1966-os Formula–1 világbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1966-os FIA
Formula–1 világbajnokság
Brabham BT20.jpg
Jack Brabham BT20-asa, amellyel Watkins Glenben és Mexikóvárosban állt rajthoz
Egyéni világbajnok
Ausztrál Jack Brabham 42
Konstruktőri világbajnok
UK Brabham 42

 ← 1965
1967 → 

Az 1966-os Formula–1-es szezon volt a 17. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1966. május 22-étől október 23-áig tartott. Ebben a szezonban mutatkozott be az új 3 literes formula, amelynek értelmében a motorok maximális hengerűrtartalma a tavalyi 1,5 literről a duplájára emelkedett. Az évad Jack Brabham sikerét hozta, aki a Formula–1 történetében egyetlen alkalommal lett világbajnok saját csapattal, a Brabhammel. A brit csapatok a Climax kilépése után más motorokkal indultak (Repco, Cosworth, Weslake, BRM). Bruce McLaren (McLaren) és Dan Gurney (Eagle) saját csapatot alapítottak. A BRM és a Lotus a szezon nagy részében 2 literes motorokat használt, a BRM H16-os motorja sikertelennek bizonyult, Clark Watkins Glenben aratott győzelme ellenére. Új szabályt vezettek be, amelynek értelmében nem klasszifikálják azon versenyzőket, akik nem teljesítették a versenytáv 90%-át.

A szezon menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jack Brabham az 1966-os német nagydíjon

Az élcsapatoknál nem történt jelentősebb versenyzőváltozás 1965-höz képest. Bruce McLaren elhagyta a Coopert, és Gurneyhez hasonlóan saját csapatot alapított. A Lotusnál Peter Arundell lett Clark csapattársa.

A szezonnyitó monacói nagydíjon Clark szerezte meg a pole-t az 1965-ös Lotus-Climaxszal Surtees, Stewart és Hill előtt. Clark váltóhibával küszködött, ezért hátraesett a mezőnyben. A vezető Surtees a 15. körben differenciálműve meghibásodása után kiállt. Később Hulme és Brabham is kiesett, majd Rindt motorhibája után Clark már a negyedik volt, de a 60. körben felfüggesztési hiba miatt ő is kiállni kényszerült. Hill győzelmi esélyei megcsúszásával elszálltak, és harmadik lett. Jackie Stewart nyerte a futamot 40 másodperccel Lorenzo Bandini előtt. Bob Bondurant negyedik lett egy privát BRM-mel, 5 kör hátrányban.

A belga nagydíjon a pole-t Surtees szerezte meg a V12-es Ferrari 312-vel Rindt, Stewart, Brabham és Bandini előtt. Az első kör közepén hevesen elkezdett esni, aminek következtében a fél mezőny kiesett, beleértve Bonniert, Spence-t, Siffertet és Hulme-ot. Rindtnek ezután hatalmas megpördülése volt a Masta Kink kanyarban, de nem ütközött semminek, és folytatni tudta a versenyt. Stewart, Hill és Bondurant szintén elvesztette uralmát itt. Bondurant kisebb sérülésekkel megúszta, Hill autója sértetlen maradt, de megállt és segíteni próbált Stewartnak, aki megcsúszott és felborult BRM-jével, amelyből szivárgott az üzemanyag. Egy kis szikra is hatalmas tragédiát okozhatott volna. Stewartot előbb kimentették az autóból, mielőtt az lángra robbant volna. Ennek ellenére Stewart kénytelen volt kihagyni a következő versenyt. Az első kör után hét autó maradt versenyben, a futam elején harc volt az első helyért, amelyet Rindt szerzett meg, de később lelassult, majd a 24. körben Surtees visszavette a vezetést, és végül nagy előnnyel győzött Rindt, Bandini, Brabham és Ginther előtt.

