1956-os Formula–1 világbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1956-os FIA
Formula–1 világbajnokság
Maserati 250F (Juan Fangio).jpg
Juan Manuel Fangio 1957-es Maserati 250F-es autója
Egyéni világbajnok
Argentin Juan Manuel Fangio 30

 ← 1955
1957 → 

Az 1956-os Formula–1-es szezon volt a 7. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1956. január 22-étől szeptember 2-áig tartott. 1 éves kihagyás után visszakerült a versenynaptárba a francia és a német nagydíj, kikerült a holland nagydíj. 1951 és 1952 után harmadszor volt 8 futamos a szezon.

Fangio a Mercedestől a Ferrarihoz igazolt, Giuseppe Farina visszavonult. Moss és González a Ferraritól a Maseratihoz szerződött, utóbbi azonban csak 5 futam erejéig, a szezon utolsó 3 futamára átült a Vanwallba.

Szabályok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első öt célba érkezőnek járt világbajnoki pont (8, 6, 4, 3, 2). 1 pontot adtak a leggyorsabb körért. A nyolcból csak a legjobb öt pontszám számított bele a világbajnokság végeredményébe. A pontokat megosztott autókért egyformán megosztották a versenyzők között, tekintet nélkül arra, hogy ki vezette többet az autót. Amennyiben egy pilóta több autóban is ült egy verseny folyamán, csak a legjobb helyezésért járó pontokat kapta meg, kivéve, ha úgy ítélték meg, hogy valamelyik pilóta nem tett meg elegendő számú kört.

A szezon menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mercedes-Benz visszavonulásával összesen öt csapat indult a versenyeken, a korai argentin nagydíjra csupán a Ferrari és a Maserati utazott el, tizenhárom versenyzővel. A legjobb edzésidőt Fangio futotta, a versenyben a 23. körig vezetett, ekkor az üzemanyagszivattyú hibája miatt kellett kiállnia, a pályáról azonnal kihívott Musso kocsijával folytatta a versenyt. Az élen ekkor Stirling Moss haladt a győzelem felé, de a 83. körben bekövetkezett dugattyútörés miatt azonban kiállni kényszerült. Fangio így megnyerte a versenyt, de csak öt pontot szerzett, a többit Musso kapta, mivel közösen szerezték a győzelmet. Ezzel a második helyen végző Jean Behra vezette a pontversenyt.

A monacói versenyen a győzelmet a Maserati 250F volánjánál ülő Stirling Moss szerezte meg, aki az első körtől a verseny végéig vezette a versenyt. Fangio Lancia-Ferrarijának hátsó kereke a 32. körben a Sainte-Devote kanyarban nekiütközött a falnak és megsérült. Az argentin autójával Eugenio Castellotti folytatta a versenyt, ő még a 20. körben esett ki kuplungmeghibásodás miatt. Fangio Peter Collins D50-es versenyautójával folytatta a versenyt és végül második lett.

Az 1956-os indianapolisi 500-on Pat Flaherty az első rajthelyről indulva, 123 körön át vezetve Watson-Offenhauser kocsijával nyerte meg a versenyt.

A belga nagydíjon összesen tizenöt versenyző indult. Juan Manuel Fangio részére egy új Ferrari érkezett, de miután kipróbálta átadta Peter Collinsnak aki ezzel megnyerte a versenyt. Fangio autójának hátsóhídja és differenciálműve a 23. körben tönkrement. Stirling Moss vezetett a tizedik körig ekkor bal hátsó kereke elszabadult, csak lélekjelenléte mentette meg egy tragikus bukástól. Átült Perdisa autójába és a harmadik helyen ért célba, Paul Frere mögött.

A francia nagydíjon Fangio szerezte meg az első helyet az időmérőn, a rajtól Collins jött el elsőnek, a második körben már Castelloti volt az élen, Fangio csak a negyedik körben vette vissza vezető helyét. Maurice Trintignant egy új kék színű Bugatti 251-es versenyautóval indult, a francia gép a 18. körben hagyta cserben vezetőjét. Fangio Ferrarija a 39. körben gyertya probléma miatt állt a boxba, az elhúzódó javítás miatt Peter Collins már behozhatatlan előnnyel nyerte a futamot és a pontversenyben is átvette a vezetést.

