1950-es Formula–1 világbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1950-es FIA
Formula–1 világbajnokság
Alfa Romeo158.jpg
Alfa Romeo 158-as
Egyéni világbajnok
Olasz Giuseppe Farina 30

 ← A Forma-1 előtt
1951 → 

Az 1950-es Formula–1-es világbajnokság volt az FIA Formula–1 világbajnokság első évadja, amely 1950. május 13-ától szeptember 8-áig tartott és hét futamból állt (ebből hat versenyre európai pályákon került sor, de az Egyesült Államokban megrendezett indianapolisi 500-as futam eredményei is beleszámítottak a bajnokságba, ahol más szabályok érvényesültek). Ezenkívül olyan versenyek is megrendezésre kerültek, melyeken elért eredmények nem befolyásolták a világbajnokság alakulását. A Formula–1 első szezonját az olasz Alfa Romeo uralta. Mind a hat európai versenyt egy 158-as autó nyerte, amely egy kiváló, háború előtti fejlesztés volt. Három nagydíjat Giuseppe Farina nyert, és ugyanennyiszer sikerült Juan Manuel Fangiónak is elsőként a célba érnie. A kivételes helyzetű indianapolisi versenyen Johnnie Parsons nyert.

Az első Formula–1-es szezont Farina nyerte, aki az utolsó futam előtt még csak a harmadik helyen állt Fangio és Fagioli mögött, de mivel az olasz nagydíjon elsőként érkezett a célba, kilenc pontot szerezve világbajnok lett.

Összefoglaló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ERA E-type

Az első bajnoki versenyt megelőzően áprilisban még rendeztek négy futamot, amelyek nem számítottak bele a bajnokság végeredményébe. Ezek közül Pauban és San Remóban Juan Manuel Fangio, Richmondban Reg Parnell, Párizsban pedig Georges Grignard nyert.

A bajnokság első futama a brit nagydíj volt, amelyet 1950. május 13-án rendeztek meg Silverstone-ban. A versenyre a királyi ház tagjai közül VI. György is kilátogatott feleségével, Erzsébet királynéval és fiatalabb lányával, Margit hercegnővel. Az Alfa Romeo csapat négy 158-assal érkezett a versenyre, amelyeket Fangio, Farina, Fagioli és Parnell vezetett. A Ferrari úgy döntött, hogy nem vesz részt a versenyen, de számos Maserati jelen volt. A mezőny többségét helyi gyártók autói tették ki, mint az ERA és az Alta.

Az időmérőn Farina volt a leggyorsabb, a másik három Alfa Romeo is a mezőny legelején végzett. A két Talbot-Lago mellett Prince Bira indulhatott Maseratijával a második sorból. Felice Bonetto volt az egyetlen, aki nem indult az időmérőn, és így nem is vehetett részt a versenyen. A verseny elején Farina maga mögött tartotta Fagiolit és Fangiót, majd hárman egymást előzgették, hogy szórakoztassák a nézőket. Nyolc körrel a futam vége előtt Fangiónak meghibásodott a motorja és kiesett. Farina továbbra is vezetett Fagioli előtt mintegy 2,5 másodperccel, Parnell pedig közel egy perccel volt mögötte. Birának a verseny háromnegyedénél kifogyott az üzemanyaga, így ő sem fejezhette be a nagydíjat.

A monacói nagydíjat végig Juan Manuel Fangio uralta, akinek ez volt az első futamgyőzelme az Alfa Romeóval. Mindjárt az első körben egy, a kikötőből érkező hullám elárasztotta a Tabac-kanyart, ami nagy balesetet okozott. Ennek következtében kilencen kiestek, köztük a második helyről induló Nino Farina is. Fangiónak sikerült elmenekülnie a káoszból. Senki nem sérült meg, de a tömegkarambol következtében az argentin José Froilán González megrongálódott Maseratija kigyulladt és a második körben összetört, ő maga pedig kisebb égési sérüléseket szenvedett. Technikai problémák következtében Philippe Étancelin és Luigi Villoresi is kiesett, és így csak heten tudták befejezni a nagydíjat, mindannyian körhátránnyal. A debütáló Ferrari csapattal Ascari második, a monacói Louis Chiron harmadik lett.