A BRM P83-as

A francia nagydíjon Surtees már a Cooper csapattal állt rajthoz, miután kapcsolata megromlott a Ferrari csapatvezetőjével, Eugenio Dragonival. Az időmérő edzésen Jim Clark egy madárral ütközött, emiatt megsérült a szeme, és nem tudott részt venni a versenyen. A Lotus Pedro Rodríguezt ültette be a skót helyére. Az időmérést a világbajnokságot vezető Bandini nyerte a cooperes Surtees és az ő helyére beültetett ferraris Mike Parkes előtt. A rajt után Surtees vette át a vezetést, de az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt az 5. körben kiesett. Ezután Bandini vezetett Brabham és Parkes előtt. Bandini folyamatosan növelte előnyét, de a 32. körben technikai probléma miatt lelassult, így Jack Brabham megszerezte a Repco motor első győzelmét. Parkes második lett debütáló versenyén, míg a dobogó legalsó fokára Denny Hulme állhatott fel.

Brands Hatchben a Ferrari az olaszországi nehézipari dolgozók sztrájkja miatt nem tudott részt venni. A két Brabham indult az első két helyről Gurney Eagle-Climaxa előtt. A verseny előtt esett, de a rajtnál már száradóban volt a pálya. A mezőny nagy része normál gumival, a két Cooper, Rindt és Surtees azonban esőgumival indult. A rajt után Jack Brabham állt az élre Rindt és Surtees előtt, azonban ahogy száradt a pálya, Hill és Clark is elkezdte támadni őket. Amint a két Cooper egyre lassult, Hulme is csatlakozott az üldözőkhöz, majd a 40. körben feljött a 2. helyre. Clark technikai problémák miatt kiállni kényszerült a boxba, de visszaállása után az utolsó körökben utolérte Surteest és Rindtet is. A skót végül negyedik lett Brabham, Hulme és Hill mögött. Gurney a 10. körben motorhibával esett ki.

Lorenzo Bandini a Ferrari 312-vel

Zandvoortban ismét a két Brabhamé lett az első két rajthely Clark és Gurney előtt. Bruce McLaren nem tudott elindulni a versenyen, mert V8-as Serenissima motorja elromlott. Clark a rajtnál a második helyre jött fel, Hulme viszont közel maradt hozzá, míg az új-zélandinak gyújtásprobléma miatt kiállnia nem kellett. Brabhamet a 27. körben a lekörözendőkhöz érve feltartották, így Clark állt az élre és előnyét folyamatosan mindaddig növelte, míg motorproblémája nem adódott. Brabham a 76. körben így ismét az élre állt, és mindenkit lekörözve győzött Hill és a harmadik helyre visszaeső Clark előtt.

A Nürburgringen Clarké lett a pole Surtees és Stewart előtt. Az esős verseny első körében John Taylor privát Brabhamjével ütközött Jacky Ickx Matrájával. Mindkét autó kicsúszott, Taylor autója lángba borult, a versenyző egy hónappal később belehalt égési sérüléseibe egy koblenzi kórházban. Az első kör végén Brabham vezetett Surtees, Rindt és Bandini előtt. Clark és Stewart is jelentősen visszaesett a rajtnál. Hulme gyorsan jött fel a 15. helyről, de gyújtáshiba miatt kiállni kényszerült. Clark a 13. körben vezetői hiba miatt kiesett. A futam végéig megmaradt az első három sorrendje: Brabham nyert Surtees és Rindt előtt. A negyedik Gurneyt az utolsó körben motorprobléma hátráltatta, Hill, Stewart és Bandini is megelőzte.

Monzában a ferraris Parkes és Scarfiotti indult az élről Clark és Surtees előtt. Az első kör végén Bandini vezetett, Scarfiotti a hetedik, Clark a tizedik helyre esett vissza. Bandini a 2. körben üzemanyagcsöve meghibásodása miatt a boxba hajtott, ekkor Parkes vette át a vezetést, de Surtees megelőzte, majd ezután Brabham vezetett, amíg olajszivárgás miatt ki nem állt. Scarfiotti eközben egyre előrébb küzdötte magát, majd átvette a vezetést. A 17. körben Richie Ginther Hondájával a Curva Grandében kicsúszott, és a pályát övező fáknak ütközött. Az amerikai meglepő módon sértetlen maradt, de új autója tönkrement. A 32. körben Surtees a boxba hajtott, majd kiesett üzemanyagszivárgás miatt. Ő volt az egyetlen versenyző, aki ekkor még világbajnok lehetett volna Jack Brabham mellett (aki szintén kiesett), így az ausztrál bebiztosította egyéni címét. A versenyt Scarfiotti nyerte 6 másodperccel a második helyért szoros küzdelmet vívó Parkes és Hulme előtt. Rindt negyedik lett körhátrányban.