Silverstone-ban a Moss, Fangio, Hawthorn rajtsorrend hamar felborult, Hawthorn állt az élre és 15 körön át vezetett. Ekkor tudta utolérni Moss, innentől kezdve a hatvankilencedik körig ő vezetett. González Vanwalljával már az első száz méteren erőátviteli probléma miatt kiesett. Fangio elrontott rajtja miatt a hatodik helyre esett vissza, de fokozatosan küzdötte magát előre. A huszadik körben negyedik, a harmincadikban harmadik a verseny felénél már második volt. Moss gyújtáshiba miatt javításra állt ki, innentől kezdve Fangio az élre állt és nyert.

A Nürburgringen Juan Manuel Fangio az élről indulva végig vezetve nyerte a futamot. A húsz indulóból csak öten értek célba, Peter Collins gépének benzintankja szakadt le, Moss pedig gyújtásproblémákkal küzdött, de még így is második helyen ért célba.

Az utolsó, olasz nagydíj előtt még négy versenyző lehetett világbajnok, Fangiónak 30, Collinsnak és Behrának 22, Mossnak 19 pontja volt. Behra reményei a huszonharmadik körben szálltak el elektromos hiba miatt. Fangio vezetett Moss Maseratija előtt, a Ferrari kormányműve eltört, de Fangiónak nagy szerencsével sikerült elkerülnie a bukást. Collins a harmadik helyen haladt ekkor és a világbajnoki esélye neki volt a legjobb. A Ferrari ekkor Mussót akarta kihívni a pályáról, ő azonban nem akarta észrevenni a jelzést, inkább gyorsított és Moss tankolása alatt az élre is került. Közben Collins is a boxba állt kerékcserére, látva Fangio szorult helyzetét angol úriemberi nagyvonalúsággal átadta neki autóját. Fangio a második helyen célba érkezve nyerte meg negyedik világbajnoki címét.

Futamok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

# Verseny Dátum Pálya Pályakép Győztes pilóta Győztes csapat Összefoglaló
49 Argentína argentin nagydíj Január 22. Oscar Gálvez Buenos Aires 1954.png Olaszország Luigi Musso
Argentína Juan Manuel Fangio
Lancia-Ferrari Összefoglaló
50 Monaco monacói nagydíj Május 13. Monaco Monte Carlo track.jpg UK Stirling Moss Maserati Összefoglaló
51 USA indianapolisi 500 Május 30. Indianapolis Indianapolis Motor Speedway - Speedway.svg USA Pat Flaherty Watson-Offenhauser Összefoglaló
52 Belgium belga nagydíj Június 3. Spa-Francorchamps Spa 1950.jpg UK Peter Collins Lancia-Ferrari Összefoglaló
53 Franciaország francia nagydíj Július 1. Reims Circuit Reims-Gueux.png UK Peter Collins Lancia-Ferrari Összefoglaló
54 UK brit nagydíj Július 14. Silverstone Silverstone 1952.jpg Argentína Juan Manuel Fangio Lancia-Ferrari Összefoglaló
55 Németország német nagydíj Augusztus 5. Nürburgring Nürburgring Argentína Juan Manuel Fangio Lancia-Ferrari Összefoglaló
56 Olaszország olasz nagydíj Szeptember 2. Monza Monza 1955.jpg UK Stirling Moss Maserati Összefoglaló

