Mike Parkes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mike Parkes
Mike Parkes 1969 kl.JPG
Életrajzi adatai
Teljes neve Michael Johnson Parkes
Született 1931. szeptember 24.
Elhunyt 1977. augusztus 28. (45 évesen)
Torino
Nemzetisége brit brit
Pályafutása
Kategória Formula–1-es világbajnokság
Aktív évei 1959, 1966-1967
Csapata Fry, Ferrari
Nagydíjak száma 7 (6 rajt)
Világbajnoki címek 0
Győzelmek 0
Dobogós helyezések 2
Első rajtkockák 1
Leggyorsabb körök 0
VB-pontok 14
Első nagydíj brit 1959-es brit nagydíj
Legutolsó nagydíj belga 1967-es belga nagydíj

Michael Johnson Parkes (Richmond, Surrey, 1931. szeptember 24.Olaszország, Torino, 1977. augusztus 28.[1]) angol autóversenyző.

Hét Formula–1-es nagydíjon vett részt, 1959. július 18-án debütált. Két dobogós helyezést ért el, és összesen 14 világbajnoki pontot szerzett. Szintén szerzett még egy pole-pozíciót is. Amikor nem versenyzett, Parkes közlekedési mérnökként dolgozott.[2]

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkes az 1965-ös Nürburgringi 1000 km-es versenyen Graham Hill előtt, mindketten Ferrariban.

Willy Mairesse és Parkes a második helyen végeztek az 1962 májusában megrendezett Nürburgringi 1000 km-es versenyen. Ferrarijuk az azonos márkával versenyző Phil Hill és Olivier Gendebien által vezetett győztes autó után ért célba. A verseny 44 körös volt.[3] Parkes pusztán egy autóhosszal végzett Graham Hill mögött a 28. Royal Automobile Club tourist trophy versenyen 1963 augusztusában.[4] Umberto Maglioli és Parkes vezette a Ferrarik közül az egyiket, amelyek elfoglalták az első öt rajthelyet az 1964-es Sebringi 12 órás autóversenyen. A Ferrarikat új erőművekkel szerelték fel. Parkes ideje 3:10.4 volt.[5] A versenyen Parkes új sebességi rekordot állított fel, és a valaha megtett legtöbb mérfölddel nyert.

Parkes és Maglioli, első alkalommal együtt dolgozva, tekintélyes távolsággal végeztek a Ferrarit vezető Ludovico Scarfiotti és Nino Vaccarella előtt.[2] Parkes összeállt Jean Guichetval a Ferrarinál, hogy teljesítsék az 1000 km-es Classic of Monzát 1965 áprilisában. A 30 éves svájci Tommy Spichiger azonnal meghalt, amikor a Ferrari 365-ös prototípusával a pályára hajtott és az autó lángba borult. Parkes és Guichet győztek a legtöbbet vezetett Ferrari prototípusukkal, miután elvették a vezetést a John Surtees és Ludovico Scarfiotti párostól.[6]

Formula–1[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkes első Ferraris versenyén egy 2. helyet szerzett a Reims-en rendezett 1966-os francia nagydíjon. Jack Brabham nyerte a versenyt, és csapattársa, Denny Hulme jött be a 3. helyre a Brabham-Repcoval.[7] Parkes megnyerte a nemzetközi Formula–1 versenyt Silverstoneban Brabham előtt 1967 áprilisában. Az 52 körös verseny volt az első Parkes szülőhazájában. A 152,36 mérföldes versenyt 1:19:39,25 alatt teljesítette 114,65 mph átlagsebességgel.[8] A Ferrari úgy döntött, hogy benevez két 1996-os modellel az 1967-es Siracusa nagydíjra. Ez a verseny nem számított bele a Formula–1-es világbajnokságba. Az autókat Parkes és Scarfiotti vezették, Parkes vezetésével kettős győzelmet szereztek.[9] Pikes Formula–1-es karrierje véget ért, miután eltörte mindkét lábát az 1967-es belga nagydíjon.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pontok
1959 David Fry Fry (F2) Climax Straight-4 MON 500 NED FRA GBR
DNQ
GER POR ITA USA Hn 0
1966 Scuderia Ferrari Ferrari 312/66 Ferrari V12 MON BEL FRA
2
GBR NED
Ret
GER
Ret
ITA
2
USA MEX 8. 12
1967 Scuderia Ferrari Ferrari 312/66 Ferrari V12 RSA MON NED
5
BEL
Ret
FRA GBR GER CAN ITA USA MEX 16. 2

Közlekedési Mérnök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkes a Rootes csoportnál dolgozott 1950-1962 között, először mint gyakornok. A Rootes-nál az egyik szerepe projekt mérnökként a Hillman Imp fejlesztése volt. 1963-ban csatlakozott a Ferrarihoz fejlesztési mérnökként a közúti autók, nevezetesen a 330 GTC és a GT sportkocsik vezetőjeként. A munkától való távollétét követően, a komoly Formula–1-es balesete után visszatért a Ferrarihoz 1969-ben.

1974-ben elvállalt egy munkát, mint fő fejlesztési mérnök a Lancia Stratos fejlesztésében.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jenkins, Richard: The World Championship drivers - Where are they now?. OldRacingCars.com. (Hozzáférés: 2007. július 29.)
  2. ^ a b Sebring 'Crasher' Swept By Ferrari, Los Angeles Times, 22 March 1964, Page B5.
  3. Phil Hill Wins Neurburgring, Los Angeles Times, 28 May 1962, Page B6.
  4. Datelines In Sports, Los Angeles Times, 25 August 1963, Page K5.
  5. Ferraris Taking Over Top 5 Sebring Spots, Los Angeles Times, 20 March 1964, Page B7
  6. Swiss Driver Dies at Monza, Los Angeles Times, 26 April 1965, Page B3.
  7. "Brabham Wins Formula One Race at Rheims", Los Angeles Times, 4 July 1966, Page B6.
  8. "English Race Driver Wins In Ferrari", Los Angeles Times, 30 April 1967, Page I8.
  9. "Ferrari to Enter Two Cars at Syracuse", Los Angeles Times, 17 May 1967, Page C6.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]