Honda RA273-as

Az Egyesült Államokban a már háromszoros világbajnok Brabham indult az élről, Clark és Bandini előtt. A rajt után Bandini állt az élre, Ginther a nyolcadik rajtkockából a harmadik helyre lépett fel. Clark az első pozícióért folyó harcban a negyedik helyre esett vissza. Amikor 17. körben az élen állók Peter Arundell Lotusát körözték le, Surtees megcsúszott a lassabb lekörözendő autóval együtt. Surtees boxkiállása után a tizenharmadik helyre tért vissza. Bandini motorhiba miatt a 35. körben kiesett, ezután Brabham vezette a futamot Cark előtt, miközben előnyét egyre növelte. Az 56. körben azonban az ausztrál is motorhiba miatt kiállni kényszerült, így (végérvényesen) Clark állt az élre 30 másodperccel Rindt Cooper-Maseratija előtt. Rindt üzemanyaga az utolsó körben elfogyott, de így is a 2. helyen rangsorolták, míg Surtees a harmadik helyre jött fel megcsúszása és boxkiállása után. Clark saját maga és a H16-os BRM-motor egyetlen győzelmét szerezte a szezonban.

Az utolsó nagydíjon, Mexikóvárosban Surteesé lett a pole Clark és Ginther előtt. Ginther a rajt után átvette a vezetést, ahogy az előző évi mexikói nagydíjon is tette. Az amerikait Rindt, Brabham, Hulme, Surtees és Clark követte. A 2. körben visszaesett Rindt, Surtees és Hulme mögé, míg Brabhamé lett a vezetés. Surtees megelőzte Rindtet, majd a vezető Brabhamet kezdte üldözni, egy kör múlva már a élen autózott és dominálva megnyerte a versenyt. Rindt a 32. körben felfüggesztési hiba miatt a harmadik helyről kiesett. Pozícióját a mexikói Pedro Rodríguez örökölte, aki a 49. körben váltóhiba miatt feladni kényszerült a futamot. Ekkor Gintheré lett a harmadik pozíció, de Hulme az utolsó előtti körben megelőzte.

Az egyéni világbajnokság élén Brabham, Surtees, Rindt, Hulme, Hill, Clark és Stewart zárt. A konstruktőri világbajnokságot a Brabham nyerte a Ferrari és a Cooper előtt.

Futamok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

# Futam Időpont Helyszín Pályarajz Győztes versenyző Konstruktőr Összefoglaló
142 Monaco monacói nagydíj Május 22. Monaco Monte Carlo 1950.png UK Jackie Stewart UK BRM Összefoglaló
143 Belgium belga nagydíj Június 12. Spa-Francorchamps Spa 1950.jpg UK John Surtees ITA Ferrari Összefoglaló
144 Francia francia nagydíj Július 3. Reims-Gueux Circuit Reims-Gueux.png Ausztrália Jack Brabham UK Brabham-Repco Összefoglaló
145 UK brit nagydíj Július 16. Brands Hatch Circuit Brandshatch.png Ausztrália Jack Brabham UK Brabham-Repco Összefoglaló
146 Holland holland nagydíj Július 24. Zandvoort Zandvoort track layout 1948 1972.png Ausztrália Jack Brabham UK Brabham-Repco Összefoglaló
147 Német német nagydíj Augusztus 7. Nürburgring Nurburgring.jpg Ausztrália Jack Brabham UK Brabham-Repco Összefoglaló
148 Olasz olasz nagydíj Szeptember 4. Monza Monza 1957.jpg ITA Ludovico Scarfiotti ITA Ferrari Összefoglaló
149 USA amerikai nagydíj Október 2. Watkins Glen Watkins Glen International Track Map-1960-1970.svg UK Jim Clark UK Lotus-BRM Összefoglaló
150 Mexikó mexikói nagydíj Október 23. Hermanos Rodríguez Autodromo Hermanos Rodriguez 1963.svg UK John Surtees UK Cooper-Maserati Összefoglaló

