Allotrópia
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
Egy kémiai elemnek azonos halmazállapotú, de többféle molekulaszerkezetű vagy különböző kristályszerkezetű változatban való előfordulását allotrópiának nevezzük. Az allotróp módosulatokban az atomok elrendeződése eltérő.[1] [2]
Az allotrópiára jó példa a szén, amelynek módosulatai a grafit, a gyémánt és a fullerén; az oxigén kétatomos és háromatomos molekulája (az ózon); a monoklin és rombos, ill. amorf kén; a vörös és a sárga foszfor. Az allotrop módosulatok fizikai és kémiai tulajdonságai (szín, sűrűség, olvadáspont, reakcióképesség stb.) eltérőek. Hasonló jelenség a kémiai vegyületek polimorfiája.
A kohászatban jelentős: a hőmérséklet (vagy a nyomás) változásával több fém atomjai is más-más kristályszerkezetben stabilak. A hőmérséklet növelésével az allotrop átalakulások egyre „lazább”, „nyitottabb” módosulatokat hoznak létre. Ez a folyamat a fém megolvadásával, majd a gázzá alakulásával folytatódik.
A legnagyobb gyakorlati jelentősége a színvas allotrópiájának, nevezetesen a ferrit-ausztenit átalakulásnak van, mert ez határozza meg az acél tulajdonságait. Ezen alapul az acélok edzhetősége.
Az ónpestis az ón allotrópiájának következménye; ha a tetragonális rácsú ónt kb. 13 °C alá hűtjük, rácsszerkezete (nagyon lassan) a gyémántéhoz hasonlóvá válik, ez az ún. szürkeón. A fajtérfogat változása feszültségeket kelt, és a tárgy szétporlik (mint például a középkori templomok ón orgonasípjai). A pestis elnevezés arra utal, hogy az egyik tárgyon megindult folyamat átvihető a másikra. Az ónpestis ötvözéssel küszöbölhető ki.
