1953-as Formula–1 világbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1953-as FIA
Formula–1 világbajnokság
Ferrari 500 - de Cadenet 1978.jpg
Ferrari 500-as (1978-ban)
Egyéni világbajnok
Olasz Alberto Ascari 34,5

 ← 1952
1954 → 

Az 1953-as Formula–1-es szezon volt a 4. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1953. január 18-ától szeptember 13-áig tartott.

Az első öt célba érkezőnek járt világbajnoki pont (8, 6, 4, 3, 2) és 1 pontot adtak a leggyorsabb körért. A kilencből csak a legjobb négy pontszám számított bele a világbajnokság végeredményébe. A pontokat megosztott autókért egyformán megosztották a versenyzők között, tekintet nélkül arra, hogy ki vezette többet az autót.

Bekerült a versenynaptárba az argentin nagydíj, így ebben az évadban már 9 futamot rendeztek.

A szezon menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Argentin nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az évadnyitó futamra egy új helyszínen került sor, az 1953-ban először megrendezett argentin nagydíjon, amit az akkor frissen épült Buenos Aires-i pályán bonyolítottak le. A pole pozíciót a Ferraris Alberto Ascari szerezte meg, aki az egy évvel korábbi eredményeket is beleszámítva sorozatban hetedszerre nyert és futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Mindkét teljesítményével máig(!) vezeti az ezirányú statisztikákat. Az argentin világbajnok, Juan Manuel Fangio ebben az évben már visszatért a versenyzéshez, a Maserati csapatnál versenyezve. Első hazai futamán a második helyről rajtolt, de a 36. körben, váltóhiba miatt feladta a versenyt. Ascari mögött a harmadik helyről induló csapattársa, Luigi Villoresi ért a célba, egy kör hátrányban. A negyedik helyről rajtoló, szintén Ferraris Farina már a 31. körben kiesett a versenyből. A harmadik és ötödik helyen befutó két argentin Maseratis, José Froilán González és Oscar Alfredo Gálvez között az első Ferraris évadját kezdő, fiatal (24 éves) Mike Hawthorn ért célba.

holland nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadik versenyt (Indianapolist nem számítva a második) a hollandiai Zadvoortban rendezték. Itt újra Ascari szerezte meg a pole pozíciót. Mögötte ismét Fangio indult, a harmadik helyet újra Farina szerezte meg. Ezt a versenyt is a Ferrarik uralták. Különösképpen, miután José Froilán González 22. körben kiesett, igaz, ő még beülhetett csapattársa, Felice Bonetto autójába. A 36. körben kieső Fangionak már nem volt ilyen lehetősége, így három futammal a szezonkezdet után is pont nélkül állt. A műszaki hibák a Ferrarit sem kerülték el teljesen. Luigi Villoresi a 67. körben kényszerült kiállni annak ellenére, hogy az addig futott leggyorsabb körénél a verseny végéig sem tudott senki gyorsabbat teljesíteni. Az élen Ascari és Farina értek célba, mögöttük egy kör hátrányban González, aki viszont megosztva kapta a négy pontot Bonettoval, így még a negyedik helyen célba érő Hawthorn is egyel több pontot szerzett nála. Az utolsó pontszerző helyen, már két kör hátrányban, Toulo de Graffenried végzett a Maseratival.

belga nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A negyedik futamot a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán rendezték. A pole pozíciót Fangio szerezte meg. Az 1951-es spanyol nagydíj óta az első eset volt, mikor nem Ferrari indult a pole pozícióból. Fangiót ennek ellenére tovább üldözte balszerencséje. A 13. körben elfüstölt a motorja, de akkor még cserélt csapattársával, a belga Johhny Claessel, azzal pedig kicsúszott a rendkívül veszélyes belga pályáról, így a negyedik futam után is pont nélkül maradt. A versenyt Ascari és Villoresi fejezték be az élen. A két ferraris mögött két maseratis következett, mindkettő egy körös hátrányban: Onofre Marimon és Toulo de Graffenried. Az utolsó pontszerző helyen Maurice Trintignant ért be egy Gordinivel. Az évben ő volt az első pontszerző, aki nem Ferraris vagy Maseratis volt.