Maserati 4CLT

Az indianapolisi 500 volt az első verseny, amelyet nem Európában rendeztek. Az 500 mérföldből a szakadó eső miatt csupán 340 mérföldet tettek meg a versenyzők. A győztes Johnnie Parsons az eső ellenére 199,562 km/óra átlaggal hajtotta végig a 555,174 kilométert.

A svájci nagydíj előtt a Ferrarisok, Ascari és Villoresi hiába fogadkoztak, hogy igyekeznek minél jobban szerepelni, már az időmérőn kiderült, hogy nincs sok esélyük a győzelemre. A rajtrács első sorát az Alfa Romeo versenyzői, Fangio, Farina és Fagioli foglalták el. Ascari és Villoresi csak a második sorból rajtolhatott. A versenyen Ascari a második körben a boxba kényszerült javítás miatt, három körrel később pedig végleg feladta a versenyt. Villoresi tizenkét kör után esett ki. A versenyt Eugène Martin Talbotjának kirepülése és a Felice Bonetto tankolása közben felrobbant hordó színesítette. Fangio motorja szelepszárszakadás miatt állt le kilenc körrel a vége előtt, ezért ő is kiállni kényszerült. A másik argentin, José Froilán González a Monacóban szerzett sérülései miatt nem indult a versenyen.

A belga nagydíj időmérő edzésének első két helyezettje, Farina és Fangio ugyanannyi idő alatt teljesítette leggyorsabb körét, de mivel ekkor még csak másodperc pontosságú kézi időmérést használtak, így pontosabb eredmény nem születhetett. A győztes Juan Manuel Fangio 177,097 km/órás átlagot teljesített a versenyen. Ascari egy új 3300 köbcentiméteres Ferrarival versenyzett, de az új autóval csak az ötödik lett. A kockás zászlót csak öt versenyző látta meg, mindenki más kiesett, különböző okok miatt. Bár Giuseppe Farina kiesett géphiba miatt, így is a negyedik helyen végzett.

BRM Type 15

A Ferrari csapat nem vett részt a francia nagydíjon, de egy nem gyári Ferrari Peter Whiteheaddel a harmadik lett. Az edzésen Fangio megdöntötte az abszolút pályarekordot, pole pozíciós ideje Hermann Lang 1939-es idejénél két másodperccel volt jobb. A versenyen sokáig Luigi Fagioli, az ekkor 52 éves pilóta volt a legjobb Alfa Romeós, de végül mégis Fangio végzett előrébb, és ezzel a futamot is megnyerte. Farina a benzinpumpa hibája miatt csak a hetedik lett.

A szezon hetedik, egyben szezonzáró futama az olasz nagydíj volt, amelyet szeptember 3-án Monzában rendezték meg. A verseny előtt összetettben Fangio vezetett 26 ponttal, Fagioli (24) és Farina (22) előtt, tehát még nyitott volt a verseny az első Formula–1-es világbajnoki címért. A Ferrarik indulása csak az utolsó pillanatban dőlt el. Az új, 4500 cm³-es versenyautók jól teljesítettek a próbákon, így Enzo Ferrari Monzába elengedte csapatát. A versenyen Fangio mellől elpártolt a szerencse, eltört a dugattyúja, ezért kénytelen volt átülni Piero Taruffi autójába. Fangio „új” kocsija is szelepszárszakadást szenvedett, így a világbajnoki címről le kellett mondania. A versenyt, és ezzel együtt a világbajnoki címet végül Giuseppe Farina nyerte meg az Alfa Romeóval. Ennek a típusnak ez volt a 22. nagydíjgyőzelme 1938 óta.

Szabályok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Formula–1-es évadban 14 csapat vett részt (négy gyári és tíz független). A váz, a motor és az autók rajtszáma is versenyről versenyre változott. Verseny közben is szabadon lehetett autót cserélni, és szabadon lehetett igazolni is. A futamok első öt célba érő versenyzője kapott bajnoki pontokat (8, 6, 4, 3, 2), valamint egy pontot adtak a leggyorsabb körért. A pontok közül csak a négy legjobb négy számított be a bajnokság végeredményébe. A megosztott autókért kapott pontokat megosztották az érintett vezetők között.