Bajnokság végeredménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Versenyzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.-20.
Pont 9 6 4 3 2 1 0

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Helyezés Versenyző MON
Monaco
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
NED
hollandia
GER
Németország
ITA
Olaszország
USA
USA
MEX
Mexikó
Pontszám
1 Ausztrália Jack Brabham Ki 4 1 1 1 1 Ki Ki 2 42 (45)
2 UK John Surtees Ki 1 Ki Ki Ki 2 Ki 3 1 28
3 Ausztria Jochen Rindt Ki 2 4 5 Ki 3 4 2 Ki 22 (24)
4 Új-Zéland Denny Hulme Ki Ki 3 2 Ki Ki 3 Ki 3 18
5 UK Graham Hill 3 Ki Ki 3 2 4 Ki Ki Ki 17
6 UK Jim Clark Ki Ki NI 4 3 Ki Ki 1 Ki 16
7 UK Jackie Stewart 1 Ki Ki 4 5 Ki Ki Ki 14
8 UK Mike Parkes 2 Ki Ki 2 12
9 Olaszország Lorenzo Bandini 2 3 HN 6 6 Ki Ki 12
10 Olaszország Ludovico Scarfiotti Ki 1 9
11 USA Richie Ginther Ki 5 Ki HN 4 5
12 USA Dan Gurney HN 5 Ki Ki 7 Ki Ki 5 4
13 UK Mike Spence Ki Ki Ki Ki 5 Ki 5 Ki NI 4
14 USA Bob Bondurant 4 Ki 9 Ki 7 Kiz Ki 3
15 Svájc Jo Siffert Ki Ki Ki HN Ki Ki 4 Ki 3
16 Új-Zéland Bruce McLaren Ki NI 6 NI 5 Ki 3
17 UK Peter Arundell NI Ki Ki Ki 8 8 6 7 1
18 Svéd Jo Bonnier HN Ki HN Ki 7 Ki Ki HN 6 1
19 UK Bob Anderson Ki 7 HN Ki Ki 6 1
20 UK John Taylor 6 8 8 Ki 1
21 UK Chris Irwin 7 0
22 USA Ronnie Bucknum Ki 8 0
23 Új-Zéland Chris Amon 8 NK 0
24 Franciaország Guy Ligier HN HN HN 10 9 NI 0
25 Olaszország Geki 9 0
26 UK Chris Lawrence 11 Ki 0
Olaszország Giancarlo Baghetti HN 0
Mexikó Pedro Rodríguez Ki Ki Ki 0
UK Innes Ireland Ki Ki 0
UK Trevor Taylor Ki 0
Mexikó Moises Solana Ki 0
USA Phil Hill NK 0
Helyezés Versenyző MON
Monaco
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
NED
hollandia
GER
Németország
ITA
Olaszország
USA
USA
MEX
Mexikó
Pontszám

Konstruktőrök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyezés Konstruktőr Gumi Győzelmek Dobogó Első rh. Leggy. kör Pont
1 GBR Brabham-Repco G 4 9 3 2 42 (49)
2 ITA Ferrari F 2 6 4 3 31 (32)
3 GBR Cooper-Maserati D 1 6 1 2 30 (35)
4 GBR BRM F
D
1 4 0 0 22
5 GBR Lotus-BRM F
D
1 1 0 0 13
6 GBR Lotus-Climax F 0 1 1 1 8
7 USA Eagle-Climax G 0 0 0 0 4
8 JPN Honda G 0 0 0 1 3
9 GBR McLaren-Ford F 0 0 0 0 2
10 GBR Brabham-Climax D 0 0 0 0 1
11 GBR McLaren-Serenissima D 0 0 0 0 1
12 GBR Brabham-BRM G 0 0 0 0 1
- USA Eagle-Weslake F 0 0 0 0 0
- GBR Shannon-Climax D 0 0 0 0 0
- GBR Cooper-Ferrari D 0 0 0 0 0

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 1966-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.