francia nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gordini Type 16

Az ötödik verseny a francia nagydíj volt, ami egy év kihagyás után visszatért az első két évben használt Reims-Gueux-i pályára. A pole pozíció ismét Ascarié lett. Ezúttal mögötte nem Fangio, hanem a szintén Ferraris Felice Bonetto indult. A harmadik rajtkockában szintén Ferrari állt, Villoresivel a volánnál. Fangio csak a negyedik helyről indult. A Maestro, aki kora legnagyobb edzésmenőjének számított, még soha ezelőtt nem indult a harmadik helynél hátrábbról. A verseny egyébként a Formula–1 addigi történetének legszorosabb versenyét hozta, ugyanis az első négy befutó 5 másodpercen belül volt egymáshoz képest. A szenzációs versenyből ezúttal is egy Ferraris került ki győztesen, a sportágban a második, a Ferrarinál az első szezonját teljesítő, mindössze 24 éves Mike Hawthorn, aki az addig győzni tudó pilóták közül magasan a legfiatalabb volt. Ő volt ezen kívül az első nem olasz vagy argentin győztese Forma–1-es világbajnoki versenynek. A második helyen Fangio futott be. Mivel a leggyorsabb kört is megfutotta, csak egy ponttal kapott kevesebbet a győztesnél. A dobogó harmadik fokára is Maseratis állhatott fel, González személyében. A további két pontszerző a Ferraris Ascari és Farina lett, Villoresi pedig 6.-ként futott be.

brit nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hatodik verseny a Silverstone-ban rendezett brit nagydíj volt. Ascari ismét megszerezte a pole pozíciót, nyert, és a leggyorsabb kört is megfutotta, igaz, ezt megosztva a Maseratis Gonzálezzel, aki a második helyről indult, de csak a negyedik helyen ért célba. A végeredmény egyébként érdekes, Ferrari-Maserati-Ferrari-Maserati-Ferrari-Maserati lett, névszerint Ascari, Fangio, Farina, González, Hawthorn, Bonetto.

német nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az évad hetedik futama a német nagydíj volt, a hírhedt Nürburgringen. Bár Ascari ismét az első rajtkockából indult, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, ezúttal őt érte utol a balszerencse. A 15. körben meghibásodott motorja, és bár autót cserélt Villoresivel, nem tudott pontszerző helyen célba érni. A versenyt Nino Farina nyerte meg, aki ezzel élete utolsó, számszerint ötödik győzelmét húzta be, és ő lett a sportág legidősebb futamgyőztese, a maga 46 évével. (Luigi Fagioli az 1951-es francia nagydíj győzelmekor 53 éves volt, de azt a futamot Fangio nyerte meg, csak épp miután autót cserélt Fagiolival.) Farina mögött Fangio lett a második, Hawthorn a harmadik. Az utolsó két pontszerző helyen két Maseratis gördült be, Bonetto és Graffenried.

svájci nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferrari 500

A nyolcadik verseny a svájci nagydíj volt Bremgartenben. Fangio megszerezte az első rajtkockát Ascari elől, de a motorja a 29. körben felmondta a szolgálatot, és miután Bonetto Maseratijával újra versenybe szállt, már csak a negyedik helyig tudott felkapaszkodni, és persze az azért járó pontokat is meg kellett osztania a csapattársával. A dobogóra három Ferraris léphetett fel, Ascari, Farina, Hawthorn sorrendben. Fangio mögött német csapattársa, Hermann Lang lett az utolsó pontszerző. A leggyorsabb kört ismét Ascari futotta. Ascarinak ezzel annyi pontja lett, hogy még az utolsó futam előtt megnyerte a világbajnokságot.

olasz nagydíj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az évadzáró futam hagyományosan Monzában volt, az olasz nagydíj. Az időmérőt a közönség örömére Ascari nyerte Fangio előtt, és a versenyben vezett is, mígnem az utolsó előtti körben kiesett a versenyből, így a győzelem Fangio ölébe hullott, aki a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Mögötte a három Ferraris futott be, Farina, Villoresi és Hawthorn sorrendben. Az utolsó pontszerző helyen Maurice Trintignant ért célba egy Gordinivel.