Futamok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Futam Időpont Helyszín Pályakép Győztes pilóta Konstruktőr Összefoglaló
1. UK Brit nagydíj május 13. Silverstone Silverstone 1952.jpg Olaszország Giuseppe Farina Alfa Romeo Összefoglaló
2. Monaco Monacói nagydíj május 21. Monaco Monte Carlo track.jpg Argentína Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló
3. USA Indianapolisi 500 május 30. Indianapolis Indianapolis Motor Speedway - Speedway.svg USA Johnnie Parsons Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló
4. Svájc Svájci nagydíj június 4. Bremgarten Circuit Bremgarten.png Olaszország Giuseppe Farina Alfa Romeo Összefoglaló
5. Belgium Belga nagydíj június 18. Spa-Francorchamps Spa 1950.jpg Argentína Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló
6. Franciaország Francia nagydíj július 2. Reims-Gueux Reims track.jpg Argentína Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló
7. Olaszország Olasz nagydíj szeptember 3. Monza Monza 1950.jpg Olaszország Giuseppe Farina Alfa Romeo Összefoglaló
A végeredménybe be nem számító versenyek
Verseny Helyszín Dátum Győztes pilóta Konstruktőr Összefoglaló
Francia XI. Grand Prix de Pau Pau április 10. argentin Juan Manuel Fangio olasz Maserati Összefoglaló
brit II. Richmond Trophy Goodwood április 10. brit Reg Parnell olasz Maserati Összefoglaló
olasz V. San Remo Grand Prix San Remo április 16. argentin Juan Manuel Fangio olasz Alfa Romeo Összefoglaló
Francia IV. Grand Prix de Paris Párizs április 30. francia Georges Grignard francia Talbot-Lago Összefoglaló
Flag of the Isle of Man.svg XII. British Empire Trophy Douglas június 15. brit Bob Gerard brit ERA Összefoglaló
olasz IV. Gran Premio di Bari Bari július 9. olasz Nino Farina olasz Alfa Romeo Összefoglaló
Jersey IV. J.C.C. Jersey Road Race Jersey július 13. brit Peter Whitehead olasz Ferrari Összefoglaló
francia XII. Circuit de l'Albigeois Albi július 16. francia Louis Rosier francia Talbot-Lago Összefoglaló
holland I. Grote Prijs van Nederland Zandvoort július 23. francia Louis Rosier francia Talbot-Lago Összefoglaló
Svájc III. Grand Prix des Nations Genova július 30. argentin Juan Manuel Fangio olasz Alfa Romeo Összefoglaló
brit I. Nottingham Trophy Gamston augusztus 7. UK David Hampshire ITA Maserati Összefoglaló
brit IV. Ulster Trophy Dundrod augusztus 12. UK Peter Whitehead ITA Ferrari Összefoglaló
olasz XIX. Coppa Acerbo Pescara augusztus 15. argentin Juan Manuel Fangio olasz Alfa Romeo Összefoglaló
brit II. BRDC International Trophy Silverstone augusztus 26. olasz Nino Farina olasz Alfa Romeo Összefoglaló
brit III. Goodwood Trophy Goodwood szeptember 30. brit Reg Parnell brit BRM Összefoglaló
spanyol X. Gran Premio de Penya Rhin Pedralbes október 29. olasz Alberto Ascari olasz Ferrari Összefoglaló

Pilóták és konstruktőrök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csapat Konstruktőr Váz Motor Abroncs Pilóta
SA Alfa Romeo Alfa Romeo 158 Alfa Romeo P Juan Manuel Fangio
Giuseppe Farina
Gianbattista Guidotti
Luigi Fagioli
Reg Parnell
Scuderia Ambrosiana Maserati 4CLT/48 Maserati D David Murray
David Hampshire
ERA Ltd. ERA ERA E ERA D Leslie Johnson
Team Walker ERA ERA E ERA D Peter Walker