A bajnokság végeredménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Versenyzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6.-20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0
Helyezés Versenyző ARG
Argentína
MON
Monaco
500
USA
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
ITA
Olaszország
Pontszám
1 Argentína Juan Manuel Fangio 1*† / Ki 2*† / 4† Ki 4* 1 1* 2† / 8† 30 (33)
2 UK Stirling Moss Ki 1 3*† / Ki 5† / Ki Ki* 2 1* 27 (28)
3 UK Peter Collins Ki 2† 1 1 2† / Ki Ki† / Ki 2† 25
4 Franciaország Jean Behra 2 3 7 3 3 3 Ki† / Ki 22
5 USA Pat Flaherty 1 8
6 Olaszország Eugenio Castellotti Ki 4† / Ki Ki 2 10† Ki† / Ki 8† / Ki 7,5
7 USA Sam Hanks 2 6
8 Belgium Paul Frère 2 6
9 Spanyol Paco Godia Ki 7 8 4 4 6
10 UK Jack Fairman 4 5 5
11 Olaszország Luigi Musso 1† Ki Ki† Ki 4
12 UK Mike Hawthorn 3 10† Ki 4
13 UK Ron Flockhart Ki 3 4
14 USA Don Freeland 3 4
15 Spanyol Alfonso de Portago Ki 2† / 10† Ki† Ki 3
16 Olaszország Cesare Perdisa 7 3† 5† 7 Ki 3
17 USA Harry Schell Ki 4 10† / Ki Ki Ki Ki 3
18 USA Johnnie Parsons 4 3
19 Franciaország Louis Rosier Ki 8 6 Ki 5 2
20 Olaszország Luigi Villoresi 5 Ki 6 Ki Ki 2
21 Brazil Hernando da Silva Ramos 5 8 Ki Ki 2
22 UK Horace Gould 8 Ki 5 Ki 2
23 Belgium Olivier Gendebien 5 Ki 2
24 USA Dick Rathmann 5 2
25 Olaszország Gerino Gerini 4† 10 1,5
26 Brazil Chico Landi 4† 1,5
27 USA Paul Russo Ki* 1
28 Belgium Andre Pilette 6† 6 11 Ki 0
29 Olaszország Luigi Piotti Ki 6 0
30 USA Bob Sweikert 6 0
31 Uruguay Oscar Gonzalez 6† 0
32 Uruguay Alberto Uria 6† 0
33 Franciaország Elie Bayol 6† 0
34 USA Bob Veith 7 0
35 Svájc Toulo de Graffenried 7 0
36 USA Rodger Ward 8 0
37 Franciaország Robert Manzon Ki 9 9 Ki Ki 0
38 Franciaország André Simon Ki 9 0
39 USA Jimmy Reece 9 0
40 USA Cliff Griffith 10 0
41 UK Roy Salvadori Ki Ki 11 0
42 USA Gene Hartley 11 0
43 UK Bob Gerard 11 0
44 USA Fred Agabashian 12 0
45 USA Bob Christie 13 0
46 USA Al Keller 14 0
47 USA Eddie Johnson 15 0
48 USA Billy Garrett 16 0
49 USA Duke Dinsmore 17 0
50 USA Pat O'Connor 18 0
51 USA Jimmy Bryan 19 0
Svájc Ottorino Volonterio HN 0
Franciaország Maurice Trintignant Ki Ki Ki Ki Ki 0
Olaszország Umberto Maglioli Ki Ki Ki† 0
UK Bruce Halford Ki KIZ Ki 0
Argentína José Froilán González Ki Ki 0
Olaszország Piero Taruffi Ki Ki 0
Olaszország Giorgio Scarlatti NK Ki 0
Argentína Carlos Menditéguy Ki 0
USA Jim Rathmann Ki 0
USA Johnnie Tolan Ki 0
USA Tony Bettenhausen Ki 0
USA Jimmy Daywalt Ki 0
USA Jack Turner Ki 0
USA Keith Andrews Ki 0
USA Andy Linden Ki 0
USA Al Herman Ki 0
USA Ray Crawford Ki 0
USA Johnny Boyd Ki 0
USA Troy Ruttman Ki 0
USA Johnny Thomson Ki 0
Olaszország Piero Scotti Ki 0
UK Desmond Titterington Ki 0
UK Tony Brooks Ki 0
UK Archie Scott-Brown Ki 0
UK Paul Emery Ki 0
Ausztrália Jack Brabham Ki 0
Belgium André Milhoux Ki 0
USA Les Leston Ki 0
USA Ed Elisian Ki† 0
USA Eddie Russo Ki† 0
UK Colin Chapman NI 0
Helyezés Versenyző ARG
Argentína
MON
Monaco
500
USA
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
ITA
Olaszország
Pontszám
  • * Leggyorsabb kör (1 pont)
  • ** Több versenyző futott ugyan olyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
  • † A helyezés ugyan annak az autónak két pilótája között megosztott

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 1956-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.