Futamok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

# Futam Dátum Pálya Pályakép Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló
24 Argentína Formula–1 argentin nagydíj Január 18. Oscar Gálvez Buenos Aires 1954.png olasz Alberto Ascari olasz Ferrari Összefoglaló
25 USA indianapolisi 500 Május 30. Indianapolis Indianapolis Motor Speedway - Speedway.svg USA Bill Vukovich USA Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló
26 holland Formula–1 holland nagydíj Június 7. Zandvoort Zandvoort track layout 1948 1972.png olasz Alberto Ascari olasz Ferrari Összefoglaló
27 belga Formula–1 belga nagydíj Június 21. Spa-Francorchamps Spa 1950.jpg olasz Alberto Ascari olasz Ferrari Összefoglaló
28 francia Formula–1 francia nagydíj Július 5. Reims Circuit Reims-Gueux.png UK Mike Hawthorn olasz Ferrari Összefoglaló
29 UK Formula–1 brit nagydíj Július 18. Silverstone Silverstone 1952.jpg olasz Alberto Ascari olasz Ferrari Összefoglaló
30 német Formula–1 német nagydíj Augusztus 2. Nürburgring Nürburgring olasz Giuseppe Farina olasz Ferrari Összefoglaló
31 svájc Formula–1 svájci nagydíj Augusztus 23. Bremgarten Circuit Bremgarten.png olasz Alberto Ascari olasz Ferrari Összefoglaló
32 olasz Formula–1 olasz nagydíj Szeptember 13. Monza Monza 1950.jpg Argentína Juan Manuel Fangio olasz Maserati Összefoglaló

Bajnokság végeredménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bajnok Ascari lett, 6.5 ponttal Fangio előtt. Ascari lett a Forma 1 történetének első többszörös bajnoka, ráadásul az első, aki duplázott. Igaz egy évvel később már Fangio is többszörös bajnok lett, még egy évvel később pedig a duplázás is meg lett neki.

Versenyzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6.-20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző ARG
Argentína
500
USA
NED
holland
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
SUI
Svájc
ITA
Olaszország
Pontszám
1 Olaszország Alberto Ascari 1 1 1 4 1** 8† / Ki 1 Ki 34.5 (46.5)
2 Argentína Juan Manuel Fangio Ki HN Ki / Ki† 2 2 2 4† /Ki† 1 28 (29.5)
3 Olaszország Giuseppe Farina Ki 2 Ki 5 3 1 2 2 26 (32)
4 UK Mike Hawthorn 4 4 6 1 5 3 3 4 19 (27)
5 Olaszország Luigi Villoresi 2 Ki 2 6 Ki 8† / Ki† 6 3 17
6 Argentína José Froilán González 3 3† Ki 3 4** 13.5 (14.5)
7 USA Bill Vukovich 1 9
8 Svájc Toulo de Graffenried 5 4 7 Ki 5 Ki Ki 7
9 Olaszország Felice Bonetto Ki 3† Ki 6 4 4† / Ki† Ki 6.5
10 USA Art Cross 2 6
11 Argentína Onofre Marimón 3 9 Ki Ki Ki Ki 4
12 Franciaország Maurice Trintignant 7† 6 5 Ki Ki Ki Ki 5 4
13 USA Sam Hanks 3† 2
14 USA Duane Carter 3† 2
15 Argentína Oscar Alfredo Gálvez 5 2
16 USA Jack McGrath 5 2
17 Németország Hermann Lang 5 2
18 USA Fred Agabashian 4† 1.5
19 USA Paul Russo 4† 1.5
20 UK Stirling Moss 9 Ki 6 13 0
21 Franciaország Jean Behra 6 Ki 10 Ki Ki Ki 0
22 Argentína Roberto Mieres HN Ki 6 0
23 USA Jimmy Daywalt 6 0
24 USA Harry Schell 7† Ki 7 Ki Ki Ki 9 0
25 Franciaország Louis Rosier 7 8 8 10 10 Ki 16 0
26 UK Ken Wharton Ki Ki 8 7 HN 0
27 Thaiföld Prince Bira Ki 7 Ki 11 0
28 Belgium Jacques Swaters 7 Ki 0
29 USA Jim Rathmann 7 0
30 Olaszország Sergio Mantovani 7† 0
31 Olaszország Luigi Musso 7† 0
32 UK Peter Collins 8 Ki 13 Ki 0
33 UK John Barber 8 0
34 USA Ernie McCoy 8 0
35 Svájc Max de Terra 8 0
36 Olaszország Umberto Maglioli 8 0
37 UK Alan Brown 9 Ki Ki 12 0
38 USA Tony Bettenhausen 9 0
39 USA Fred Wacker 9 0
40 UK Peter Whitehead 9 0
41 Németország Hans Herrmann 9 0
42 Svájc Albert Scherrer 9 0
43 Monaco Louis Chiron 15 10 0
44 Belgium Paul Frère 10 Ki 0
45 USA Jimmy Davies 10 0
46 USA Duke Nalon 11 0
47 Belgium André Pilette 11 0
48 UK Bob Gerard 11 0
49 UK Rodney Nuckey 11 0
50 Belgium Johnny Claes HN Ki† 12 Ki Ki 0
51 USA Carl Scarborough 12 0
52 Németország Theo Helfrich 12 0
53 UK Kenneth McAlpine Ki Ki 13 HN 0
54 USA Manny Ayulo 13 0
55 Franciaország Yves Giraud-Cabantous 14 15 0
56 Németország Hans Stuck Ki 14 0
57 USA Jimmy Bryan 14 0
58 Németország Rudolf Krause 14 0
59 USA Bill Holland 15 0
60 Németország Ernst Klodwig 15 0
61 USA Rodger Ward 16 0
62 Németország Wolfgang Seidel 16 0
63 USA Walt Faulkner 17 0
UK Jack Fairman Ki HN 0
UK Lance Macklin Ki Ki Ki Ki Ki Ki 0
UK Roy Salvadori Ki Ki Ki Ki Ki 0
Franciaország Élie Bayol Ki Ki 0
Brazil Chico Landi Ki Ki 0
Franciaország Robert Manzon Ki 0
Argentína Carlos Menditéguy Ki 0
Argentína Pablo Birger Ki 0
Argentína Adolfo Schwelm Cruz Ki 0
USA Marshall Teague Ki 0
USA Spider Webb Ki 0
USA Bob Sweikert Ki 0
USA Mike Nazaruk Ki 0
USA Pat Flaherty Ki 0
USA Jerry Hoyt Ki 0
USA Johnnie Parsons Ki 0
USA Don Freeland Ki 0
USA Gene Hartley Ki 0
USA Chuck Stevenson Ki 0
USA Cal Niday Ki 0
USA Bob Scott Ki 0
USA Andy Linden Ki 0
USA Johnny Thomson Ki 0
Belgium Georges Berger Ki 0
Belgium Arthur Legat Ki 0
UK Jimmy Stewart Ki 0
UK Tony Rolt Ki 0
UK Ian Stewart Ki 0
UK Duncan Hamilton Ki 0
UK Tony Crook Ki 0
Argentína Edgar Barth Ki 0
Németország Oswald Karch Ki 0
Németország Willi Heeks Ki 0
Németország Theo Fitzau Ki 0
Németország Kurt Adolff Ki 0
Németország Günther Bechem Ki 0
Németország Ernst Loof Ki 0
Németország Erwin Bauer Ki 0
Svájc Peter Hirt Ki 0
Olaszország Piero Carini Ki 0
USA John Fitch Ki 0
Helyezés Versenyző ARG
Argentína
500
USA
NED
holland
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
SUI
Svájc
ITA
Olaszország
Pontszám
  • * Leggyorsabb kör (1 pont)
  • ** Több versenyző futott ugyanolyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
  • † A helyezés ugyanannak az autónak két pilótája között megosztott

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 1953-as Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.