1950-es Formula 1-es bajnokság végeredménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pontozás
Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6-20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Hely. Pilóta GBR
UK
MON
Monaco
500
Egyesült Államok
SUI
Svájc
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
ITA
Olaszország
Pont
1. Olaszország Giuseppe Farina 1 Ki 1 4 7 1 30
2. Argentína Juan Manuel Fangio Ki 1 Ki 1 1 Ki / Ki‡ 27
3. Olaszország Luigi Fagioli 2 Ki 2 2 2 3 24 (28)
4. Franciaország Louis Rosier 5 Ki 3 3 6‡ 4 13
5. Olaszország Alberto Ascari 2 Ki 5 2‡ 11
6. Egyesült Államok Johnnie Parsons 1 9
7. Egyesült Államok Bill Holland 2 6
8. Thaiföld Prince Bira Ki 5 4 Ki 5
9. UK Peter Whitehead 3 7 4
10. Monaco Louis Chiron Ki 3 9 Ki Ki 4
11. UK Reg Parnell 3 Ki 4
12. Egyesült Államok Mauri Rose 3 4
13. Olaszország Dorino Serafini 2‡ 3
14. Franciaország Yves Giraud-Cabantous 4 Ki Ki 8 3
15. Franciaország Raymond Sommer 4 Ki Ki Ki Ki 3
16. Franciaország Robert Manzon Ki 4 Ki 3
17. Egyesült Államok Cecil Green 4 3
18. Franciaország Philippe Etancelin 8 Ki Ki Ki 5‡ 5 3
19. Olaszország Felice Bonetto 5 Ki Ki 2
20. Franciaország Eugène Chaboud Ki 5‡ 1
21. Egyesült Államok Joie Chitwood 5‡ 1
22. Egyesült Államok Tony Bettenhausen 5‡ 1
23. Svájc Toulo de Graffenried Ki Ki 6 6 0
24. UK Bob Gerard 6 6 0
25. Olaszország Luigi Villoresi Ki Ki 6 0
26. Egyesült Államok Lee Wallard 6 0
27. Franciaország Charles Pozzi 6‡ 0
28. Belgium Johnny Claes 11 7 10 8 Ki Ki 0
29. UK Cuth Harrison 7 Ki Ki 0
30. Franciaország Pierre Levegh 7 Ki Ki 0
31. Egyesült Államok Walt Faulkner 7 0
32. Olaszország Nello Pagani 7 0
33. Egyesült Államok Harry Schell Ki 8 0
34. Egyesült Államok George Connor 8 0
35. UK Geoff Crossley HN 9 0
36. UK David Hampshire 9 Ki 0
37. Egyesült Államok Paul Russo 9 0
38. Svájc Toni Branca 11 10 0
39. Egyesült Államok Pat Flaherty 10 0
40. UK Brian Shawe Taylor 10‡ 0
41. UK Joe Fry 10‡ 0
42. Egyesült Államok Myron Fohr 11 0
43. Egyesült Államok Duane Carter 12 0
44. Egyesült Államok Mack Hellings 13 0
45. Egyesült Államok Jack McGrath 14 0
46. Egyesült Államok Troy Ruttman 15 0
47. Egyesült Államok Gene Hartley 16 0
48. Egyesült Államok Jimmy Davies 17 0
49. Egyesült Államok Johnny McDowell 18 0
50. Egyesült Államok Walt Brown 19 0
51. Egyesült Államok Spider Webb 20 0
52. Egyesült Államok Jerry Hoyt 21 0
53. Egyesült Államok Walt Ader 22 0
54. Egyesült Államok Jackie Holmes 23 0
55. Egyesült Államok Jim Rathmann 24 0
Írország Joe Kelly HN 0
Olaszország Franco Rol Ki Ki Ki 0
Franciaország Eugène Martin Ki Ki 0
Argentína José Froilán González Ki Ki 0
UK David Murray Ki Ki 0
Franciaország Maurice Trintignant Ki Ki 0
UK Leslie Johnson Ki 0
UK Peter Walker Ki‡ 0
UK Tony Rolt Ki‡ 0
Egyesült Államok Bill Schindler Ki 0
Egyesült Államok Fred Agabashian Ki 0
Egyesült Államok Jimmy Jackson Ki 0
Egyesült Államok Sam Hanks Ki 0
Egyesült Államok Dick Rathmann Ki 0
Egyesült Államok Duke Dinsmore Ki 0
Egyesült Államok Bayliss Levrett Ki‡ 0
Egyesült Államok Bill Cantrell Ki‡ 0
Franciaország Guy Mairesse Ki 0
Németország Paul Pietsch Ki 0
Olaszország Clemente Biondetti Ki 0
Franciaország Henri Louveau Ki 0
Olaszország Franco Comotti Ki 0
Olaszország Consalvo Sanesi Ki 0
Olaszország Piero Taruffi Ki‡ 0
Hely. Pilóta GBR
UK
MON
Monaco
500
Egyesült Államok
SUI
Svájc
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
ITA
Olaszország
Pont
  • ‡ A pozíció ugyanannak az autónak két versenyzője között oszlott meg.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 1950-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.