scheckter
Kanada Gilles Villeneuve
10. (8 pont)
1979 312T3, 312T4 M Ferrari Dél-Afrika Jody Scheckter
Kanada Gilles Villeneuve
Világbajnok (113 pont)
1978 312T2, 312T3 M Ferrari Argentína Carlos Reutemann
Kanada Gilles Villeneuve
3. (65 pont)
1977 312T2 G Ferrari Osztrák Niki Lauda
Argentína Carlos Reutemann
Kanada Gilles Villeneuve
Világbajnok (95 pont)
1976 312T, 312T2 G Ferrari Osztrák Niki Lauda
Svájc Clay Regazzoni
Világbajnok (83 pont)
1975 312B3, 312T G Ferrari Osztrák Niki Lauda
Svájc Clay Regazzoni
Világbajnok (72,5 pont)
1974 312B3 G Ferrari Svájc Clay Regazzoni
Osztrák Niki Lauda
2. (65 pont)
1973 312B2, 312B3 G Ferrari Belga Jacky Ickx
Olasz Arturo Merzario
6. (12 pont)
1972 312B2 F Ferrari Svájc Clay Regazzoni
Belga Jacky Ickx
USA Mario Andretti
Olasz Nanni Galli
Olasz Arturo Merzario
4. (33 pont)
1971 312B, 312B2 F Ferrari USA Mario Andretti
Belga Jacky Ickx
Svájc Clay Regazzoni
3. (33 pont)
1970 312B F Ferrari Belga Jacky Ickx
Olasz Ignazio Giunti
Svájc Clay Regazzoni
2. (52 pont)
1969 312 F Ferrari Új-Zéland Chris Amon
Mexikó Pedro Rodríguez
5. (7 pont)
1968 312 F Ferrari Új-Zéland Chris Amon
Belga Jacky Ickx
Olasz Andrea de Adamich
UK Derek Bell
4. (37 pont)
1967 312 F Ferrari Új-Zéland Chris Amon
Olasz Lorenzo Bandini
UK Mike Parkes
Olasz Ludovico Scarfiotti
UK Jonathan Williams
5. (20 pont)
1966 246, 312 D
F
Ferrari UK John Surtees
Olasz Lorenzo Bandini
UK Mike Parkes
Olasz Ludovico Scarfiotti
2. (31 pont)
1965 158, 1512 D Ferrari UK John Surtees
Olasz Lorenzo Bandini
Olasz Nino Vaccarella
Mexikó Pedro Rodríguez
4. (25 pont)
1964 156, 158 D Ferrari UK John Surtees
Olasz Lorenzo Bandini
Olasz Ludovico Scarfiotti
Mexikó Pedro Rodríguez
Világbajnok (45 pont)
1963 156 D Ferrari UK John Surtees
Belga Willy Mairesse
Olasz Ludovico Scarfiotti
Olasz Lorenzo Bandini
4. (26 pont)
1962 156 D Ferrari Mexikó Ricardo Rodríguez
Olasz Giancarlo Baghetti
USA Phil Hill
Belga Willy Mairesse
Olasz Lorenzo Bandini
6. (18 pont)
1961 156 D Ferrari USA Phil Hill
Német Wofgang von Trips
USA Richie Ginther
Belga Olivier Gendebien
Belga Willy Mairesse
Mexikó Ricardo Rodríguez
Világbajnok (45 pont)
1960 Dino 246, Dino 156 D Ferrari USA Phil Hill
Argentína José Froilán González
Német Wofgang von Trips
UK Cliff Allison
USA Richie Ginther
Belga Willy Mairesse
3. (26 pont)
1959 Dino 246, Dino 156 D Ferrari UK Cliff Allison
UK Tony Brooks
USA Phil Hill
Francia Jean Behra
USA Dan Gurney
Belga Olivier Gendebien
2. (32 pont)
1958 Dino 246, Dino 156 E Ferrari UK Mike Hawthorn
UK Peter Collins
Olasz Luigi Musso
Német Wofgang von Trips
Belga Olivier Gendebien
USA Phil Hill
2. (40 pont)
1957 D50, D50A, 801 E Ferrari UK Mike Hawthorn
UK Peter Collins
Olasz Luigi Musso
Német Wolfgang von Trips
Olasz Eugenio Castellotti
Olasz Cesare Perdisa
Spanyol Alfonso de Portago
Argentin José Froilán González
Francia Maurice Trintignant
1956 D50, 555 E Ferrari Argentin Juan Manuel Fangio
UK Peter Collins
Olasz Luigi Musso
Belga Olivier Gendebien
Olasz Eugenio Castellotti
Belga Paul Frère
Spanyol Alfonso de Portago
Német Wolfgang von Trips
Olasz Andre Pilette
1955 625, 555, D50 E
P
Ferrari Olasz Giuseppe Farina
Olasz Umberto Maglioli
Francia Maurice Trintignant
USA Harry Schell
Olasz Eugenio Castellotti
Belga Paul Frère
Olasz Piero Taruffi
UK Mike Hawthorn
Argentin José Froilán González
1954 625, 555, D50 P Ferrari Olasz Giuseppe Farina
Olasz Umberto Maglioli
Francia Maurice Trintignant
Olasz Alberto Ascari
Francia Robert Manzon
Olasz Piero Taruffi
UK Mike Hawthorn
Argentin José Froilán González
1953 500, 553 P Ferrari Olasz Giuseppe Farina
Olasz Alberto Ascari
Olasz Luigi Villoresi
Olasz Piero Carini
UK Mike Hawthorn
Olasz Umberto Maglioli
1952 500, 375 Indianapolis F
P
Ferrari Olasz Giuseppe Farina
Olasz Alberto Ascari
Olasz Luigi Villoresi
Olasz Piero Taruffi
Francia André Simon
1951 125, 375 P Ferrari Olasz Giuseppe Farina
Olasz Alberto Ascari
Olasz Luigi Villoresi
Olasz Piero Taruffi
UK Peter Whitehead
Argentin José Froilán González
1950 125, 375, 166 E Ferrari Olasz Luigi Villoresi
Olasz Alberto Ascari
Francia Raymond Sommer
Olasz Dorino Serafini
* A szezon jelenleg is zajlik.

Szponzorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szponzorfeliratok a 2005-ös Ferrarin

A csapat főszoponzora a Philip Morris, a Marlboro révén a cég 2011-ig összesen 1 milliárd dollárral támogatta a csapatot. A Marlboro 1984 óta a csapat szponzora, 1997-2010 között óta névadó szponzora is, és 2014-ig csapat főszponzora marad. Másik fő szponzora a Shell, amely üzemanyagot bocsát a csapat rendelkezésére. Egyéb szponzorok: Fiat(a Ferrari anyacége), Santander Bank, TNT Energy Drink, Hublot, Pirelli, Kaspersky Lab, Weichai Power, UPS. A Philip Morris nem kötelezi a Ferrarit a dohányreklám-feliratok feltüntetésére.

Kaspersky Lab logo.svg


Más versenysorozatokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A '62-es Le Mans-i verseny győztes autója
Az 1952-es Indy 500-ra készült Ferrari 375 Indianapolis

A Ferrari a Formula–1 mellett a Formula–2-ben, sportautó versenyeken és az 1952-es indianapolisi 500-on is részt vett. Az 1940-es évek végétől a '70-es évek elejéig a Ferrari a sportautó versenyeken nagy sikerrel vett részt, 13 alkalommal megnyerve a Sportautó világbajnokságot (World Sportscar Championship). A Ferrari (a nem gyári csapatokkal együttvéve) nyolcszor nyerte meg a Mille Migliát, hétszer a Targa Floriót és kilencszer a Le Mans-i 24 órás versenyt.

Alberto Ascari Ferrari 375 Indianapolis nevű autóját 1952-ben hajóval vitték az Amerikai Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a május 30-án megrendezett indianapolisi 500 mérföldes versenyen. A 19. pozícióból rajtoló Ascari a 40. körben a kerék hibája miatt kiesett.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Giancarlo Baghetti győzelmével együtt, aki az 1961-es francia nagydíjon magánnevezésű Ferrarival lett első.
  2. Giancarlo Baghetti leggyorsabb körével együtt, aki az 1961-es francia nagydíjon magánnevezésű Ferrarival vett részt.
  3. Beer, Matt: Massa vezette kettős győzelem a francia nagydíjon (angol nyelven). www.autosport.com, 2008. június 22. (Hozzáférés: 2008. június 22.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Scuderia Ferrari témájú médiaállományokat.


Előző világbajnok:
Cooper
Formula–1-es világbajnok
1961
Formula–1-logó Következő világbajnok:
BRM
Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1964
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Lotus
Előző világbajnok:
McLaren
Formula–1-es világbajnok
19751977
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Lotus
Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1979
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Williams
Előző világbajnok:
Williams
Formula–1-es világbajnok
19821983
Formula–1-logó Következő világbajnok:
McLaren
Előző világbajnok:
McLaren
Formula–1-es világbajnok
19992004
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Renault
Előző világbajnok:
Renault
Formula–1-es világbajnok
2007 - 2008
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Brawn GP