Alberto Ascari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alberto Ascari
Ferrari500F2.jpg
Életrajzi adatai
Teljes neve Alberto Ascari
Született 1918. július 13.
Milánó
Elhunyt 1955. május 26.
Monza
Nemzetisége Olaszország olasz
Pályafutása
Kategória Formula–1-es világbajnokság
Aktív évei 19501955
Csapata Ferrari, Maserati, Lancia
Nagydíjak száma 33 (32 rajt)
Világbajnoki címek 2 (1952, 1953)
Győzelmek 13
Dobogós helyezések 17
Első rajtkockák 14
Leggyorsabb körök 12
VB-pontok 107,64 (140,14)
Első nagydíj Monaco 1950-es monacói nagydíj
Első győzelem Németország 1951-es német nagydíj
Legutolsó győzelem Svájc 1953-as svájci nagydíj
Legutolsó nagydíj Monaco 1955-ös monacói nagydíj
Alberto Ascari és Luigi Villoresi az 1952-es olasz futamon

Alberto Ascari (Milánó, 1918. július 13.Monza, 1955. május 26.) olasz autóversenyző, a Formula–1-es világbajnokságot nyert két olasz versenyző egyike.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, Antonio Ascari autóversenyző az 1920-as években az Alfa Romeo színeiben versenyzett, és 1925-ben a francia nagydíjon halálos autóbalesetet szenvedett. Albertót családja próbálta lebeszélni arról, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen, de nem tudták megakadályozni, hogy a gyorsaságnak szentelje életét. Pályafutását a Bianchi gyári csapatánál kezdte, mint motorversenyző, de hamar rájött, hogy nem tud ellenállni a négykerekűek csábításának.

Világbajnoki versenyek a Formula–1-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború után a Maseratinál kezdett versenyezni. Csapattársa, Luigi Villoresi a mentorává és barátjává vált. 1946-ban a FIA megváltoztatta a verseny szabályait, ami jelentősen különbözött a háború előttiektől. A következő négy évben Ascari a teljesítményének tetején volt, sok versenyt nyert Európa-szerte. Az első nagydíját máris megnyerte az olaszországi San Remóban 1948-ban, és még ugyanebben az évben második helyezést ért el a brit nagydíjon is. Ascari a következő évben nyert egy másik versenyt is a csapattal. A legnagyobb sikereit azután érte el, miután Villoresi csatlakozott a Ferrari csapatához; ebben az évben még három versenyt nyert meg, és elnyerte az „Év autóversenyzője” címet, ami a Formula–1-es világbajnoki cím előzményének is tekinthető.

1950-ben a Ferrari elérte, hogy a Formula–1 világbajnokság debütáló évében az első versenyen, Monte Carlóban a csapat tagjai Ascari, Villoresi és a közkedvelt francia versenyző, Raymond Sommer legyenek. Ascari a versenyben a második lett, később az olasz nagydíjon, Monzában megosztva is a második helyen végzett. A bajnokságban csak az ötödik helyezést sikerült elcsípnie. A következő évben a Nürburgringen életében először végzett az első helyen. Ugyanebben az évben még Monzában is a dobogó legfelső fokára állhatott. A bajnokságot azonban Juan Manuel Fangio nyerte.

1952-ben Ascari a Formula–1 élmenői közül egyedüliként elindult a világbajnokságba beszámító, de az európai futamoktól szinte teljesen eltérő mezőnyt felvonultató indianapolisi 500-on, de nem sikerült célba érnie. Az év hátralévő részében a Ferrari Tipo 500-assal uralta a mezőnyt. Megnyerte mind a hat futamot, valamint mindegyik versenyen ő futotta a leggyorsabb kört. Majdnem megszerezte a maximális pontszámot, de mivel akkoriban a leggyorsabb körökért is pont járt, amiért egyszer osztoznia kellett, így egy fél ponttal lemaradt róla. Az 1953-as évad első három versenyét zsinórban megnyerte, ezzel együtt sorozatban kilenc könnyű győzelmet aratott. A sorozat a bajnokság negyedik futamán szakadt meg, Franciaországban, amikor nagy küzdelemben végül csak a negyedik lett. Az évben még két versenyt nyert, így megszerezte második világbajnoki címét.

Ezután elhagyta a Ferrarit, és a Lanciához szerződött, amelynek azonban csak a szezonzáró futamra lett rajtra kész az autója, addig privát Maseratival, illetve Ferrarival versenyzett, amikkel azonban nem volt esélye a bajnoki címre.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1955-ös év hasonlóan indult, mint az előző, és a monacói nagydíjon egy látványos balesetet szenvedett. Elvesztette uralmát az autó fölött, és a kikőtőnél a tengerbe zuhant. Ezt még könnyebb sérülésekkel megúszta. Egy héttel később a Ferrari a monzai pályára hívta tesztelni, azonban a harmadik körben súlyos balesetet szenvedett, melyben életét vesztette. Pont ugyanannyi idősen hunyt el, mint példaképe, az édesapja. A kanyart, melyben halálát lelte, később róla nevezték el. A Nemzetközi Motorsportszövetség Hírességeinek Csarnoka halhatatlanjainak listájára 1992-ben került fel. Rómában utcát neveztek el róla.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont
1950 Ferrari GBR
MON
2
500
SUI
Ki
BEL
5
FRA
NI
ITA
2
5. 11
1951 Ferrari SUI
6
500
BEL
2
FRA
2
GBR
Ki
GER
1
ITA
1
ESP
4
2. 25 (28)
1952 Ferrari SUI
500
Ki
BEL
1
FRA
1
GBR
1
GER
1
NED
1
ITA
1
1. 36 (53.5)
1953 Ferrari ARG
1
500
NED
1
BEL
1
FRA
4
GBR
1
GER
8
SUI
1
ITA
Ki
1. 34.5 (46.5)
1954 Maserati
Ferrari
Lancia
ARG
500
BEL
FRA
Ki
GBR
Ki
GER
SUI
ITA
Ki
ESP
Ki
25. 1.14
1955 Lancia ARG
Ki
MON
Ki
500
BEL
NED
GBR
ITA
0

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Alberto Ascari című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző világbajnok:
Juan Manuel Fangio
Formula–1-es világbajnok
1952-1953
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Juan Manuel Fangio